Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)

1924-06-01 / 149. szám

é

BACSMEGYEI NAPLÖ

Í924 Junius 1.

9. oldal.

Sporiláz

A párisi olimpiádon folyó footballtornákat lázasabb érdeklődéssel figyelik a tömegek ai világ minden részéből, mint bármilyen más eseményt, aminek esetleg sorsdöntő hatása lehet a népek jövőjére. Kinek jutott volna eszébe nálunk az angol, vagy a francia, vagy a német Választások idején fölcsöngetni egy szerkesztőséget, hogy az eredményeket megtudakolja? A sportvilágverseny azonban annyira fanatizálja az embereket, hogy nem győzik bevárni, mig a lapok megjelennek, hanem valóságos ostromot intéznek kérdezősködéseikkel a redakciók ellen.

Tömeghisztéria ez. Olyanok is belesodródnak, akik nein igen értenek a sporthoz és ehhez képest meglehetős közömbösséget tanúsítanak iránta. Járványszerüen ragad át emberről-emberre a dühös kíváncsiság, hogy az esedékes mérkőzések hogyan zajlottak le. A kávéházak visszhangzanak a szenvedelmes sportvitáktól és esténként csoportokba verődve lesi a fiatalság az uj eredményekről beszámoló plakátokat. És milyeii emóciókat gyújt ki az az osztás jellel elválasztott két arabs szám, ami egy-cgy mérkőzés sorsát jelzi! Milyen örömujjongás viharzik föl, ha az 'eredmény kielégíti a szimpátiától kormányzott várakozást és milyen lesújtva kullognak el azok, akiknek dédelgetett favoritja elbukott a versenyben !

A »Világ« néhány nappal ezelőtt vezércikkben méltatta ezt a csodálatos jelenséget és szelíd korholással figyelmeztette a budapesti közönséget, amely diadalmámorban úszott a magyaroknak a lengyelek fölött aratott győzelme alkalmából, hogy szép, dicséretes és lélekemelő ez a lelkesedés, de jusson ki belőle a magyar szellemi élet világbajnokainak is, ha. eigy-egy dicsőséges külföldi útról hazatérnek. A magyar labdarugókat éri egyiptomi csapás után ennek az admonidónak vigasztolássá kell módosulnia a nagy nemzeti szomorúság enyhítésére, amely a fooítbailsportjára büszke magyar fővárost a vereség hatása alatt elborítja.

Hiábavaló azonban az elmélkedés, á felvilágosító oktatás és az állásfoglalás a foű'tballnak, mint bálványnak imádása ellen. Hasztalan hirdeti bárki a szellemi kiválóság értéktöbbletét a testi ügyesség bravúrjaival szemben, a nép, a tömegek nem fogják ki a lovakat a tudomány és művészet reprezentánsainak kocsijából. ellenben az Opatákat és Eisenhoííereket eksztázissal ünnepük, ha góljaikkal győzelmet szereznek hazájuknak. A tömegléleknek az a sajátossága nyilvánul meg ebben. amelynek a civilizáció, fejlődése csak jelentkezési formáját alakította át, de lényegét változatlanul hagyta.

A szellemi haladás apostolainak nagyszerű munkáját csak kész és konkrét eredményeiben veszi észre á nép, amely ezeket az eredményeket mint a személytelen fejlődés gyümölcseit élvezi. Plátó, Arisztotelész, Archimédesz, Ptciemaeus, Copernicus. Galilei. Verulaml Baco, Newton, Voltaire, Kant, Einstein és a kultúra történetének egyetlen óriása sem foglalhat helyet hős gyanánt a 'tömegek abstrakciók iránt érzéketlen érdeklődésében. Tudós magyarázatok rámutatnak azokra a kapcsolatokra, amelyek a nagy gondolkozók, irók, művészek működésé lés a kultúra kézzelfogható, mindenki számára hozzáférhető vívmányai között fenn állanak, de ezek az okfejtések nem hatnak eleven erővel la, tömegekre és még az iskolázott emberek nagyrészének lelkében is csak mint halvány emlékek ködletiek.

Ezzel szemben kétségtelen tény. hogv nincs ember, akiben ne volna fogékonyság a testi erő és. és ügyesség virtusai és a pillanatnyi hatást keltő elméssé? tűzijátéka iránt. A szellem héroszai nem ihletik meg a nép fantáziáját, de se szeri se száma azoknak a mondáknak, amelyek erős emberek viselt dolgait mesélik el. A »többet ésszel, mint erpvel« tanítása sem a tudás szuverenitásának, hanem az agyafúrtság célszerűségének példáival illusztrálódik a tömegek előtt.

Korszakalkotó gondolatokat betemet a; közönyösség sivó homokja, mig terméketlen, de virtuóz észgyakorlatoknak csudájára járnak. Hányán tudták megérteni Gauss Károlynak. a göttingai matematikusnak nagyságát és kinek nem állott el a szeme-szája a bámulattól, amikor dr. Rüclde kétszáz számjegyből álló sort hét nerc és néhány másodpercnyi memorizálás után hibátlanul elmondott? A mnernotechnikus mutatványokat produkálhat, emlékezeti versenyeket rendezhet, az igazi tudós azonban semmi olyan tetszetős képességgel nem rendelkezik, amivel az izgalmakra éhes közönség figyelmét fölcsiklandozhatná.

Nápolyban majdnem minden idegen egyformán él. Ha emancipálja is magát az útikönyve sablon-program,iától. ai klíma és a miliő hatása aló! nem tud felszabadulni. Ezek birtokba veszik öt s a hatalmukban tartják.

Megtettük hát a szokásos sétako csizást egypárszor a Posütpő-n Bagnoli-ig. s egyszer onnan tovább vitettük magunkat Pozzuoli-ba és Bajae-be. Mert ez. igy informáltak bennünket, a rendes turista-szokás. És nem bántam meg, hogv alávetettem magam e szokásnak, s oly uj volt nekem minden, mint ha először álltam volna szemben e tájképszépségekkel. Olyan sok függ itt a hangulattól. az évszaktól, a levegőnek véletlenül sűrűbb vagy ritkább voltától s főleg a megvilágítástól'. Ezek a primitiv tengerparti helyek nem változtak sokat egypár esztendő óta (hiszen évszázak alatt is csak egyegy uiabb trattoria-val bővültek ki), mégis mint ha mindennek melegebb volna a tónusa, s a piszok is. amiből itt sok van — hogy’ is mondjam csak? —, mintha valamivel tisztább volna mostan . . . Vagy én látok másképpen? Valószínű, mert az ember nemcsak minden esztendőben, de talán minden órában másképpen látja a dolgokat . . . Különösen Bájáé változott meg a szememben, aminek talán az a magyarázata, hogv a régi római fürdőváros romjait szemlélvén, annak csendes maradványaihoz ezúttal hozzáképzeltem az Augustus-korabeli • nagyszabású mondén életet, amely márványpaloták és lukszusvillák közt tobzódott. Ez lehetett valaha a római .Ostende ...

Élvezet szempontjából, tehát erkölcsi szempontból, nem lehej; nagyobb szerencse, és nincsen semmi praktikusabb, mint kétszer nézni meg mindent. Nekem például minden szép dolog többet nyújt a második találkozásnál mint az össze ismerkedésnél. Legyen az hegyvidék vagy művész remeke, ha másodszor látom, többet érzek mellette s igy többet is értek belőle. S amit az ember az első megtekintés illán valamiről olvas (s ez is mintegy másodszori látás). az észrevehetőbben gazdagítja az ismereteit, mint az. amit az ismerkedés előtt tanult róla. Meglehetősen normál embernek tartom magam. s talán joggal hiszem, hogy a legtöbb ember- és utazótársam ezt

I elégíti a publikum igényeit, mint

Beethoweu zenéje: egy leleményes tréfacsináló finteros mókái népszefrübbek, mint Thakerav humora; a varieté kóklerének gyorsfestményeit inkább megcsodálja a profanum vulgus. mint Ripl-Rónai képeit: a vasrudakat tördelő Breitbart produkciói nagyobb tetszést aratnak, mint a legtanulságosabb szabadliceumi előadás; egy népszónok, akt mesterien játszik az alantas indulatok billentyűin, kapósabb, mint Appanyi Albert: Kinizsy Pál emléke mélyebben benyomul a néplélekbe. mint Janus

ÍPannoniusé; az of side ismérvei hevesebben ingerük a tömegek tudásvá-I" gyát. mint a relativitás elmélete.

A sport, mint a mindenki által megértett és méltányolt testi kiválóság érvényesülésének területe, a legalkalmasabb aréna annak a vetélkedés! ösztönnek játékos levezetésére, amely embefeket. csoportokat, népeket és fajokat állandóan egymás lej győzésére unszolja. Ezt az ösztönt I bolygatják föl az olimpiai versenyek és innen van az. hogy minden nép hazafias ünneppé avatja labdarugóinak olimpiai győzelmét, vereségüket pedig úgy siratja, mintha valami nemzeti gyász szakadt voln rá.

bm.

igy érzi és tudja. S épp ezért csodálom egyik-másik egyébként nem a feie iá gyára esett urnák az eszejárását. aki mikor vatamelv világszép helynek a megtekintésére hívják, azt teleli:

— Köszönöm, nem kérek belőle. Már ott voltam.

Nerft sokkal okosabb felelet, mint ha valakinek olvasásra ajánlanák a Dwina Cemmedia-t vagy a Faust-ot,

s ő azt felelné:

— Nem kell nekem. Már olvastam.

Ami igazán néznivaló, legyen az

a természetnek egy remeke vagy a históriának egy régi emléke, az mind csak nyerhet, ha többször nézzük. — csakúgy mint az igazán nagy könyvet nem egyszer, hanem sokszor olvassuk, s a nagy gallériákat is nem egyszer, de ismételvii keressük föl.

Nápoly mint inüváros. minit citta artistica bizonyára nem elsőrendű. Távolról sincs benne annyi köz- és magángyűjtemény mint Rómában, Flórért,eben vagy Velencében. — annyi se mint Bécsben. De a nemzeti múzeuma — a világ ez egyik legnagyobb kollekciója —• megéri és megérdemli, hogy sokszor nézzük s a tanulmányunk tárgyává tegyük. Ide is ellátogattam hát ezekben a napokban néhányszor, hogy viszontlássam néhány kdvencemet, az a-iSreschi pomneieni egy pár szép szingazdag darabját: a virágot tépdeső fiatal lányt, a táncoló bacchánsnőket. Orestest és Pylades-t s néhány bájic-s amorette-eh amelyek nein lehetnének vonzóbbak, ha maga szent Raffael festette volna őket. Újból ott bandukoltam., hogy köszönthessem az útikönyvünk által is lelkesen íöldicsért Homerosz-meltszobrot. s a két szép Vénuszomat, a capuai-1, amely a legrokonszenvesebb istennő-szobrok közül való s a Kallypizos-1. amely a déli frontjával hódította meg a szép domborúságokért szívesen lelkesedő művészeket, akik ezt a kedvesen kacér kis istennőcskét jobban szeretik mint a hozzája képest kissé soványka medicei-1 vagy a Louvre fenségeden büszke melos-i asszonyát. Én is a kedvenceim közé soroztam rég ezt a kedves fiatal hölgyet, akiben alapjában véve nagyon kevés az isteni úgy hogy nem kelti föl a szemlélőben azt az áhítatot, amelyet milói testvére ébreszt;.bennünk. Egyáltalában nem gondolunk az Olympos-ra, ha ezt aj bájosságot nézzük, s én azt hiszem,

hogy ő épp oly kevéssé Vénusz, mint amennyire az az őr. aki katonaruhában vigyáz rá a múzeumban: nem Mars. Egészen földi kis teremtés ő, akit valószínűleg csak azért emeltek isteni rangra, mert a szépsége csakugyan vémiszi. Nincs ugyan benne semmi a Junó és Minerva fölött győzelmet aratott Szépség diadaíittasságából. sem a oárüsi Vénusz büszke, szinte komoly méltóságából, de van valami benne, amj emberibb és nőibb a többi fehér márvány-Afrodite minden tökéletességeinél. Földi leány ő. kedvesen pai- I zán és vidáman kacér, aki eifogalat- I lamrl gyönyörködik a saját szép tag- I jaiban és nem haragszik, ha más is 5 szívesen legelteti a szemét rajtuk. I Ez az első fiatalságában pompázó és

I friss iideségbeu viruló női test alighanem legvonzóbb műkincse e gazdag rnuzerhnak. Én fölkeresem e kedves hölgyet mindennap, ha Null polyban vagyok, s napróf-napra I újabb bájakat íödözök föl benne. Állj Utólag nem kisebb művész faragta1 jj mint Praxiteles, s bár sokan kételkednek rajta, én elhiszem, éppen mert tökéletesnek találom. A legenda szerint a hires műremek egy szerencsés véletlennek köszönhető: egy szintolv szép és nem kevésbbé elfogulatlan fiatal görög leányzó egy bájos gesztusának. Elmondom.

Praxitelesnek volt egy gyönyörű Vénusz-szobra. amelynek akkoriban is csodájára jártak a szépségkedvelők és miiértők, persze nem az angol turisták s a német esztétika-proíeszszorok, hanem a klasszikus vonalakért .rajongó ókori görögök. Egy alkalommal1 vidám leányok rontottak be a szobrász műtermibe, s irigykedve. kritizálva, boncolgatva, minden szépséget az elemeire szétszedve bámulták-tárgyaltálí a ragyogó fehérséget. Egészen fesztelenül tár-If salogtak. mert »maguk között«

I (unter uns Mädchen) voltak. s nem is sejtették, hogy a szobor geni’ális alkotója egy oldalfülkébőí nemcsak hallja, a naiv exklamációikat és a merész részletezéseket amelyekkel szép nővérüknek minden, egyes bá-Iját jellemezték. de őket magukat, eleven Afrodite-modelleket is látja az ő éles és éhes kitűnő müvészszeraével ... A hölgyek abban egyeztek meg végre, hogy a szobor bizony — mi tagadás benne? — szebb miüt ők valamennyien. Csak egy volt e fiatal lányok között, akinek kétségei voltak, s aki annyira vélte ismerni önmagát, hogv azt különbnek- tarthatta, az istennőnél.

— Nem mindenben vagyok szebb nála. — így szólt elpirulva. — de van bennem valami, amiben fölülmúlom.

Š Egy-két mozdulattal ledobta, a ru- I háit (az akkori görög viseletnél ez I igazán könnyen ment!), s azzal az I elfogulatlansággal és közvetlenségjj gél. amellyel csak romlatlan szüzek ji dicsekedhetnek, kezdte összehasonlitgatn.í magát a kiállított márványszépséggel. S hogy figyelmeztesse a társnőit arra a bájára, amellyel fölülmúlja az istennőszobrot, a fejét jobbfelé fordítva, tökéletes hallással ive’ő domborúságaira hátratekintett. Ez volt az a szerencsés gesztus, amelyet említettem, s amelyet az utókor szerencséjére Praxiteles meglesett és megörökített a Venus Kaüyvigos halhatatlan szép szobrában. A modell, amelynek e világszép márványt köszönhetjük, bizonyosan a képzelhető legszebb leány volt. s az ember nem győzi sajnálni, hogy ma már nincsenek ilyenek . . . Hogv Praxiteles annyira beleszeretett ez indiszkréció által előtte feltárt bájakba, hogv nem tudott többé tőlük megválni, s hogy feleségül vette az édes kis hölgyet, az már nem legenda. hanem novella, s így természetesen nem igaz . . .

A festmények galériájában isi ékeskedik egynéhány rnestermü, amely minden nagy muzeum gyöngye, sőt gőgje lehetne. Gyönyörű' I dolgok magától Raffaeltől, aztán Tiziantól, Correggiotól1. Nekem leg-;

Egy csárdás vagy kóló jobban ki-Oiasz napok

Irta : Baedeker SÉTA NÁPOLYBAN