Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)
1924-06-08 / 156. szám
1924 juníus 8. BÁCSMEGYÉI NAPEÜ 9. oldal. Tüzes nyelvek Csüggedt karokat küzdelemre íen'ditö, tanácstalan kétségbeesésnek kivezető utat mutató, riadt némaságot ékesszólássá varázsló tüzes nyelvek leszállását milyen régóta várja már a meggyötört emberiség azzal a hitetlenségbe csukló reménykedéssel, amellyel a tizenkét apostol várta a Mester mennybemenetele után a jóslat bcteljesültét: »a Szent Lélek eljön reátok és lesztek nekem tanúim«. Tüzes nyelvek mikor fogják a népek békéjének, az emberek testvériesülésének apostolait azzal az ellenállhatatlan erővel megihletni, amely, előtt párthusok és médek, elamiták és pontusiak, frigek és pamfilok egyaránt hódolva hajolnak rneg? Sebesen zugó szélvész zendülése között telepedtek a kettős tüzes nyelvek a tanítványok vállára pünkösd ünnepén, amikor a farizeusok a lombbal és virággal ékesített jeruzsálemi templomban hálaáldozatat mutattak be a tiz parancsolat megszületésének örömére. A Mester tanítványai suttogva, hogy Kajafás poroszlói meg ne hallják, kérdezték egymástól: miért örülne a gonoszság a szent törvényeknek, ha nein azért a gyönyörűségért, amit megszegésük okoz? Nem mertek hangosan szólni, mert féltek a keresztfától és a Sinaj-hegyéröl lehozott kőíábiák képmutató magasztalása kételkedéssé facsarta szivükben a bitet, amelyet Mesterük beléjük sugallt, mielőtt az Olajfák hegyéről a mennybe emelkedett. Mit tehetnek ők tizenkettőn az eszme fölött fegyverrel diadalmaskodó hatalmasokból szemben? Ki fogja a rájuk bízott küldetést betölteni, ha ők mindnyájan feláldozzák magúdat a hiábavaló harcban? Ebből a cselekedeteket halványra betegitő töprenkedésből ragadták ki az apostolokat a tüzes nyelvek és a józanság mérlegére vetett emberi elhatározást isteni hőfokra forralták a kiválasztottakban. A gondolat kiszabadult az aggódás és félelem börtönéből és győzedelmes íveléssel az egész világot beszárnyalta. Az apostolok tanításai elmosták a nyelvküiönbségek gátját, az igék, amiket hirdették, minden lélekbe beáradtak, mert a szavaikban lángoló tüzes nyelvek fölperzselték azokat az ellentéteket, amelyek az embereket az igazság közös szolgálatától elszakítják. A csufolódók azt mondták rájuk, hogy édes bortól részegedtek meg. Péter, aki az első kakasszóra megtagadta volt Mesterét, most nem rettent vissza sem a hitetlenek gúnyolódásától, sem a hatalmasok fenyegetésétől, hanem tizenegy társának élén nyilvánosan felszólította a népet Krisztus nevében, hogy szakassza ti magát a gonosz nemzetségtől. A tüzes nyelvek legendája egyike azoknak a szimbólumoknak, amelyeket a biblia mentőöv - gyanánt dob az alámerülni készülő hit elé. Ha a gyűlölet szelleme felülkerekedik a szeretet törvényén, ha az igazság erejét letiporja az erő igazsága, ha a rombolást szentté avatják. az épitést destrukciónak kiáltják" ki, ha örvény felé vezeti a világot a konok elvakultság: a tüzes nyelvek példázatában rejlő tanítás a megkísértett bizakodás iránytűié. Homokra építi • várbástyáit az erőszak és az idők méh ében fogant eszmét nem lehet elhajtani vitézi dárdával. A napi szükségletek kielégítése mint életcél nem tölti be azt az űrt. amit a lét megoldatlan rejtélye nyit a lélekben. Magasabbra törtünk, mint amennyire földi pályánk lehetőségei terjednek és ez a belénk oltott ösztön ránt e! minket annak a szakadéknak széléről, ahová a lueiferi kriticizmus sodor. A bajok.‘amelyek ránk halmozódnak, az akadályok, amelyek utunk elé torlódnak. a vereségek, amelyek az ideálok felhői közül a valóság porába sújtanak, nem tudják kiirtani hitünket az í Ígéretesen ránk sugárzó jobb jövőben Antropocentrikus világnézletiiifből nem zökkentenek ki azok a tudós magyarázatok, hogy a korok válságából megszülető grandiózus mozgalmak nem egyének müvei. hanem a fejlődé? lelkének kitörései. mint a geológiai erupciók. amelyek hegyeket sülyesztenek el és szigeteket emelnek ki a tenger mélyéből. Hisszük, hogy mi vagyunk a fejlődés lelke és büszkén vállaljuk azt a tragikus rendeltetést, amit ez a hit Nessusingként ruház ránk. Ennek a hitünknek örökégőjéből csaptak ki' a tüzes nyelvek, amelyek ötven nappal Krisztus feltámadása után a tizenkét apostolt az óvatosság habozásából a cselekvés szent Önkívületéibe hajtották. Tüzes nyelvek ejtik hatalmukba a váteszi láz megszállottjait, hegy a szeretet és béke vértelen háborúját hirdessék a gyűlölködés és háborúság békéje ellen. Tüzes nyelvek gyújtanak világosságot a meddő törekvések éjszakájában és kalauzolják az emberiséget a harcok sivatagában a megnyugvás oázisához. Tüzes nyelvek eljövetelét Ígéri a gondbaborult világnak pünkösd ünnepe. amelyet uj életre tavaszodé reményeink festenek pirosra. bm. Iria: Baedeker SCIROCCO Nápoly egy külön, sőt egyetlen város. Rómától területileg nem esik messze, de jellemiieg annál távolabb áll tőle. A lakóik egyazt a nyelvet beszélik, de olyan különbözőképpen. hogy alig értik meg egymást. Minő más a lingua toscanain bocca romana,. a római ajkakról hangzó ritmusos nyelvezet mint a nápolyi szájban szétrágott minden elegancia nélkül szűkölködő beszéd! Azt hiszem, a férfi és _a női kharakierek közt se sokkal kisebb a különbség, s a komoly római meg a büszke romana mellett a fürge nápolyi s a tüzes napolitana olyanformán fest mint klasszikus nyelvtökéletesség mellett a játszi dialektus.... Rómával csak abban rokon a Magna Graecia városa, hogy a kiválóságát, az egyedülállását szintén közismert szállóigék hirdetik. Rómának is megvannak a maga Büchmanniádái, Nápolynak is. Az előbbinek : Rónia sem épült egy nap alatt. (Nec Roma condita una die.) Minden ut Rómába vezet. Roma locuta est. Róma várhat Nápolyról egy ezeknél is híresebb mondás beszél: Védi Napoli c poi móri. ami azt akarja jelenteni, hogy bátran meghalhatsz, ha láttad Nápolyi, a legszebbet, amit teremtett az Isten, mert már nincs több keresnivalód a földön. A másik gyakran hangoztatott mondás a frankfurti tanácsos űré, amelyet már idéztem egyszer: Aki Nápolyi látta, nem lehet egészen boldogtalan soha. Bármi baj éri, azzal1 vigasztalódhatik. hogy látta Nápolyi. amiért magáért érdemes volt élni és szenvedni. A harmadik szentencia pedig, amely Nápolyról szól, nem ily dicsőítő szózat, tíe amikor egy hétnél tovább bandukoltunk Parthenope bűbájos fészkében s intenzív érdeklődéssé! vettünk részt annak népes, zajongó. meleg, könnyelmű életében, akkor megértettük ezt a mondást: Nápolyban nem eszik, nem alszik és nem hal meg az ember. A kilencedik vagy a tizedik napon már se nem ettünk, se nem aludtunk., és — meg se haltunk... Ah, e mámorváros csókja-ölelése bizony fárasztó s a szépségrészegségét követő kaccenjammer egy csöppet se kellemes! Az. hogy nem halunk meg, igen megnyugtató tudat, főleg annak, aki szeret élni (és ki ne szeretne élni itten, ahol a citrom virul és Mignon olyan bájos?), de annál kínosabb, hogy az álom elkerüli s az étvágy elhagyja a bágyasztó klímát még meg nem szokott utast. A világ egyik legszebb pontján (Alexander von Humboldt szerint ez a legszebb fekvésű város a föld kerekségén). a füstölgő Vézuv és a szépidomu Vénusz közelében, a legkékebb; tenger mosolygó partján, a szirének szigetével szemközt, a leg vidámabb népség derűs vásárjában álmatlanul fetreng a széles olasz (családi) ágyon és élet- és ételkedv nélkül ül az asztalhoz a bágyadt idegen. Az ebéd. amely máskor a sok kóborlás és muzeumjárás után kedves pihenő és csevegő stáció volt, unalmas gyötrődés lett. s az ételsor kártyája. ameiy iránt annyira érdeklődtünk még nemrég, oly közömbössé vált előttünk mintha nem is volna fontos okmány . . . Hogy pálmák közt nem andaloghat büntetlenül az ember, arról itt meggyőződhetünk. E gyönyörűséges golfnak a virányain, az ibolyaszinü golfnak a virányain, az ibolyaszinü klasszikus múltú szigetekkel farkasszemet nézve, e báj vidéken, ahonnan a Homérosz isteni költészete s az Odysszca egy-egy poétikus jelenete mosoiyog felénk, egyszerre csak kedvetlen közömbösség szállót meg bennünket, valami beteges fásultság, olyan végső elgyengülésféle mint ha el akarnánk múlni. Régebben csak egyetlen-egyszer, amikor halálos bajjal vívódtam, csak egyszer éreztem a megsemmisülésnek ezt az állapotát, ezt a Nirvána felé közeledést, az agonizálásnak ezt a barátságtalan érzését, amelyet az idéz elő. hogy az ember nem eszik és nem alszik. S' amelyben az az egyedüli vigasztalás, hogy Nápolyban vagyunk, ahol »nem hal meg az ember«. Ilyenkor zavartan, szomorú kíváncsisággal. leverten tekintettünk egymásra, mint ha kérdenék s mint ha azt kérdeznék tőlünk: — Vájjon mi a bajunk? Mi lel bennünket? A tizedik napon teljesen kidőltünk.. Már nem csináltunk programmot egész napra, csak úgy órárólórára tengődtünk, őgyelcgtünk, s több időt töltöttünk a hotelben s a különböző kávéházakban mint a nevezetességek körül. Otthon a szállóban feltűnt, hogy napról-napra kevesebben ülünk a hosszú fehér asztaloknál (a Hassler-hotelban még nem tértek át a kisasztalok intimebb rendjére), amelyek a mu t héten még tarkállottak a sok szabályszerű fekete kabáttól s mosolygó fehér blcuse-oktql. Most három-négy teríték is gazdátlan egymás mellett, s a társalgás egyre hangtalanabb lesz. — a németek már nem esztetizálnak és nem archeologizálhak. ami náluk a teljes demoralizáltságnak a bizonyítéka,- s a hotel magyarjai már nem mesélnek adomákat, sőt nem is politizálnak. — oly szomorú jelenség,, amely tudvalevőleg a mi fajunknál a teljés »Krach«-nak a postája. Tudós utitársam és barátom Acsády Ignác, a kitűnő történetiró is abbahagyta érdekes fejtegetéseit a nápolyi királyság viszonyáról a magyar királysághoz. Napról-napra bágyadtabb lett az előadása, s tegnap egészen beszüntette a históriai csevegéseit. amelyek pedig vonzók voltak mint egy érdekíeszitö regény.; Már nem is volt történetiró.' csak: étvágya vesztett hhteivendég. lialavány szanatóriumi alak ö is. Pedig a színes, mclegtónusu előadásában az Anjort-házbőí való királyok úgy megelevenedtek, mint ha ők is az nőtársaink lennének. Ma már clfujta őket a scirocco . . . A Hasslerók barátságos svájci háza hát nyájas hotelből komoly szanatórium lett. hogy ne mondjam: kórház, amelyben csupa beteges »küllemű«, sápadt aiak íántorgott-vánszorgott le és föl a lépcsőn, kálváriastációt állva - minden harmadik-negyedik grádicsfokon, félcen, bizonytalanul, szédülettel kapaszkodva, akaszkodva a karfára’. — Che cosa? — kérdeztem a főpincértől. — Olyan kevés ’vendégük van mostanában? — Dehogy kevés, uram, — felelte az. — Tele var. itt mindenszoba, s nem múlik nap, hogy ne utasítanánk el néhány jelentkezőt. Főleg mostan, amikor a királyi pár ezíistlakodalrr.a lesz. s nemcsak Umberto király és Margherita királyné jön ide, de Gugliekno császár és még sok potentát. Ha dupla annyi szobánk volna, mind megtelne, mert az emberek rajonganak az ilyen fesztivitásokért s különösen a Kaiser-re buknak.*) — Hát akkor mi az oka, hogy az' ebédnél olyan kevesen ülünk? — A scirocco. Signor, a scirocco! Ez a mi bajunk most. Az átkozott, az egyemegafene scirocco! Mi, nápolyiak. mi csak megbirkózunk valahogy vele. némelyikünknek er csak annyi mint a legártatlanabb esti szellő, de a ioresttere-k, a jó idegenek, azok nem tudnak kifogni rajta. Kérem. Uraságod könnyebben tanul meg folyékonyan beszélni olaszul, pedig az se csekélység, mint hozzászokni a scirocco-hoz.... A tengeri betegség meg a scirocco ellen nincs orvosság... Több mint fele a vendégeknek — s az aszszonynép mind — a szobájában eszik. Ha ugyan eszik . . . Mert ennek a komisz betegségnek az első dolga, hogy megirigvü és elrabolja az ápetitust. különösen az északi néptől, amely a hazájában hűvösebb és erősebb . levegőhöz szokott. Jó. Most legalább ismerjük az ellenséget; tudjuk végre, hogy mi a bajunk. De a tudástól nem lettünk iáiban. A megállapított diagnózis még* nem tett egészségessé senkit. — S vájjon meddig tarthat, ez a keserves állapot? — kérdeztem tovább. A capo -cameriere vállat vont. —• Azt csak a jó Isten tudja, meg a Signor Ralbo. Falbnak, a hires időjósnak nagy tekintélye volt mindenütt, ahol babonás emberek laktak, s igy Olaszországban is. De hát a kitűnő férfiú nem volt kéznél s nem adhatott íölvilágositást a várható időjárásról. — A vendéglősök , egyébaránt - • tette hozzá a főpincér. — azt szeretnék. ha nem szűnne meg soha. — Ugyan?! — Si, si. Ez igen érthető, üzleti szempont, kérem . . . Az urak, akik itt penzióban vannak, akkor is öt Hrát fizetnek az ebédjükért, ha ’ó az idő. s akkor is. ha scirocco fuj, — csakhogy az utóbbi esetben félannyit se főzünk, mert Uraságtok betegek, erőtlenek s nem képesek enni . . .. Épp úgy van ez nálunk mint a nagy hajókon, ahol a vállalkozó nem akkor örül, ha szép az idő és melegen süt a nap. de akkor, fia szélvész dühöng, vihar táncoltatja meg a hajópalotát, a pasasok pedig tengerbetegekké lesznek s az étvágyukat vesztik. A scirocco nem egyéb, mint a mi kedves, jó hasz*) itt és még egy-két helyen arra gon‘doüon a szives olvasó, hogy . jegyzeteket harminc esztendő előtt irtani.
