Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)

1924-06-28 / 175. szám

T924 június 28.

BACSMEGYEI NAPLÓ

tt. oldal

Uj orosz titkos akták

a világháború előzményeiről

Hartmann német konzul kutatásai a cári külügyminisztérium archívumában

Az orosz szovjet néhány hónap előtt engedélyt adott Hartmann dr. moszkvai német konzulnak, hogy kutatásokat végezhessen a cári külügyminisztérium archívumában. Hartmann konzul mostan uj titkos aktákat hoz nyilvánosságra, amelyek egyrészt megvilágítják a háború előzményeit, illetőleg Oroszország készülődését, másrészt azonban bepillantást engednek a párisi sajtó dzsungeltébe. A párisi kommunista orgánum, a »l’Humanitć« leleplezése folytán már ismeretes, hogyan vásárolták meg az oroszok a »Matin«-t és a többi nacionalista lapokat. Hartmann aktáiból azonban kiderül, hogy az' egyes lapok milyen összegeket kaptak. A konzul mindenekelőtt ismerteti azt ,a kilencoldalas levelet, amelyet Izwolsky párisi orosz nagykövet intézett 1909- ben - a pétervári külügyminisztériumhoz. Szinte hihetetlen, hogy öt évvel a világháború kitörése előtt az oroszok már mennyire készülődtek az európai vérfürdőre. A Hartmann által közölt hosszú levél érdekesebb részletei igy hangzanak:

Izwolsky ezután aggodalmának ad kifejezést, hogy a francia nép talán Szerbia miatt még sem akar majd háborút viselni, majd kifejti, hogy éppen ezért befolyásolni kell a lapokat, a közvélemény hatalmas irányítóját.

Paris, 1909 március ,16.

, »Arról van szó — állapi tin meg Izwolsky nagykövet —. ho.gy azokat a lapokat amelyek Poincaré háborús politikájával szemben ellenzéki rnasatartást tanúsítanak, neutral izáliuk, amennyiben hallgatásukat megfizetjük és igy a háborút előkészítjük.« Davidov, az orosz pénzügyminisztérium osztályfőnöke, Sassonov külügyminiszter megbízásából 1912 október ' 29-én Párisba utazik és nyomban megérkezése után a következőket siirgönyzi Pétervárra:

»Poincaréval és Izwolskyval való megbeszéléseim összefoglalása, hogy további 300.000 frankra van szükség sajtó-intervenció céljából. Ez szükséges és én akceptálva, Excellenciád elé terjesztem. Poincaré holnap Lenoirral (az oroszok francia bizalmi emberével) elkészíti a sajtó-szolgálat tervezetét Davidov.«

1912 november 30-án Raffalovits, az orosz pénzügyminisztérium állandó párisi képviselője, a következőket sürgönyzi Pétervárra:

»A sajtó számára azonnal pénzt kell kiutalni. Sürgönyválaszt. Lenoir itt van. Követ további 300.000 frankot kér azonnal felosztásra, anélkül, hogy valaki kívüle a neveket megtudja.« 1912 közepén Izwolsky nagykövet már azon a meggyőződésen van, hogy a döntő pillanat végre elérkezett. A »Temps«, a »Matin« és a »Petit Párisién« utján még fokozza agitációját. Ezzel azonban még nincsen megelégedve, erélyesebb eszközöket akar igénybe venni. 1913 július 21-én a következőképen számol be Sassonovnak egy Poincaréval folytatott beszélgetéséről:

»E beszélgetésből meggyőződtem arról, hogy Poincaré minden tekintetben velünk tart és véleménye szerint itt az ideje, hogy megvalósítsuk tradicionális politikánk százesztendős célját és Elszász-Loíharingia visszaszerzésével visszaállítsuk az európai egyensúlyt. A legnagyobb nehézséggel a radikális szocialisták részéről találkozunk, akik háborúról, főként tőzsdei és üzleti okokból, pláne háborúról. amely a Balkánról indul ki, tudni sem akarnak. A párt vezéréi, Caiüeaux Herrot és Painlevé. számos képviselő és uiság felett rendelkeznek. Poincaré velem együtt azt hiszi, hogy nagy áldozatokra van szükség. Nem is merem megmondani: hárommillió frankra, ebből egyedül a »Radical«nak, Perchot szenátor orgánumának 250.000 frankot kell adnunk.

Ha tekintetbe vesszük, hogy a török kormány ötmilliót fordított a francia sajtó' befolyására és még az egyik első írót is megvásárolta, ha

tekintetbe vesszük, hoev ez az öszszesr mennyire eltörpül a világot megváltoztatni akaró célunk mellett, úgy ön talán mégis meg fogja szerezni a minisztertanács hozzái árulását. Javaslom. hogy a szubvenciót, úgy mint eddig, havonkénti részletekben fizessük, hogy minden pillanatban rendelkezhessünk a lapok felett. Előnyösnek tartom ez alkalommal nem Lenoirt. hanem Lassont igénybe venni. Lásson, akiről Pétervárott ön is véleményt alkothatott, rendkívül ügyes. Úgy a »Matin«-re, melynek pénzügyi igazgatója, volt. mint a többi nagy lapokra, nagy befolyása van.

Izwolsky.«

Izwolsky előterjesztését a külügyminiszter Kokowcew miniszterelnökkel együtt egy a cár elnöklete alatt megtartott minisztertanács elé terjesztette. A minisztertanács a kért összeget engedélyezte:

Szigorúan bizalmas!

2155. szám.

A külügyminiszter irodája

1913 iulius 15—28.

Politikai archívum. excellenciád levele szerint ajánlatát a miniszterelnökkel való megbeszélés alapján őfelsége elnöklete alatt megtartott minisztertanács elé terjesztettem. Nagy örömmel közölhetem

önnel, hogv rövid, jó! érthető vonakodás után őfelsége a francia köztársaság elnökének kívánságát a sajtóra vonatkozólag teliesitette és a kért összeget jóváhagyta. Davidov államtanácsos ez ügyben messzemenő instrukciókkal nyomban Párisba utazik.

Sassflnow.

November 19-én Raffalowits titkos tanácsos a következő 14 csekkről tesz jelentést összesen 410.000 frank értékben.

így az oroszok a párisi sajtóban a háborút jól előkészítették. Immár csak egy akadály volt: a francia alkotmány, amely szerint csak a kamara, a szenátus és az exekutive együttesen üzenhetnek háborút. Ezt flagráns alkotmánysértéssel játszák ki. Egy 1913 december 15-én kelt megállapodás szerint Izwolsky és Poincaré megegyeznek, hogy az adott pillanatban a döntést a kormányhatalom három vezére: Poincaré, Millerand és Delcassé az alkotmányos formák mellőzésével fogják meghozni. Lehetetlen újságcikk keretében Hartmann konzul összes aktáit leközölni,

I

azonban ennyi is elég annak kimutatására, hogy a francia közélet most megbukott egykori vezéreinek milyen szerepe volt emberi életek millióinak elpusztítás ában.

A kereskedelem dicséretei. A pá

risí Mercure de France-ban René Lopstein szellemes és finom megjegyzéseket ir a kereskedelem istenéről, Mercuriusról, s néha kedves öngunnyal, néha hősi szavakban ünnepli a halhatatlan kereskedelmet, mely minden időben vezérkedik. Ezekből a talpra esett mondásokból, melyeket a francia kereskedőknek ajánl, itt közlünk néhányat:

J. A mások pénze az utolsó fillérig a tiéd.

2. Nem a nevetés az ember sajátja. Nem is a gondolat. Vannak kutyák, melyek nevetnek. Vannak állatok, melyek gondolkosnak. Az ember sajátja a pénz szevetete. Egyetlen állat se emelkedett addig a magaslatig, hogy a pénzt megismerje és a legemberibb az az emberben, hogy a pénzért él. Az ember az igazi kereskedő.

3. Inkább romoljon meg egy áru, mintsem, hogy az ára megromoljon.

4. A kereskedő megélhetéséhez szükséges, hogy legyen vevő, mert nála van a pénz, az a pénz, mely a kereskedőt kártalanítja. De a vevő született ellensége a kereskedőnek, amint a vad született ellensége a vadásznak.

5. Az állam, mint kereskedő jfófiu. Nem ért a kereskedelemhez, olcsón ád el és drágán vesz. Gyönyörűség vele tárgyalni és pénzt nyerni tőle. Az állam, mint állam ad. Az adószedő és a pénzügyőr nehézkezü, tapintatlan, nem érti a kereskedelem csinját-binját,

6. A kereskedelem túl él mindenféle forradalmat, mert örökkévaló . . .

*

Öreg ember nem vén ember.

Hajdan, boldogabb időkben bizonyára többet beszéltek volna arról az ősz párisi pénztárosról, ki az Opera Comique pénztárából több’ mint félmillió frankot elsikkasztván egy napon becsületesen és tisztségesen jelentkezett a rendőrségen és azt kérte, hogy tartóztassák le.

Eleinte azt hitték, hogy az öreg pénztáros, aki évek hosszú során át fukarul mérte az előleget a színészeknek és minden garast a fogához vert mielőtt kiadta volna, egyszerűen füllentett és nem is tékozolta el ezt a rengeteg pénzt, hanem félretette, abban a reményben, hogy börtönbüntetése betöltése után majd visszavonul és csendesen éldegél az elsikkasztott félmillió frankból.

Senkise látta öt költekezni. Minden áldott este hazament csendesen, az öreg feleségéhez és mintaképe volt a jó családapának.

A valóság ^.azonban, mely csak most derül ki egész megrázó. Ez a galambősz hivatalnok, ki sem otthon, sem a színháznál nem adott okot semmi gyanúra, belebolondult egy fialal hölgybe, elegáns lakást tartott neki s hetente pár boldog órát töltött a társaságába, Mielőtt elment volna hozzá, átöltözködött egy színész öltözőjébe. Itt a látszat világában megtanult bánni a festékkel. Nagyszerű fekete parókát csapott fejére, szemére, monoklit csipentett. divatos ruhát- öltött, úgy, hogy az öltözőből kikerülve húsz évvel fiaalabbnak látszott. Imádottját pedig a legelőkelőbb vendéglőkben vacsoráztatta, mulatóhelyekre vitte és hetente kétszer elfelejtette társaságában egyhangú életét.

Aztán, mikor vége volt a találkának, sarokba csapta parókáját, lemosta arcáról a festéket és visszament vagy a színházi pénztárba, vagy a feleségéhez.

Most inkább — a börtönbe ment.

»

«4 forgalom förgetege. New-York, New-York: — ott van a forgalom förge-f tege. í

Abból a statisztikából, melyet most | zártak le elképzelhetetlen, minden fantáziát megszégyenítő arányok bontakoznak ki.

Az egyesült államokban csak a múlt évben 4.016.000 uj automobilt adlak el s ezek közül 370.000 a teherkocsi, úgy hogy több mint félmillió automobil kelt el, mint amennyire számítottak. Az |l amerikai ipar erre az évre négy és egynegyed millió automobilt irányzott elő ezek közül csak kétmillió arra szolgál, hogy a használaton kivüli kocsikat ki- 1 cseréljék vele, félmillió a kivitelre s egy és háromnegyed millió arra, hogy a megnövekedett forgalom igényét kielégítse.

Nem csoda, hogy New-Yorkban már tudósok foglalkoznak a íinánivá növekvő forgalom sima lebonyolításával. A földalatti és földfeletti pályaudvarokban állandóan tódulnak a rohanó gépkocsik, a felhőkaparokban szüntelenül zakatolnak a felvonók. Erről is van statisztika. A new-yorki felvonók naponta átlag kilencmillió embert szállítanak. Az automobilok pedig nem ritkán nyolcvanezer kilométert tesznek meg egy nap a városban.

S Három uj perzsa mese. Londonban most látott napvilágot egy könyv, melyben perzsa mesék vannak. Nekünk újak,, mert az eddigi gyűjteményekből nem ismertük, de valóban régiek, több ezerévesek. Sok e^er év bölcseségét rejtik magukban.

Az első:

Egy ember hirte lenül magas állásba jutott. Barátja felkeresi, hogy gratuláljon neki, do az uborkafára felkapaszko-I

dctt nagyur ezekkel a szavakkal fogadja régi barátját:

— Igazán nem tudom, hogy ki vagy te és miért jössz hozzám.

■ Barátja zavarban van, majd igy vála- I szolt:

I —Hát nem ismersz? Régi barátod va- 1 gyök és részvétemet jöttem jelenteni. Azt * hallottam^ hogy megvakultál , , ,

A m á s i k:

A kádi egy könyvben azt olvassa, hogy,

a kisfejü és nagyszakállu emberek mind hülyék. Ezt kellemetlenül hatott rá* minthogy a hadinak is kis feje volt és nagy szakálla. így gondolkozott:

— Minthogy a fejemet nem tudora megnagyobbítani, megkisebbítem a szakállam.

Ollót keresett, hogy lenyisszantsa szakállat, de nem talált. Ezzel kezébe vette szakállát és odatartotta a gyertya lángjához. A szakáll nyomban tüzet fogott és minthogy megperzselte kezét., leejtette a gyertyát, attól pedig meggyulladt az egész háza,

A kádi kéíségbeesett, mert belátta, hogy a könyvnek igaza volt.

A harmadik.

A vak éjszaka idejében egy bazárba igyekezett, vállán egy kanoséval, kezében egy lámpával.

— Ö, te ostoba — mondotta neki valaki — minek hozod magaddal ezt a lámpát, hiszen neked az éjszaka és a nap mindegy.

A vak peäig igy válaszolt.

— Ez a lámpa nem nekem van, hanem rtueked, hogy nekem ne jöjj a sötétben és le ne döntsd vállamról ezt a kancsót. Éiszaka te vagy a — vak..,

Félbolondok. \ francia orvosi akadémia legutolsó ülésén a félbolondokkaí: foglalkozott, kik az elmegyógyintézetből kikerülve, vagy oda még be nem jutva növelik a bűnözők számát. Arról vitat-; koztak, hogy milyen intézkedéseket kellene foganatosítani, hogy a szerencsétlenséget megakadályozzák.

A kérdés ez volt: hogyan lehet megkülönböztetni a félbolondot az épelméjütöl.

Ennek a vitának Blacher, a hires francia elmeorvos vetett véget., aki elmondta az előbbi történetet.

Régen történt. Egy párisi elmeorvost meglátogatta vidéki kartársa s arra kérte őt, hogy az ebédhez hívjon meg egy igazi őrültet is. A következő napon a két elmeorvos másik két vendéggel1 együtt az asztalhoz ült.

Az egyik vendég fekete ruhát viselt, kopasz volt, igen megfontolt és nyugodt, s ebéd alatt alig szólt, csak néha igazította meg aranykeretes pápaszemét. A másik vendég ellenben rendkívüli különös. Haja torzonborz, ruhája be sincs gombolva, nyakkendője ziláltan lóg alá. Rengeteget falt, hetet-havat összebeszélt s mindaddig nem értek véget fura históriái, melyekben múlt és jelenkor rendszertelenül kavarogtak, míg fel nem keltek az asztaltól.

Ebéd végeztével a vidéki elmeorvos rámutatott erre a beszédes vendégre s igy szólt a házigazdához:

— Köszönöm neked barátom. A bolondod nagyon jól mulattatott.

— Tévedés — mondta a párisi elmeorvos — az örült nem ez, hanem az a másik, aki ki se nyitotta a száját.

— Hát ez kicsoda?

— Ez kérlek Balzac, a regényíró.

Ezek után a francia akadémia nem is

foglalkozott többet a kérdéssel. mert belátta, hogy a mai tudomány még mindig nem tudja megkülönböztetni a félbolondokat a lángészlöl.

*

Herriotés dallamos autótiilök. A

nagyvárosi ember idegrendszerét valósággal megtépázzák azok az autotülkök, melyek lépten-nyomon megriasztják. Sok mindent meg lehet szokni. Aki hosszabb ideig vasúti vonal mellett lakik. hova tovább észre sem veszi a vonatok dorömbölését. De a mély hangok sokkal inkább elviselhetek, mint az autótülkök éles rikkantása.

Herriot, Lyon volt polgármestere ezen a téren nevezetes újítást léptetett életbe. Azt a rendeletet adta ki, hogy a hivatalos autók tülkei csak a dallamos C, É, G hangokat használhatják, melyek a dobhártyákat nem sértik. Figyelmes és bölcs reform. Miután a város csendjét meg kell törni, legalább dallamos formában törjék meg az autók. Ez a három kellemes hang leginkább hizeleg a fülnek. Ha pedig valakit elgázol a sofför, utoljára legalább kellemes muzsikát hall, nem pedig egy megrémült fókának az öklendezését