Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)
1924-06-22 / 169. szám
1924 június 22, BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oTdal A haldokló fascizmus Az olasz fascizmus haldoklik. Hullamérgezést kapott volna Mateotti holttestétől? De hiszen ez az egészen sa'játos képződménye a háború által felkorbácsolt forradalmi nyughat atlanságnak éppen azokból a holttestekből szívta az életerőt, amelyeket a legvéresebb terror halmozott fel emelvényül a tüzzel-vassal konstruáló politika diktátora számára. A szocialista vezérből Viktor Emanuel unokafivérévé fajult Mussolini azoknak a mindenre elszánt és a gyilkot szentté avató arditiknek hathatós segítségével kényszeritette ki magának a (Ince-i hatalmat, akiknek egy különítménye Mateottit fényes nappal elhurcolta és orvul meggyilkolta. A parlamenti többséget is a nacionalizmusnak ezek a véreskezü szegénylegényei Sajtolták ki az olasz népből. Áz áldozatok közül miért éppen ennek az egynek, a bestiálisán elpusztított szocialista képviselőknek mártiriuma az, amely a fascizmust létalapjában rendit! meg? Hasonló orgyilkosságok hosszú sora kígyózik végig az utóbbi évek ellenforradalmainak történetén és mindegyik csak újabb pillére lett az erőszak építményének, amelyet a jóérzés felháborodása csak mint lenge szélfuvallat sóhajtott körül. A válságnak az a forróláza, amelyet a legutóbbi politikai gyilkosság Olaszországban előidézett, csak az európai események belső összefüggésének számbavételével érthető meg. Azóta, hogy Mussolini az alkotmányosság jelmezébe öltöztette a maga féktelen deszpotizmusát, mélyreható átalakulások történtek a győztesek szövetségének két vezető államában. Angliában Ramsay Macdonald, Franciaországban Herriot tartja kezét a kormánykeréken. Hat éven a jobboldali politika dominált és balkeze bénítóan sulyosodott rá a világra. A nyugati demokráciák föleszméltek a rájuk bocsátott kábulatból és a buZoIdaii politika felé fordulnak, hogy a nemzeti és társadalmi ellentétek kiegyenlítésének szellemében vezessék az emberiséget egy jobb jövő felé. Ez a kongruenciája a francia és az angol politika irányváltozásának szükségkép hatást gyakorol a többi államnak és különösen a nagyántánt harmadik tagjának belpolitikai viszonyaira. Azokat az elektromos szikrákat, amelyeket a kormányra került angol munkáspárt és a többséggé izmoosodott francia baloldal leadóállomásai továbbítanak, a legprecízebb felvevőkészülék gyanánt fogja fel a többi nép nyugalmat, békés fejlődést és testvéri együttműködést áhitó lelke. Mussolini eddigi diadalmas előreítörését minden ország jobboldali irányzata gyönyörűséggel szemlélte és a fascistavezér módszereinek meghonosításáról álmodozott. Az olasz nép pedig kényszerű beletörődéssel hajtotta fejét a vértől csepegő járomba. Most azonban az Olaszországgal szövetséges Anglia kormányzópártja Macdonald jelenlétében megállapítja, hogy Olaszországban fascista önkény uralkodik, amely a szabadságot és a demokráciát elnyomja. A szocialista Macdonald kitér az elöl a megtiszteltetés .elől, hogy a volt szocialista Mussolinival tárgyalásba bocsátkozzék. De alapos oka van Mussolininak kételkedni Herriot barátságos érzelmeiben is. A külpolitikai konstelláció eltolódása és az Európán átsuhanó friss légáramlat ad fokozott jelentőséget annak a fascista recept szerint végrehajtott politikai gyilkosságnak, amely a diktátort föltűnően idegessé tette és az olasz népet vészjósló forrongásba hozta. Mussolini kiadta a hatóságoknak a szigorú parancsot, hogy a gyilkosság minden részletét derítsék fel és a bűnösöket juttassák a törvény kezére. Érzi, tudja, hogy azokkal az eszközökkel, amelyeknek korlátlan uralmát köszönheti, nem boldogulhat tovább. Meg akar szabadulni attól a vérengző feketeserbgtől, amely őt vállalni emelte. Véren szerzett hatalmát legalizálni próbálja. De mint a walesi bárdok vértanuéneke Edward felé, úgy harsog feléje az einémithataílan vád: Te tetted ezt! Abban az arányban, ahogy az Angliából és Franciaországból átgyűrűző elektromos hullámok erősödnek, ércesedik ennek a vádnak a hangja, mig a demokráciában fölszabaduló népakaraf mennydörgésévé hatalmasodik. Minden eddigi fascista rémtett számonkérése viharzik abban a fölzúdulásban, amely Mateotti meggyilkolása nyomán Olaszországot végigsöpri. Hiába börtönözteti be Mussolini a legközelebbi híveit, hiába tart törvényt ennek az egy gyilkosságnak elkövetői fölött, ezzei a maga ellen felidézett vád lernai kígyójának csak az egyik fejét üti le. A feketeingesek fővezérestül anakronizmussá avultak, mihelyt Angliában és Franciaországban a demokrácia fölszabadult a reakció lidércnyomása alól. bra. Olasz napok A STARACE Irta: Baedckir Nápoly, 1893 április. fia Nápoly a1 leglármásabb város, akkor a $taraceJkávéház a lármaváros legzajosabb fészke. Ilyen dörgedelmes zsibongásban még sose fagyialtoztunk. A nápolyiak temperamentumossága itt üli leghangosabb orgiáit. Ezek az emberek, úgy látszik, nem szenvednek a sciroccotul. vagy nagyon jó idegeik vannak vagy semminők sincsenek nekik, sőt az étvágyukat se lehet elrontani, való&zinüleg azért, mert amúgy is vajmi keveset szoktak enni. Olyan lárma, mint c kupolás csarnokban, nincsen sehol a világon, s talán csak az őserdők indiánjai vagy a jungle bestiái tudnának hasonló zajt csapni. De hát honnan veszel annyi indiánt meg annyi vadállatot, ahány nápolyi itt ordít? Együttvéve se létezik annyi indián és sakál... Ez bizony nem valami élite-hely. Mint ahogy egész Itáliában nincsen egyetlen igazi előkelő kávéház. Van, amelybe az előkelők járnak —- s ilyen a Staracc is —, de nem tud előkelő lenni, mert e demokratikus országban nem ismerik azt az exkluzivitást, amely minálunk még egyes kávéházakat is »rangban« a többi fölé emel. A kávé csak öt centesimoval lévén drágább, mint a népies Café-kban. az óhnép ís ide tódul, s mig az asztalok egy része körül finom urak és hölgyek ülnek, a többit egyszerű emberek foglalják el. A nagy lármát alighanem ez utóbbiak csinálják, s bár szenvedünk a scirocco-tul, nem haragszunk rájuk, mert hiszen nemcsak nagy robajjal, de §zines. eleven képpel is szolgálnak a bágyadt szemlélőnek. Este, mikor a csekély dolgát elvégezte, idegyüíik az egész nagy város, — tut to Napoli itt van. Ez a gondtalan nép váíósziniileg úgy okoskodik, hogy: pihenés után édes a nyugodalom s itt rajzanak száz- és ezerszámra. A legtöbb a kávéház körül lebzsel, s bizonyos távolságban cirkál és bömböl a fizető közönségtől, de akinek van 30—40 centesimo a rongyos erszényében vagy a szakadozó zsebében, az közéje ül a fényes mi közönségnek, azzal a kedvesen naiv íelfelédemokratasággal, amely az olaszt s különösen a nápolyit jellemzi. A legcifrább közönség ül itt együtt. Herceg és bagószedő, államférfi és házaló, bankár és leánykereskedő, pap és katona, dandy és ujságrikkarics, úrasszony és cigányleány, munkás és naplopó találkozik itt másutt nem igen látható összevisszaságban. Ez a sokféle emberfajta ide vonzódik, ide kívánkozik mind, nemcsak azért, hogy egymással találkozzon, de főként. mert a napjuk itt van, amely meleg fényével hivja, csalja őket e nagy mulatóba: az idegenek jámbor kolóniája, amely itt fagylaltot szürcsöl, a, Cavalleria közismert dallamain szórakozik, hagyományos naivitásával újságot vásárol, amelyet nem ért, meg lávakőből faragott ékszert, meg cipőkenőt, és folttisztítót (amely piszkit), inggombot, kagylót, furaformáju tengeri állatkát és egyéb »minden háztartásban szükséges, sőt nélkülözhetetlen hasznos tárgy«-aí. A Galleria Umberto e lármája valami egészen idegen »muzsika«, amely nem hallható másutt sehol. Az óriási csarnok különös akusztikájánál fogva a hang itt elveszti az eredeti timbre-jét, sőt az emberi tónusát is s valóságos bömböléssé válik. A sétálók kiabálása (mert itt bizony kiabál mindenki) olyan, mint egy gyorsan robogó vonatnak a dübörgése. Néhány ezer katona bakancsának a kattogása légyziimmögés hozzá képest. Legalább igy érzi és képzeli a máskor nyugodtabb vidéken élő idegen, aki meleg estéken idetéved. Itt le kell mondani minden társalgásról, hiszen nem értjük egymás szavát, akik szorosan ülünk egy gömbölyű asztalka körül, — s a Mascagni divatos operájának csak minden harmadik taktusa hallatszik át hozzánk, pedig alig negyven lépésre Játszik tőlünk a banda militare. Még szerencse, hogy, ha már olyan rosszul hallani itten, van mit nézni a villamos fényben: a szomszéd asztalok egyikénél szép halavány nápolyi donnák ülnek, villanó szemekkel (a Vézuv forrósága ég és éget mindenikben), krémszínű arcukon egy férfiéhes, bár kissé álmos, görög vonás, vegyüléke az itáliai tűznek a graeciai nyugalommal, — a legyzőjiik, ez a graciózus női fegyver, valami titkos nyelven, előttünk érthetetlen dialektusban beszél, de én fogadok, hogy vannak itt, akik szótár nélkül is megértik ezt a nyájas dialektust. Ezek az asszonyok is megérzik a scirocco-t. Amúgy is lomhák és »ingatlanok«, mint a gyalog keveset járó, kocsikázáshoz szokott korzóhölgyek általában, akiknek a flörtön kívül legnagyóbb dolguk, hogy részt kell venniök a Posilippo délutáni kocsikorzójában (amely egyszersmind szépségverseny), de a scirocco hatása rajtuk is meglátszik, bágyadtabbakká, odaadóbbakká teszik őket. Azt hiszem, az ilyen időszak kritikus lehet rájuk s a férjekre nézve, s az udvarlóknak meg a cicisbeokandidátusoknak talán azért nincsen ilyenkor extra-szerencséjük, mert ők is seirocco-sak, s nincs meg bennük ilyenkor az a váilalkozókedv és férfimerésziség. amely a legjobban hódit. Oh, e némberek úgy festenek itt, mint akiknek erősen megcsappant az ellenállóképessége, s ahogy nézem őket, szinte látom rajtuk az úgynevezett pszichológiai momentumot, amely valamely rokonszenves férfi felé hajtja a sóhajukat... E bágyadtságukban is melegen viszonozzák a feléjük röpített epedő pillantásokat s bármily fáradtak, azért elég élénken kacérkodnak. Milyen jó lesz velük találkozni, ha megszűnik az a fojtó érzés, amely a keblünkre nehezedik, s: a Monte Vesuvio felől majd átszáll hozzánk megint a frissítő tramontane s felüditi édeshüvös csókjaival az erynedt idegeket... Akkor legyen szerencsénk egymáshoz, szép napolitana- k! Egy második és egy harmadik tavola körül a Westend-Hotel néhány vöröshaju laáy-je meg a H^user-nagyszálló két orosz hölgye kevélykedik, ’ — ezek már áldozatai az afrikai szélnek, az arcuk szürkébb s a szemük nem oly élénk, mint a múlt héten volt. Szegény beteg madarak, már gőgösek is alig tudnak lenni (a gőghöz is erő kell!), bágyadt tekintetük,' amely máskor szuverén előkelőséggel szállott el a polgári fejünk fölött, most ránk tapad, talán csak lustaságból, mert most se érdekeljük őket, s mert nincs ereje, hogy továbbrepüljön néhány asztalsorral, ahol a válogatott s kissé kirívó olasz eleganciával öltözködő principe-k és marchese-k ülnek. Körülöttük és körülöttünk pedig egyre nyüzsög, lsáborog, kiabál a tömeg, — azt hinnéd, forradalom készül, pc.dig dehogy! a nápolyiak sétálnak,- pletykáinak, csevegnek, a mindenest! szórakozásuk után járnak, ez az,egész, és nem egyéb. Menekülünk békésebb vidékre. De bárhová fuss innen, a Chiaja-ra, a Santa Lucia eleven kőpartjára, a Via di Roma modern gyalogjárójára, mindenütt ilyen forradalomra emlékeztető állapotot találsz, s a fülsiketítő lárma mindezeken a helyeken nagyobb, mint Nisni-Novgorodban a viíagvásár legmozgalmasabb napján. Bármily későn tértünk haza a szállásunkra, mindig jóval éjfél után, nem tudtunk elaludni, a scirocco fojtogató levegőjét áthasitó nápolyi zaj feküdte meg vánnyadt idegeinket. Csak reggel felé merültem riiomba, mikor az első tapogatódzó élet már mozdulni kezdett az utcákon. De ez vajmi keveset ért. Félálomban is hallani véltem a brutális ostorpattogtatást, a kocsikerekek nyikorgását, patkók dobogását, rikkancsok orditozását, a verklit, a tram-ok tülkölését, a szájdobot, harmonikát, gitárt, a mandolinátát. hajófüttyöt, a Santa Lucia dallamát meg a Funicula-1... És álmomban dúsan terített asztalnál ültem, s a kávéházban látott marchesinák és principessák ezüst- és aranycsészékben hozták elébem a sokszínű fagylaltot, de papiroskanalat adtak hozzá, amely nyomban eltört, amint enni próbáltam vele. És borzasztó szomjas voltam, szerettem volna fagylaltot enni. de az szörnyű kemény volt s a kanál szörnyű puha. Tantalusz kínjait szenvedtem, de nem tudtam se egészen fölébredni, se mélyen elaludni . . . BRÓDY LÁSZLÓ: Búcsú a völgytől A lábamat a szél serkenti és pecsétes parancsolat, énnekem nem szabad pihenni a nyugalom fája alatt. A vállamon a jövőt hordom, a szeredásban a napot, a völgyben nekem semmi dolgom, ó, völgy, én nem maradhatok. Nomád lelkem a hegyre kerget járatlan, bizarr utakon. Isten veletek, rózsakertek, füves völgy, árnyas nyugalom. Túl iszamos, mohos sziklákon, próféták ivadéka én, az Ur szőlejét megkapálom a magányosság szent hegyén.
