Bácsmegyei Napló, 1924. május (25. évfolyam, 120-148. szám)
1924-05-26 / 143. szám
9 4. oldal BÄCSMEüm TCKPEö 1924 mié jus 25. SZÍNHÁZ a a e-<4z aranymadár bemutatója A Katholikus Legényegylet szombati és vasárnapi előadása A Suboticai Katholikus Legényegylet eddigi sikeres operett-előadásai után a közönség fokozott igényekkel várja en' nek a kivételesen jó kvalitású müked velő-együttesnek minden produkcióját. A „Mágnás Miska“ és „Leányvásár legutóbbi sorozatos sikore után most részben uj cnsembleval mutatta be a műkedvelő-gárda Harmath Imre és Der kovits Béla népszerű operettjét, az „Aranymadár“-t, amely háromszáz előadást ért meg Budapesten. A pesti siker nagyrészt a pazar kiáliitással magyarázható és a suboticai előadásnak talán legnagyobb érdeme, hogy még tehnikailag és színpadi kiállítás szempontjából is meglepően jót nyújtott a Katholikus Legényegylet kis színpadán, ami elsősorban Kladek Károlynak, az operett ötletes rendezőjének az érdeme. Az előadás a Katholikus Legényegylet eddigi előadásainak legjobbjai közé tartozik és đ tehetséges uj gárda úgyszólván teljesen feledtetni tudta, hogy műkedvelő előadást nézünk. Weisz Irénke a női főszerepben a legjobb primadonnái kvalitásokról tett tanúságot. Úgy tiszta énekhangja, mint ■» közvetlen iátéka messze felülmúlja a dillettáns-nivót és második felvonásbeli nagy tánca elsőrendű operett-szinpadon is megfelelő volna. Kitűnő teljesítményéért melegen ünnepelte a közönség. A szubrett szerepében Kántor Irma meglepő rutint és színpadi készséget árult el és úgy temparementumos táncaival mint kitűnő játékával egyszeriben meghódította a közönséget. Mindketten feltűnően elegánsak voltak. Egy kinai szerepében Kladek Károly — a könnyű operetten egy kicsit talán túl is terjedő — mélyen átgondolt, kitűnő alakítást nyújtott és játékával, va lamint meleg, szép énekével pompás bonvivánt talált benne a Katolikus Le' gényegylet. Koncz Dániel a táncossiheder szerepébe vitt annyi derűt és ötletet, hogy akárhányszor nyiltszini tapsra ragadtatta a közönséget. Olyan otthonosan mozog a színpadon, olyan könnyedén táncol és mókáiban annyira kifogyhatatlan, mintha mindig színész lett volna. A kisebb szerepekben Kiss Mancika, Kozma Gyula, Ruby Ottmar és a többiek járultak hozzá a nagy sikerhez, amelynek részese a szemrevaló, bájos női kar is. Á zenekart Kovács Kornél vezette lendülettel, a táncokaj Landau Juliska tanj tóttá be sok ízléssel, az uj díszleteket Ognyanov Emilia festette és a színpadi íecknikai trükkökben része van Merkovics Miklós diszletmesternek is. Az előadás előtt Kocsmár Lujza énekelt egy szláv dalt sok igyekezettel. A nézőteret zsúfolásig megtöltő közönség mindkét este lelkesen tapsolta a kitűnő szereplőket. Bizonyos, hogy az „Aranymadár“ a Katholikus Legényegyletben is sorozatos előadásokat fog megérni. (/■/■) * A vasárnapi esti előadást a villanytelepen beállt üzemzavar következtében félbe kellett szakítani a második felvonás alatt. Ezért az előadást ma, hétfőn megismétlik. A vasárnapra váltott jegyek érvényesek. ROSSIJA-FÖNCIÉRE biztosító- és viszontbiztosító társaság Tűz-, élet-, betörés-, jégbiztosítás Fiókigazgatóság: Sabotica, Aleksandrova ulica 4. (Rossija-Fonciére palota) SP O RT w • var Az olimpiai futhalltorna első fordulója Spanyolország kiesett — Az amerikai csapat bemutatkozása Parisból jelentik: Az olimpiai footballtorna vasárnap ünnepélyes külsőségek között megkezdődök Az első napon nyolc ország állt sorompóba: Spanyoloszág, Olaszország, Litvánja, Svájc, Csehszlovákia, Törökország Amérika és Észtország. A mérkőzéseket nagy tömeg nézte. végig, különösen a spanyol—olasz mérkőzést, amelyen közel tizenötezer ember volt jelen. Meglepően látogatott volt a Pershing Stadion, ahol Amerika csapata, az olimpiai versenyek 'egyik titkos favoritja, mutatkozott be. Olaszország—Spanyolország 1:0 (Co- Icmbes Stadion). Biró: Slavick (Franciaország). A favorit spanyol csapat veresége meglepetés. A mérkőzés rendkívül heves és változatos volt. A spanyolok játéka csalódást keltett Svájc—Litvánia S:0 (Pershing Stadion). Biró: Mauró (Olaszország) A svájci csapat könnyen győz a litvánok ellen, akik primitiv footballt játszanak. Csehszlovákia—Törökország 5:2 (Bergeyre Stadion). Biró: Andersen (Norvégia). A török csapat kitünően tartotta magát. A csehszlovák team gyöngén játszott. Amerika—Észtország 1:0. (Pershing Stadion). Bíró: Putz (Belgium). Az amerikai együttes, amelyet jó hír előzött meg, csak nehéz küzdelem után tudta legyőzni az észt csapatot. Az amerikaiak a döntőig nehezen jutnak el. A hétfői napon Jugoszlávia—Uruguay és Magyarország—Lengyelország mérkőzést játszák le. Novisad: Bácska—NTK 4:1 (3:0). Barátságos. Biró: Simouyi: A suboticai csapat szép játékkal biztosan győzött. Az első percekben Bácska-fölény, amelynek során az egyik novisadi védőjátékos öngólt vétett. A kezdés után gyönge NTK-támadások, amelyek eredménytelenek. A 20-ik percben a belső-trió ötletes kombinációjából Maroikics megszerezte a második gólt, majd a 36-ik percben ugyancsak Marcikics háromra szaporította a gólok számát. A második félidőt a novisadiak oífenzivája vezette be; a NTK két kornert ért el, amelyek azonban nem hoztak eredményt. A 18-ik percben a Bácska-védclem határozatlanságát kihasználva, Weisz (NTK) gólt lő. A Bácska a gólra heves támadásokkal felelt, amelyek során a 294k percben Rudies fordulásból a nap legszebb góljával beállította az eredményt. Az utolsó percek változatos mezőnyjátékkal teltek el. A Bácskából jó volt Copkó, Marcikics és Rudics. A NTK legjobb embere Vosnyik kapus volt, aki sok veszélyes labdát védett. A csatársorban egyedül Schaffer boldogult. NTK—Kulal SC 0:0. Barátságos. Bíró: Andrée. A kulaii csapatban játszott Schaller, az UTE volt csatára, játéka azonban a gyönge együttesben nem érvényesült. A mérkőzés nagyrészében a novisadiak voltak frontban, de a csatársor a kapu előtt határozatlan. Sombor: Amateur—Concordia 3:0 (1:0). Bajnok'. Bíró: Krausz. Az Amateur, amely Hipichel Kleinnel és Spitzerrel megerősödve állt ki, feltűnő elbizakodottan ment a küzdelembe. A mérkőzés egész ideje alatt unalmas, csapkodó játékot nyújtott, szembe a Concordiával, amely lelkes, lendületes játékával .igazán megérdemelt volna egy eldöntetlent. Az első gólt Hipich rúgta. A szünet után a Concordia elszántan küzdött tovább, de akciói nem jártak sikerrel. A somboriak a 16-ik percben Klein révéti újabb gólt értek el, Erős és változatos mezőnyjáték után 11-esbő! Csillag a harmadik gölt szerezte meg csapatának. Az Amateur csapatában a veterán Spitzer régi nagy formájában mutatkozott be: Hipich viszont csalódást keltett rossz játékával. Kitűnt a csapatból a fiatal Kragujevics, aki az Amateur leghasznosabb tagja volt. A Concordiában a közvetlen védelem brillírozott. STK—Sub. Sport 3:0 (0:0). Barátságos. Biró: Szcgedinác. A sombori másodosztályú csapat meglepő, ötletes, szép játékkal győzte le a suboticai csapatot, amely kompletten állt ki. A: STK, amely előtt nagyszerű jövő áll. mindvégig ura volt a helyzetnek. " félidőben mindkét részről gyúr. ötletes játék, amely eredmény: ! . A második félidő 10-,ik percébe:’ az STK-nak megszerezte a vezető góit. A váratlan eredmény megzavarta a suboticai csapatot, amely ettől kezdve rendszertelen akciókkal próbálkozott. A 16-ik percben Hován labdája a suboticaiak hálójában akadt meg. A Sport iismét kísérletet tett az egyenlítésre, a csatársor azonban bosszantóan elkombinált minden kedvező helyzetet. A 40-ik percben egy lefutásból Pest megszerezte a sombori csapatnak a harmadik gólt. Az STK- ban az Adamovics—Stranganic hátvédpár és Pest vált ki. A Sportban egyedül Fellner elégített ki. Jó volt Bokor is, aki többizben nagy biztcnsággal mentett. Amateur—SzMTC 1:0 (0:0). Barátságos. Biró: Csajághy. Szép, nívós játék. Az első félidőben az SzMTC egyenlő ellenfél, a másodikban kissé visszaesett. A győztes gólt Csillag lőtte a második félidő 6-ik percében. A mérkőzést, hogy a suboticai csapat hazatérhessen, a szünet utáni 25-ik percben félbeszakították. Az Amafeurben, amely ezúttal sokkal élénkebb és szebb footballt játszott, mint a Concordia ellen, minden ember megfelelt Hipich kivételével, aki ez alkalommal is gyöngéin játszott. A mezőny legjobb embere Weisz és a fiatal Kragujevics voltak. Az SzMTC-ben a védelem működött kitünően. Becskerek: Obilics—Borac 3:0 (2:0). Bajnoki. Az Obihcs megérdemelten győzött. Vasutas—Schwäbische 1:0 (1:0). Bajnoki. Obilics oldboy—Kadima oldbőy 6:2. ZsAK (Sitbotica)—Obilics 6:0 (4:0). Barátságos. A suboticai csapat végig nagy fölényben. Az Obilics védelme nagy munkát végzett, a csatársora azonban tehetetlen volt. Beograd: Aclmira (Becs)—Jcdinstvo 5:4 (3:2). A bécsi csapat csak erős küzdelem után győzte le a Jedimstvót, amely a Concord'iából és a Vardarból alakult csapatával kitűnő ellen állást tanúsított. Admira—Jugoslavia 6:2 (2:0). A bécsiek vasárnap megerősített csapattal szerepeitek. A Jugoslavia, négy tartalékkal vette fel a küzdelmet. Az Admira végig .fölényben; a beogradi csapat csak a második félidőben volt méltó ellenfél. A bécsiek közül Neidlinger hátvéd és Kiírna center csatár volt a legjobb, mig a JugosJaviából. Mihitinovac hátvéd játéka, vált kJ. Az UTE győzelme Zagrebban. A büdapestí UTE szombaton játszotta első mérkőzését Zagrebban a Qradjansklval, amelyet fölényes játék után 2:0 arányban legyőzött. Vasárnap a Concordia volt a magyar csapat ellenfele, amelyet szép játékkal 3:1 arányban vert meg. Ambrózy két uj országos rekordot állított fel. A vajdasági atlétikai szövetség becskereki, kikindai és panesevói atléták részvételével vasárnap országos versenyt rendezett Becskereken. A viadalon, amely jó eredményeket hozott, Ambrózy Károly két uj országos rekordot állított föl, Részletes eredmény: 100'yard: 1. Szenesi (Obilics) 10 3 .mp.: 2. Reisz (Kadima); 3. Szarvas (Kadima). Slydobás: Ambrózy Károly (Vasutas) 14.30 ni. (országos rekord); 2. Jovánovics (Vasutas) 13.22 m.; 3. Duricky (Borac) 12.87 m. 800 m.: T. Miskovics (Kikinda) 2 p. 15.1; 2. Schenk (Vasutas); 3. Bu (Ka. dima). Diszkoszvetés: 1. Ambrózy (Vasutas) 42.94 m. (országos rekord); 2. Jovánovics (Vasutas) 42.05; 3. Bogdán (Kikinda) 37.13 m. 400 rn.: 1. Baadeu (Kadima) 63.8 mp; 2. Lukinics; 3. Ráczkó (vasutas). Távolugrás: Telecskó (Fanesevó) 607 cm.; 2. Bogdán (Kikinda) 553 cm: 1500 m.: 1. Miskovics (Kikinda) 4 p. 51.1 mp.; 2. Miatov (Vasutas); 3. Tangl (Kikinda). 200 méter: 1. Reisz (Kikinda) 26.3 mp.; 2. Szarvas (Kadima). A KAQE országos Atlétikai V2rseaye, Budapestről jelentik: A KAOE kétnapos országos atlétikai versenyén a legjobb magyar atléták indultak. A versenyen, amely kitünően sikerült a következő eredményeket érték el: 200 m. 11. oszt. előny, verseny: 1. Kurunczy KAOE 22.6 mp. (e. n.); sulydobás: 1. Forbáth (FTC) 13.12 rn. 4X 200 m. staféta II. oszt.: 1. ICAOE (Magyar, Ruzicska, Steinetz, Névery) 1 p 38.8 mp.: 2. MAFC. 400 ni. II. oszt.: 1. Barsy (BBTE) 53.4 mp.; 2. .Ruzicska KAOE) 53.7 mp.; távolugrás II. oszt..: 1. Magyar (KAOE) 631 mp.; 2. Cséfai (MTE) 628 m. A vasárnapi eredmények a következők: 100 m. előnyverseny: 1. Gerö KAOE 11 mp. (c. n.); 2. Rátkai FTC Jl.l (4 ni. előny); magasugrás: 1. Szilágyi FTC 173; 2. Muskat MTK 173. 400 ni.: Kurunczy KAOE 51.2 mp.; 2. Gerö Mér KAOE 53 mp. 5000 m. gyaloglás: 1. Fekete ESC 24 p. 05.2 mp. (országos rekord). 1000 m.: 1. Kulísár MAG 4 p. 14 mp. Diszkoszveléí: 1. Somfai 37.09 m. 4X100 staféta 1 KAOE (Vida, Gero II., Kurunczy, Gerö I.) 43.5 mp.; 2. MAC (Boros, Rózsahegyi, Püspöki, Somfai) 44.5 mp. 25 km. országúti vervény. 1. Király ESC 1 ó 3őf p. 35.5. Kitűnő idő. 2. Kádár. Király az utolsó 500 méteren hatalmas finist vágott ki és a célban ájultan összeesett. Weiszmiiller nagy formában. Nevyorkból jelentik: Johanny Weissmtiller a washingtoni egyetem uszóversenyén megint két világrekordot teremtett. 250 yar-: dón 2 perc 37 mp.-es időt ért el, az 50 yardot pedig 23 mp.-re úszta meg. ötven yardos rekordja azonban nem. lesz. hitelesíthető, mert mint az Illinois SC 4ÍX50 yardos stafétájának negyedik úszója érte el. Két uj magyar ifjúsági rekord. Budapestről jelentik: Az MTK szombati ifjúsági versenyén két rekordot álltottak fel. Részletes eredmény: Diszkcszvetés: . Hahn MTK 37.71 m (ifjúsági rekord); 2. Kaufmann MTK 36.10 m. — 800 m: 1. László MTK 2 p 14 mp; 2, Pfeiler BKAC. — 1500 ni: 1. Somogyi MTK 4 p 23 mp; 2. Leimetter MTK. — 110 m gát: 1. Hahn MTK 18.2 mp mp (ifjúsági rekord). — 3000 m: Somogyi MTK 9 p 51 mp; 2. Besznyák FTC 10 p 0J mp. négyszer 100 méteres II. osztályú stafétát azi MTK nyerte a MAC előtt. Magyarország törvlvóbajnoksága, Budapestről jelentik: Magyarország 1024. évi tőrvivóbajnokságáérit kjijrt verseny eredménye: 1. Schenker 5 győzelem. 2. Tóth 3 győzelem. 3. Hajdú 3 győzelem. 4. Lichtenfecker 2 győzelem. 5. Rádi 2 győzelemmel. Jugoszlávia első szereplése Pánsfcar Párisból jelentik: Jugoszlávia olimpiai csapata szombaton prpbamérközést játszott Egyptom válogatott csapatával. Mérkőzés 0:0 eredményei végződött. Becs: WAG—WSC 1:0 ' Amateur—Wacker 2:0 Rapid—-Victoria Zsiskov 2:1 Haoah-.- Bi(inni Makkabi 3:2 Slován—WAF 5:2 Simmering—Bertha 4:2. Az osztrák) kupáért folyó küzdelem- során Simmering könnyű győzelmet aratott. A szerkesztésért felelős dr. FENYVES FERENC. Nyomatott a kiadótulajdonos Minerva (ezelőtt Bácsmegyei Napló) Nyomda és Lapkiadó R.-T. körforgógépén Suboticán.