Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)
1924-03-16 / 75. szám
1924. március 16". BACSMEGYEl NÄPLD j 9. o!3ál Ki az iró? Hozzászólás az irodalmi vitához A gondolatoknak az a tomajátéka. amely a B ács megyei Napló porondján folyt le annak' a kérdésnek eldöntésére, hogy ki tekinthető iró nak. sok érdekes szempontot vetett fel. de a probléma belsejét érintet-1 lenül hagyta. Tulajdonkén az egész' ké-dés nélkülöz minden irodalompolitikai jelentőséget, mert tisztázása épannyira nincs hatással az irodalmi produkcióra, mintahogy a búzatermelés intenzitása független attól, hogy a kenyérfogyasztók kit ismernek e! igazi búzatermelőnek. Ebből a látószögből szemlélve az írói munkát, valóban ki lehet mondani, hogy iró mindenki, aki ir. Ha mégis szükség van c tekintetben distinkcióra, akkor semmiesetre sem szabad az iró fogalmának olyan meghatározásából kiindulni, amely az írói jelleget bizonyos kvalitatív értékhatárra! hozza kapcsolatba. Kétségtelenül hibás az a definíció, amely a fogalom leglényegesebb jegyét f okozati megkülönböztetésből vonja ki. Azt. hogy. !ci mélyen iró, a kritika és az irodalomtörténet esztétikai. mérlegeléssel, az olvasók közvéleménye ösztönös gusztus szerint ítéli meg. Másutt kel! tehát keresni azt a kritériumot, amely a kérdés eldöntésénél fix pontul szolgálhat Viszont ha megállhall az a tétel, hogy mindenki iró. aki Írással is foglalkozik, akkor nem lehet lefogást emelni az ellen az állítás ellen sem. hogy minden asztal, amelyen imák, Íróasztal. Pedig van olyan asztal, amelynek kizárólag: az a rendeltetése. hegy írjanak rajta és ezt nem szabad ' összéféves'ztenf■ például az ebédlőasztallal, ahová csak néha, alkalmilag ülnek le írás céljából. Ennek a triviális hasonlatnak fonalán haladva, eljutunk egy olyan körülményhez, amely a kérdés megoldásánál nem hagyható figyelmen kívül. A művészetek minden más agában éles demarkációs vonal választja el a dilettantizmust a professzionizmustól, csak az irodalom területén nem domborodik ki kellőkép a külömbség a két kategória között. A hankhivatalnck. gyógyszerész vágy1 kereskedősegéd nem arrogália magának a szinész-elncvczést azon a címen, hogy cgyszer-másszor fellép é- igen ügyesen szerepel cgy-egy ntükedveloelőadás keretében. Vannak orvosok, ügyvédek, mérnökök, tanárok és egyéb foglalkozásbeliek, akik igen szépen zongoráznak, he-: gediilnek. rajzolnak, festenek, de azért senkinek sem int eszébe miivé-: széknek tekinteni őket, mert a köztudat szerint is ulih’ész csak az lehet. aki minden munkaidejét, egész' lelkét művészi hivatásának szenteli. Csak az irőmüvészeíre volna ér-! vénycs az iró fogalmának az a tág értelmezése, hogy iró mindenki, aki irogat, ha jókedve támad és ráérő ideje van? Az iró eszköze, a nyelv nem olyan instrumentum, mint a hangszer, véső. ecset, amelyek kezdéséhez bizonyos specifikus szakszerűség szükséges. Azonban talán épen ezért a muzsikához vagy pikfurához értő fiskális^ inkább volna művésznek nevezhető, mint írónak az. akt helyesen, szépen, de csak mellékesen, a szabad idejében ir. Nem szorul bővebb magyarázatra. hogy az írói alkotás, nem kévésbbé. mint bármely más művészi teremtő munka, a megfigyelőképesség, fantázia és kifejezőkészség teljes megfeszítésével jár. Az irómiivész insol rációját és alkotókedvét nem lehet beleerőszakolni egy olyan munka rendbe, ameiy a teremtés folyamatát valamely praktikus foglalkozás mellett fennmaradó időre korlátozza. Akinek szellemi energiáját építési tervek konstruálása, jogügyletek _ ’ebonyolitása. vagy akár az újság- j írás napi teendői kötik le, az mint; iró csak dilettáns . lehet. Ugyanúgy' ha az iró a hivatása természetétől idegeit állást isbctölt, akkor bizonyos, hogy ezt a kenyérkereseti mellékfoglalkozását dilettáns módon, hanyagul és megbízhatatlanul látja el. írónak a szó pontosan körülhatárolt értelmében csak az tekinthető, aki az irodalmi tevékenységet hivatásszerűen gyakorolja. Nincs benne semmi taka mivaló. ha ebből az következik, hogy a Vajdaságban alig van egy-két iró. Sőt a vajdasági irodalmi társaság megalakítását sem teszi ez a belátás tárgytalanná. A régi Magyarországon a nagyobb vidéki kttl f ur k özp on tokban működő irodai mi társaságok sem bővelkedtek írókban, mégis meg tudtak felelni rendeltetésüknek. Napisajtónk azért emelkedhetett mai színvonalára, mert vannak hivatásos újságíróink. A vajdasági szépirodalmi folyóirat eszméje azért vetéiődött el, mert nincsenek hivatásos íróink. Céltalan álszemérem elzárkózni ennek felismerése elöl. Elvégre ahhoz is tudás, intelligencia és tehetség kell, hogy valaki akár mint dilettáns is meg tudja állani a helyét az irodalomban. hm. Komád módszere Irta: Bar.daher Egy barátom súlyos betegségben smylett. Az orvos szerint a baj föltétlenül halálos végű. de a beteg — mert igen erős a szervezete — sokáig fog birkózni vele. Az a régi mondás, hogy az ember, ha egészséges, se valami jó. s ha beteg, akkor nagyon rossz, ebben az esetben is igaznak bizonyuit.f Komád, aki azelőtt maga volt a megtestesült gyöngédség, a betegségében -türelmetlenné, kritikussá, a kákán .is. csomót keresővé, kötekedővé lett. Semmit se lehetett a kedvére tenni, senki, se volt ’ képes az óhajtásaik elég gyorsan teljesíteni, s különösen az önfeláldozó felesége volt az., akinek állandóan, éjjel-nappal kellett szenvednie a nyűgös beteg örökös elégedetlenségétől... Ez angyali türelemmel viselte el annak minden szeszélyét, szelíd arcáról egy pillanatra se tűnt el a vigasztaló mosoly és ajkáról a biztató vonás, amely azt látszott mondani: — Ne félj. tó uranrt Látunk még szebb napokat! Lesz még szöllö lágy kenyérrel! Ilyen kis betegségtől. hála Istennek, nem halunk meg! Bámultam e nőnek csodás derültségét és winden vértanút megszégyenítő tiiiniitudását. A betegség hosszú tartama megviselte, iéspványitotta s a szépséget is lekoptatta. A szegény Margit nemrég még hires beautć — bizony összegyűrődött, megszűnt kerekded és kívánatos lenni, idő előtt kezdett vénülni, s .a, karrierjét mint társaság! asszony (s talán mint asszony egyáltalában) befejezte. És én meg vagyok győződve arról, hogy hónapokig nem nézett tükörbe. Máskülönben nem tudott volna hajainak c szembetűnő hanyatlása mellett ily nyugodt maradni. «I Gyakran- látogattam meg Konrádoí, akinek fenyegető halála már előre is nagy fájdalmam volt nekem. de a szeretetem — meg kell vallanom — sokat vesztett a melegségéből. amikor tapasztalnom • kellett. hogy a rossz betegek agyafúrt keresettségével s szinte raffinált kegyetlenségével kínozza a jóságos asszonyát. Ellenben a nagyrabecsülésem napról-napra növekedett a mártirhöigy iránt, akinek példátlan béketürése, panasznéikü!.: szenvedése elismerésre kényszeritette volna ittasát a Legnagyobb Szenvedőt. , a Megváltó Anyját is. Egy alkalommal, amikor kettesben beszélgettünk, szóvá tettem ti magaviseletét. — Tudod-e, — így szóltam —, hogy egy idő óta megváltoztál? — Tudom, — felelte sóhajtva Komád. ■ — Azelőtt egészséges voltam, s most halálos beteg vagyok. Kelj ennél nagyobb változás? — Nem igy értettem... Először is :• Nem vagy halálos beteg. A tiédhez hasonló szervezet étben az aránylag még fiatal korban nem ismer halálos betegségeket... Neked, édesbarátom, a kedélyed változott meg. --1- természetesen- a betegség folytán. S ez engem aggaszt Margit asszony miatt. Hogy fájhat neki, hogy az, akit legjobban — s talán egyedül szeret a világon, nem viszonozza az érzéséit a régi imádattal!... Szerencsére te nem vagy tucatember. Ha akarsz, meg tudsz küzdeni betegségednek a szeszélyeivel is, és képes vagy uralkodni!, az indulataidon. Azért hát meg merem mondani baráti nyíltsággal: mostanában egy csöppet se vagy szeretetreméltó. s ahogy a feleségeddel bánsz, az éppen nem gyöngéd, nem is iovagias, és semmiképpen se méltó hozzád, aki mindég abban a Iliiben állottái, hogy nagyon jó a szived ... Hálátlan vagy hozzá, sokszor türelmetlenül rivaüsz rá mint egy rossz cselédre, és elégedetlenséget árulsz el mindennel szemben, amit ez a testté lett Szeretet s ez a megszemélyesüít nemes Nőiség jó! és tökéletesen csinál. Bocsásd meg legrégibb barátodnak ezt az észrevételét és azt a tanácsát is, hogy bánj ezzel a veled szenvedő angyalt teremtéssel az érdeme szerint. Légy hozzá, mint ezelőtt mindég, nyájas és udvarias, gyöngéd és szeretettel teljes. Próbáld meg... Igen? Komád szomorúan csóválta fejét.-— Nem lehet. — mondta gyönge hangon, de határozottan. — Olyan nagyon szeretem, hegy nem tehetek másként. Egy pillanatig azt hittem, félrebeszél. ami súlyos betegeknél, gyötrő fájdalmak folytán, olykor előfordul. Kis szünet után folytatta: — És ő is nagyon szeret engem... Csakis igy szabad viselkednem. Értelmetlenül tekintettem rá. Még mindig aggódtam és kétségbeesetten gondoltam el:.még csak az hiányzik e bánatos hölgy boldogtalanságához, hogy az ura lelki egyensúlya is megbomoljon! Kon rád tovább beszélt: — Nézd, öreg barátom engem nem lehet félrevezetni. Ebben az egyben talán igazán nem vágyói: tucatember... Tudóm, hogy meg kel! halnom ,s azt is tudom, hogy nemsokára. Bele is nyugszom, mmt ahogy a változtathatatianba muszáj. Csak, azzal a gondolattal nem tudok megbarátkozni, hogy az özvegyem! vigasztalhatatlan legyen s a holtáig gyászoljon. Mi olyan nélkülözhetetlenek voltunk egymásnak, az életünk annyira egybe s összeforrott, hogy csak együtt volt elképzelhető. Gondolni-se tudtam volna egv íéiesztendő előtt arra, hogy valahai Margit nélkül éljek, s még kévésbbé arra, hogy ő legyen kénytelen, nél-1 kiHem élni. Szegény Margit! ő IV - ■ zony kénytelen lesz vele... Ne tarts elbizakódóttnak.. ha leltem .< ettől, s attól tartok, hogy nem lesz rá képes ... Ezért kei! ilyennek len-! nem, aminőnek , látszom. Hogy könynyebben. válhasson meg tőlem s az elvesztésem ne okozzon legyőzhetetlen fájdalmat neki, azért vagyok ilyen kellemetlen... Mit gondolsz. i Az ő szerető szive kibírná az örök i elválást tőlem, ha utolsó percemig; a régi gyöngédséggel-simulnék h- j zá? Félek, utánam pusztulna . j S ezt mégse akarhatom ... Érted most, öregem? Azt kell hinnie, a, betegség megváltoztatta a természetemet s hogy önző, komisz lettem . . . Óh, a szivemben ugyanaz a szeretet melegszik mint évekkel ezelőtt, de szívtelenséget, ridegséget kell mutatnom, hogy — kigyógyuljon belőlem, ha lehet... Nehéz komédiázás ez. de kötelességem. Embert mentek vele, vágj/ legalább egy idegrendszert... Mentül kiáilhátatlanabbnak mutatom magam a betegségein alatt, amely szerencsére már nem tarthat soká, annál könnyebben fogja elviselni! Margit a fájdalmat amely vár rá. Azt kell hinnie, hogy alapjában nem veszt velem semmit s csak. a kíméletlen zsarnokától, a lelketlen kínzójától szabadul meg. Nagyon-nagyon fárasztó szerep ez nekem, -de az eljátszásával tartozom e jóságos lénynek, aki az életemet esztendőkön keresztül élníérdemessé és széppé tette... E percben belépett az asszony, nyájas mosollyal a fáradt arcán, és jelentette, hogy: a fürdő készen. Búcsúztam, s a. barátomat nem láttam többé élve. Másnap éjjel meghalt. Az.özveggyé lett nő teljesen letört. Bár tudta, hogy- mi vár rá, mégis úgy esett össze, mint ha a csapás váratlanul érte volna. A hónapokig tartó ápolómunka, a sok álmatlan-kínzó éjszaka, s különösen lelki gyötrelmének a hősies leküzdése ágyba döntötték. Az ő szerepe se veit l'<’rnycbb az ura betegsége alatt mint Konrádé... A temetésen se vehetett részt.. Hónapokig tartott, amíg annyira javult az állapota, hogy fogadhatta a részvétlátogatókat. Amikor más özvegyek már arra gondolnak, hogy ideje volna némi kis szórakozás után nézni, ő csak akkor kezdett igazán gyászolni... Ebben az időben többször kerestem föl. mert láttam, hogy jól esik neki. ha beszélhet a megboldogultról. különösen velem, akiről tudta, hogy köze! álltam hozzá... Annyit mondhatok, hogy: az én szegény barátom a fárasztó szerepét lilába játszta. a célját nem érte el, az özvegye vigasztalhatatlan maradt. Nemcsak mondta, de látszott is rajta, hogy: az életének immár nem sok az értelme ... Ök bizony tragyott is együvé tartoznak, ök ketten__ Egyik-másík nőíátógatófa megkérdezte tőle — hiszen az asszonyok mindent szeretnének tudni —, vájjon milyen volt az ura a betegsége alatt, s az asszony ilyenkor azt felélte: — Valóságóos angyal. Csodálatosan tudott tűrni. És hozzám még gyöngédebönek, szeretetreméltóbbnak mutatkozott mint azelőtt. Én nem is képzeltem, hogy ilyen jő beteg is lehet a világon... Nem látott attól soha senki kedvetlen arcot, s nem hallott egyetlen barátságtalan szót... Hozzám fordult: — Ugy-e? Maga sokszor látta öt? Ugy-e, jó beteg volt? Helybehhagyólag intettem. És nem hazudtam, mert igazán a legjobb be reg veit ezen.a világon... És egyszer, amikor magam Voltam nála, igy' szólt Margit: — Azt hiszi, az én Konrádom valóban nyűgös beteg volt? Szó sincs róla! Oh! én jól ismertem öt... Csak azért mondotta magát ilyennek, hogy könnyebbé tegye számomra a bucsuzást. De hát a szeretetek nem lehet megcsalni. Úgy olvastam a lelkében mint egy nyitott könyvben, De úgy: tettem, mint ha nem kételkedném.' Igv legalább ő halt meg. könnyebben. Azt hitte, kiábrándulok belőle. S engem a nagy bánatomban is megnyugtat egy kicsit, hogy ezzel a neki jóleső gondolattal hunyta le a szemét. Soha asszonynak olyan mély: tiszteletté! nem csókoltam kezet mint mostan A;oi gátnak, s amikor eltávoztam íö'e elgondoltam: Ha van meny ország s ott paradicsomi élet. akkor ez az emberpár — az elhunyt baiátom s annak szomorú özvegye,— megérdemli, hogy: részese, egyen annak, s hogy találkozzon egymással ottan