Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)

1924-02-10 / 40. szám

1924 február íO.

BACSMEGYEI NAPLÓ

9. oldal

Sorok

a bécsi emigránsokról

Becs, február elején.

(A Bácsmegyei Napló munkatársától) Bécsben egyik bennszülött kollegám informált a különböző étkezőhelyek karakteréről és publikumáról.

— Az Atlantisba pedig járnak a magyar emigráns újságírók — mondta.

Bevallom, hogy én még nagyon kevés emigránst láttam életemben. Mindig szerettem volna __ a bécsi emigránsokat a Károlyi-forradalom és a komroiin menekültjeit akiket nem láttam sem a hatalmon sem pedig a számkiVeíésben. eleiemben összesen két emigránst láttam, eddig s megjegyzem mindkettőben nagyon csalódtam. Én úgy képzeltem el az emigránsokat hogy fekete inget hordanak, hatalmas bozontos frizurát és állandóan összeesküsznsk. Kondor Bernáí volt az első emigráns, akit láttam. Szép kis pocakja volt evikkere, tekintélyes óralánca es joviális arca. Úgy festett mint egy tőzsdetanácsos harc idejében. Üzleti ügyekről beszólt, a tőzsdei rovatot olvasta az újságban, egyszóval igen rendesen viselkedett. Tavaly aztán megismerkedtem , még egy emigránssal: egy humoristairóval. Ezt úgy képzeltein el. hogy vért szokott tízóraizni a Városca Kafanában, sósavba mártott tollal ír a burzsoázia ellen és engem, mint polgárt bizonyára le fog ütni. Ehelyett megismerkedtem egy jólnevelt, halk és udvarias fiatalemberrel, aki sokkal szerényebb, mint azt a tehetsége indokolná, egy fiatalemberrel. aki éppen olyan polgár, mint én, éppen olyan rossz krónikát ir, mint én sőt néha rosszabbat is. Verseket Viszont jobbakat ír; el is loptam egyet tőle a múltkoriban »minden a milénk« jeligére.

Ezt a bevezetést azért tartottam fontosnak, mert a történtek után mégse úgy mentem be az Atlantisba. mint az ofoszlánbarlangba. Bár- Göndör Fcrencben valami vérengző embert sejtettem. Vele ismerkedtem meg először. Érdekes arcú ember. Inkább szelíd, mint harcias, inkább mentegetődzö, mint agresszív. Miután teljes órán keresztül mindenről beszélt csak politikáról nem, megkérdeztem tőle:

— Tulajdonképpen mi az ön bűne?

— Kipofoztam a vörös katonákat az Otthon-körből — mondta^

Pesti kollégák helyeseltek. Megkérdeztem Göndört szeretne haza jönni Budapestre.

— igen — válaszolta egyszerűen.

Aztán még hozzátette:

Lelhet, hogy nem laknék állandóan Pesten. Visszajönnék Becsbe.

'Nyomdája van Bécsben és lapja. Hajnal Jenő, az egykori szuboticai újságíró is munkatársa. Hajnallal is ott ismerkedtem meg az Atlantisban. Nagyon kedves fiú, ő is humorban dolgozik. Színházról ők is szívesebben beszélgetnek, mint politikáról. Arról beszélgetünk mii is. A vörös malomról. Molnár Ferenc szinjátékáról, amelyet a bécsi Burgszinház mutatott be. Az emigráns újságírók kijelentették, hogy Molnár Ferenc többet használ a külföldön a magyarságnak, mint Lendvai-Lehner. Ezt mi is elismertük. Elég szomorú. ho*gy még mindig vannak Magyarországon olyanok, akik többre becsülik Lendvai-Lehnert. mint Molnár Ferencet. Igaz, hogy kevesen vannak. Ezek nem tiszta búzát vetnek a magyar földbe, hanem bombát vetnek.

Göndör és Hajnal elmondták, hogy az emigránsoknak nem nagyon iól megy. Természeteden soknak jól van dolga, de a nagy többség még ma sem tudott kellőképen elhelyezkedni. Igazi kulturértékek mennek tönkre.

Legelső emigráns-ismerösömet

Kondor Bernátot is láttam Bécsben. Nem változott semmit. A kis pocakja is a régi. Elmondta, hogy a könyvével jól keresett. Hatvány Lajost autóban pillantottam meg. Nem látszik rajta az emigráció. Pedálg azt mondják őt kínozza legjobban a

nosztalgia Budapest után. Remélhetőleg nem kel! soká várni neki se. Lassacskán a béke szelleme és a kölcsönös megértés lesz úrrá a lelkeken és akkor a bécsi Atlantis asztaltársaság is el fog tűnni a bécsi élet forgatagából...

Régi emberek

Irta: Baedeker ENYEDY LUKÁCS

Mikor a Világ annak idejében száz nevezetes magyarnak az arcképcsarnokát nyitotta meg. s mindegyikről ianulmányszerü cikket hozott. érdeklődéssel figyeltem, vájjon ott lesz-e e sorozatban az Enyedy Lukács érdekes alakja, s amikor a ciklusnak vége lett sajnálkozással láttam, hogy hiányzik belőle. Hogy úgy kívántam ott a finom profil lével találkozni, nemcsak iránta érzett rokonszenvemnek, $ nem is csupán annak a meggyőződésnek megszólaiá«sa Volt, hogy benne tartalmas és I nemes-szabású publicistát vesztett a I magyar közélet, — e kívánságot a toluílpatriotizmiis is diktálta. S most j is ez az érzeaiény: a városhazafisá- I gé, a speciális szabadkaiságé az, ami arra indít, hogy legalább a mi országrészünk számára lejegyezzek néhány sort e kitűnő férfiúról, aki a születésénél fogva a mienk is volt.

Amíg a Kosztolányi Dezső izmos tehetsége szinte tüneményszerüen föl nem bukkant, addig Enyedy Lukács volt vitatianul a legjelesebb szabadkai. Mert, — amit kevesen tudnak — itt született 1845-ben. Az apja Eisenstädter István, a régi) Szabadkának legtekintélyesebb manufakturistája volt, aki egyetlen fiát a bálványozásig szerette. Volt is rá oka. mert a csinos gyerek nemcsak nagyon szeretetreméltónak mutatko■ zott, de korán árult el átlagon fölüli intelligenciát, művészi érzéket és finom ízlést is.

Minden szeretet ellenére, amit a j szülei rápazaroltak, szerény, kedves és bohém maradt. (Azaz: bohém valószínűleg csak lett, mert a neve- I lése inkább kedvezett a manuUictury-nck mint bármely más iránynak.) Lehet, hogy az irótennészete és a müvészetkedvelése már gyermek- I éveiben megnyilatkozott, s ez a haj- S landóság tette őt oly korán elméssé I s később gondtalanná és egy kissé ' — gondatlanná. Akik haragudtak rá,

1 azok persze ez utóbbinak, sőt köny; nycíműnek szidták. — akik szeret,'ték (s ezek többen voltak), kedves; nek és bájos bohémnek dicsérték. Ez ; a gondtalanság vagy könnyelműség.

! amikor férfivá lett, generozitássá 1 nemesedett és a Szépnek passzióval űzött kultuszában csúcsosodott ki. Egy bizonyos: kevés fiút kényeztettek úgy mint Eisenstádtarék , gyerekét, de — nem lehetett elron! tani-.

i Amikor született, meglehetősen 1 szerencsétlen elnevezést kapott,

' Olyant, amellyel bajos karriert csi. nálni. (A szülei valószínűleg úgy : okoskodtak, hogy kézmüárusnak nem kell valami különösen elegáns ! név. Nem kegyeletsértésből, s csak ' száraz életrajzi adatként ^ említem

■ meg. hogy Izidornak hívták. Szerencséjére ezt a kémikus nevet nem viselte sokáig. Vojnich Lukács, a régibb korszaknak ez a kedvesen patriarkális alakja lett keresztapja, s neki köszönhette a jobbanhangzó Lukács-nevet, amellyel az öt néhány esztendős korában föl ruházta. Az Eisenstädter-nevet ellenben (mely különben még ma is hatalmas kereskedődinasztiát jelent) még sokáig viselte, s csak a nyolcvanas években lett Enyedyvé, amikor a közéletben már a német nevének is közbeesülést szerzett. Első. nagyon figyelemreméltó tanulmányát a szocializmusról a Budapesti Szemlébe

még mint Eisenstädter irta alá. s az általa alapított Szegedi Napló-1 is sokáig ezen a néven jegyezte, de mikor a tápéi kerület 1884-ben képviselőnek jelölte, a zászlóin már ez volt olvasható: »Éljen Enyedy Lukács, a 48-as és függetlenségi párt képviselője!« A jó íápéiak nem is tudták volna az Eisensíádtert kimondani,

— igy ellenben nagy többséggel megválasztották.

ö tehát ifjú éveiben manufasturistának indult, s mert nem nagy kedvvel indult, sok bánatod okozott a derék apjának, aki ezt a branche-ot

— mint minden Eisenstädter — sokra becsülte és szenvedelmesen szerette. Az Eisenstädtereknek az volt% posztó, ami a Brockhaus-oknak a könyv: az ő speciális cikkük, majdnem a nemeslevelük, s el se tudták képzelni máskint. mint hogy a fiú az apja üzletét folytassa. Nem tudom, a Brockhaus-famiiiában is akadt-e olyan forradalmár, aki a hagyomány ellenére Idegenkedett az ősök foglalkozásától, az ifjú Eisenstädter mindenesetre ilyennek bizonyult. Nem tudott az üzlettel megbarátkozni.

Bántotta az öreg urat. hogy a tehetséges fia minden iránt tud érdeklődni: tudományért zenéért, irodalomért. s mindenért, ami szép és nem rőfösárti. A vásznak és zeíirek iránt teljesen közömbös maradt, sőt még a bársonyok és brokátok is hidegen hagyták. Hiába vette -fel őt az akkor hatalmas cégbe — ame'y ezután igy hangzott Eisensfädter István és Fia —. Lukácsot ez a bizalom és kitüntetés; se tette kézmüárussá. Ö tovább is a kedvenc tanulmányaival (ahogy az apja szomorúan mondta: a nőbe! passzióivá!) foglalkozott, különösen nemzetgazdaságtannal, amelynek később Magyarországon egyik elsőrangú művelőjévé leit Nem törődött a sfcáp szövetekkel, még ha Angliából vagy Franciaországból jöttek is, de bomlott a tudományos könyvekért és elméletekért. amelyek ez országokból jutottak el hozzá.

Az üzlet ilyenformán nem is lendült, a fiatal cégtárs nembártamsága az apának is kedvét szegte, s talán az újabban támadt versenyvállalatok ils ránehezedtek a tisztes cégre, amely nem konkurálhatott az agilis és invenciőzus uj emberekkel. A pompás üzlet, mely a régi gimnáziumi épületnek azt a helyiségét foglalta el, ahol most a Korzó-mozi mulattatja a közönséget, több évtizedes virágzás után és domináns szerepvitel után hanyatlani kezdett Lukácsnak nem volt kedve vásznat és szőnyeget árulni, s amikor István ur belátta, hogy a boltjának »nincs jövője«, átruházta azt az utódjára, a Taussig és Ziffer-cégre. Az átadást (leltározást, felbecsülést, stb.) Lukács ur intézte, s jellemző rá, hogy mikor ez átadás folyt, az aki az ügynél legjobban volt érdekelve, e művelet idejében az akkori Magyar Király vendéglőben (jelenleg Krausz Lajos nagykereskedő háza) annak a gazdájával, az öreg Wenzel tátival kártyázott.

Mikor egy barátja szemére hányta. hogy ily könnyelműen intézi az ügyet s hogy a megbízottja esetleg nem vigyáz eléggé az érdekeire, a jövendő államtitkár azt felelte mosolyogva :

— Én csak útban lettem volna a

I likvidálásná-!, hiszen oly keveset ér\ íek a szövetekhez!

> ^ A kártyuveszíesége is kitett e for* dulóponíos napon egy-kéí száz fő- 1 rir.tot, s a régi Magyarországon asm is ő volt az egyetlen enfber, aki jöb-I‘ ban értett az állam-gazdálkodáshoz mint a privátökoiiórniához. Enyedy Lukács, aki igy el tudta hanyagolni a magánérdekeit, nem egész másfél

Í* évtizeddel később Lipótrendeí kapott a valutarendegés körüli érdemeiért. Ezt a közömbösséget akkoriban léhaságra magyarázták. $ fő; leg kereskedői körökben az E, Lull kacs eljárását nagyon szigorúan ; kommentálták. Sokan egyenesen azt jósolták, hogy el fog teljesen züllenl, s hogy nam lesz belőle »soha semmi« A következmények bebizonyították. hogy érthetetlen magatartása, kevésbbá volt könnyelműségnek a megnyilvánulása, mint inkább a benne szunnyadó komoly talentumnak .a kicsinyes prózai élet ellen való , itltakozása.

I Mindegy. — megtörtént. A régi cég'megszűnt, s az Enyedy Lukács karrierje megkezdődött, s természetesen nem a züllés, hanem az érvényesülés fensikja felé tartott. Nagy mohósággal és szívós kitartással folytatta — most már egyedüli fogr lakkozásként — közgazdasági tanulmányait, s nemsokára már munkatársa a Budapesti Szemlének. Szegeden lakott —- ez volt tekintélyes ■ patrícius-családjának a fészke —.

s ö alapította meg I8?S-ban Geller] Mórral és Kulinyi Zsigmonddal a Szegedi Naplót, amely rövid idő alatt a vidék legelőbbkelő sajtóorgánumává küzdötte föl magát. A laphoz leszerződtette Mikszáthot. aki . nemcsak nagy erőssége lett az újságnak, de uj hangot, szint ó* eíe, vendéget vitt bele. amtaőí vidéken ’• mss nem láttak. A nagy palóc szatírája egészen uj volt Szegeden, s bár-eleinte idegenkedtek tőle, később annyira megszokták, hogy a világért se akarták volna nélkülözni. Nem' kis érdeme Enyedynek. hogy Mik» ■ száthnak alkalmat adott Szegeden talentumának a harmóniás kifejlődésére. A kitűnő írót talán Szeged mentette meg, s ez a hatalmas árverés^ város tette őt a humoros elbeszélés és a szatirikus „csevegés kíaszszikusává. Mikszáthnak Szeged nem eptzódszerü eset s nem is átmenet? stáció volt az írói pályáján, hanem igen nagy élmény és főiskola. Itt fejlődött olyan izmossá, amilyen nek a Tót Atyd ak-ba.n és a Jó Palócok-ban mutatta be magát. Hogy e szerencsés fejlődésből mennyi része és érdeme van Enyedynek. pontosan : nem állapíthatom meg. mert a Mik; száíh __ merészivelésü karrierjének a kifejlődésénél más tényezők is szerepelhettek, de akik ismerik e pompás írónak akkori életet és a hatást, amelyet Szeged és Szeged népe reá tett. az nem fogja túlzásnak tartani, ha azt mondom, hogy Enyedy nél- leül a Mikszáth. írói pályája sokkal szerényebb lett volna. Ezt nem lehet elhallgatni, ha Enyedyről van szó.

Az Eisenstádíer-cég feloszlása után annak volt főnöke sohase jött. Suhoticára. hacsak átutazóban nem fordult meg itten. De mindig kegyeí lettel gondolt a talajra, ahol napviiáv got látott, s tőlem, valahányszor taí lálkoztunk. sose mulasztotta ei tuda; kölni a szülővárosát s annak köz*

; viszonyait. Mikor egvizben főispánnak akarták ide leküldeni. nagyon i tiltakozott, de nem azért mert nem ■ szerette a várost, de meri nem akart : már vidéken élni, teljesen beleélte magát Budapestbe, s már gyűjteni ; kezdett, tudvalevőleg oly szenve- I dély. amelynek nem kedvez a vidék.

: Ellenben nem győzött csodálkozni (amikor már mimsztertanácsps lett), hogy a »városából« sose fordul hozzá senki protekcióért. A szegediek ; bezzeg sokat zaklatták érte.

} — Komolyan sajnálod? — kérdez; fém.

!