Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)
1924-02-03 / 33. szám
ISJZ4 február 3. BACSMEGYEI NAPLÓ 11. oTciai sara, mely szerint a Magyar Pártnak, mint nem kívánatos jogszálkának, mielőbbi asgaszályban eíkövotkezemdő kimúlásának szempontból, célirányos hangoztatása egyedül és abszolút jogállamban kívánatos. Haragszik Sándor (Becéző nevén: házi Aktiv Pista) Haragszik Sándor annyira haragszik a kapitalizmusra, a lárpuriár irodalomra, hogy nagy haragjában egészen elfelejtette aktivista mivoltát, elfelejtette a rimteien, forditott sorú és gyökvonásos verseket és pattogós, szabolcskás, sőt teljesen értelmes strófákat irt ez alkalommal Mégis csak beválik a régi, kispolgári igazság, hogy haragjában mindenre képes az ember! 5. En vagyok a forradalom. En vagyok a Baranya. En vagyok az aktiviznrua Gyermeke és ükanyja. 9. Hortbi Miki nem barátom. Bérezésiét sem szeretem. . Nem születtem fajvédőnek. Kiss Menyhért nem esetem. 2. Profoors a boldogságom, Aktivizmus a hitem. Györgynél is aktívabb vagyok £n legalább igy hiszem. 6. Különb vagyok a Kassáknál. Mit nekem a l’art pour l’art! Mit nekem a Babies bácsi. Meg a sok halott szamár! I. fin vagyok a hajthatatlan Soha meg nem alkuvó. De amíg salát Utam nincs Burzsuj B. N. mégis jó. Radó Imregényirö (Azonkívül táv- is szép (?) iro) Abc tulajdonkepen kozmetikus volt és a szépség kórokozóit akarta felfedezni, azonban Mária azt mondta neki, hogy vagy elfoglalja Pilis-Csipkala-Tökön az algyepmesteri állást, vagy nem lesz a felesége. Abc keserű blattot vágott és szivében dobogott a vér és Mária ránevetett és Abc leírta a manzsettájára, hogy maria és Mária és MÁRIA. (Maga talán dada, kedves Rada?) És Abc otthagyta a szépség kórokozóit és elment Pilis-Csipkala-Tökre és elfoglalta az algyepmesteri állást Rendesen járt a hivatalba és hivatal után hazament és megcsókolta Máriát és elment a másik szobába, ahol volt egy reflektor és egy kondeezor és egy konduktor és Abc nem a tbc-t kereste ezekkel, hanem a szépség kórokozóit. És ezefcután a Lloydban azt mondták Radónak, hogy miért ír ilyen Abccs könyvet Radó Imregényiró azonban vésigsimitotta sámsoni hajzatát és azt mondta, hogy most valami nagyszerű fog megszületni elméjében. És mit tesz isten? Máriának váratlanul gyereke lesz. Azonban ez már nem ment oly egyszerűen, mint az abc. Mária jajgatott és Abc kiment az udvarra és didergett Ez azonban nem segített és a vajúdás mégis nehezen ment. Legjobb lesz, ha elmész a főispánhoz — és Mária igy szólt. És Abc elment a főispánhoz, a főispánnak azonban éppen a tyúkszeme fájt — Baj van! — és szólt Abc. — Miféle baj van? —> és ordít teljes barátsággal a főispán.-- Nem tudom megszülni a regényemet — és Abc lehorgasztotta a fejét.--- Annyi baj legyen, — bömbölt széfül szomorúsággal a főispán — majd megveszem a szépség kórokozóit és akkor mindjárt könnyebben megy a szülés. És Abc egy pillanat alatt mindent átgondolt és látta élete tragédiáját és az elvesztett játszmát és a diadalmas re- Kontrát és az összes adut elvesztését és így szólt: — Mát jó . . . eladom a szépségemet... c-él, közi harag, közös egyetértéssel dugaszoltuk s bedobtuk a kútba. (Azért még ebben a rettenetes időbeli távolságban. ma is tudok belőle szavakat. Nem tudom, kezedbe kerülnek-e* Jenőként, ezek a sorok, do itt kér-* dem: Kati hilu géli? Avagy tán. azt említsem, hogy: Sur enim vopár?) • Könnyű mulatság volt, máidig fesztelenül beszélgetiiettünk anélkül, hogy bárki értette volna a titkainkat Mert voltak azok is. Reánk az első tragédia már tíz éve közünkbe szakadt az első ideái halálával. Jenő szerelme Szaíhmári Margó, a kincs • tári ügyész csodaszép leánykája volt. aki rettenetes betegségben halt ineg: Lníiciálta egy takonykoros \é> A kishíd melletti sarkon áílt volán?!kor a kamarális kocsma, hatalmai fcocsibeálfó uccávai, Sza&máryűk a református plébánia helyén tafeak, A gyerek pedig, a kerítésen át. játszadozott az ott téní»rgo ágatokkal v Az én első szerelmem (egyidősek voltunk mindannyian) Matuskovics Mátyás járásblró Vilma lánya volt s ő ís meghalt tíz éves korában. Ettől kezdve minden szünetes déltitánon a temetőt jártuk. A kis Margó a kriptában aludt a reformátusoknál, a vasrácsot feldíszítettük illatos szegfüvei, elolvastuk a nevét százszor és nem szóltunk egy szót sem. Aztán átmentünk a kaíhoükus temetőbe Vilmácskához, az ő sírjára elültettük a szegfűket. Leheverésztfink a nagy fűbe, hallgattuk a vad* méhikék zümmögését s tűnődtünk az. Isten tudja, mi mindenen. Nagyon fiók, nagyon tiszta! elküek voltunk ilyenkor, hazamenet nem reagáltunk a svábgyerekek kötekedésére. kikerültük őket. Pedig volt idő, hogy ón tálába ereszkedtem velük akkor is, amikor rajtam volt a ministránsszoknya, (őket is ez a mozgási akadályoztatásom bátorította fel.) De darabokra törtem fejükön a méteres gyertyát, amit a temetést végző G6- zsy Mátyás tisztelendő ur bízott rám, hogy majd vigyem neki haza, csak részletekben vihettem. Leveretésükért az vök a bosszú, hogy hosszasan ordították utánam: Zsidó, zsidó! Nem. nem voltunk mi olyan elvetemedettek. szerettük közben a Játékot is, a nagy kirándulásokat az écskai erdőbe hőscincérért. meg szarvasbogárért s bélyeggyüjteményekke! csak azért sefteltünk, hogy könyvet vásárolhassunk a nyereségén. (Az első inagampénzén vett könyvem a Szép Mcluzina volt, vásári kiadásban, talán nyolc krajcárért). Néha egy-egy évben elsodródtunk egymástól, Jenő más gimnáziumot is próbált, de nyáron csak összekerültünk s ballagtunk megint szótlanul a temetőbe, a halottainkhoz. Az ifjúság éveiben közössé vált kevés' garasunk. Egy-egy liter bor és egy üveg szóda mellett elüldögéltünk hajnalig is, beszélgetve nagy tervekről, amiknek az ifjúság úgy szeret nekilendülni, hogy a folytonos készülődéstől sosem jut el hozzájuk. Előre, valamerre, mindegy, hogy merre, csak neki! El is jutottunk néha. szombat esténkint Szegedig, föltéve hogy feieukint megvolt a hozzá való forintunk. Vasúti jegv tellett a legutolsó képviselőválasztás idejéből, amikor a kormány kilószámra küldte az időközben másfelé távozott választók részére. Negyven krajcár volt egy nagy tányér halászlé, negyven a bor. meg a víz. húsz krajcár jutott a cigánynak is. Éjiéi után két órakor a kirándulás boldog örömével indultunk haza Becskerekre. De voltunk Szegeden, az írók Mekkájában s már magunk is irtunk. Jenő novellákat, én verseket. Aztán fölment Pestre, én nem mozdulhattam, mert már családi gondjaim támadtak, özvegy anyám, két kis testvérem. De az én sorom1 nem is érdekes, ott vagyok még mindig, ahol kezdtem, sose volt és sose lesz semmim. Azt hiiszem. az öreg eshetősége volna felsőbb a jogegyenlőség elvének mellett az 5 p* o/fž&' ifyt, no Q y •'í <?*•/* I falu, 79 ** C-SfrÁ v j A-: y h > t-c:-1 ■ ~ ’ Win V; VWvíuM I i&P,{ | //V- ■í+'jt«tt*e.Kit,*/, * ^ bolyongás a régi Toroníál dzsímgeljében 12. Gyermek vagyok újra . . . Bocsánatot kérek, hogy egy pillanatra megszököm a közügyektől, vissza a magam gyerekkorába, annak emlékei közé s lirizáini fogok. De bizonyos vagyok benne, hogy lesz, áld megért s beül velem az ábrándok féldióhintájába. Kire is hivatkozhatnék megint másra, mint az egyedülvaló Dickensre, minden oktalanság, nagyképűség, gonoszság ostorozójára, akinél jobban senki sem szerette a gyereket s aki örök időkre hirdeti, hogy a gyermekkor álmai: a légies mesék, bájos, szépséges, kedves és képtelen felpompázása annak a másik világnak, amelyben egykor oly jó volt hinni, amily jó később, mikor megöregedtünk, visszaemlékez® rá. Mert akkor minden apró mozzanat a szeretet egy-egy szobrává válik a szívben s becsalogatja oda a kis gyermekeket, hogy a világ göröngyös utain ártatlan kezük virágos kertet fakasszon. Mikor a lantázna szelid fényén keresztül először bukkantunk rá az értelemre s valamely jóságos istenséget láttunk benne, amely aláveti magát más, vele egyenrangú, hatalmas istenségnek... A perzselő nyár forróságában, amit azonbAi nem érez a gyerek, két egzotikusán megvastagodott kis diák igyekezett a nagy hid irányába, ahol titokzatosan bujt meg egy ócskásüzlet. A két magyar-nccai kis diák ott elkezdett vetkőzni, leszedett mindegyik magáról három-három kabátot, ugyanannyi mellényt és nadrágot s mikor visszanyerték tagjaik mozgóképességét, komoly, rideg alkuba fogtak. fúrni, hogy legyen hol meggyujtani a puskaport. Az őcskás olyan nehezen vált meg kedvenc emléktárgyától, mintha azzal küzdötte volna végig a szabadságharcot, de végre megvált a tömérdek ruhanemű ellenében. Nem ostobák a felnőttek? De yirc azok! ö azt hitte hogy jó vásárt csapott, pedig mi voltunk a boldogabbak. Mert — ha már elszóltam magam, mit titkolózzam tovább? — az egyik egzotikusra dagadt hu ér, voltam, a másik pedig kenyeres társam, Fűlep Jenő. az elválhataiian. Istvánnak hívták a bognárt, aki Fülepék cselédjének udvarolt s talpat szerkesztett az úgyucsönek, a lőport én szereztem hozzá hazulról s szombat délután átmentünk a szőlőkbe, szembe a Roseníeld-uszodávai. Bőséges buja fűben felállítottuk az ágyút a kanócot sodrott cicáit ítapapirosokból készítettem el. Hatalmas durranás, nagy láng-, aztán néhány pillanat múlva csalt a Bega közepén loccsant valami, Elrepült az egész ágyú, mint annyi, meg annyi hirtelen feílobanás után azóta is sok minden az életben. Az alku tárgya égy vascső volt mindössze húsz centiméter hosszú, de csalt az egyik vége nyílt, a másik zárt. Az Isten ás ágyú csőinek teremtette, éppen csak hogy lyukat kell rá Állandóan a kicsapatás határmesgyéjén járva, szigorú kritikával immár meg tudom állapítani, hogy nem voltunk mi rosszak, legföljebb íuLágcsan elevenek néha. De hamar megszerettük a könyvetsJeszenszky Nándor nagytiszteletü ur nem győzte az utat árnyékos lakásából az iskoláin ieVo könyvtárig, hogy bennünket kielégítsen. Egész külön nyelven beszéltünk, mi alkottuk meg esperantó-alapon, bár akkor még fogalmunk sem volt róla. hogy mit jelent az esperantó. írásba foglaltuk a szavait, de amikor egyszer kitört az elmaradhat!an idő-T
