Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)
1924-02-27 / 57. szám
1924. február 27. BACSMEOYEI NAPLÓ S. oldal, jnészetesen lehetővé kell tenni, hogy a román nyelv tanítása a gyakorlati oktatás megf.elelő eszközeivel történjék, oly módon, hogy a magyar hiúság tanulmányainak befejezéséig aa államnyelvet is elsajátítsa. Az iskolapolitikai, államjogi és nép jogi vonatkozásaiban különösen azt tartja fontosnak a Magyar Párt intézőbizottsága, hogy az iskolafeníartás és iskoláztatás joga a magyar anyanyelvű népkisebbség teljes egészét megillesse és abból senkit se Zárjanak ki. ha ehhez a nyelvi közösséghez tartozik, E tekintetben úgy a történelmi, a szerzett jog, mint a népkisebbségi cgyezménv alapján a legsúlyosabb népjogi sérelemnek tekint minden megszülető értelmezést, yagy intézkedést. Az uj iskolapolitika részletes programmját szakbizottság fogja kidolgozni. A jugoszláv-nemet jóvátétel! tárgyalások A német nagyiparosok tiltakozása Beogradból jelentik: Kedden folytatták Beogradban a német jóvátételt szállításokra vonatkozó tanácskozásokat Kimz államtitkár és a jugoszláv megbízottak között. A kormány a további tárgyalásokra meghívta Beogradba Boskovics Mátét, a párisi jóvátételi bizottság jugoszláv (delegátusát, hogy ellenőrizze*vájjon £ Kunze államtitkár által javasolt megoldás megfelcl-e a jóvátételi bizottság döntésénnk. Berlinből érkezett jelentés szerint á német nagyiparosok tiltakoztak Berlinben a jóvátételi kérdés oly értelmű megoldása ellen, hogy a birodalmi kormány a megrendeléseknek csak ezt a részét szállíttatná le, a melyre a nagyiparosok már előleget kaptak a kormánytól. A német nagyiparosok ragaszkodnak ahhoz, hogy minden megrendelést szállítsanak le, mert azt már nagyrészt munkába vették a gyárakban. Szocialista testorség a magyar parlament előtt Győrffy őrnagy-hadbiró kihívta párbajra Pikier képviselőt Budapestről jelentik: Pikier Emil Szociáldemokrata nemzetgyűlési képviselő — mint a BácSmegyei Napló megírta — szóvátette a parlamentben, hogy Győrffy László őrnagyhadbiró a katonai törvényszék tárgyalásán »Isten vele, Mihály!« szavakkal búcsúzott el Francia Kiss Mihálytól. az orgoványi gyilkosság egyik főszereplőjétől. Győrffy a legközelebbi tárgyalási napon felhiivfe Pikier Emilt, hogy a nemzetgyűlésben elhangzott kijelentéseit ismételje meg olVan helyen, ahol nem védi a mentelmi jog. A szociáldemokrata képviselő eleget tett Győrffy hadbíró felszólításának és hétfőn, egy nép gyűlésen Francia. Kiss Mihály barátjának nevezte az őrnagy-hadbirót. Győrffy László őrnagy erre nem indított port ellene, hanem két segédet küldött hozzá, akik lovaglás elégtételt kértek a szocialista képviselőtől Pikier közölte a hadbíró segédeivel, hogy elvi okokból nem hajlandó párbajozni, ellenben azért ismételte meg sértő kijelentését a nemzetgyűlésen kivíll.is, hogy Győrffy a bíróság előtt szerezhessen elégtételt magának. '*■ A segédek közölték ezt az elintézési módot megbízójukkal. Győrffy nem elégedett meg Pikier kijelentésével. hanem nyilatkozatot tett közzé a lapokban, hogy tettlegesen fog elégtételt szerezni magának. A szociáldemokrata munkásság tesiörséget alakított a megfenyegetett képviselő megvédésére, azonban Pikier Emil kijelentette, hogy nem reflektál védelmükre és kedden délelőtt is magányosan, minden kiséret nélkül ment el a parlament ülésére. Pikier bejelentette mentelmi joga megsértését A nemzetgyűlés keddi ülésén Pikier Emil bejelentette mentelmi joga megsértését. Kijelentette, hogy immunitása megsértésének tekinti már azt is. hogy Győrffy László őrnagyhadbíró egyáltalán provokáltatta. Külön sérelemnek tekinti, hogy a lovagias elégtétel megtagadása miatt megfenyegették. Münchenből jelentik. A Hitlerpör tárgyalása kedden megkez^ dődött. A pör íővádlottjai Hitler író, Ludendorff szolgálatonkivüli tábornagy, Tacliaér főtörvényszéki biró és Fticíi, a müncheni rendőrség tisztviselője. A tárgyalóterembe csak háromszoros igazolás mellett lehet bejutni. Belépéskor mindenkit megmotoznak, hogy nincs-e nála fegyver. A tárgyalást vezető Reger elnök mellett a bíróságnak laikus tagjai is vannak: két kereskedő és egy biztosítási alkalmazott. A zsúfolt terembe kilenc órakor vonult be a biróság. Rövidre rá megjelentek a pör vádlottjai. Elől Ludendorff tábornagy kemény, katonás lépésekkel, utána Hitler mosolyogva, aktatáskával a kezében. A két horogkeresztes vezér szívélyesen üdvözölte egymást. Noviszadról jelentik: A város kiszélesített tanácsa kedden délután közgyűlést tartóit. A közgyűlésen Stefánovics Zsarkó polgármester ismertette jelentésében a tanács működését és azokat a vádakat, amelyeket a Vidovdán emelt a tanács egyes tagjai ellen. Ä polgármester jelentésében megállapította, hogy a Vidovdán tendenciózus és a valóságnak meg nem felelő cikkeket közölt a tanács tagjainak működéséről. Ha a vádakat a legszigorúbban kezelik, akkor is csak fegyelmi eljárásról lehet szó, nem pedig — ahogy a Vidovdán követelte — bűnügyi eljárásról. Részletesen foglalkozott az ismert vádakkal és kimutatta, hogy Bosnyákovics és Boksán tanácsosokat teljesen alaptalanul támadta meg az említett lap. mert a két tanácsost 1922 február óta törvényesen megilleti az átruházási illetékek után a két százalék. Nem igaz, hogy Dotiics Misa előtte megvádolta volna Bosnyákovics tanácsnokot és az sem fele! meg a valóságnak, hogy Bosnyákovics résztvett volna olyan megbeszélésen, vagy árlejtésen, amelyen sógora kapta meg o, szállításokra a megrendelést. Kijelentette, hogy nincs tudomása arról sem, hogy Vucsetics tanácsnok ellen az ügyészség eljárást folytatna. Boksán tanácsos a drágaság! pótlékokat édesanyja és testvére után 1918 október 22-ikr közgyűlési határozat alapján veszi fel. Az a vád sem állja meg a helyét, hogy Prodanovics városi főügyész eljárt a pénzügy-igazgatóságnál a Reiner-féle utlevélügybeu. Megállapítást nyert ugyanis az, hogy a főügyésznek semmi szerepe nem volt az ügyben, amelyben egyébként szabálytalanság nem történt. A tanácsosok külföldi utjának ügyét a köz-I — Francia Kiss Miliályröl, — I mondotta — akit Győrffy őrnagy ur j kebelbarátjává fogadott, hivatalos I tényezők is megállapították, hogy 1 sorozatos rablógyilkosságokat követett el. Propper Sándor: El kell csapni Győri fyt! I Drózdy Győző: Menjen a fenébe! s Pikier Emil: Győrffy őrnagy-had- I bíró ezek után a ténykedésed után i nem maradhat a helyén. Miért nem I jelenti.ki a miniszterelnök, hogy mi- I lyen álláspontot kíván elfoglalni a f kormány ebben az ügyben? \ Pikier Emil bejelentését ezután át“ tették a mentelmi bizottsághoz. Az ügyész fölolvasta a vádiratot, amely részletesen ismerteti a Burgerbrau-i puccs előzményeit és lefolyását. Megállapítja, hogy Kahr főbiztos és Lossow tábornok csak szinleg egyeztek bele a puccsba, hogy aztán elnyomhassák. A vádirat Ludendarffot, Hitlert és a többi vádlottat hazaárulással vádolja. A vádirat föloivasása után az ügyész indítványt ieti a nyilvánosság kizárására. A védők az indítvány ellen tiltakoztak. A biróság az államügyész indítványát elfogadta és zárt tárgyalást rendelt el azzal az indokolással, hogy bizonyos körülményeknek a nyilvánosság előtt való tisztázása káros volna az állam méltóságára. A zárt tárgyalás dér" 12 óráig tartott, amikor a nyilvánosság előtt megkezdték Hiti r kihallgatását. gyűlés megvizsgálta és az elszámolást jóváhagyta. A jelentés végén a polgármester kifejtette: az a meg-f győződése. hosv a tanácsosok egymásközti torzsalkodása idézte elő | azt a botrányt, amelyet a Vidovdán j a szenzációékes közönsége elé vitt.l Bizottság a válasz | megvizsgálására i A vitát a polgármesteri jelentési fölött Vujosevics radikális nyitottal meg, aki hangsúlyozta, hogy a pa-l namavádakat sürgősen ki kell vizs- \ gálni. Kifejtette, hogy a törvények! értelmében a tanácsnokok nem le- J hetnek bent a bankok és kereskedel-1 mi vállalatok igazgatóságában. Azt; javasolta, hogy az egész vádkomp-j lexumot utalják a közigazgatási bi-| zottság elé. Adamovics István dr. 5 külön bizottság kiküldését javasolta.| Nikolics Brankó dr. (demokrata) j szintén a külön bizottság mellett fog- -: falt állást, de azt javasolta, hogya bizottságból zárják ki a közigazga- * tási bizottság tagjait. Popov Milorádj dr. (radikális) a közigazgatási bizottság kiegészítésér, kérte. A közgyűlés elhatározta, hogy a Vidovdán vádjait teljes egészükben vizsgálat alá veszi. A vizsgálat le-; folytatására egy hét tagú külön bi-, zottságot választott, amelynek tagjai a következők lettek: Marcikics Markó. Markovics Glisa. Popovics Lackó. Aranovics Jőeó, Tatics Pavle, Ernst Bernát és Latincsics János I dr. A közgyűlés utasította a bizottságot. hogy nyolc napon beiül üljön össze. Vita a drágaságról Tatics Pavle ezután a drágaság kérdéséről beszélt és kifejtette, hogy f Noviszad a Vajdaság legdrágábbJ városa. Követelte, hogy a városi ha-j tósás! tegyen meg minden intézkedést ä drágaság letörésére. Foglalkozott ezután a lakáshivatal panamájával. Rámutatott arra, hogy a lakástörvény érteimében a lakáshK vata-l elnöke csak a polgármester, vagy annak helyettese lehet és követelte ennek a rendelkezésnek a betartását. Stefánovics Zsarkó polgármester válaszolt Tatics felszólalására és megígérte. hogy a városi tanács a felszólalásban foglaltak értelmében fog eljárni Ezután a tanácsnak azt a javaslatát tárgyalták, amely szerint a letelepedési illetékekből adjanak 40.000 dinár kölcsönt a tisztviselőlakások építése céljára. A közgyűlés hoszvszabb vita után a javaslatot levette a napirendről. ■■ / , Kisebb kérdések Jetárgyalása után Tatics Pavle a munkanélküliségről interpellált. Indítványozta, hogy a közgyűlés a munkanélküliek segélyezésére szavazzon meg 150.000 dinárt. Popovics György radikális felszólalásában azt indítványozta, hogy a kérdést terjesszék a pénzügyi bizottság elé, hogy konkrét javaslatot dolgozzon ki a munkanélküliség megszüntetéséről. A közgyűlés Popovics ^indítványát fogadta el. A széksértésért megbírságolt tanácstag A polgármesteri jelentés felolvasása alkalmával érdekes incidens játszódott le a közgyűlésen. Amikor a polgármester közölte jelentésében, hogy a lakáshivataí vezetésével dr. Markovics Glisa tanácsnokot bizta meg, Markovics közbeszólt: »Aids’ nem!« Erre a polgármester kijelentette. hogy efelöl ő rendelkezik és ha a polgármester beszél, a tanácsnok hallgasson. Markovics Glisa a polgárméster rendreutasítása után elhagyta a közgyűlési termet. Svinyfírev MIadeu bizottsági tag indítványára Markovicsot. a közgyűlés tekintélyének megsértése miatt, ezer dinár pénzbírságra ítélték. Noviszadi tudósítónk értesülése szerint Markovics tanácstag az incidens következtében le fog mondani állásáról. Cáfolják a kormánybiztos kinevezésének ínrét A városi tanács egyes tagjai által állítólag elkövetett panamák ügye egyre nagyobb hullámokat vet A visszaélések tárgyában kedden Kljein Predrag városi tanácsnok feljelentést tett a noviszadi államügyészségnéli konkretizálva az összes vádpontokat és kérve, hogy az ügyészség sürgősen indítsa meg a vizsgálatot (, A noviszad? radikálispárt, hír szerint. már megtette a szükséges lépéseket a borhiánynál, hogy a kormánybiztost mielőbb nevezzék ki a város élére, Stefánovics Zsarkó dr. polgármester ezzel szemben cáfolja a kormánybiztos kinevezésének hírét és kijelenti, hogy a városi tanács ellen emelt vádak teljesen alaptalanok és igy nincs is szükség kormánybiztos kinevezésére. Ludendorff a vádlottak padján A Hitler-por tárgyalásának első napja Noviszad város közgyűlése bizottságot küldött ki a panamavádak megvizsgálására A tanácsosok ellenségeskedéséből pattant ki a botrány 1