Bácsmegyei Napló, 1924. január (25. évfolyam, 1-28. szám)
1924-01-13 / 12. szám
10. olđzfl. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. január 13. 'csodálkozni az érdekes véletlenen, ífaogy Petőfi és Madách ugyanabban az évben született, s hogy ennek a különös eseménynek éppen most van száz eesztendeje. Ez. úgy gon-; dolom, igen ritka eset. A tanár itr: Rendkívül ritka. Spekuíáné: S most csak az a kérdés, vájjon a fiatalokban is lesz-e i annyi komolyság, hogy ezt a vélet-1 Jent érdekesnek tartsák? A tanár ur: Ne tessék félni. A fiatalokban van annyi lelkesedés, hogy minden iránt érdeklődnek, ami után evés, ivás és tánc következik... A műsor első pontja tehát a fölalva-1 sás lesz — mert ezen jó mentői ’ előbb túlesni —, amelyet Elza Ids- ■: asszony szavailata követ. Spekuíáné: Áh! És mit fog a Iá-: nyom előadni? A tanár ur: Két költeményt és Éva szerepének egy részletét az Ember Tragédiájából. Spekuíáné: Csak arra kérem, kedves tanár ur, hogy jól tessék; megválogatni a verseket, amelyeket fölmondat a leányommal. Ne legyen, bennük valami heves szerelem vagy j egyéb illetlenség. Tudja, ha az embernek egy lánya van.' akkor na-j gyón kell vigyázni rá. Hallom, a; múltkor a Kopányi Piri olyan dolgokat szavallt vagy énekelt egy há-j zibálon. hogy nemcsak a férfiak, de| még a nők is elpirultak. Nehogy^ nálam is ilyen eset forduljon elő! A tanár ur: Nyugodt lehet, ngos asszonyom. Petőfinek és Madáchinak a köztiszteletben álló egyénisége garancia arra, hogy Elza kisaszszony a frivolitás minden veszélye nélkül deklamálhatja őket. Spekuíáné: Köszönöm a megnyugtatását. Egy kő esett le az aggódó szivemről... És aztán mi következik? A tanár ur: A szavadat után zongora-számot szeretnék. Van valaki ismerőseik közt, aki ügyesen játszik? Spekuíáné: Elzámnak egy barát- j neje már tiz év óta tanul, s igy bi- j zonnyal nagyon jól tud. A tanár ur: Igen, ez rendes^ következése a sok tanulásnak. Tessék majd felkérni őt. hogy szíveskedjen közreműködni. Spekuíáné: Nem kell majd nagyon kunyorálni neki. Boldog, ha produkálhatja magát. És aztán mikor van neki alkalma olyan kitűnő zongorán játszani mint a mienk? Egy valóságos Einstein! A tanár ur: Talán Síeinway? Spekuíáné: Igen, igen... Különös, hogy olyan gyakran tévesztem öszsze a neveket és az idegen szavakat. A tanár ur is? A tanár ur: Nem olyan gyakran... Ez hát rendben volna. Záradékul aztán megint Elza k. a. szerepelhetne, s néhány dalt adhatna elő a barátnője zongorakisérete mellett. Spekuíáné: ö maga szók zongorázni, amikor énekel. A tanár ur: Jó, tehát saját magát fogja kisérni. Spekuíáné: El van intézve. De mért mondta, hogy: záradékul? — hát olyan kurta legyen a hangverseny, amelyet fölváltva koncertnek is hívnak? A tanár ur. Ha azt akarja, hogy a vendégei jó! mulassanak, akkor a koncert legyen rövid s a tánc hoszszu, nem pedig megfordítva. Tapasztalásból tudom, hogy semmi se fárasztja ki annyira a zenekedvelő közönséget mint egy hosszú hangverseny. A hallgatóság idegeire is kell gondolnunk. Spekuíáné: Majd gondolok rájuk. És mindenbe, amit ajánlott, belenyugszom. A tanár ur: Köszönöm a bizalmát. A célunk el lesz érve. Irodalmi ünnepséget ülünk, amellyel eleget teszünk a kultúra követelményeinek. s utánna szűnni nem akaró tánc következik, amely feledhetetlen emlékeket fog hátrahagyni. Lesznek, akik még harminc év múl- ■ va is eiplegetni fogják, milyen nagyszerűen mulattak, amikor Spekula Elza tizennyolc eszendős lett. Mert higyje meg, drága nagyságos asz-; szony, semmire se gondolnak vissza'; az emberek akkora kegyelettel mint cgy-egy vig dáridóra. Spekuíáné: Szép, szép... De mi ez áhhoz képest, hogy Petőfinek meg Madáchnak a születése napját rnég száz év múlva is emlegetik! És Elzáról már harminc év múlva megfeledkeznek! Hiába, a férfiak mindig és mindenben nagy fórban vannak. A tanár ur: Ebben, mint már egyszer sajnálkozva mondtam, bele kell nyugodni. És aztán be kell ismernünk, hogy itt nemcsak a nembeli külömbség határoz s hogy a neve-; zett költők müvei mégis csak na- • gyobb fontosságú dolgok mint a legbájosabb leány első zsurja. Spekuíáné: Ezt kétséggel beismerem... Mondja, kérem, fognak az.; újságok az estélyünkkel foglal- \ kozni? A tanár ur; Ez tisztán tőlünk függ.f Meg kell hívni néhány zsurnalisztát? Spekuíáné: Hát ezek is fiataléul-! berek? Ha az ember olvassa őket, - azt hihetné, hogy csupa bölcs, öreg |és tapasztalt bácsik. A tanár ur: Ügy írnak, mint ha j [ilyenek volnának, de a valóságban« ők a legifjabbak az összes fiatalemberek közt. Még ha öregek is... Ha a buffet jó lesz, akkor kedvezően fognak Írni a fölolvasásrói és a koncertről. Spekuíáné: Szeretném, ha a buffet is megdicsérnék. A tanár ur: Ezt is megteszik, ha tetszeni fog nekik a hangverseny. Spekuíáné: Hát csak tessék jól felolvasni. Az Elzámról1 jótállók, hogy nagyon kitűnő lesz... És most még egy kérdést: mennyi pezsgőt rendeljek? A tanár ur: Ez egyáltalán nem irodalmi kérdés. Mégis merek véleményt mondani, mert ismerem a táncos ifjúság mentalitását. Rendeljen, kérem, mentül többet, mert arra még nem volt eset, hogy a pezsgőt valahol sokallották volna. Spekuíáné: Nézze meg az ember a tanár urat! Mennyire ösmeri a világ erkölcseit! A tanár ur: A tudomány nem zárja ki az emberismer etet. Spekuíáné: Ezt a bölcs mondást is följegyzem a noteszembe. Szabad? A tanár ur: Hogyne? De az óra eltelt s ma megint nem taníthatom a kisasszonyt. Spekuíáné: Kinek is volna kedve tanulni ilyen lázas időkben? Pár nappal a hangversenyzsur előtt... A viszontlátásra hát! A tanár ur: Kezét csókolom. Bolyongás a régi Torontál dzsungeljében 10. A bárány, meg A szives olvasó akárhányszor eltűnődik, hogy ugyan micsoda agyj fárasztó munkát végez a regényíró, Imikor megkomponálja a meséjét és I kitalálja az alakjait. Nem tudom haj marjában megállapítani, Shakeíspearenek, vagy Dickensnek van-e I nagyobb személyzete, de az élethez jjközelébb Dickens emberei állanak. 5 Találkozunk velük naponta, nini, ez fa Picknick Clubból lépett ki, ez a Dombeyből, máskor Ágnes alakján bájolódunk el, — végeredményben rá kell jönnünk, hogy azok a figurák valamikor éltek. Lefotografálódíak az iró agyában s halhatatlanokká váltak a világirodalom remekeiben, mikor megírásukra került a sor. Fölösleges lett volna a kitalálás, hiszen ontja az élet pazarul az érdekesnél érdekesebb alakokat. A lajkus ember érzéketlenül halad el mellettük, csak a különös érzékű iró tűzi rögtön gombostűre. Ezért volt nagy iró Dickens s teszem azt, egészen lényegtelen papirpusztitó a szegény Prém József, aki részint középiskolai diákok közt, részint újságírók törzsasztalánál töltötte életét s mégis grófokról, meg bárókról irt rossz regényeket, színdarabokat. Bocsánatot kér e sorok írója, amiért Dickenssel együtt m,eri magát emlegetni, de csakis neá gondolhatok, szomorú napjaim, álmatlan éjszakáim vigasztalójára, utolsó jóbarátjára, mikor keresem, hol szedtem én is az alakjaimat jó néhány száz novellámhoz? Hát láttam őket s ahogyan fogy az írási kedv, ahogy pusztítja a próza az élet poézisét. úgy bukkannak fel egyre nagyobb számban, szinte már Iehetet- I len. egészen elfeledettnek hitt ré- 1 Klókból. Elkészül-e valamikor az a Ibizonyos »miagy regény«, ami álma ! mindnyájunknak, toliforgatóknak? IVagy az a legtöbb ember sorsa, jjhogy felaprózódjék? 1 Mindegy, azért mentjük a mentfhetőt s örök tervezgetéseinkben azízal vigasztaljuk magunkat, hogy I vázlatokat készítünk, apró írásaink fcsak föl jegyzések az eljövendő nagy íjmü számára, amik épugy nem kélszülnek el soha, mint Gyulai Pál Romhányija és " Szabó Endre Bolond-ja. Az alakjaim megvannak, gyakran felkeresnek, jórészt a másvilágról a ló beszélgetései és eldiskurálunk. Itt van, teszem azt, az a vármegyei tisztviselő, aki a legalkalmatianabb napon, január 30-án halt meg. Ezt ugyan rosszul csinálta szegény feje. hiszen két nap múlva elseje, azonkívül a február egyúttal házbémegyed is. Kihirdette hát a család, hagy az öreg roszszul van, senkit sem engedtek be hozzá. Ellenben két napig jégen tartották, segített valamit az erős tél is, elsején fölvették a járandóságát s utána néhány órával bejelentették, hogy meghalt. Szenvedélyesebb politikust keveset láttam a Schmidt suszternál. Voltaképpen már nyugalomban élt s minden idejét a Magyar Olvasókörben töltötte. Ahány újságot talált, azt végigolvasta, kifejezéseit megr tanulta, aztán magyarázott, a maga megállapításának tekintve mindent, amit képtelen volt megemésztem. Ha akadt vitatkozó fél, aki legyűrte, fölényes mosollyal fogadta s előrukkolt a nagy ágyúval. Egy Schmidt nevű (azt hiszem pénzügyi) államtitkár a fivére volt, értékes ember, — olyankor azt szerepeltette sejtésekkel mint informátorát. Nem tudom, várja-e még a szécsényi vasúti állomáson a vonat érkezését Sabarits Tóni? A szép szál ember, aki a bajuszkezelésben jeleskedett, egyébként bankhivatalnok volt s úgy szállt át leltári tárgyként egyik restisrői a másikra. Az volt a helység társadalmának találkozó helye s Tónit messze vidékek érdekeltsége is házasította. Itt sok fontos és kisebb adatot, dátumot mellőztek (már ami történelemre, vagy irodalomra vonatkozott), ellenben szinte az iskolában tanították, hogy a jegyző ur, vagy a stáci miikor ütött kilencet a kuglin, amely alkalommal elmaradhatatlan volt a hordó sör megrendelése. Az eseményt krétával felírták a gerendára. Jegyzőnek igen ritkán választották meg Torontóiban azt, akit a falu akart. Szó sincs róla, a falu néha elfogulta'; szándékozott cselekedni, de sokszor egész helyesen gondolkozott. Ilyenkor több retortán ment át az ügy. mint egy miniszter megválogatásánál. Beleszóltak a vármegye hatalmaskodó mágnásai, a belső megye, az érdekek és a nexusok. Néha maga a főszolgabiró |volt a legerősebb és zsíros stallu- I rmoknál egész nyíltan tárgyalták a Ijiegyzőség árát. Fölment az néha fa 10—12.000 forintig. A jegyzőtől el- I várták, hogy jó kortes legyen, a.hi- Ivataias jelölt megválasztását biztojsitsa, ennek fejében aztán cslmálhnf tott otthon akármit. (Ne feledjük el, íaz egészen régi patriarkális időkről ; beszélek.) Az állásért fizetett ossze! get aztán be kellett vasalni a falun. A legnagyobb jövedelmet a kivételes nősülési engedélyek hozták. A l minta ez volt: I A kisgazda szerette volna meghájj zasitani a fiát, alá még innen volt a [katonai kötelezettségen, elment hát -a jegyzőhöz. í — Nagy dolog az, vakargatta főijét a falu pennája, sok utánjárás, I bajlódás van vele, aztán végül nem I is olyan biztos. — Nem sajnálnám a pénzt, gyámoltalankodott az öreg. Csak tessék hozzáfogni. j Egyszerű kérvényt kellett a hom\ védelmi miniszterhez intézni a köz- I igazgatási bizottságon keresztül. Vagy azt bizonyították benne, hogy a szülők elöregedtek, szükséges a fiatal folytatás a gazdaság vitelére, vagy pedig azt. hogy a menyasszony jó hírneve megkívánja a minél előbb való házasságkötést. A világ legszimplább aktája volt, csakis blankettákkal intézték el, — a valóságban. A falu azonban másképpen tudta. — Be kell mennem a dolog miatt Becs-kerekre, — szólt a jegyző. — Majd beszélek az emberekkel, hogy ne okoskodjanak. — Beszélj, uram. beszélj, nem sajnálom a költségeidet. A Rózsában aznap este valóban beszélt a bárány a lóval és az asztalon találkozott a három virág. Nem értik? Nem is olyan közönséges ennek az értelme. A bárányból készül a hegedühur. a ló szőréből pedig a vonó. Leginkább Rácz Gyula beszéltette őket, de élt még az öreg Konstantínovics Vásza, a régi klaszszikus cigány, virágjában volt Milán és sok reménységgel indult el pályáján a lányos arcú Mita. Az asztalon pedig a lenvirág (abrosz), a búzavirág (kenyér), meg a szőlővirág szoktak találkozni. Azonban a közigazgatási bizottság pártoló javaslattal fölterjesztette az Írásokat a miniszterhez, egy segédfogalmazó ott előszedte a megfelelő blankettát és két köröm kireszelésének ideje közben kitöl- Jtötte. I Ugyanazon tájon benjárt az öreg I paraszt a jegyzői hivatalban, érdeklődött, mi újság a dolgukban, nem tanácsos a menyasszonyra való tekintettel sokáig várni, mikor megszólalt a telefon. Az ügyfél szent borzalommal tekintett az ördöngős masinára, amely beszél, habár ő csak azt hallja, amit a jegyző ur mond. Ami zárójelben következik alább, az zárójelben maradt neki is, (— Komám, elmarad a körvadászat, a Miska beteg, a Péternek pedig el kellett utaznia a felesége után.) — Csak nem evett meszetl? Most meddig várjunk? (— A jövő héten okvetlenül megtartjuk.) — Hát éppen nem baj, de szerettem volna, ha elintézzük még a héten. Majd beszélek a fejükkel, hogy biztos legyen. Szervusz. Gondok között ült vissza az asztala mellé. — Valami baj van, uram? — kérdezte az atyafi, mindenben csak a maga dolgát látván. — Halottad, épp rólad beszéltünk. Okoskodnak a minisztériumban. — Nem értenél velük szót? Nem sajnálom a költséget. — Mit gondolsz, fortyant fel a jegyző. Pestre menjek? i — Istenem, örökké hálás leszek... Mit volt mit tenni, a falu jóságos
