Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-30 / 351. szám

1923 december 30.

RACSMEGYE1 NAPLÓ

9. cfđa!.

Egij kritikus albumából

Irta: Baedeker

BARÁTOK-ELLENSÉGEK

Barátainkat sokszor a hibáinknak, ellenségeinket majdnem mindig az

erényeinknek köszönhetjük.

*

Vannak, akik még a gondolatát se

képesek elviselni annak, hogy ellenségeik legyenek; s vannak, akik virtuozitással dolgoznak azon, hogy ellenségeket szerrezzenek maguknak. Whistler meg éppen könyvet irt arról a művészetről, amelynek a révén ellenségekre tesz szert az ember. Szóval: vannak gyönge és vannak erős emberek. Az utóbbiak merészelnek ellenségek lenni, s ezek természetesen nem is félnek az ellenségtől, — amazok nem bátorkodnak ellenségek lenni, s persze maguknak se kívánnak ilyeneket.

ták fogni az emberre, hogy ezüstkanalat lopott.

Ha ellenségeid vannak, ne félj tőlük. ha erősek, de rettegj tőlük, hogy(lia gyöngék. Mert az erőteljes jelle\mek nyíltan küzdenek veled; tudhatod, mily erőkkel s ellenerőkkel állasz szemben, védekezhetei ellenük, s esetleg a lelked nemességével, vagy a szived őszinteségével lefegyverez- Mieted vagy kibékítheted őket. Ellenben a kicsinyes és gyenge ellenség sokkal veszedelmesebb, mert erőtlenségének a tudatában nein mutatja a fegyvereit, amelyeket nem hord íát- 5 hatóan, s akkor támad reád, amikor a legkevésbbé gondolsz reá. Ne- i ki a gyöngeségében van az előnye, az ereje és: a veszedelmessége, s a védekezés vele szemben igy i százszorta nehezebb. A vívóteremben ris könnyebben mérkőzöl az erős baj' vívóval, akinek az iskoláját és a ; módszerét ismered, mint azzal a keivésbbé kitűnő vívóvá!, akinek a fogásai ismeretlenek előtted. Magamnak és mindenkinek erős ellenségeket kívánok és nem gyengéket *

Tiz lovagias és egyenes jellemű ellenség kevésbbé veszedelmes mint jegy, aki kicsinyes, gyáva, s a gyönge« égé tudatában ravasz és kegyetlen.

Vannak békülékeny ellenségek és engesztelhetetlen jóbarátok.

Sokaknak sem a barátja.

a barátja: senkinek

Az nem éppen föltétien dicséret, ha valakiről azt mondják, hogv nincsenek ellenségei. Valóban jelentékeny

embernek mindig vannak ellenségei. *

Mikor valakinek azzal hízelegtek, hogv egyetlen ellensége sincs. az mosolyogva kérdezte:

— Hát én olyan senki vagyok?

*

As embernek a rokonai és a barátai közt több az ellensége mint az egész többi világon.

Ezek az úgynevezett természetes ellenségek.

A többit szerzi magának az ember. *

Nem szeretem, mondta valaki, az ellenségeimet, de szeretem, hogy

vannak ellenségeim.

*

A barátaink szeretete ritkán olyan őszinte mint ellenségeinknek a gyűlölete.

Az ellenségeinkből sohase lesznek

ígazr jő barátok, de a barátainkból

könnyen válhatnak tizenhárom próbás ellenségek. «

*

Néha nagyobb elbizakodottságra mutat, ha valaki azon panaszkodik, hogy sok az ellensége, mint ha azzal dicsekszik, hogy sok a barátja.

Vannak, akik mint barátok hűvösek s mint el'enségek ugyancsak melegek. Lelkűknek minden hevét elpazarolják a gyűlöletükre.

*

A loiális ellenség kellemesebb mint

a megbízhatatlan barát.

*

Igen kedves, sőt áldásos helyzet, ha valakf ebédeket adhat, s én minden jóemberemnek tiszta, szívből kívánom. hogy ebben a kellemes helyzetben legyen. De azt tanácsolnám neki. hogy ne na,gyón aknázza ki ezt az előnyét, és — ne adjon ebédeket. Mert. nem olyan biztos, hogy azok, alöket meghív az asztalához, a barátaivá lesznek, mint amilv biztos Jiogv akiket nem hiv oda, azok ellenségeivé válnak.

Az ember rendesen tudja. hogy kik a barátai, de nem mindig, hogy kik az ellenségei.

*

Ha a szomszédok jŐ barátságban élnek, akkor az annak a -jele hogy békülékeny. szelíd emberek, mert alapjában a szomszédok — természetben ellenségek.

■ Aki mint ellenség lojális, az az életben minden viszonyaiban tisztességes, s aki mint barát megbízhatatlan,

eommi trnWilmpnvpV krWntt

PA, RB A

FA: BARABÁS LORÁND

J

sehol és semmi körülmények között se megbízható.

Szerény emléket nyújtok ét 1917 tavaszáról. K . . óra ízlen gyei városkából, igényiéin egyszerű történetet. — ó. nem hőskötteményt. — ameiy egy furcsa és felejthetetlen éjszakán játszódott te. Kiragadom ezt az egy éjszakát a sok-sok végtelennek tetsző éjszakából az egymást követő sivár napok százaiból, mert olyan volt. mintha nem is tartozott volna a többihez. Talán a béke éjszakája volt ez a háborúban.

A nagy nap, amelyre az eg<ísz garnizon hetek óta iazas.an készült, elmúlt. Nevezetes nap volt, merj mint azt öles plakátok hirdették, »das Ensemble der Volkoper in Wien« elekor tartotta várvavárt vendégjátékát a k . . . i tiszti kaszinóban. A vendégművészek dalokat adtak elő hires operákból, azonfelül eljátszották^ Parasztbecsületet, »mit Frau Mária WT«* a Santuzza és »Eri.Else N.« a Lola szerepében. Mondom, a nagy nap elmúlt, az izaglom- I mai várt előadás végétért és most - következett a bankett, amelyről itt — engedelinükkel —■ kissé pontosabban fogok beszámolni.

Frau Maria W. magas, barna, kissé molett hölgy, mini hires művésznő, a vezérkar lakomájára volt hivatalos. Mig a kevésbé jelentékeny, de ifjú és szőke Frl. Else a mi menázsiukat tisztelte meg látogatásával, ami nem kis szenzációt jelentett. Hiszen itt az ebédek és vacsorák oly halálos egyhangúságban teltek el, hogy ilyen Frl. Else, aki azonfelül énekesnő is, valósággal felvillanyozta a kedélyeket. Lola szemé- Ivasitője természetesen az asztalion foglalt helyet, ahol máskor az ezredes elnökölt, aki azonban már napok óta szolgálati ügyben távol volt. Elkénzeliietetlenül jóleső érzés volt ezt a finom, vékony, illatos teremtést ott látni a mindig morózus ezredes helyén. Ügy néztünk rá, mint valami természeti csodára és azt hittük, l hogy ez a legszebb földi lény, aki valaha a rokitnói mocsarak közé tévedi. Tárgyilagos véleményt természetesen nem alkothattunk róla. mert mikor is látunk mi nőt, akivel össze»hasonlíthattuk volna, hiszen aki ebj ben az agyongyötört, szomorú váll rosban csak nőszemély volt, annak ' külsején, viselkedésén, a ruházatán épugv, mint az arcán ott fekctéllett a háború minden keserűsége, nyojmora, gondja és bizonytalansága. \ Hol voltak ezek az otthonukból kitűzött, lestrapált, remegő asszonyok "a nőtől, a női szépségtől, amelyet csak a biztonság és fölény érzése, až öntudat, a siker és a boldogság tehet tökéletessé. Else kisfasszony a békét jelentette pékünk, a- puhaszőnyeges otthont, az autógézeres fürdőszobát, az uj divatot, a parfőmöt, szóval: a nőt, a szereimet és a kultúrát.

Az intim ellenségek a legveszedelmesebbek. Ezek azok, akik rászok

gat meg a kórházban. Mindent dicsért. a vacsoráról elragadtatással nyilatkozott, a bor Ízlett neki* a fiukat kedveseknek találta és a leggyengébb tréfákon is szívből kacagott. Az ordonáncok szorgalmasan töltögettek és a hangulat pompás volt. Zongoristánk is volt, egy bécsi zászlós, akinek gazdag műsorában a duhaj és szentimentális bécsi nedűk éppúgy szerepeltek, mint a méiabus Chopin, vagy a szenvedő Csajkovszky.

Frl. Else élvezettel hallgatta a zenét és minél többet ivott, annál jobban beleélte magát az idegen környezetbe, lassanként egészenmegbarátkozott az arcokkal és látszott rajta, hogy örül ennek a harctéri kalandjának. Frl. Else ura lett a helyzetnek. Lesték minden mozdulatát, keresték szemének nézését és akihez szólt, az pirulían a kitüntetéstől. úgy válaszolt, mint ahogyan a rckruta felel a generálisnak.

Jobbján és balján a két rangidős főhadnagy ült. Az egyik magyar volt, a másik osztrák. így kivánía a paritás. »Oberleutnant von Kenyeres« és »Oberleutnant von Weiss«, így mutatkoztak be a művésznőnek, aki elbájoló kedvességgel beszélgetett velük egész este. A bor és a zene hatásos együttese. a szép. szőke vendég kacagása, amely anynyira idegen volt a fülükben, a kék szemek ho! pajzául kacér, hol biztatóan ábrándos játéka, amely kiéhezett szemeinknek a legragyogóbb tüneménynek tűnt, valami csodás részegségbe ringatott mindnyájunkat. De elsősorban a rangidősb von Kenyerest, és a rangidős von Weiss-t. akiknek mi csak szerény statisztái voltunk.

És a két-főhadnagy a szép zsákmányért nemes versenyre kelt. Nem tudatos harc volt ez. amelyet megfontoltan vívnak a stratégiai előnyök taktikus kihasználásával, ellenkezően valami tudat alatti háborúság fejlődött ki kettőjük közt, gyűlölet a mosoly mögött, kegyetlenség a tréfában, lebecsülés a szavak között, de mindenekfölött az a határtalan önbizalom hatotta át őket, amelyet csak a biztos győzelem érzése adhat. Órákig tartott a küzdelem és egy pillanatig sem engedett hevességéből. Frl. Else gondoskodott róla. hogy folytonosan serkentse a küzdő feleket Az egyik egy háborús kalandját beszélte el. »Köstlich!« — mondta Frl. Else elragadtatással és kezét nyújtotta a hősnek. A másik ötletes tréfával igyekezett tompítani a hatást. Es ez sikerült is neki, mert a leány szivből kacagott, a háborús kaland el volt felejtve.

— Ön muzikális? — kérdezte a nő Kenyerestől.

A főhadnagy kijelentette, hogy

legjobb hegedüjátékos. Az arca ragyogott és e percben joggal hihette,

.hegy a győzelme kétségtelen. Frl.

5Eise azonban megszólalt:- A hegedűt nem szeretem, olyan

! hangszer, amely kiséret nélkül alig ■élvezhető. Szeretném ha énekelnének.

, Ez Kenyeres diadalát jelentette, f Neki szebb hangja volt, azonkívül von Wciss múló légcsőhurutban szenvedett. Kenyeres tehát boldogan sietett a zongorához és kellemes baritonján egy Schumann-dalt . enekelt. A hatás elementáris volt.

tombolva tapsoltunk. Frl. Else is : tapsolt, azonban a következő pillainaiban már Weiss főhadnagyhoz fordult:

— ügy e a neustadti akadémiából kerülnek ki legkiválóbb tisztjeink?

Mire Kenyeres a helyére ért, már hallhatta Weiss főhadnagy válaszát:

— neustadti akadémiához fogható nincs az egész monarchiában.

— ön hol végzett? — kérdezte most Kenyerestől a művésznő.

Kenyeres zavarban volt:

—. ^ középiskolából mentem a katonai pályára. Tulajdonképpen a lovasságnál keileít volna szolgálnom, de ekkor hirtelen meghalt az apám, többen maradtunk testvérek. Szegények voltunk és igy...

Von Weiss közbeszólt:

— Nálunk, akik a vezérkarhoz kerülünk, nem fontos, hogy pillanatnyilag milyen fegyvernemnél teljesítünk szolgálatot.

Kenyeres helyzete e percben egészen reménytelennek látszott. Frl. Else azonban nem nagyon figyelt a válaszra és a következő pillanatban már egészen másról kezdett beszélni.

— Hogy tetszett önöknek a maii Santuzza? — kérdezte mosolyogva

riválisáról, érezvén, hogy a kérdés, a -helyzetre való tekintettel, fölöttébb kényes. Kis szünet után állott be a kérdés feltevése után: a két I főhadnagy gondolkdodott. A válaszszal először ven Weiss készült el.

— Idős. rutinirozott énekesnő, a hangja már fáradt, szólt és megelégedetten mosolygott, mint aki pompásan oldotta meg feladatát. Kenyeres igy szóit:

— Pompás művésznő. Az éneke, játéka tökéletes.

_ Kenyeres itt is megbukott, de Frl, Else még halasztotta a döntést és váratlan fordulattal, egyszerre egész közel hajolt Kenyereshez és =igy szólt hozzá:

— Főhadnagy ur, volt ön már

szerelmes?

A kérdés váratlan és a hang, amelyen a német lány megszólalt, cső-* dás melegséget sugárzott.Kenyeressel kicsit szédült a világ. A bor, a muzsika, a parfőm. ez a hang és ez a nézés! Mintha nem is látott volna most már mást a szobában, mint ezt a kedves idegen lényt, aki hne most az életét kutatja:

— Frl. Else, én végtelen nagy fájdalmat cipelek magamban. Kins» vethet, lenézhet, de én elmondom önnek, mert ezt még nem kérdezte tőlem soha senki. En nagyon-nagvon szeretek egy lányt, ő is szeretett engem és aztán elhagyott. Megcsalt, hazudott és elárult. Ügy-e, mn azt mondja, hogy ez mindenkivel Imegtörtént már? Hát kérem, önnek : igaza van, de ez engem nem vigasztalhat amikor érzem, hogy nem tuidom őt elfelejteni.

»majd meghal a zenéért. De von Kedves volt és leereszkedő. Min- j Weiss már hozatta is a hegedűjét denkinek a kedvében járt, úgy visel-fás közölte a művésznővel, hogy kedett. mint aki súlyos beteget látó- egész \Wener-Neus,tadtba.n ö volt a

Látnivaló

ilt, hogy Kenyeres már egészen részeg, olyan őszintén beszélt és ostobán, hogy Wdss nem palástolhatott el egy gúnyos mosolyt. Kenyeres most a zubbonya zsebébő! elővette tárcáját, kivett belőle egy fényképet s azt a leány elé tartotta:

— Tudom, hogy nem is szép. ö, ön mennyivel szebb és kívánatosabb és én mégis elpusztulok érette Na-