Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-25 / 348. szám

18. oldal.

BACSMEGYE1 NAPLÓ

1923 december 25

íék talán, hogy igy kevesebb vért Veszítenek vagy talán azt, hogy így hamarabban észre veszi szörnyűségüket a magasságbéli Jehova. A ; zsidók jajongva, riadtan, dülöngézye kúsztak felfelé a kapukhoz. Aki ■ elesett, az aligha tápászkodojj tel mégegyszer.

Titus megállt és élénk figyelemmel nézte a tántorgó, törtető, jajon- Eó zsidókat, akik részeg vagy őrült emberekhez voltak hasonlatosak. Elmerülten nézte őket, majd édesen, gyerekesen felkacagott:

Nézi. — mondta Antiochusnak és szelíd derűben fürdőit kövérkés arca,

K

József visszament sátrába és olvasásba kezdett. Nemrég Antonius Julianus helytartótól néhány tekercset kapott, Philon tanitásai voltak meglehetősen rossz görög fordításban. De Philon volt, a nagy alexand- I fia bölcselő! József mohón falta a ‘ 'jobbfelé siető sorokat, kicsit szokatlan volt számára ez a fonák olvasás, : 'de a gondolatok érdekessége leküzdötte a belső akadályokat. Csak akkor hagyta abba az olvasást, mikor alkonyodni kezdett és szeme könyhyezni kezdett a fáradtságtól. Leeresztette kezét, zizzegtek a papiruszok és József eltűnődött az istenbölcseleten, amelyből olvasott.

— Olyan titokzatos és érthetetlen ez a dolog — gondolta és végigsimitotta haját, de kételyeit nem tudta elkimitani. — Istenről csak azt tudjuk, hogy van, de nem tudjuk milyen. 'Sokszor kegyetlennek látszik, máskor gőgösnek, néha hatalmasnak és 'mindig titokzatosnak, érthetetien'nek. Olyan nagy, hogy el sem lehet •képzelni. Isten a puszta lét. Az elérhetetlen. az elgondolásán, a megismerhetetlen. Nagyobb, mint a tutiás, nagyobb, mint a tiszta jó, mint az egyedüli szép. Magasan lakik és •mindenki számára ismeretlen. »Vagyok, aki vagyok« — ezt dörgi a messzeségből, a felhők, a kékségek, a csillagok mögül, de ez a mondás Semmit meg nem magyaráz. Isten és a világ között egy szellemi réteg van —• fejtegeti Philon. Itt vannak az isteni fény. az isteni erő, a sugárzó isteni melegség. Ezek az erők mozgatják a világát, az eseményeket. a harcos embereket. De ezek iaz erők kegyetlenek és meghajlítják a kemény, egyenes gerinceket, mint Sivatagi szél a zsenge pálmaíorzseket. Mennyi parancs, mennyi fenyegetés. mennyi büntetés! Mennyi isteni harag cikázik Mózes törvényeiben, mennyi vér és büntetés borkong Sámuel vagy a Királyok könyvében, mennyi isteni kérleihetetlenj Ség kevélyedUí a próféták írásaiban I s mennyi alázatos, megaikuvós istenfélőiéin hunyászkedik meg Philon bölcseletében! Görög és zsidó . gondolatok fonódnak össze jámbor I óvatossággal. Követni az isteni tör: vényt és menekülni az éntől! Nem, ez nem jól van igy. ez nem marad- i hat így!

! József elejtette a tekercseket és nyugtalanul fel-alá járkált a sátor; ban. Valami zűrös zakatolás zúgott a fejében, de érezte, hogy nemsokára szétíoszlik minden gomolygó fcagyvaság s nemsokára felragyog a teegoldás világossága. Úgy érezte, hogy valami feszíti belülről, valami ‘hirtelen megismerés, valami sejtelmes, hatalmas előrelátás.

— Valaminek jönni kell, valami •nagy pusztulásnak, valami hatalmas hajnalhasadásnak! — mondta hangosan és maga elé meredt.

Biztosan tudta és érezte, hogy a 2si dóország elpusztul, hiszen csupán az utolsó döfés hiányzik az örök kihulláshoz. Sőt azt is érezte, hogy ■nemcsak Zsidóország, hanem a kegyetlen. megközelíthetetlen Jehova is meg fog halni meg Philon. meg •a Törvény, meg a zsidó gondolat.

Ligeti Ernő:

HEGYEK KÖZÖTT

Fáradt inakkal én a gyep zöld paplanára

I hullok ; köröttem hegyi koszorú ring.

A csúcsok fáradtsága ez; itt megszükül a pára sebesen ver a vér és ájult szél legyint füvet, követ, kandi virágot; fejem lefektetem úgy nézek a völgybe, ahonnan a város zürzaja zug házak aránya ferdül, katóka-emberek I bokáznak halk ütemre, napos viz pereg \ a járdán, csatornaszélen. O, tarka karnevál:

Ott lenn születtem én — minden aranyban áll.

De fenn a mély kegyekben elnyúlok, mint c. "

keresvén elveszett húrjait, magára lelve

fennebb, mélyebb magasban, hol tűn a völgyi táj,

felhőknek húrjain orkáni dalt cihái

vészes magány, a vén fok, ahol az egyedül

álló és meztelen nyirettyű hegedül.

Szarvas se bog s a hóban a lábnyom elenyész, csak én vagybk, az ének, a torzonborz zenész, k tépem versek árját és istennek szelid fülébe csurgatom bé. — Az isten könnyezik.

Es gondolom :

Le kéne menni, menni elejébük, akik testvéreim, a völgybe, hol hitvesem lakik, a házsongárdi kertbe, ahol jeletleniil anyámnak drága hamva a porban elmerül.

Nyárnak örülni vélük, az őszt megosztani, hámozni gesztenyét és kenderszált fosztani,

\ bölcsöt ringatni néha, a pulzust tartani, js ha küzdenek a létért, vélük kitartani,

I megállni omladékon és könnyet ejteni I s a múltra nézni mindig s nem felejteni,

I vigyázni lombra, tűzre, ha hervad, vagy kihuny —• lemenni; lenni: költő és lenni: néptribun.

De fenn a vén hegyekben, felkelek, elmenendő, itt völgy, ott mély vadon I s lenn lángol a völgy, a kendő fehére, egyre lángol, hiába, már: hagyom I mert végtelen magasság izenget kürtfuvással, egy tépett hallali I a bérei útra kerget, s szűkülve mint a veri eb, megyek s nem hallani I csak zord oromzenében, szivem az Ur kezében, a vándor tiktakot l nem tudni földi lármát, ha ablakaik, kitárják egek és csillagok.

Nagyon fájlalta, hogy ebben a pusztulásos, haláhörgéses korban kell élnie s a ragaszt csupán a holnapban találta meg. Valami újnak, egészen ‘újnak kell jönnie. Talán a győztes 'és hatalmas Róma hozza meg az aj eszmevilágot, az uj istent, a megváltó gondolatot? Vagy keletről ke! •fel az uj nap? József megrázta a fejét és elmosolyodott: Egyiptomban, Szíriában ostobán imádják a bamba bálványokat, Perzsiában, Babilóniában szemfényvesztéssé fajult la vallás, a latin istenek túlságosan ‘emberiek voltak, tiszteletűk pedig (költséges volt, úgyhogy nem igen ; számíthattak népszerűségre. A görög és latin népeknél a vallás szórakoztató látványosság volt, do nem .'rajongó elmélyülés. A latinok különösen gyakorlatiasan kezelik vallásukat, csak akkor hisznek az istenekben, mikor szükség van rájuk, ;sőí, ha valamilyen ritkább istenre van szükség, igy azt kölcsönkérik a 'görögöktől Ez a zülött, széthulló, gyakoriatiaskodó hitrendszer nem ■ lehet győztese és Ígéretese a holnapnak. Talán csakugyan eljön még

• az igazi Messiás a sok csaló és gazember után, Dániel misztikus Messiása, aki a felhők között jelenik meg, aki talán Mózeshez vagy Salamonhoz lesz hasonlatos. Avagy talán a perzsák Sosiosa jön el a földke, aki Ormzud uralmát készíti ‘elő, egy hatalmas, csodatevő proféba, egy uj, tökéletesebb Cyrus, talán ■az hozza meg a szikrát, a megválí*tást, a hajnalpirt...

I József azonban ismét megrázta a

• ‘fejét. A Messiás kérdése nem fon- 5 tos, szinte lényegtelen. A zsidók varosa és a zsidók országa el fog •pusztulni. Egy ország lesz az egész 'világ: Róma. Nem lesz több harc, nem lesz több gyűlölet, nem lesznek bosszúért lihegő nemzetek: mindenei római lesz. És József úgy hitte,

bogy ebben az eljövendő, eszményi 'egyetemességben, ebben a boldog egyformaságban nem is lesz szükség Messiásra. Úgy hitte, hogy ebben a békés aranykorban a vallás • és az istenség se lesz már szükséges, mert istenre csak akkor van szükség, ha segítséget kér a harcos

'és oitaimat a gyenge.

*

í A Város csúful kínlódott és genynyes, eres sebekkel teleszórt beteghez volt hasonlatos. Sápodt, piszkos, ványadt arcok néztek egymáska. szótlanul és fájdalmasan mintegy 'kérdezve: Meddig tart még? Sejtelmes árnyak suhantak tova az éjszakában kapuról-kapura. Emberek Voltak-e, avagy a halál nézegette-e 'meg legközelebbi áldozatait — senklsem tudta, de mindenki a borzalmasat, a hihetetlent hitte. Mindenki ‘érezte a halált, mint ketrecbe zárt •madarak, melyek közül mindennap átvágják egynek a nyakát. Ha a •rómaiakhoz szöknek, úgy kevesebb■több kínzás után kivégzik őket, ha ttthpn maradnak, úgy e zeloták kardja; vagy az éhség karjai közé . kerülnek.

A zeloták vad szír fegyverzettel és ordító szóval járták be az utcákat. Aki a Város feladásáról beszél, vagy hki nem hisz a végső győzelemben, az rögtönitélő bíróság elé kerül. Ez a biróság mindig a halált jelentette. Ä lassú kinzásos halált.

Ezek a harcos, hazaíiaskodó legények gyakran betörtek a lakásokéba, rejtett, rejtett, csempészett élel.hniszer után kutattak és ha kis lisztet vagy búzát találtak, úgy rögtön ■ halálos ítéletet hoztak. Ha semmit se találtak, úgy vallattás következett. »Hova rejtetted?« Először a szakáik és a hajat rángatták, tépdesték s ha erre nem kaptak beismerő valomást, úgy következett az ujjak, a kezek kicsavarása, vagy a

eszurkálás, ütlegelés, rugdosás kürlönbözó formája. Az éltes és fáradt s emberek hamar elájultak, a zeloták erre otthagyták őket, mint unalmas unalmas játékot. Sokan betegek lettek ilyen vallatás után.

— Hívjunk orvost? — kérdezgeti íék tétován a rokonok.

— Csak a halált hívjátok — nyögte a beteg.

— imádkozunk talán... — ajánlották néhányan.

— Csak a halálért — nyöszörgőit a beteg válasza.

Az élelmiszerek ijesztően drágák voltak s teljesen eltűntek a piacról, Csak éjjel lehetett vásárolni valamit álufakon, hátsó kerítéseken keresztül, halálos remegések között, felrezzenve minden lépésre: ‘hátha most jönnek a zeloták vagy az idumaeiak. Egy véka búza már ■egy talentumba került, a tej meg a hús pedig oly drága volt, hogy árat so tudtak mondani a csempészők. Aranypénzért jóformán semmit se ■lehetett kapni, egy aranypénzt mái] Csak tizenkét attikai drachmáért csévélték be a templom előtt, holott nemrég még huszonöt drachmát adtak érte^ Az éhség karmolta, mardosta, vájta a Várost. Fájdalmasan facsarta a korgó gyomrokat, a lapos ■beleket, üvöltésszerü sóhajokat lökött fel a pállott, szikkadt szájakbas

— Enni! Enni!

Sütni, főzni senkisem mert, mégha volt is kis búzája: mindenki félt a ’zeiotáktól, az idumaeaiaktól s a bazafiskodó rablógyilkosoktól. Hátha észre veszik a tüzet, a füstöt [vagy az ételmaradékot a tűzhely s körül s akkor jaj. nekik. Sokan [nyers búzát vagy árpát rágdtasáitak, í mások lisztből és vízből hidegen csie Iírlzt csináltak és azt nyalogatták, I falták, habzsolták vagy titokban, valamelyik elreteszett mellékhelyiségl'ben. Néhány gyermeknek és ifjúnak ■felduzzadt a foghusa, bűzösen, véreben csorgot a nyála s a lábuk fel‘pöífedt, mint az elefánté. Alig vánszorogtak, alig nyöszörögtek néhány percig és meghaltak. Nem volt gyerek, aki enni kért volna, a ■legtöbbje csak nyögött, nyafogott, fájdalmakról panaszkodott. A kócos hajú, eszelős tekintetű anyák ijedve .'szaladgáltak néhány marék árpáért, ’gyökérért vagy bármi más ennivaló, ért.

— Csak még holnapra van egy 3 kevés!

ij — Öten vagyunk és már tegnap fee ettünk semmit!

f Senkiben sem volt részvét vagy jóság. Csúf, közönyös, mosdatian 'arcok, süppedt, kegyetlen szemek 'meredtek a jajveszékelőkre. Ha nincs, nincs, mindenki maradjon Veszteg és várja be csendesen a bajáit. Más tanácsot nem lehet adni.

}' A temetéseket eleinte fásult arccal, de a megszokott és előirt szertartásokkal végezték, később azonban petyhüdt nemtörődömséggel haladtak el a halottak mellett. El sem 'takarítottak őket s ha nagyon útban voltak, úgy egy közeli kamarába Jjmztálc össze őket és rájuk zárták az \ ajtót, nehogy kiszökjenek. Azok azonban nem igen gondoltak a szökésre, az éleire, a harcra, az embe: bekre. Boldogan, bűzösen, okos nétaaságban rothadtak egymás fölött, mint gödörbe fojtott patkányok. Ha Valahol a zelotáknak vagy egyéb harcos szervezeteknek útjába voltak |'a hullák, úgy lehallgattak őket a bástyafalon. A római sánctöltések •előtt émelyítően büzlöttek az ezerszámra szaporodó, zöldülő. rothadó I ember roncsok.

; A légionáriusok sokat köpdöstek " és káromkodtak. Egy idősebb centurio, aki már Germániát és Britanniát is bejárta, mikor a töltésnél ar•cába csapódott a szédítő fortéiéin, ■befogta orrát és megrázkódott:- —Milyen büdösek ezek a zsidók!