Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-14 / 280. szám
1923 október 14. BACSMEGYEl NAPLÓ 9. oldal. Az Utolsó Mohikán Még ma is legkellemesebb diákköri szenzációim tiözé tartozik a Cooper-féle iüdiánus regénygydr valamennyi izgalmas kötete, u Vadölö, a Bőrharisnya és az Utolsó Mohilián szivetrázó története, a vadnyugat rettenhetetlen félistenei, akik csatáztak, verekedtek ádázul reggeltől estig és egy szép napon bátran, mosolyogva hősi halált haltak. Keservesen bőgtem a szimpatikus Utolsó Mohikán tragikus végén, akit a gaz Sólyomszem almában lepett meg és leskalpolta végérvényesen, szép. szomorú rézbörü fejét, reszkettem a gyönyörű AUceért, akit a vén platánfa mohos derekához kötöztek és égő tohamvakokat. nyilakat repítették feléje, amik hajszálhijján a feje felett fúródtak borzalmas szisszenéssel a fatörzsbe. Még álmaimban is kísértettek és éjszakánként együtt száguldoztunk a szellös prériken az Utolsó Mohikánnal, aki mikor a vad irokézek összekötözték karvastagságu kötelekkel, pillanatok alatt harapta darabokra vasfogaival... Azóta eltelt egy jó csomó esztendő, de az Utolsó Mohikán iránt érzett olthctíalan tiszteletem változatlanul lángolt bennem. Tegnap aztán találkoztam valamennyiükkel a — bárban. Sólyomszem békés egyetértésben feketekávézott Vadölővei és amikor az előadás megkezdődött, az egész gárda ott heverészett az imitált vigvam alatt, a rivaldán. Alice engedelmesen hagyta magát a fához kötözni,lehajtotta hervadt, bánatos fejét és szótlanul, fásult pózzal tűrte, hogy az Utolsó Mohikán égő késeket és hosszú nyilakat hajigáljon feléje. A produkció után Vad ölő egy kottatartó formájú dívány alá állóit és szemrebbenés nélkül, szóval sem tiltakozva az inzultus ellen, hagyta, hogy a hetyke Sólyomszem tojásokat rakjon a fejére és azokat mint egy modern Teli Villmos. kis flóberpuskájával elölről, hátulról, tükörből és kapásból lelövöldözze. Az Utolsó Mohikán nem halt hősi halált a mutatvány végén, csak egy kicsit fáradtan, lestrapálton hajlongott. Lekapcsolta bokáig érő szép, tarka tollbóbitáját és a kecsesen pukkedliző Allééval a karján, lejött a nézőtéri asztalok közé levelezőlapot árulni. Tiz dinárt adtam a színes lapért, amelyen egy indidnustörzs indult épen rbhamra vad. dárddtlengetö harcosokkal. élükön a büszke Utolsó Mohikán. Alice bekaszlrozta a tiz dircd-I \ rost, az Utolsó Mohikán meglengette 1 viharvert, kopott, még az őserdőkből hozott, sár hány taréi ként aláfirtó 5tollazatát és hálás kutyaszemekkel, szélesrehuzott szájjai rám nevetett. Csupa hamis, blornbált aranyfogai voltak. £. ? (T.) A román alkotmány értelmében az őszi ülésszakot október 15-ig össze kell hívni. Ez időpont veszedelmesen közeleg. Még a képviselőház összehívására nem történtek meg az előkészületek, de az egyes pártok már fegyverbe szóÜtgatták híveiket. Bukarestben az a liir járja, hogy a kormány az ősszel le fog mondani. Más kombináció szerint az Avareseupárttal együtt fog kormányozni. De I mindeddig csak az történt, hogy a ‘kereskedelemügyi miniszter otthagyta a helyét, hogy azt egy javada!mazóhb és maradandóbb stailummal, a Credit Industrial vezérigazgató állással cserélje fel. Az őszi eshetőségeket szemügj re véve, egyetlen reális valószinüség, hogy Avarescu jöhet csupán. Avarcscu tábornok a hadseregben nagy népszerűségnek örvend és ma. a hadsereg dönti el Románia politikáját. Szerencsére, a hadseregben nem minden katonatiszt fascista és a fascizmus még nem erősödött még annyira, hogy a kormány ne lehessen ur a szélsőséges mozgalom felett. Az erdélyi nemzeti párt erőviszonyai meglehetősen gyöngék. Hasonlóképen a parasztpárliak eshetőségei is. Az ellenzéki pártok nem tudnak kollaborálni és így a kormány helyzete szilárd és ' csak tőle függ, hogy mikor hagyja ci helyét. Az őszi programúinak egyébként tető alá kell juttatni a közigazgatási reformot. Ezzel kapcsolatosan végre meg fogják tartani a községi választásokat, mert bármily hilioiet-Közgazdasági Magyar Párt alakult Erdélyben Romániában kiírják a községi választásokat — Meg1 van az uj iskola-reform — A B.'csmcgjci Napló erdélyi tudósítójától — len is, Romániában az uj változások óta még nem tartottak községi vá iasztásokat. Ez egy olyan esemény, amely a magyarságot ismét közvetlenül érinti. A magyarság egységes pártja jelenlegi stádiumában teljesen erőtelen. Vezetői képtelenek az akciói a és már régebben felmerült, hogy a je lcnlegi garnitúrát ki kell cserélni. Eddig a Magyar Párt, ha lehet e szóval élnünk, monopolizálta az egész magyar közvéleményt, noha a városi és a közgazdasági köröknek szociális tagoltságuknál fogva más követelménveilc vaunak, mint a pártban a vezető szólamot fúvó agráriust és lcikészi osztálynak. E merev falanxot most Temesváron törték keresztül, ahol Váratlanul zászlót bontottak egy közgazdasági párt érdekében. Hogy a Magyar Párt jelenlegi garnitúrája mennyire nem alkalmas politikai koncepciók megvalósítására, arra jellemzésül álljon itt a következő eset. Jelentettem, hogy az iskoláztatás kérdésében az uj tanév elején történt általános intézkedésekkel kapcsolatosan fontos változások történtek. A kormányzatnak az a célja, hogy teljesen elroinánositsa a magyar iskolákat. Az első végzetes lépése a kormányzatnak az lett volna, hogy a szerzetesi iskolákat kiveszi az egyházak alól és minden iskolában bevezetteti a román nyelven való tanítást. Ezt a szándékot nem sikerült kiparirozni az egyházak vezetőinek. A kormányelnök nem is fogadta őket, ellenben Zomibori napidiját, sőt a költségeit is, amelye két az busásan számit föl . . . De hát mi az oka annak, hogy az az átkozott névsor nem készülhetett el? Miszen csak húsz vezeték- és ugyanannyi keresztnévről van szó. Azt hittem, hogy ez egy irodalmi embernek gyermekjáték. A tanár ur: Oh, asszonyom, mily tévedés! Szívesebben tartanék hat előadást a Shakespeare előtti angol drámaköltészetről, mint hogy magamat még egyszer hasonló dologba ártsam. Nem, kérem, én ebbe a darázsfészekbe nem nyúlok . . . Lehetetlen olyan módon hívni vendégeket, hogy azok is meg legyenek elégedve, akiket meglúvnak és azok is, akiket mellőznek. Spekuláné: Szükséges ez? A tanár ur: Föltétlenül. Spekuláné: Maga nagyon krupulózus! Attól, akinek nem küldünk meghívót, nem kívánom, hogy annyira el legyen ragadtatva, mint az, akit invitálunk. Elég, ha meg nem haragszik . . . A tanár ur: De hát épp ez a bökkenő. Ahogy az itteni emberanyagot ismerem, a mellőzöttek közt lesznek, akik kigyót-békát fognak kiáltani a Maguk vendégszerető házára. Spekuláné: Ez kellemetlen, de azért ez a vendégszerető ház nem fog összedőlni. Jó anyagból van az épitve! A tanár ur: Ez nagyon megnyugtató ... De akadnának ám a kitüntetettek közt is, akik átkozódnának és — ne tessék rossz néven venni! — a pokol fenekének a fenekére kívánják Kegyedet, kedves ngos asszony, la kedves urával, Elza kisasszonnyal * és meghivokártyájával együtt. Spekuláné társaséletet kezd Irta: Baedeker Az olvasó, ha egy kicsit szeretetreméltó (amit szíveseit tételezek fel róla) s ha van ió emlékezőtehetsége (amit tiszta szivból kívánok neki), emlékezni fog, hogy Spekuláné asszony nagy ebédet készii t adni s megkérte a leánya irodalomtanárát, hogy állítsa össze a meghívandók névjegyzékét. E megbízás utáni nap a tudós megjelenik a Spekulaházban s igy szól annak úrnőiéhez: — Kedves ngos asszony! A megbízást, amelyet adni méltóztatott, fájdalom, nem tudtam teljesíteni, s azt ezennel, tisztelettel visszaadom. Ugyanezt cselekszem e két jelenléti jeggyel is. mert nem fogadhatok el díjazást olyan munkáért, amelyet el nem végeztem. A kívánt névsort ugyanis nem tudtam összeállítani. Spekuláné ijedten nézett az irodalmi férfiúra. — Hogyan? — kiáltott föl. — Hát olyan nehéz egy ebédet rendezni? Minő feladat lehet akkor egy egész vendéglőt igazgatni! De bárhogy’ is legyein, a jegyeket nem fogadom vissza. Hiszen a tanár ur foglalkozott az üggyel, és én nem kívánom, hogy e«y úriember, aki olyan sokat tanult, hogy öreg napjaira tudós legyen, ingyen vesztegesse a drága idejét . . . Kérem, ne csóválja a fejét és ne tiltakozzon! Nem kell olyan túlságosan!' buridánnak lenni. Az mai r.apság nem fizeti ki magát és talán anno dacumáJ se volt nagyon jövedelmező . . . Az uram, ha valamelyik ügynöke eredmény né kül utazik és nem hoz üzleteket, azért megfizeti neki a Spekuláné: Ez nemcsak gorombaság, de rut hálátlanság is volna, amelyet nem érdemelnénk meg azoktól, akiknek kitűnő ebédet akarunk föltálalni. A tanár ur: Az ember egyáltalában nem tartozik a hálás természetű állatok közé ... Es aztán — ki tehet róla? — vannak már olyan különcök, akik nem szeretik a meghívásokat, különösen az ebédre szólókat. Spekuláné: Tudja, hogy mennyire szeretek tanulni. Mondja meg hát, hogy ennek a különcségnek mi lehet az oka? A tanár ur: Száz oka is leltet, és én csak néhányat fogok előszámlálni. Az egyik röstell a még oly kitűnő dinéhez átöltözni s a másik korábban vagy későbben étkezni mint amely órára a meghívó szólt. Van, akinek szigorú diétát Írtak elő az orvosok és attól tart, hogy a vendégszerető házban éhes marad vagy elrontja a gyomrát, inig egy másik úriember ebéd után, ahogy az utolsó falatot lenyelte, le szokott feküdni, amit Maguknál aligha tehet meg. Olyan is akadhat a meghívottak közt, aki pontban két órakor a kaszinóban vagy a kávéházban szeret lenni, ahol érdekes kártyapárti vagy kedélyes terefere várja. Vannak aztán . . . Spekuláné: Köszönöm, elég ennyi... Ha egy ebéd ilyen kevés méltánylásra talál még azok részéről is, akiket meghívnak rá, akkor igazán csodálom, hogy még vannak emberek, akik ebédeket adnak, s hogy ez az intézmény még nem ment ki egészen a divatból. ,4 tanár ur: Ki fog menni a divatból, ngos asszonyom. Ezer esztendő múlva már nem lesz senki, aki ebé-László dr. szentszéki tanácsos anynyi meggyőző érvvel tudott a miniszterelnökre hatni, hogy Braíianu a szerzetesi iskoláik államosításától elállott és egyéb kérdésekben is engedékenyebb lett. Az erdélyi magyar közéletnek igy váratlanul Zombori László igen érdekes alakja lett. Megindult pro és kontra a harc körülötte. Akadtak egyes politikusok, akik féltékenyek voltak Zombori sikereire és azzal igyekeznek azt lekisebbiteni, hogy kijelentik, hogy Zombori nem ért el semmi engedményt és román összeköttetéseinél fogva igen zavaros jelenség az inkarnátus magyar politikában. AAások ellenben Zombori mellett foglalnak állást, igy Jakabbfy, Elemér, a Magyar Kisebbségek főszerkesztője és a régi magyar rezsimben volt képviselőházi alelnök is. Túl a szinte érthetetlen vitákon valóban: Zoimbori László hihetetlenül ügyes ember és bámulatos szervezőképességekről tesz tanúságot. Amikor az egész magyarság a megszervezett cnség kátyújába rekedt, e kis patronázs titkár kizárólag a maga erejéből mintaszerűen megszervezte az erdélyi és bánáti katolikusokat és é'etre hívta a katliolikus népszövetségeket több millió taggal, E népszövetség ma hatalom és magyar erő, mert tagjainak legnagyobb része nemzetiségileg magyar. Visszatérve most már a kisebbség! közgutousugi niozguüUíiKiu. a temesvári pártalakulásokon kívül még több érdekes jelenséget vehetünk szemügyre. Igen érdekes elvi döntés történt most a kolozsvári törvényszéken. Köztudomású, hogy a román kormány moraíóriumiörvényt léptetett életbe, amelynek alapján a romániai hitelezők fel vannak jogosítva négy évi fizetési késedelemre külföldi hitelezőikkel szemben. Ez az intézkedés mély felháborodással töltötte el a külföldi kereskedőket és joggal. Különösen a csehszlovákiai kereskedőket érintette érzékenyen ez az intézkedés, mert köztudomás szerint a romániai kereskedelem évek óta Csehszlovákiával tartott fenn legszorosabb kapcsolatot és több százezer csehkoronára rúg az az összeg, amellyel Románia Csehszlodeket ad. Spekuláné: Mért szabott olyan hosszú terminust? A tanár ur: Mert ahhoz, hogy egy rossz szokásról letegyenek az emberek. mindig lizszerannyi idő szükséges, mint amennyi a hozzászokáshoz kellett. Spekuláné: És a mi esetünkben mi a véleménye? A tanár ur: Hogy előzzék meg a torukat és ne adjanak ebédeket így aztán megmarad a sok jó étel, amelyeket el se keli készíteni és nem szereznek maguknak ellenségeket. Spekuláné: Ezt az utóbbi előnyt magam is óhajtom, de a jó ételt nem sajnálom senkitől, sőt azt sajnálom, ha megmarad nekünk. A tanár ur: Ez nagyon szép és önzetlen nyilatkozat. Spekuláné: Már én ilyen vagyok.., A vagyon kötelez, mondta ön egyszer igen bölcsen, s nekem kötelességem a társasélet zsilipjeit a vendégeim számára megnyitni, amint ugyancsak ön fejezte ki magát igen klasszikusan. A tanár ur: őszintén örülök, hogy ily pontosan jegyzi meg a szavaimat, bár azok kiasszicitásra nem tartanak épen igényt. Nem is beszélem le most se ennek a kötelességnek a teljesitésétől. Csak ebéd formájában nem tanácsolhatom ezt a zsilipnyitást és pedig egy nyugatrómai jellemnek az önzetlenségével, a saját érdekeim ellen. Mert, ugyebár, engem is megtisztelne a kegyes meghívásával, ha ebédet adna? Spekuláné: Minden bizonnyal. Csak nem tart hálátlannak? A tanár ur nélkül el se tudnék képzelni egy ünnepi ebédet.'
