Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)

1923-06-07 / 151. szám

1923. junius 7»

BACSMEGYEI NAPLÓ

9. oldal,

Telefon

óvatos, körültekintő, pesszimista ember vagyok, néni hajlandóságból, vagy természetemnél fogva, inkább filozófiából, — éppen azért nem szeretem azokat a mohó, elbizakodott, optimista lelkeket, akik bizonyos makacs bizalommal hisznek abban, hogy őket valami különleges szerencse megkíméli a mindenkire leselkedő veszedelmektől és kellémetlenségektői; ebben a hitben cselekedve aztán bátraknak látszanak, holott csak vakmeröek és önhittek.

Ezeket, ha lehet, meg is büntetem. Eiső szavukról felismerem őket, könnyű a dolgom. Én. ha telefonálok valahová és a szám jelentkezik, ötször is megkérdezem, hogy az a szám beszél-e. amit kértem; számitok rá, hogy rosszul kapcsoltak. A íentemlitett típus onnan ismerhető fel, hogy nem aggodalmaskodik. Ma például felhív valakit és a központ, természetesen nem az iiletőt, hanem engem kapcsol be, nem kérdezi meg tőlem előbb, hogy mi a számom, még annyi fáradságot sem vesz, hogy ennyit kérdezzen:

— Samu, te vagy az?

^ hanem abban a biztos hitben, hogy őt nem érheti baleset, rögtön rátér & tárgyra és mielőtt még szóhoz juthatnék, mielőtt közölhetném vele, hogy nem én vagyok a Samu. elmondja az egész dolgot, hogy jöjjek at azonnal, a Málcsi már megint kezdi a szőnyegek miatt és szóljak a mamára kis.

Azt hiszem, nem tart senki telefónbetyárnak, ha az ilyen makacs (optimistát egy kicsit megleckézte■tem. Miután úgy sem hajlandó elhinni, neketn, hogy nem én vagyok 'a 'Samu, hogy őt, a- szerencse fiát, az istenek kedvencét, Szent Mássalheszél-nek, a telefon pátronusának kiválasztottját, rosszul kapcsolták, nem marad más hátra, belemegyek

!' t samíiba. biztosítom őt, hogy rögön átjövök, hogy szólok a mámának is . . . és hogy Málcsi jobban teszi, ha befogja a száját. Magára véssen aztán, ha egy óra múlva kénytelen újra felhívni az igazi Samut, aki aztán persze, amilyen szemtelen csirkefogó, letagadja, hogy egy órával ezelőtt ígérte meg telefonon, hogy rögtön átjön,____________________

Érdekes emberek

—- Jouvin —

Irta: Baedeker

Ez a francia név; Jouvin. semmit: se mond a mai embernek és nagyon ; .keveset a mai franciának. Lenét,# hogy a »nagy« Larousse-ban elő- í fordul, a nn iekszikonjainkban bizony hiába keressük, pedig a maga korának. a múlt század derekának legjelesebb zenereíerense s a párisi * Figaro-nak egyik legtekintélyesebb \ dolgozótársa volt. Mindenféle kriti-j; kával foglalkozott, irodalmival is, ésjj könyvekről meg Írókról kimondott és i igen plasztikusan leirt Ítéletei közül f Sok meg ma is érvényben van, de; igaz: mestersége a koncert- és opera- jj kritika volt. Ezen a téren a tnaga< idejében épp olyan félelmetesnek! mutatkozott mint Gustave Planche ajj képzőművészek értékelésében vagy j mint magyar földön és a magyarkönyvek körül a »szigorú de igazsá- | £os« Gyulai Pál.

A magán életben Jouvin ur sze-? rény, barátságos modorú és könnyen j piruló szelíd ember, de a kritikában í éreinteur volt lerántó. — nem lehe-1 tétt irigyelni azt a zenészt, akit »tár-1 gya.lt«. ö bizony nem é!oge-t irt róla, j. hanem a szemére vetette, hogy mért | nem olyan muzsikát csinál mint Bach \ és Mozart? Amit igazán nem lehe-5 tptt követelni az Offenbachoktól. de jnég az Auberk-től sem.

Nagyon sokan gyűlölték, pedig ő, egy csöppet se volt gyűlölködő, ö1

Főként á nagyon fölényes, elbizakodott hangokra vadászom, — ezeknek az ügyét szívesen bonyolítom kissé, hogy zamatosabb legyen. Például :

Erős, követelőző, szemtelen csöngetés. Odamegyek.

— Halló, tessék.

— Halló . . . na,' csakhogy! A fülűi ül maga, Sándor? Nem hallja, hogy csöngetnek?

— De kérem, én . . .

— Jó, ne járjon a szája. Menjen óda a negyedik ablakhoz, a terasz alatt és szóljon SzuklcSnak, beszélni akarok vele.

Negyedik ablak, terasz . . . aha, éji; Sándor, pincér vagyok valami kávéházban. Rendben van. Percig tartom a kagylót, aztán 'lihegve megszólalok.

. —Kérem ... a Szukics ur kérdeztcíi, ki hivatja.

— Ejnye, de nagy ur lett a Szukics . . . Hát csak mondja neki, hogy a gazdája.

1 — igenis.

Perc múlva, szégyenkező hangon;

— Kérem ... a Szukics ur azt izeni, hogy ha valami dolgának tetszik lenni vele . . . tessék bejönni . . . hogy aszongya, nem ugrál minden pillanatban a telefonhoz . . . minden marhaságért, ami a gazdájának eszébe jut . . . bocsánatot kérek, ezt mondta.... .

Hosszú fekete szünet. Aztán csak annyi.- No jó. Köszönöm.

így intézem el a hebehurgya telefonó zó k ügyét-baját: nagy meglepetéseket, zavarokat és bonyodalmakat okozva, azzal a kegye* célzattal. hogy leszoktassam őket a túlzott önbizalomról és máskor jobban vigyázzanak: A turbékoló női hangnak, mely a tegnapi íorró délutánra hivatkozva követeli, hogy ma délután pontosan jelenjek meg, meri a férje nincs otthon. . rendesen kiadom, az útját, közlöm vele, hogy meguntam őt, ne számcser rám. A tőzsdei árfolyamok iránt érdeklődőket rémes információkkal ejtem kétségbe. Rendesen meghökkent, rémült sápitozás fejezi be s diskurzust a felhívó részérői: mire én, zordonan és kaján örömmel leieszem a kagylót.

•Múltkor azonban megjártam. Nais. mint a mi Gyuláink, a művészet komoly megbecsülése folytán lett »éreinteur«: Nem haragudott azokra, akiket lerántott de imádta a muzsikát. s azt szerette volna, ha ezt a művészetet csak elsőrendű lángelmék kultiválnák. Amúgy a szakmáján kívül és a zenekritikán túl elnéző. jó, konciiiáns terémszeíü és vallásos ember volt, aki a légynek se vétett.

A szokása] is Inkább jólelkü különcre vallottak mint kegyetlen jellemre. Ártatlan sajátosságok voltak ezek. amelyek nem ártottak senkinek. „

írni csak rózsaszínű papiroson és csupán csak kék tintával tudott. Aki azt kívánta volna, hogy niás alkalmatosságon és másszinü folyadékkal rjon. lehetetlenséget követelt volna tőle. Bárhova utazott, vitt magával néhány rózsaszínű ivet és egy palack kék tentát. mert meg volt győződve, hogy ezek nélkül még az ortográfiája is cserben hagyja. (Jókai is csak ibolyaszinü tintát volt képes használni, feketével még a nevét se szívesen irta alá.) ...Egy kiseb francia városban volt egyszer Jouvintiek néhány napig dolga. Képzeljék a kétségbeesését, amikor odaérkezve, kipakolja a holmiját és azt veszi észre, hogy nem hozott magával se papirost se tintát. A bajt súlyosbította az a körülmény, hogy Villemessant urnák, a Figaro szerkesztőjének, megígérte, hogy onnan küld a lap részére egy tanulmányt. A jeies iró adós maradt vele. nem »szállitgyon prepo'tens Hang volt äz ílíeíő: valami Stuplancot, vagy kit követelt rajtam, a fivérét, hogy rögtön küldjem a teieíónhoz, még gorombáskodott is. hogy mit piszmogok, majd kidobat a bankból. Na megállj. Elhatároztam, hogy elrettentő példát statuálok. Percnyi szünet után rémült hangon szólaltam meg:

— Kérem szépen ... a Stuplanc urai ... a Stuplanc ur nem jöhet... a Stuplanc urat tiz perccel ezelőtt

(JefekTivek vftTék e! . .. rendőr* kocsin ...

Kárörömmel vártam valami artt* kulátlan hangját a meghökkenésnek, hogy elájul a telefon mellett.

De csak ennyit felelt egy köny* nyed, kézlegyintő hang.

— Ja . . . biztosan a faügy . . . na jó, köszönöm, akkor talán küldje a Buxbaum urat.

Egyáltalán nem volt meglepetve,

Karinthy Frigyes.

PÉNZÜGYI

Az adóreform előestéjén

;' ■** in.

A február havi adóankéí az előző cikkben kifejtett nehézségekre való tekintettel arra a meggyőződésre jutott, hogy a mi viszonyainknak még hosszú évek során legjobban megfelel az a kombinált adórendszer, mely a hozadékon alapszik, kibővítve a jövedelem- és vagyonadóval. A hozadékadóknak megtartásával egyrészt biztosítjuk államunknak az eddigi jövedelmet, nem távolodva el messzire a mai technikától, ami nagy könnyebbségére szolgál a rai adóorgánumainknak és adózóinknak. Másrészt a jövedeimi- és vagyonadó alkalmazásával — amelynek feladata,1 hogy progreszszive terhelje meg a gazdagabb adóalanyokat és amennyire lehetséges, kiegyenlítse a hozadékadónak egyenlő.tlenségét és igazságtalanságait — eí akar érni nagyobb pénzügyi eredményeket a közvetlen adóknál általánosságban és fokozatosan előkészíteni' úgy a pénzügyi alkalmazottakat mint az adózókat a jövedelem- és vagyonadó kizárólagos szubjektív adózási rendszerére.

Ezek az indokok voltak tehát azok, melyek . az ankét többségét azön elhatározásra bírták, hogy figyelemmel a mi nehéz konkrét viszonyainkra, ne kedvezzen valami ideális teóriának, amely kitenné az országot esetleges nagy pénzügyi kellemetlenségeknek, hanem nagyjában fogadja el a régi rendszert. Ezzel szemben a kisebbség azt állítja, hogy azok a nehézségek, amelyek a többség nézete szerint a

prakszisban dőállanak, korántsem olyan tragikusok, mint aminőknek ezeket a többség okoskodása állítja és meg van győződve arról, hogy egy kis oktatással még a tudatlan paraszt is saját érdekében tisztességesen be fogja vallani jövedelmét' és vagyonát. Ilyen áthidalhatatlan ellentét uralkodik a két nézet között, amelynek cáfolatába bocsátkozni fogunk akkor, ha majd adónemenként ismertettük az elfogadott adóreformot. mely törvénytervezetként fogai szkupstina elé kerülni.

Vegyük tehát egyenként a reformban kontemplált adónemeket.

1. A földadó. Azt hiszem, tisztában van mindenki azzal, hogy a megváltozott viszonyok között egyedül a föladó maradt majdnem változatlanul. Egyedüli emelése abból állott, hogy a dinárértékre való tekintettel a koronákban megállapított kataszteri tiszta jövedelemre: úgy ez, mint természetesen ezzel kapcsolatban a földadó is, négyszeresére emelkedett. Mi ezen csekély emelés ahhoz képest, ha figyelembe vesszük, hogy mennyivel emelkedett egy métermázsa búza a . békebeli árakhoz képest? Az uj adóreform ezen a bajon agy akar segíteni. hogy uj kataszteri hozadékbecslést akar országszerte elrendelni, amely becslés alapjául akarja venni az 1919., 1920., 1921. és 192'. évek átlagos földjövedeimet legfeljebb nyolc osztályban. Mert figyelembe kell venni azt, hogy a mi országunk különböző vidékein különböző adótörvények voltak érvényhatia« azt kellő időre, mert bár kék tintát szerencsére talált a hotelben, ahol meg volt szállva, de rózsaszínű papirost hiába keresett az összes' boltokban. Az uiolsó iveket egy fiatalember vette meg azelőtt való nap. aki reménytelenül volt szerelmes at polgármester csinos leányába ... A cikk megíratlan maradt, de otthon a redakcióba» eltalálták a szónemtartás okát. Mikor a cikk kellő időben nem érkezett meg, a szerkesztő így nyilatkozott:

I — Vagy meghalt Jouvin, vagy ‘nincs rózsaszínű papirosa.

Annyira lelkiismeretesnek és megbízhatónak ismerték.

Az is a különösségeihez tartozott, hogy levéiiszonyban szenvedett. És pedig nem úgy mint sok más ember', aki nem szeret leveleket írni, az ö levéliszonya egészen másfajta idioszinkrázia volt, — nem szeretett legeteket kapni. Még csak kezébe se I vette a leveleket, amelyeket a pósta ■hozott neki, a felesége bontotta fel őket. s ő aztán — mert mégis csak müveit francia volt! — udvariasan válaszolt rájuk, kivéve természetesen az anonhn vagy egyébként durva episztolákat, amelyekben némelyek brutális elienkri Ilkával polemizáltak az ö szigorú de nem igazságtalan lerántásaival, j A könyveket a bálványozásig sze- 5 rette, nagy gonddal gyűjtötte és bibliofil féltékenységgel őrizte. Soha emberfia tőle nem kapott könyvet, s a szentélyébe, a bibliotékájába, a legjobb barátját se szívesen engedte be.

I Egyedül pedig egyáltalában senkit. ' S ezt a bizalmatlanságát sajáíszerüen okolta meg.

— Nagyon rövidlátó vagyok. — jj mondta. — S a gazdának jobb szelnie kell hogy tegyen mint a vendégnek. .

Az apósának, a fentnevezett Vilié-* messant-nak se engedte meg, hogy a könyvei között kotorásszon, $ mikor ez azért szemrehányást tett neki, ekjjkép védekezett:

A házassági szerződésben nincs I kikötve, hogy a feleségem ap.ia ol- I vashatja könyveimet. És én tartom magam a szerződéshez.

azonban kért néha kölcsön

! ö

I másoktól könyveket. S egy ilyen jj esetről a következő hiteles történet I maradt fönn.

Egy alkalommal Lachand-tói., a múlt századnak Berger mellett a I leghíresebb védőügyvédétől kölcsön- 5; kapta Latorge-né emlékiratait (a viflághires Lafarge-bünpörben Lachand S volt a rokonszenves vádlott nőnek a \ védője), s mert azokat a tulajdonosa j hosszabb ideig nála hagyta s nem I kérte vissza, kezdte őt igen kevésre «becsülni. Mikor társaságban szó volt róla és valaki nagy elragadtatással 1 nyilatkozott az ellenállhatatlan szolnoki tehetségéről. Jouvin igy szólt: óh, az a Lachand! M;nt krimiijnalista, tehet, hogy a legkülönb I egész Franciaországban, de mint ember —

— Nos? Nos? — Kérdezték többen abban a reményben, hogy valami szenzációs gonoszságot hallanak