Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)
1923-05-08 / 123. szám
f Ara egy és fél dinár XXIV. évfolyam Szuhotica, KEDD 1923. májas 8. 123. szám ESBEB5 Mtgjslenik minden reggel, ünnep alán és hétfőn dllben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal S-58, SzerkesilSsé«; 5-10 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár i/i.L.hktiÍ.it£LG: Kralja Áíesantíra-uiiea 4 szám alatt Kiadóhivatalt Kralja Alexnndra-uüca 1 (Lelbach.palota) Sérelmi és reálpolitika A szlovenszkói és ruszirtszkói magyar ellenzéki pártok közös vezérlő bizottsága szombaton kezdte meg llngvárott tanácskozásait. Ma még csak az első tárgyalási nap anyaga fekszik elöltünk, de már ez az anyag is magyar örömmel, ha lehetne mondani: önzetlen irigykedéssel tölt el bennünket. A vezérlő bizottság tárgyalásainak programja feddi az országnak, különösen Szlovenszkónak és Russinszkónak minden nagyobb horderejű problémáját. Az évi jelentésből, amelyik ismerteti a szövetségbe tömörülő magyar pártok mu.t évi munkáját, megállapítható hogy a pártnak az államéieí minden megnyilatkozásával szemben vált külön álláspontja s álláspontjának megfelelő programja. Az évi jelentés beszámol a parlamenti csoport munkájáról, ismerteti azokat az atrocitásokat, amelyeket magyaroknak magyar voltuk miatt el kellett szenvedniük n beszámol azokról a lépésekről, amelyeket a sérelmek orvoslása érdekében megtettek. Foglalkozik az ország gazdasági válságával s ezt a felhívást és kérést intézi az ipartelepek tulajdonosaihoz, hogy még saját pillanatnyi anyagi ér dekeik rovására is álljanak el attól a szándékuktól, hogy üzemeiket végleg beszüntessék. Arra figyelmeztetik a gyártuiajdrmoso kát, hogy ipartelepnek végleges megszüntetésével súlyosan vétkeznek saját otthonukkal, saját népükkel szemben. Foglalkozik az évi jelentés az autonómia kérdésével s küzdelmük leglényegesebb céljaként Szlovenszkó és Ruszinszkóautonómiájának kiharcolását tűzi ki. Külön elaborátum foglalkozott az ipari válság problémájával, mely széles látókörrel s nagy adatismerettel bírálja a kormánynak ezt a politikáját, mely gyarmatnak tekinti a régi Felsőmagyarországot. A vezérlőbizoítság megállapította a magyar pártoknak szabatosan megállapított álláspontját a kereskedelem-, vám- és adópolitikai kérdésekben s követelik a forgalmi politikának pontosan kö rülirt uj alapokra helyezését. Egy másik elaborátum a mezőgazdasági válsággal, a harmadik a köz ségi választásokkal, a negyedik a nyelvi sérelmekkel, az ötödik az ügyvédi önkormányzattal, a hatodik a pártot támogató sejtó fen tartásával, a hetédik a rendtörvény által teremtett uj helyzettel, a nyolcadik a Petőfi-ünnepségek rendezésével, a kilencedik a kiutasításokkal, a tizedik az állam polgárság és községi illetőség kérdésével foglalkozik. S a csehszlovákiai magyar pártok vezérlőbizottséga ezt a sokirányú munkásságot akkor fejti ki s az állami lét minden problémáját már akkor vonja be aktivitásának programmjéba, amikor az elnöki megnyitó kijelentése szerint ma még kénytelenek sérelmi politikát folytatni s bár készen állnak az uj államjogi helyzetbe loyálisnn belehelyezkedve a konstruktív munkára, de ehhez Csak akkor foghatnak hozzá, ha a békeszerződésben biztosított jogaikat már megvalósították. Addig, míg jogaik helyett csak sérelmeik vannak, addig csak sérelmi politikát folytathatnak . . . Az SHS. királyság magyarsága fájdalmas összehasonlítást tehet a csehszlovákiai és jugoszláviai magyarság politikai küzdelmeinek jelentősége, méretei és eredménye között. S ezt a szétágazó, mindent felölelő politikát, melynek gazdasági programja épen olyan határozott és erélyes, mint nyelvi követelése, még csak sérelmi politikának tekinti Csehszlovákia magyarsága. De — ne tagadjuk — ott mások a politika feltételei is. A jugoszláviai magyarságnak, még a választó jogért kell küzdenie, a mikor ott már a parlamenti csoport munkálkodásáról számolnak be. A csehszlovákiai magyarság már régen realpolitikét folytat s még mindig a kisebbségi jogok teljesítését követeli feltételül e konstruktív politikában való részvételének. Jugoszlávia magyarsága pedig még mindig azt várja, mikor javulnak legalább annyira a közállapotok, hogy hozzákezd hessen a — sérelmi politikához ? Vita a nemzetiségek választójogáról az igazoló bizottságban A demokraták a vajdasági választások megsemmisítését követelték Igazolták a szabóikat, sombori, novisadi, becskereki mandátumokat A parlamenti igazoló bizottság hétfői ülésén a vajdasági mandátumokról és a nemzetiségek választó jogáról tárgyaltak, ami élénk és heves vitát idézett elő. A délelőtti ülésen a horvátországi és szlovéniai kerületekről folyt a vita. A demokraták ismét felvetették a Radicspárti mandáíumok megsemmisítésének kérdését, a varasdi kerület tárgyalásával kapcsolatban, ahova a Muravidék is tartozik. Krizman demokrata képviselő a Radio -párt választási terrorjára hivatkozott és ezen az alapon kérte valamennyi mandátumnak, igy saját mard dumának megsemmisítését is. Ugyanezt az álláspontot képviselték Wilder és a többi demokrata képviselők is, akiknek emiatt éles összeütközésük volt a bizottság klerikálispárti tagjaival, dr. Hohnyeccel és dr. Kukoveccel. A klerikálisok azt ál litották, hogy nem a Radics-párt fejtett ki terrort, hanem a demokrata-pórt az Orjuna-szervezetek utján. A radikálisok azt az álláspontot képviselték, hogy a R dicspárt mandátumairól mindaddig nem lehet dönteni, amíg a párt képviselői megbízóleveleiket be nem terjesztik. Miután a bizottság ebben az értelemben egyszer mór határozott, a mostani vita sorén Krizman szavazatával szemben, aki saját mard duma ellen szavazott, — valamennyi szavazattal igazolták Krizman mandátumát, a röbbí mandátumok ügyét pedig a megbízólevelek benyújtásáig levették a napirendről. A szlovéniai mandátumok tárgyalásánál is heves vita fejlődött ki a demokraták és klerikálisok között. A demokraták ugyan« is a Ljubljana-vidéki kerületben egy mandátumot követeltek a saját részükre azon az alapon, hogy a kerület tiz képviselőt választ és csak egy párt érte el a választási hányadost, tehát a két következő pártnak is jár egy-egy mandátum. A klerikálisok viszont rámutattak a törvény olyértelmü intézkedésére, hogy ha a kerület hatná! több képviselőt választ és csak egy párt érte el a hányadot, ekkor csak egy kevesebb szava zatta! biró párt kaphat mandátumot, Ezt a felfogást a bizottság többségé is magáévá tette. Joguk volt-e a magyaroknak szavazni ?\ A délutáni ülésen megkezdték a vajdasági mandátumok tárgyalását, amelyek közül először a su bolicai, sombori novisadi és becskereki kerületek választásairól volt szó. A demokraták ez alkalommal felvetették azt a kérdést, hogy a névjegyzékekbe a január 6-ika után felvett választóknak joguk volt-e szavazni. A demokraták, különösen Kumanudi Koszta, Pecsics Dragutin és Markovics Pero azt az álláspontot képviselték, hogy ezeknek a választóknak nem lett volna szabad szavazniok, mert csak januárban vették fel őket a névjegyzékbe, noha az aktiv választói jog összes kellékeivel rendelkeztek. Kumanudi ebben az ügyben két indítványt terjesztett elő. Az egyikben azt javasolja, hogy csak azoknak a szavatait semmisítsék meg, akiket január 6-ika után vettek fel a névjegyzékbe, a többi sza vázátok pedig maradjanak érvényesek. A megsemmisített szavazatok számét a választási ered» meny arányéban vonják le az összes szavazatokból és az igy nyert uj választási hányados alapján újból osszák fel a mandátumokat. A másik indítvány úgy szólt, semmisítsék meg a vajdasági választásokat és uj választásokat írjanak ki, mely alkalommal csak azok szavazhatnak, akiket január 6-ika előtt vettek fel a névjegyzékekbe. A demokraták felszó'alásaibó! nyilvánvaló volt, hogy indivényük a nemzetiségek ellen irányul, kiket felszólalásaikban állandóan „nemzetellenes elemeknek“ neveztek és azt hangoztatták, hogy a választói hatóságok nagyon kedveztek az »‘.(nacionalista elemeknek.“ A radikálisok, különösen Gyuricsics Marko, az igazoló bizottság elnöke és dr. Kojics más véleményen voltak. Dr. Kojics azt fejtegette, hogy minél több választó szavaz, annál inkább megfelel a választási eredmény a népakaratnak, tehát örömmel koil venni, hogy leszavaztak olyanok is, akiket megillet a választójog és csak azért vitás a szavazatuk, mert a tisztviselők későn vették fel őket a névjegyzékbe. Hasonló álláspontot képviselt Gyuricsics Merkó is, aki a választási törvényre hivatkozva bizonyította, hogy a január 6-ika után hivatalos utón történt kiigazítás alapján a névjegyzékbe felvett választóknak joguk volt szavazni a választásokon. Hosszú és élénk vita után végül is a radikálisak álláspontja győzött és a demokraták kifogásait elvetették. A vita során meg lehetett állapítani, hogy a bizottsági tagok többsége nem igen volt tisztában a fölvetett kérdés jelentőségével és senki sem képviselte elég világosan azt az egyedül törvényes álláspontot, hogy csak a hivatalból kiigazított névjegyzékek szolgálhatnak a választások alapjául. Nagyon valószínű, hogyha bármelyik párt Írásbeli panaszt tett volna az ellen, hogy a névjegyzékekbe nem vették föl a nemzetiségeket, akkor ez a kérdés behatóbb tárgyalás alá került volna. A radikáiispárti fölszólalók arra is hivatkoztak, hogy a törvényszékek dolga a választói névjegyzékek hiíelesitése és igy erre nem is illetékes a bizottság. Nyilvánvaló azonban, hogy a radikálisoknak ez a fölfogása sem helyes, mert valójában a parlamentet és a parlamenti igazoló-bizottságot illeti meg ebben a kérdésben a döntés joga, annál is inkább, mert az egyes törvényszékek álláspontja sem volt mindenütt egyöntetű. A noviszadi kerületből az a panasz is érkezett a bizottság elé, hogy a választói bizottság vissza-
