Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)

1923-05-06 / 121. szám

10. oldal.

észtünkéi ez a küzdelem teszi érdekessé. Itt az írónak alkalom kínálkozik demonstrálni az olvasók előtt, hogy az igaz szerelem minden akadályt legyőz, még a szülők ellenzését is.

— Nekem ugy tetszik, bocsásson meg, hogy ez a téma és ez a motívum nem egészen uj . . '. Mégis szeretném tudni, hogy győzték !e a nehézségeket?

— Hősies kitartással és keresztény küzdelemmel ... A leendő apósomnak egyébaránt igaza volt, nem születtem prókátornak, átléptem hát a törvénykezés mezejére, ahol jobban megfeleltem s men az évek múltak és Klárika meg én kitartottunk. az öregek végre megpuhultak és mi egybekeltünk. Boldogan élünk Vékabányán, ahol most már vezető járásbiró vagyok. Három gyermekem van, akiknek az arcképével szintén szolgálhatnék, de mert abban állapodtunk meg, hogy nem lesz illusztrált kiadás a regényünkből, hát céltalan volna ... A regényt egyébaránt ott kellene szerintem befejezni, ahol post tot áiserimina rerum egymáséi leszünk, mert ahhoz, hogy hány. gyerekünk van, ahhoz az olvasóknak igazán semmi közük.

Hát a többihez .van? — kérdeztem hirtelen.

De mimgyárt megbántam, mert 'észrevettem, hogy ez az őszinte szó rosszul esett a támasz állitónak. Udvariasabban folytattam:

— Bizony sajnálom, de nem vállalkozhatok a. regény megírására.

Nem nagyon haragudott meg s csak azt kérdezte:

— Hát akkor méri meséltette végig?

— Hiszen előrebocsájtottam. hogy minden obligó nélkül hallgatom meg.

— Igaz, — felelte elmélázva a járásbiró. — Így tettek velem a többi regényírók is, akikhez fordultam. Pedig nagyon szeretném, ha valaki feldolgozná az életem regényéi...

— Jogosult óhajtás, de meg kell vallanom . . . nekem ugy rémlik... lehet, hogy csalódom ... az a gyanúm . . . nem tehetek róla ... az az impresszióm, hogy a kegyesen fölajánlott téma nem egészen eredeti. '

Ijedten kiáltotta a vendégem:

—Hogy lehet az? Hiszen velem történt mindez! Csupa szent igazság . . . Leteszem a főesküt rá!

— No igen. egyénileg eredeti. De ehhez hasonlót már olvastam és bizonyosan a közönség is olvasott.

Fölugrott a helyérő!.

— Mit mond ön? — kiáltott. — ön világot gyújtott nekem ... Az történhetett, amitől régen lélek. Azok közül, akikkel az életem regényét közöltem, valaki a tárgyat eltulajdonította, engem períidül kijátszott s a teljes tiszteletdijat bezsebelte.

— Csak nem tételez föl ilyen eljárást Herczeg Ferencről vagy Brody Sándorról és Biró Lajosról?

— Néni, nem. De nekem az a szokásom, hogy minden irófélénck elbeszélem a történetet s lehetséges, hogy ezek közül valaki — a gazember! — megírta.

— Nem valószínű, de nem is teljesen lehetetlen.

— No de ilyen jellemtelenség! Nem marad egyéb hátra, mint elolvasni az utolsó 10—12 évben megjelent összes regényeket.

— Tegye ezt. uram — tanácsoltam. — Az az idő. amelyet az ember olvasással tölt, sohase' vesz kárba.

Mélabusan távozott el tőlem, s azóta valószínűleg minden szabad idejét azzal tölti, hogy végigolvassa az utolsó évtized regénytermését. De az is lehet, hogy nem ezt teszi, hanem tovább keresi azt a magyar iróí, aki megírja a huszadik század legérdekesebb regényét, amelyet átBACSMEGYEI NAPLÓ____________ 1923, május 6,

élni a Gondviselés kegyelméből neki jutott a szerencse.

*

Mikor az irótársunk befejezte a történetét, valaki megkérdezte tőle:

— Nem túlozott ön egy kicsit,

Mester?

— De igen, — felelte ő. — Egy kicsit túloztam. A velem közlött regénytémát egy kevéssé mégis érdekesebbé iparkodtam tenni. Mert ahogy a járásbiróm előadta, az még ennél is szürkébb volt. Nem is gondolnátok, hogy milyen a közönség. Milyen kevéssé tartja érdekesnek azt, amit az író ir, s mennyire tartja regényesnek azt, ami ővele történik!

fejlődése minden valószínűség szerint teljesen átterelődik majd a regénybe. Prózát különben úgyszólván már első verseivel egyidöben kezdett írni. írói képességeinek kibontakozása itt is ugyanazt az utat követte, mint költészetében. Először az autochton egyéniesség álláspontján állt és különös kedvvel kereste a rendkívülit, a képzeletnek egyoldalú megvilágításait. De a Rossz orvos c. kis regényében s az újabban Néróról irt Véres költő c. regényében különböző képességeinek: érzékeny képzeletének mély elemző erejének és egyéni humorának egyensúlyozásával meg tudta találni a maga igazi formáját. Az impresszionisztikusan fölfogott jelenségvilághoz regényeiben sem maradt hűtlen. De itt a cselekmény a gondosan kiépített szerkezet kis dolgoknak és kis személyeknek bensőséges életszerűségét magasabbrendii összhangba tudja vonni.

Kosztolányi legújabb regénye, a Pacsirta, valamennyi prózai alkotása között a legtöbb művészi ökonómiával s legtöbb emberszerető bensöséggel megirt mii.

O •• •

ÖZOSZl

Szöszi délben meg este mindig otl van valamelyik szuboticai étteremben. kövéren és lomhán terpeszkedik el valamelyik asztalnál és éber. szemekkel figyeli a nyüzsgő vendégeket. A Szöszit azelőtt Bubinak hwták és úgyszólván jóbarátja mindenki, aki a szuboticai éttermekben megfordul. Nagy sorja van annak, amig a Bubiból Szöszi lett és sok emberi sorsnál érdekesebb a Szöszi élettörténete.

Szöszi a szuboticai pincérek kutyája és valami egészen különös érdekes helyet foglal el a helyi kutyatársadalomban. Személyi adatainál bizonyára azt jegyeznék be. hogy »gazdátlan kutya*, végeredményben azonban nincs még egy olyan ember sem ebben a nagy városban, akivel annyian törődnének és olyan sokait •viselnék a gondját, mánt a Szöszinek.

Valamikor kényeztetett un kutya volt, de amikor gazdája, egy ^ magyar huszárkapitány kilenc évvel ezelőtt egy nyári reggelen a marssal elindult valamelyik harctérre, elbúcsúzott kedves kutyájától és ott hagyta a Bárány személyzetének gondjaira bízva. A huszárkapitány, soha sem jött vissza többé és a »hadikutya«, mint ahogy Bubit akkor nevezték, sokáig kereste hiába. La kellett kötni, hogy utána ne szökjek a gazdájának valamelyik frontra.

De aztán lassan megfeledkezcL a Bubi régi gazdájáról, — mert nemcsak az emberek hálátlanon, hanem a kutyák is — es kezdte megszokni a szállodái életet. A pincérek meg a szobaasszonyok viselték a gondját és — talán, hogy végleg szakítsanak a múlttal — elnevezték a Bubit Szöszinek. Hogy miért adták a koromfekete kis kutyának ezt a szőkeséget tükröző nevet. azt nem tudni, de Bubi megszokta azt is, hogy Szöszinek szóliísák.

Uj környezetét hamar megszerette a Szöszi. Mindig valamelyik pincér adott neki szállást éjszakára, felváltva vitték haza záróra után a fáradt pincérek hűséges és ragaszkodó társukat. Az idők folyamán aztán »magántulajdonba« ment át a Szöszi és most már évek óta a Beograd éttermének főpincérénél lakik. De azért nappal még felkeresi régi jótevőit, a többi pincéreket is és délben meg este sorban végig szokta látogatni a Beográd, Bárány és Nemzeti éttermeit, hogy megebédeljen és vacsorát kapjon.

A törzsvendégek asztalához megy csak, a »futóvendégeket« negligálja, akár csak gazdái, a pincérek, akik-Kosztolányi Dezső

Irta: Kancz Aladár

Dús. lilafekete hajjal fedett domború homloka alatt zöld. álmodozó szemek (zöldek, mint az álmatlan, őszi tenger); gyermekes mosolyra elhúzódó ajkak; behízelgő hang; fején gyűrött, kerek viharálló kalap; széles biedermayer-gallérjábó! színes nyakkendő folyik le, mint vékony tihtacsorgás; testén kopott zsakett és gyűrött nadrág; hóna alatt elválhatatlan, kísérő társa: az iskolásfiüs irattáska. így jár köztünk a beteg nagyváros beteg fiai között. Olyan, mint ide tévedt, nagy, szépséges gyerek. A mindennapi élet, a gyilkoló érdek logikája ismeretlen előtte. Porral, szeméttel takart szakadékok felett könnyedén átsuhan. Nagyvárosi bérkaszárnyák, az egykori fényes élet bus kulisszái, zengő márványkövek szemében. A megáldott költők szent gyönyöre él benne, amely körülötte mindent szelíd ütembe hintáz- Bámuló kaleidoszkop-szemén keresztül a gyilkos világ színes törmelékei égi ábrázatokká sorakoznak s bármi történjék vele, vagy másokkal, mindig az álmok lenge fodrát fodrozza, mindenből melódiát rikat ki s mindennek csak a művészi jelenség arculatát látja. Boldog ember és nagy költő'.

Szabadkáról jött és gyermekkorában ismerte meg a világot. Apja gimnáziumi igazgató volt s a piacon állt a régi, tornyos iskolaépület, amelynek egy kis szobájában Kosztolányi végigbetegeskedte a gyér-, mekkort. E kis szobának »négyfalát« a gyerek jelenséglátó. lázas képzelete áttetsző tükörlapokká varázsolta s ezeknek csodálatos visszaverésében látta meg az életet: a.méla zongorán egyetlen egy dallamban élő anyai lelket; a csillagok hideg, messzi világában, elmerülő apát; a nagyvilágot megjárt nagyapát, Kosztolányi; Ádámot; az életerőt, egészséget jelentő doktort; a regényes kalandokban elvérzett rokon portréját; a csak gyermeknek beszélő bútort. faliórát, orvosságos üvegeket s a dolgoknak egész nagy. csodálatos sziniátékát. Szimboüummá vált benne az élet. mielőtt még tudta volna, hogy az élet csak álom. Költő lett mielőtt még egy sort leirt. egy dallamot elénekelt volna.

Csak igy érthető meg gyors kifejlődése. Szabadkán az érdekélet vidékies, nyers megnyilatkozása a beteges gyermeket félénkké, társtalanná tette. Elhívta őt innen a nagyapa szavain keresztül föltámadt hivó, sokatigérő magyarság. Csupa etkivátikozásból és különcködésből megtanult franciául. A gimnázium utolsó évét járta, mikor Baudelaire a kezébe került. A Romlás virágaiból látta, hogy »furcsaságai«-nak, különös életelképzeléseinek és halállátomásainak, amelyeken az egész kis város nevetett, van útja, lehetősége a művészi kifejezés felé. Lelkendezve, érvényesülési vággyal eltelve ismerte meg a francia uj versek íróján keresztül saját értékét s eddig csak nyűgnek érzett költői érzékenysége biztató Ígéretét.

Pestre került az egyetemre. A Négyessy - szemináriumokon, ahol akkoriban több tehetséges ifjú költő mutatta be első müveit, megismerkedett Babics-csal és Juhász Gyulával. Kosztolányi föltünése. érvényesülése gyorsabb és szembeszökőbb volt, mint két költőbarátiáé. Még huszonkettedik életévét sem töltötte be s a Négyíai között c. kötetével

— egy évvel Ady Uj versek-je után

— máris a legismertebb uj költők közé került. Ennek talán az a magya-. rázata, hogy nem szakított annyira a múlt hagyományaival, mint Ady és Babits. Mert bár első kötetében találunk több nálunk egészen uj hangú verset. (Megáll az óra. Fekete aszszony, Szekerek a holdfényben üszta szimbolikus képek oly időben, mikor még Ady szimbolizmusa is csak bátortalanul keresett) azért mégis a költeményeknek Tompára, Reviczkyre emlékezhető melankóliája, a jelzőknek Vörösniartyasan Iátomásos ereje s különösen az Arany formamüvészetével megírt szonettek és rimbecsendülö időmértékes sorok Kosztolányi költészetét még az uj hangoktól idegenkedő kritikusok szemében is értékessé tették.

Első köteténél mélyebb és egyetemesebb hatást ért el Kosztolányi az ezt követő lírikus ciklusával: Egy szegény kis gyermek panaszaival. Sajátos egyéni hangját, különös melódiáit. nyelvének álmadözó zenéjét ebben a kötetben találta meg legteljesebben.. A művészetének tudatára ébredt költő itt rótta le háláját a gyermeknek, aki egykor vo.-t s aki szenvedések és betegségek árán építette föl azt a különös álomvilágot,. amelyből a későbbi költő annyi kincset hozott napfényre. Kosztolányi költészetének fejlődésében ez az időpont nagyon jelentős. Gyermekkora látomásainak megírásával egyszersmind búcsút mond annak a szükebb korit világnak, amelynek élményeit két első kötetében megírta. A négy fal közül s a gyermekszobából kilép az életbe, a társadalmi rétegek nagy hullámzásai közé és uj szintéziseket keres. Képzeletének alapvonása azért mindig a legegyénibben színezett érzékenység marad, csakhogy most a gyermek, lázas rebbenései helyébe a férfikor vágyainak, nagy levertségeinek s felejtés kereső mámorainak izzó freskói lépnek. A gyermek szoba helyét elfoglalja most maga az egész élet. Ebből az átmeneti korszakból származik két kötet: a Mák és a Mágia. Csupa futó benyomás, dolgoknak éledté elevenedett látomásai ezek is, mintha a mindenki más számára álarcot viselő világ ennek a költőnek egy pillanatra megmutatná igazi arculatát. De az egész oly rövid ideig tart. Felocsúdva kérdezzük: nem rém, nem álmok tréfás koboldja játszik velünk s lopja a tompa anyagba az élet pillanatnyi rezzenéseit? A Iátomásszerüuek s a valónak ez a keveredése a legerősebb a Mágiában és a Mákban. Kosztolányi utolsó kötetében a Kenyér és borban már a vonalak , sokkal biztosabbak, a költemények szerkezetei sokkal keményebbek. Az impresszionista fesíőkölíő itt már higgadt architektúrával dolgozik s költeményeinek öntudatos csoportosításával is mintegy elárulja, hogy lelki életében véglegesen kialakult a férfias rend.

Kosztolányi negyven évének küszöbén bátran elmondhatja, hogy úrrá lett nemcsak művészetének

anyagán — hanem, ami több

önmagán is. Bármilyen irányban építi is ki majd irodalmi pályáját, biztosak lehetünk benne, hogy eredményt és sikett ér el. Ennek a pályának