Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)
1923-05-31 / 144. szám
1923. május 31. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. hogy a tankötelesek nagyrésze kiszorul. Hasonló a helyzet Zsedniken is, ahol eddig egyetlen tanteremben folyhatott csak a tanítás, amelyben sok gyermek volt összezsúfolva és még így is nem nem részesülhetett oktatásban a tankötelesek nagyobbik fele. Ezért itt teljesen uj iskolát épít a város. A nagyfényi plébánia hatalmas kőfa'keritését bontják le és ebből építik föl az iskolát, amely olyan tágas lesz, hogy a jövő tanévtől kezdve két bunyevác és egy magyar tanerő fogott benne működni. Az uj iskolák építését még ebben a hónapban megkezdik, úgy, hogy az uj iskolákban már a jövő tanév kezdetén megkezdődik a tanítás. ■sciaSEffiEKB Rendezik a tanárok fizetését A közoktatásügyi miBiezteriuca elkészítette a fizctésjavitásck tervezetét Beogradfcől jelentik: A közoktatásügyi minisztériumban elkészítették a középiskolai tanárok fizetésrendezéséröl szóló tervezetet, amely, hír szerint, a következőket tartalmazza: A középiskolai igazgatók fizetése évi 32—36.000 dinár, amely négy évenként 2000 dinárral emelkedik. A nem teljes osztályú középiskolák igazgatói a rendes tanári fizetést kapják, 3000 dinár évi pótlékkal. A tanárok alapfizetése 18.0C0 dinár, amely 30.500 dinárig emelkedik. Az ideiglenes tanárok ennek 75 százalékát, a polgári iskolai tanárok pedig 65 százalékát kapják. Ezek a fizetések minden három évben 2500 dinárral, illetve ennek megfelelően 75, 80, illeive 65 százalékkal emelkednek. A teljes nyugdíj a 30-ik szolgálati év után jár. A középiskolai speciális pótlékok havonként : igazgató 1200, tanárok 1000, a többi tanárok számára 500 dinár. Ezenkívül élvezik a tisztviselői utazási kedvezményeket, családi- és korpőtlé- Icokat. Az igazgatóknak a fizetésen kívül természetbeni lakás jár. Hír szerint, a tanárokat a minisztérium tervezete teljesen kielégíti és hajlandók mozgalmukról lemondani abban az esetben, ha a rendezett fizetéseket ez év szeptember 1-étől folyósítják is számukra. niszterelnök a parlament legutóbbi ülésein tettek, a horvát kérdésben azonban pontosabban meg fogják formulázni a kormány álláspont fát. A vidovdáni alkotmányhoz való ragaszkodást a deklarációban nem hangsúlyozzák túlságosan, bár a kormány egyelőre az alkotmány alapján áll és eddigi politikai irányát fogja követni, emellett azonban nyitott ajtót hagy a zagreöi politika felé is. Sztrájkkal fenyegetnek a vasutasok Nyolc napos ultimátum a kormányhoz Beogradból jelentik : A középiskolai tanárok sggressziv mozgalma után egymásután állanak elő a többi tisztviselő kategóriák is követeléseikkel. Most a vasutasok szervezete, amely eddig is a legharcosabb tisztviselő szervezetek közé tartozott, fordult ultimátummal a kormányhoz. A vasutasok akció bizottsága a szerdai nap folyamán adta át Pasid miniszterelnöknek ultimátum jellegű memorandumát. Ebben arra hivatkoznak, hogy eddig minden lépésük hiábavalónak bizonyult, amelyet helyzetük megjavítása érdekében a kormánynál tettek, s kérésükre semmiféle választ sem kaptak. A vasutasok követelései a következők : 1. A parlament pénzügyi bizottsága azonnal megalakulása után vegye tárgyalás alá a drágasági pótlékok felemelését. 2. A tisztviselő törvényt szavazza meg a parlament az alkotmányban előirt határidőn belül, amely júniusban lejár. 3. Ugyanezen idő alatt teljesítsék a vasutasok korábbi határozati javaslataiban foglalt többi követeléseket is. Az akció bizottság nyolc nap alatt Írásbeli választ kér a kormánytól követeléseire. Ha a válasz ez alatt meg nem érkezne, vagy nem volna kielégítő, a bizottság elhárít magáról minden felelősséget a következményekért. A vasutasok ezúttal úgy látszik komolyabb mozgalomra készülnek, mert Szlovéniában és másutt is az országban megkezdték a szlrájkalap gy üjtését. Újabb magyarázat a jóvátétel! bizottság döntéséről Az antaat gazdag agrárállamnak tartja Magyarországot nyaifíoz, nincs azonban kizárva,; hogv a német birodalmi kormány-, ban mutatkozó véleményeltérések' miatt és a parlamenti pártok részéről megnyilvánuló éles kritika k(M vetkezíében a jegyzék elküldése a iövő hét elejére fog maradni. Londoni jelentés szerint a londoni német nagykövet hosszabb tanácskozást folytatott Curzon külügyminiszterrel. a tanácskozásról, mely a német jóvátétel! kérdésről szólt, egyelőre még semmi sem- került nyilvánosságra. A pápa egyházi zsinat összehívását tervezi Rómából jelentik: A Vatikán köréből rendkivül érdekes hir keli szárnyra. A beavatott forrásra va’ó hivatkozással nyilvánosságra került hír szerint a pápa az 1925-iki szent évben a világ valamennyi részéből egybesereglő püspökök részvéteiével ismét folytatni akarja az 1870-ik évben félbeszakított kuméniai zsinatot. A Szentatya az illetékes vatikáni hivatalokat már utasította a zsinaton tárgyalásra kerülő dogmatikus anyag elöl tészitésére. Az 1870-iki zsinat tudvalevőleg a német-francia háború kitörése miatt félbeszakadt és utolsó jelentős határozata a pápa csalhataílanságáról szóló döntés volt. Elkészült a kormány deklarációja Óvatos nyilatkozat az alkotmány érmiheíetlenségsrol Beogradból jelentik : A minisztertanács szerdán este 6 órától fél kilencg ülést tartott, amelyen kizárólag a kormánynak pénteken felolvasandó deklarációjáról tárgyaltak. A pártvezérek legutóbbi konferenciáján ugyanis Kcrosec, a klerikális párt vezére ezt kívánta, hogy a kormány deklarációjában nyilatkozzék a külpolitikai helyzetről. Ehhez a kívánsághoz Csatlakoztak a többi pártok vezetői is, úgy, hogy a kormány nem tudott kitérni annak teljesítése elől. A kormány ezért a szerda esti ülésen elhatározta, hogy a deklarációban nemcsak, mint eredetileg tervezték, a kormány munkaprogramjáról, hanem a bel- és külpolitikái helyzetről is jelentést fognak tenni. A deklaráció ebben a formájában már el is készült. A minisztertanács ülése után a kormány tagjai, különösen a külpolitikai tartalmat illetőleg, nagyon rezervóitan viselkedtek, úgy, hogy arról semmi sem került nyilvánosságra. Ami a belpolitikai helyzetet illeti, a kormány nagy jában azokhoz a kijelentésekhez fogja magát tartani, amelyeket Jovanovics Ljuba és Pasics miBerlinből jelentik: A jóvátétel! bizottsággal kapcsolatos körökben ellentétesen a magyarországi nyilatkozatokkal megállapítják, hogy a bizottság határozata a magyar kérdésben távolról sem tekinthető kompromisszumos megoldásnak. Franciaország a tárgyalások során egyáltalán nem tett kísérletet arra, hogy a kisantant képviselőjét rávegye jóvátételt követeléseinek elejtésére. A bizottság ülésén a szövetséges delegációk egyértelmüieg azt hangoztatták. hogy Magyarország gazdag agrárállam, amelynek helyzetét semmiképpen sem lehet Ausztriáéval összehasonlítani. Olaszország és Anglia is határozottan kijelentette, hogy az ellenjavaslat nem akar moratórium. lenni Magyarország számára, noha abban nem történik említés a jóvátételekről. (Ez a távirat lényegében fedi a tegnapi hivatalos jelentést, melyet a Havas adott ki és amely szerint nem is a kisantant. hanem Franciaország fogalmazta meg a Bethlenéknek adott választ. Egyébként Bethlen utjának tudvalevőleg csakis a kölcsön volt a célja, jóvátételi követelésekről nem volt szó.) Baogradi lap a döntésről A beogradi Politika szerdai vezércikkében a magyar kölcsön ügyével foglalkozik és részletesen ismerteti annak jelentőségét a kisantant szempontjából. A lap értesülése szerint az S. ti. S. királyság is beleegyezett abba, hogy húsz évre füg&eszszék fel a magyar állami birtokokat terhelő zálogjogot és azokat az uj magyar kölcsön fedezetére használhassák fel. Ugyanekkor azonban azt követelte Jugoszlávia a jóvátételi bizottságtól, hogy állapítsák meg Magyarország tartozásainak végleges összegét a trianoni békeszerződés 163-ik §-a alapján, ami eddtig még nem történt meg. Azt is követelte Jugoszlávia, hogy a magyar kölcsön jelentékeny részét használják fel a jóvátételi készpénzfizetésekre, amiből öt százalék a S. H. S. királyságot illeti. Tekintette! arra, hogy a legújabb jelentések szerint a jóvátételi bizottság nagy többséggel fogadta el a francia javaslatot. Harmincmilliárd aranyisiárkát ígér az nj német jóvátételi javaslat Szombatos» átadják a javaslatot az antant kormányainak A tegnapi számunkban — bécsi jelentés alapján — megírtuk, hogy a németek uj jóvátételi javaslata ötven miiliárdról szól. Ezzel szemben a párisi »Journal« föltétien mértékadó helyről szerzett információk alapján azt közli, hogy az uj német javaslat megismétli a legutóbb harminc milliárd aranymárkában megjelölt ajánlat végösszegét és négy évi moratóriumot kér. azt kívánja továbbá, hogy a jóvátéfeli tartozást a szövetségesek osszák el bizönyos évekre, de a jegyzék a határidő végéi nem jelöli meg. Az első évi részlet a moratórium letelte után válnék esedékessé és körülbelül egymilliárd aranymárkát tenne ki. A többi évi részlet nagyságái aranyban kellene hozni Németország talpraállitásának fokozatos mogszi lárdulásával s ez volna általában a zsinórmértéke a fizetéseknek a jóvátételi összeg végleges lefizetéséig. Biztosítékok gyanánt az uj német javaslat a birodalom és a szövetségi ■rszágok állami vagyonát, a kereskedelem, ipar, a bankok, a hajózási vállalatok és a mezőgazdaság részéről nyújtandó garanciákat jelöli meg a német birodalmi nagyipari szövetség emlékirata alapján. Ez a terv — igy szól tovább a »Journal« jelentése egy vagy más irányban még módosulni fog, mig a javaslat szövege végleg elkészül, illetékes berlini helyen azt mondják, hogy a jegyzék szombat estére készen lesz s valószínűleg ugyanakkor már, el is juttatják az antant kormá-Vihar a magyar nemzetgyűlésen Bethlen informálta a pártvezéreket Budapestről jelentik: A magyar nemzetgyűlés szerdai ülése előtt már lényegesen megcsappant az érdeklődés. mert az ellenzéki képviselőket is kielégítette Bethlen István gróf mir niszterelnök keddi beszéde, amelyben a közémi politikáját hirdette, Annál kevésbé vannak ezzel megelégedve a kormánypárt szélső jobboldalának tagjai, akik maguk sem titkolják már, hogy máris heves támadásban vannak a kormánnyal szemben. Bethlen István miniszterelnök külföldi útjáról a pártvezéreket részletesen informálja. Kedden néhány, kormánytámogató politikus volt nála. szerdán déli 11 órakor gróf Apponyi Albert, gróf Andrássy Gyula* gróf Zichy János, Ugrón Gábor, Meskó Zoltán és Haller István jelentek meg a miniszterelnöknél, ugyanakkor ott volt Daruváry Géza külügyminiszter és Kdl'ay Tibor pénzügyminiszter. A képviselők informálása egy óránál hosszabb ideig tartott. A koradéluíáni időben Rassay , Károly. Peidl Gyula és Vázsonyi Vilii mos mentek Bethlenhez, aki részlegesen informálta a pártvezéreket kül- i földi útjáról, a jóvátételi bizottság határozatáról és az ennek nyomán előállott helyzetről. Ennek kapcsán szóba került a belpolitikai helyzet is és Bethlen hangsúlyozta, hogy ha eredményt akar az ország elérni elsősorban belső békére és nyugalomra van szükség. A magyar nemzetgyűlés szerdai ülésén mentelmi ügyeket tárgyaltak; majd elfogadták az elnök napirendi indítványát, hogy a nemzetgyűlés legközelebbi ülését iunius 5-én, kedden tartsák meg. Ezután sor került az interpellációkra, melyeknek sorában Hegymegi Kiss Pál és Farkas István a választói névjegyzékek' kiigazítása ügyében intézett kérdést a heiügyminiszterhez. Az ülés végén Esztergályos János szociáldemokrata képviselő a zalaegerszegi internálótábor eltörlése érdekében interpellált. Elmondja, hogy többen panasszal