Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)

1923-05-29 / 142. szám

2. oldal.

BACSMEGYEI NAPLÓ

1923. május 29.

zetét. mert a szolgálat közben előállított túró a rendőrlegénység pótil- Ietményét képezné. Noha ez nincs így. a lovasrendőr — kijelentése szerint — mégis meg van elégedve helyzetével. Eddig gyalogos volt és fárasztó munkát végzett, mig most semmi dolga sem akad. Egész nap a lovon ül és ezzel megspórolja a csizmatalpalásj, költséget is. Lelkemre kötötte azonban, hogy ezt el ne áruljam senkinek, különösen városi képviselőnek ne, mert akkor oda az a kis »mellékes«.

Nagyszerűen elbeszélgettünk a lovasrendőrrel. csak a beszélgetés vége felé jelentkezett egy kis zavar. Sehogysem tudott ugyanis az alábbi két kérdésre megfelelni:

—Mit csinál akkor, ha valakit be kell kisérni? ö száll-e le a lóról, vagy az áldozatot veszi maga mellé?

— Hogyan tud megélni a fizetéséből?

Ezekre nem válaszolt, csak a fejéi vakarta... in. d.

Eleven lovasszobrok Sznboticán

: Ha valaki figyelmesen olvasgatja a Bácsmegyei Napló hirdetési oldalait, akkor néhány héttel ezelőtt okvetlenül fel kellett, hogy tűnjön neki egy szijgyártómester hirdetése. Első pillantásra szembeötlőit ez a hirdetés. mert illusztráció is ékesítette, a mely szép — és amint a szövegből kitűnt — olcsó nyerget ábrázolt kantárral és kengyellel. Nem tudom, hogy az olvasó érdeklődött-e közelebbről a hirdetés, jobban mondva a nyereg iránt, de az bizonyos, hogy a suboticai rendőrség igen, mert egykettőre rájött arra, hogy ilyen impozáns nyereghez milyen jól illene egy jótartásu paripa, a paripához pedig egy délceg lovasrendőr. Hogy Subötica ennek a hirdetésnek köszönheti a loyasrendőri intézményt, azt az is bizonyítja. hogy a rendőrség ehhez a szijgyártómesterhez fordult és vele is csináltatta meg a sárga, csikorgóbőrű nyergeket, amikhez azután lassanként megszerezte részletekben a szükséges lovat és a rendőrt is.

Suboticán azonban a lovasrendőrt csak akkor vették tulajdonképpen észre, amikor szombaton délután a hatalmas zápor szétverte az utcai járókelőket és mindenkit fedél alá zavart, csak a szegény Iovasrendör nem tudta seholsem meghúzni magát és lovát, részint azért, mert lóval együtt nem fért be egyik kapu alá sem, másrészt, mert nem volt benne biztos, megengedi-e a szabályzat. hegy mikor az eső zuhog, leszálljon a lóról és nem tudta, hogy »vizbe hagyhatja-e« a lovát? Ott szaladgált a főtéren, róla is, lováról is csurgóit a víz, amely néhány perc alatt szép tisztára mosta mind a kettőt, A zápor felhívta a figyelfnet a lovasrendőrre, aki addig jóformán senkinek sem tűnt fel. Bevallom, én is csak az eső után vettem észre az eleven lovasszobrot, de azóta állandó érdeklődéssel kisérem tevékenységét. Megpróbáltam ismeretséget kötni vele és sikerült is a lovasrendőr- kar egyik tagjának bizalmába beférkőznöm. Igaz. hogy eleinte félvállról. hogy úgy mondjam lóhátról válaszolt kérdéseimre, de amikor észrevette, hogy, komolyan érdeklődöm sorsa felől, beszédesebb és barátságosabb lett. Arra már régen rájöttem. hogy a lovasrendőr nem olyan egyszerű valami. Feltétlenül kell hozzá egy rendőr, meg egy ló. A rendőrnek nem éppen muszáj lovagolni tudni, különösen akkor nem, ha a ló hadirokkant. A rendőrrel kötött ismeretségem folytán azonban megtudtam, hogy Suboticán nem igy van, mert nem okvetlenül feltételezi a Iovasrendör fogalma a rendőrhöz a lovat is. Itt például huszonhét rendőrnek csak tizenkét lova van: a lovak közösek. Sajnos, a közmondás gyakorlatilag nem érvényesül, holott ha valóban túrós lenne a háta a közös lónak, akkor ez a körülmény nagymértékben megkönnyitené a lovasrendőrök nehéz megélhetési helyA mayerliragi tragédia előestéje

Halálos jóslás Vetsera Marymak

kijött a jósnőtől, nagyon megrendültnek látszott és egész este is feltűnően izgatott volt. Vacsora után behívta magához a komornát. aki egyuttai társalkodónője volt, s azt mondta neki. hogy el kell mondania, hogy mit jövendőit neki a jósnő. Azóta nem megy ki a dolog a fejéből s tart tőle. hogy majd egész éjjel nem tud aludni.

Tehát a jósnő sokáig nézte a tenyerét. s egyszerre csak igy szólt:

— Itt van valami, ami sehogy se tetszik nekem.

Azután rámeresztette a szemét s azt mondta:

— Hirtelen halál fog bekövetkezni jó családban, amely nagy zavarokat »fog előidézni. A dolog alighanem ön-. I gyilkosság lesz. és nagyon közelfek_ vő. A legrövidebb idő alatt be fog 1 következni.

A bárónő erre megkérdezte a jósnőtől, hogy mikor tog meghalni. A jósnő azt felelte, hogy ilyen fiatal hölgynek nem mondhatja ezt meg.

Másnap reggel panaszkodott a komornának, hogy egész éjjel rosszul aludt, mindig a jósnő szavai csengtek a fülében.

Másnap következett be az a viharos jelenet, melynek során a két cigarettatárca ügye kiderült, de Larisch grófné közbelépése és az a terv, hogy Rodeck ékszerésznél kicserélik a számlákat és az arany cigarettatárca számláját a grófné^ nevére íratja át, a dolgot békítő kiegyenlítésre juttatta.

Ugyanaznap este a báróné mindkét lányával megjelent a német nagykövet estélyén. Mary bárónőnek ez volt első bevezetése a nagyvilági életbe. A báróné észrevette, hogy a trónörökös feltűnően nézte fiatalabb leányát.

Hazamenet a kocsiban ezt mond-t ta Mary az anyjának:

— Hoyos gróf azt mesélte, hogy holnap vadászat lesz a Wienerwaldban.

Nagyon levert volt ezen az estén, mert a karkötőből, amelyet mindig

A hüstenfelsi gyémánt

Irta: Tóth Árpád

' Bele lehet ebbe bolondulni, förtelmes fez a vak fekete, éjféli erdő. Hozzá még esett is estefelé, Kovartics lába folyvást megcsúszik s mikor -egy-egy váratlan lomb paskolja végig az arcát, az olyan mintha nyájas, fekete béka ugrana rá a sötétből, cuppanó, puha testtel. Legalább állandóan sütne a hold! De a felhők csak néha szakadnak fel s az a pár pillanatnyi éles, kék világosság csak arra jó. hogy megzavarja: minden fantásztikussá válik, a levelek tömkelegé csupa vakitó ezüst- és üvegtörmelék, az öszszebuvó fák közt titokzatos árnyélcóriások vetik hasra magukat s a tisztás reszkető sikja a végtelenbe robban. Az arca sajog, kezét hozzáérnék: vér. A galagonyaág tövisei majdnem kiszúrták a szeriét, szája széléhez apró. ázott szirmok tapadnak s a vér ize keveredik a keserű, ragadós virágporral.

. Bele lehet ebbe bolondulni. És Estrel,1a nincs sehol. És céltalan őrület ez az egész dolog. Nagy-nagy csüggedes szállia meg. Leroskad egy páfrányos. vizes . fatönkre és úgy érzi, föl sem tud innen állani többet. Legjobb volna megnalni, ugye, Kovartics Zdenkó kapitány, művészi néven Domingo Salvas y Guerra, a Sierra Nevada Telije, a világ legtöbb cirkuszi céilövője! Minek élni még, öreg kókler?.

Bus mosoly halvány ránca kúszik fei a szürke szakáll bozótjából a fáradt ajkak szögletébe s Kovartics kapitány csillogva ül az ezüst fatönkön, a páfrányok között. A hold most tartósan süt, meg lehetne keresni az utat, de Kovartics nem megy. Előhúzza a löporos szafutülök mellől a céllövö pisztolyt s farkasszemet néz a villogó csövei. Két öreg testvér bánatos acélszeme némád beszélget.

A mayerlingi tragédia most közzétett aktái egyre nagyobb érdeklődéssel találkoznak. Január 13-ika után — amely napon lett Rudolf trónörökösé Vetsera Mary, mint legutóbbi cikkünkben már megírtuk — már csak kevés találkozás volt a szerelmesek között. Január tizenötödikén vette Mary bárónő az arany cigarettatárcát Rodeck ékszerésznél, a melybe rögtön belevésette ezt az emléksort: »Január 13. — Hála a sorsnak.U

A tárcát a bárónő a Práterben történt találkozón, amelyen Larisch grófné is jelen volt, személyesen adta át a trónörökösnek, mint emléket.

Január 19-én megint a Burgban [volt a bárónő, január 24-én pedig a 5 Práterben találkozott a trónörökössel, aki ekkor gyalog elkísérte a Marokkaner-gasse sarkáig, ahol Britfisch rendszerint várt rá és hazavitte. valahányszor egyedül távozott a házból. Ez az eset adhatott ürügyet arra a szóbeszédre, hogy a trónörököst egy alkalommal többen látták, mikor a Vetsera-palotában tett látogatásáról távozott. Ez nem igaz. A trónörökös soha életében nem lépte át a Vetsera-ház küszöbét.

Az ezután következett gyászos eseményeket egy titokzatos jóslás előzte meg. amely úgy látszik, megjövendölte a szomorú tragédiát.

Január huszonötödikén, — ez egy pénteki napra esett, — Mary bárónő rávette a társalkodónőjét, hogy a jégpályáról hazamenet kísérje cl egy jósnőhör ~

SffiSS

szu volt az ut. Csupa beteg rikító csillogás, mint az a tegnap esti cirkusz és csupa fekete, tövises loholás. mint most ez az éjféli erdő. Hosszú volt az ut Kovartics kapitánytól, az udvari gárda virágától. a gavallérok Telijéig, aki esa ládi, fényes high life-diszelőadásokoi lövi le az almát a rózsaszín trikós. festett mosolya Estrella fejéről. Oh. a nők, a nők! Miattuk voltál sikkasztó, kártyás és szélhámos, miattuk rohantál az abszintes mámorba, amely apró zöld késekkel metéli szét agyadban az önvádat, szivedben az édesanyád képét s orrod nyákhártyáiban a hűtlen szerető erős. üldöző parfőmjét. Legyen már vége pajtás! Nincs több kísérlet, neked csak Estrellák jutottak. Jaj. ki is Hát ez a legújabb Estrella, aki most kínoz, aki miatt ezt a vad erdei szaladgálást csinálod? Pincérlány volt valahol, mit tudod? Tán annál is rosszabb; mindegy, nő volt, egy a sok közül, rózsaszínű rongy, kis patyolatfényii zsákja a nincskincsnek, amit okhatatlan szomjjal kergetsz s amiért bankókkal és ékszerekkel kell fizetned, kihulló fogakkal és eldobált becsülettel.

— Miért futnál tovább, pajtás? Tegnap délután még elkövetted azt az utolsó őrületet, rendben van, de most már elég. Elfogyott a pénzed s Estrella dühös jelenetet csinált, szemeiben felgyűlt az a viola láng. amelynek nincs ellem állás. Engedtél a napok óta uszitó hajtogatásnak s elmentél kirabolni a küstenfetsi gróf rosszul őrzött kincseit. A kis városban, ahol száz év óta se járt gazember, simán sikerült az uj bűn. A gróf valahol külföldön csavarog szegény,. nők után kínlódik ő is. Hetekig nem veszi észre senki a dolgot. Az ékszeres bőröndöt odaadtad Estrellának, csak a nagy családi gyémántot tetted el a mellényed zsebébe, hogy a szökéskor, az autóban, uj meglepetése legyen Estrellának s a hold fényén újra kigyuljon

Elfáradtál pajtás.? Nem cspda, liosz- a szemeiből az jédes, viola gyehenna.

Úgy beszéltétek meg. Hogy az esti előadáson még résztvesztek, utána te müösszeveszést csinálsz a direktorral és nyomban faképnél hagyod. Az erdő alatt már vár a kibérelt autó, benne Estrelia a bőrönddel, aztán át az erdőn! A nagy kikötőváros közel van s holnap már utaztok Dél-Amerikába, uj. veszett boldogság felé!

— Igen. Az előadás is simán sikerült. Amikor a ti számotok következett, még zsibbadt volt szegény rabszolga kezed s valami hidegség csúszott a szivedből a csuklód felé, a bűntudat becsületes kígyója. Pedig, mi tagadás, absziniet is ittál délután óta, nem is keveset. Estrella azonban diadalmasan állt a cirkuszi lámpák izzó koszorújában, fején az almával. Céloztál s az alma legnruít. Oh, ha eltaláltad volna Estrellát! De a kisváros őrjöngve tapsolt és sokat kellett hailonganod. Mire fölemelted a fejed a kavargó fények és hangok örvényéből, Estrelia már eltűnt s te idegesen siettél összeveszni az igazgatóval. Még pofon is vágtad a boldogtalant!

— S most itt vagy és Estrelia nincs sehol. Eltűnt, az autóval és a bőrönddel együtt. Csak messziről hallottál valami tompa kattogást, amiről azt hitted, hogy az a távozó autó, pedig az érkező kin dobogása volt a szivedben. Csak az ékszerek kellettek Estrellának, a Sierra Nevada Telijén megint kifogott a nő, a viola láng. Pajtás, hagyjuk abba már, köpd ki a szádból a virágport. Lega'ább az abszintes üveged volna itt, de persze izgalmadban ottfelejtetted az öltöződ asztalán, akárcsak a kis dobozt a pisztolyokkal. Most még csak le sem puffanthatod a nyakadról ezt a szegény, rothadt almát, a Domingo Salvas y Guerra szomorú fejét...

A pisztoly csöve megrezzen, vége a néma beszélgetésnek". A fák mögül valahonnan éles lárma vakkan fel. vad berregés, mint mikor egy "döglött’ motort végre sikerült gletrekelteni. Kovartics

talpraszökken s nekilódult a zaj irányának. Pár pillanat és az ut hajlatánál görbül előre, figyelő lesben. A sofőr éppen feltápászkodik az ülésbe, válla egy pillanatra eltakarja a kocsi belsejét. Amit Kovartics legelőször megpillant, az az ékszeres bőrönd. Kinyitva fekszik a belső ülésen s gyönyörködve hajlik rá az Estrelia feje. És mellette egy férfifej.

Kovartics rohan, átvágva az utón, újra bele a sűrűbe, a lihegő vadállat ösztönös biztonságával a következő utforduló elé, amelynek megint eléje kell hoznia az autót. Ismét ágak paskolják, tövisek vérzik, nem érzi. A vak sötétről nem tud többé, agyából most a pokol vadsárga tűzvésze sistereg ki és éget kénes foltokat az éjszaka lobogó gyászába. Estrelia nem egyedül szökik! Valaki mással, valami röhögő cinkossal viszi a küstenfelsi ékszereket; együtt gyönyörködtek a kincsben, mig a sofőr a motort javítgatta. Halál! Halál! öreg Kovartics, felszarvaztak! Kovarits jobbkeze görcsösen fogja a pisztolyt s baljával a zsebeit tépi, golyót keres. Nincs, nincs, hiszen ott felejtette az öltözőben a skatulyát! De nem, itt. itt. a szive mellett, a felső mellényzsebben, ez jő lesz! Kerek, golyóforma kő, éppen be* leülik a pisztolyába! Hamar, hamar, puskapor, fojtás, rendben! A következő pillanatban hosszú íaárnyékok kűllöznek eszeveszett körtáncot a lába elé: feltűnik az autó izzó acetilén-szeme. Most, most, az isten is segit az utat éles hold* fény önti el. Uram, jöjjön el a te országod!

Az erdőből egy alak ugrik a holdas útra, egy dörrenés, az autóülésröl fehér alak vonaglik a magasba, aztán a szőke fej lezuhan a nyitott bőröndre, a szikrázó gyöngyök és aranyak közé.

Ilyen szépen halt meg Estrelia, a cik’* kuszi leány, halántékában a küstenfelsi grófok messzehires, mogyorónagyságu gyémántjával, melyet döntő meglepe’ésül tartogatott számára szerelmese, a Sierra Ngvada Telije,