Bácsmegyei Napló, 1923. május (24. évfolyam, 117-144. szám)
1923-05-27 / 140. szám
Ünnepi szám — 20 oldal — Ara: 2 dinár XXIV. évfolyam Szufeoíiea, VASÁRNAP 1923. május 27. 140. szám Megjeleaik minden reggel, ünnep után és hétfSn délben TELEFON SZÁM: Kiadóhivatal S-52, Szerkesztősé* 5-1) Előfizetési ár negyedévre 13S dinár L'&ERKESZTóSÉG: Kralja Akxaadra-uiica i szem alatt Kíaclétivatel: Kralja Aleseadra-ulics 1 (Lelbeck-paiota) dezkedhettek az imperializmus védelmére. A szenátusban és a kamarában mindig meg volt a többségük, nagy többség, amely zavartalan működést biztosított kormányaiknak. A pacifizmus és demokrácia seregeit elsöpörte a soviniszta vihar, az ellenforradalom az egész vonalon felükerekedett és — diktált, Diktált kifelé és befelé. Befelé mindig energikusabban és mindig drasztikusabb módon. Mert bárhogy ügyelt is a pacifizmus és demokrácia, lassan ismét erőre kapott és felvonult a háború és a diktatúra politikai rendszere ellen. Kommunisták voltak az elsők, akik vállalták az imperializmus ellen a harcot, de rövid egy év leforgása alatt melléjük sorakozott a polgári elégedetlenség is, félve, gyáván és bizonytalanul. A szenátus fejezte ki ezt a politikai hangulatváltozást, az a szenátus, amely két nappal ezelőtt bizalmatlanságot szavazott Poincarénak. A francia politikai életnek a szenátus volt mindig a parlamenti hőmérője — és a hőmérő azt mutatja, hogy torkig van a francia nép Poincaréva! és Poincaré rendszerével. A bizalmatlansági határozat: ítélet volt a jobboldali reakció ellen, az első Ítélet, amelyet a francia elégedetlenség zárt tömegeire támaszkodva mondott ki a szenátus többsége. Poincaré ugyan visszakerült a miniszterelnöki székbe, a válság elsimult, de ez a parlamenti jelenet azzal biztat, hogy nem lehet messze az idő, amikor Franciaország megtér halottjai és tradíciói emlékéhez . . . Az első nemzetiségi szónok bemutatkozása a parlamentben Dr. Krafft István visszautasította a nemzetiségek eilen emeli vádakat Franciam szágmegtérése Az utóbbi két nap alatt látszatra egészen jelentéktelen parlamentáris krízis ingatta meg a francia politika épületét. A szenátus, ameiy pár hónap óta csőn des haragot tart a francia kormány vezetőjével, nem engedelmeskedett Poincarénak és megvédte Cachin kommunista képviselőt. A határozat, amit hozott, bizalmatlansági demonstráció volt, de olyan bizalmatlansági demonstráció, amely lényegében nem ment túl azon az ellenzéki politikai határvonalon, amelyet a szenátus mór régóta tart a Franciaországban felgyülemlett reakció elleni elégedetlenség számlájára. Poincaréval szemben volt már külörnb parlamenti gesztusa a francia ellenzéknek és volt már eset, amikor látszatra sokkal erősebben megingatta az elégedetlenség a francia reakció pozícióját. A'francia politika két napi krónikája azonban érdekes politikai eltolódások megindulására mutat, ha a kulisszák előtt lejátszódó parlamentáris krízis mögött szélesebb alapokra vetjük a vizsgálódást. Franciaország, ma az a terület, ahol a politika kérdései, tisztázódásai, erőviszonyai a reakció absolut domináló erejét csak lassan törik szét és csak nehéz vajjudások után jelentkeznek tisztán, a maguk teljességében. Öt esztendőt töltött Franciaország a reakció oldala mellett és ez az öt esztendő mérhetetlen nyomásként nehezedik a francia politikai életre. A reakció pompásan aratott ott, ahol a legtöbb vér csurgóit el a forradalom érdekében, ahol a polgári szabadságnak megszámlálhatatlan hősi halottja fekszik jeltelen sírokban — jeltelen temetőkben. A mai Franciaországnak semmi köze nincs a régi köztársasághoz, a tradíciók eivirágzottak, a jelszavak elkoptak benne. A pénz piutokrációja a liberalizmus éléről — a reakció élére rendelte. A jakobinusból — zsandár lett, Európa zsandérja, aki sarcokat szed be — a vér adóját — azoktól, akiket a történelem a legyőzőitek osztályába sorozott. Poincaré a reakció Franciaországénak miniszterelnöke, a nagy vámszedő, aki a legpregnánsabban adja a jelenlegi francia politika két szempontját: háborút és diktatúrát. Öt év telt el, hogy a fegyverek elcsöndesedtek a harctereken és Franciaország Briand, Clemenceau és Poincare vezetése alatt még mindig állig fegyverben áll a Rajna vonalán. A győzelem olyan politikai atmoszférát teremtett a francia földön, hogy a jobboldali pártok kényelmesen beren-A parlament szombati ülésén hangzott el először a jugoszláviai nemzetiségi párt képviselőjének be-, széde a beogradi szkupstinában; ekkor mutatkozott be a Német Párt, amelynek elnöke dr. Krafft István. A mandátumok igazolásáról folyó vita alkalmával hosszú beszédben utasította vissza azokat a támadásokat, amelyek a Német Pártot és a többi nemzetiségeket a demokrata és földmives párt részéről érték. Krafft beszédére egy óra utón került a sor, amikor a képviselők már idegesen várták a déli szünetet, mégis a legnagyobb figyelemmel hallgatták végig a szónokot, akinek beszéde közben a radikálisok is több Ízben tetszésüknek adtak kifejezést. Dr. Krafft István nem szorítkozott felszólalásában kizárólag a Német Párt és a németség védelmére, hanem a többi nemzetiségeket, a magyarokat és a románokat is védelmébe vette és mint az összes kisebbségek képviselője beszélt. Ezzel szemmel láthatólag cáfolni igyekezett azokat a híreket, hogy a Német Párt kizárólag csak a német érdekeket akarja védelmezni. A képviselők körében általános meglepetést keltett, hogy milyen jól beszél Krafft szerbül, minden idegen akcentus nélkül ejti ki a szavakat ; beszédének csak egy nagyon kis részét olvasta fel kéziratból. Felszólalása elején bejelentette, hogy reflektálni fog azokra a kü lönböző támadásokra, amelyek a vita folyamán a Német Pártot ér ték. Kéri, hogy ne tekintsék be szádét ellenséges lépésnek még azok a pártok sem, amelyeknek érveivel vitába száll. Idáig még egyik párttal sincs a Német Párt szoros kapcsolatban, de támogatni akar minden pártot, amely az országhelyzetét konszolidálni akarja. Rátér ezután a Vajdasági választások kérdésére, amelynek törvényességét a demokraták vitatják, azért, mert olyanok is szavaztak, akiket január 6-ika után vettek fel a névjegyzékekbe. A demokrata-párt előadója kijelentette, hogy ilyen módon több tizezer választó élt illetéktelenül a szavazati joggal. Ez elsősorban a nemzetiségi kisebbségekre vonatkozik és azt bizonyítja, hogy milyen hangulat uraik edit; a demokrata-párt egy részében a nemzetiségekkel szemben. Ezért szükségesnek tartja, hogy a demokraták törvényértelmezésének helytelenségét kimutassa. Azt hiszi, hogy egészen világos, miért akarjak a demokraták a nemzetiségek szavazatait megsemmisíteni. A törvény rendelkezései teljesen érthetőek. Rámutat arra a különbségre, amely a hivatalból való névjegyzék-kügazitás és a választások előtti kiigazítások között fennáll. Az egyik a választók érdekeit védi, a másik pedig közérdeket szolgál. A demokraták állításaival ellentétben a törvénytelenség abban állóit, hogy sok helyütt nem engedték szavazni azokat, akiket később veitek fel a névjegyzékbe, mint például Novisadon. A belügyminiszter a törvény értelmében járt el, amikor elrendelte, hogy a kihagyott választókat hivatalból föl kell venni a névjegyzékekbe. A bíróságok eljárása Suboiicán és Novisadon törvénytelen volt. Fölhívja a belügyminiszter és igazságügyminiszterfigyelméíarra, hogy törvényhozási utón gondoskodjanak ezeknek az eseteknek az orvoslásáról, minthogy a bíróságok téved lsének megtorlására a törvényben semmiféle szankció sincsen. Arról, hogy az anyagi jog szempontjából volt-e a magyar, német és román választóknak szavazati joguk, vagy sem, egyedül a parlamentnek van joga határozni és nem a bíróságoknak, amelyeknek csak formai tekintetben keit elbitálniok a névjegyzékeket. Sok válusztási elnök követett el visszaéléseket a választók szavazati jogával szemben. Ezeket a törvény értelmében felelősségre kellene vonni. Ezután az opelójoggal űzött játékról beszé1, amelynek alapján a nemzetiségeket a választói jogtól eiakarták ütni. E tekintetben a trianoni békeszerződés mérvadó, amely szabályozza az opció kérdését. Az opcióra való hivatkozással szándékosan kihagyták a választók nagy tömegeit, hamis indokolással. Kérdi a demokratáktól, őszszeegyeztethetönek tartják-e a demokrácia elveivel, hogy a választók tízezreit elütötték jogaiktól. Nem volt szükség arra, hogy Markovics Pero tiltakozzék az ellen a beállítás ellen, mintha a demokraták a nemzetiségek választójoga ellen volnának. Arra sem volt szükség, hogy az akkori belügyminiszter rendeletet adjon ki a törvény szigorú végrehajtására. Nagyon tekintélyes politikai személyiségek azt állítják, hogy a vajdasági alárendelt hatóságok ezzel ellenkező, törvénybeütköző’ rendeletét kaplak, amely szerint csak kisszámú nemzetiségi válaszlókat vehetnek föl a névjegyzékekbe. Nem akarja kutatni, hogy valóban Marinkovics Voja, az akkori belügyminiszter személyesen adía-e ki ezt a rendele le’, csak megállapítja azt a tényt, hogy ennek következtében a nemzetiségi választópolgároknak legalább hatvan százaléka kimaradt a névjegyzékekből. Ez törvénytelen eljárás volt több mint százezer nemzetiségi állampolgár ellen, amit a demokraták és a demokrata belügyminiszter tettek lehetővé. A belügyminiszternek tudnia kellett volna, hogy a vajdasági közigazgatási hatóságok jelentős része a nemzetiségi kisebbségekkel szemben valóságos szuverén hatalmat gyakorol és a nemzetiségekhez tartozó állampolgárokkal szemben a »i’éíat c’est moi« elvét érvényesítik. Az a tény, amit a demokrata s a földmives párt kifogásol, hogy egyes választó helyeken nyolc száznál több választó szavazott, csak formai kérdés. Ebben az állami bizottság a hibás. Január
