Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)
1923-04-05 / 92. szám
2. oldal politika folytatását tartják szűk- s ségesnek és bíznak abban, hogy! a.revíziós blokknak nem sikerű!! az alkotmány megváltoztatásét kikényszeríteni. Ehhez ugyanis az alkotmány értelmében háromötöd szótöbbség szükséges, amit , Radicsék az uj parlamentben sem tudnak megszerezni. Szarajevóból, Zagrebból és Ljubljanából érkező hírek szerint az autonomista blokk a radikális párt döntését várja és csak azután fog határozni további magatartásáról. Minthogy a radikális klub április 14-ikén fogja ülését megtartani, 15-ike előtt nem tehet sző a helyzet tisztázásáról. Nem nyert még megoldást a muzulmán minisztereknek a kormányból való kilépésének kérdése sem. A miniszterelnök kedden fogadta Omercvics minisztert és Korhűt Sahibot, a ívlaglaics féle xnuzulmén-csoport vezetőit, akik referáltak a boszniai helyzetről, Végül pedig pártjuk nevében annak a kívánságuknak adtak kifejezést, hogy Omercvics és Series muzulmán miniszterek minél előbb lépjenek ki a kormányból. A muzulmánok tartózkodó magatartásának jeléül az utóbbi napokban a két muzulmán miniszter *em is vett részt a minisztertanácson és a tanácskozások csak a radikális párti miniszterek részvételével folytak le. A minisztertanácson kívül naponta több hivatalos konferenciát tartanak a kormány tagjai Pssics miniszterelnöknél, áz egyes miniszterek lakásában ugyancsak esténként biza más megbeszélések folynak. Kedden este Nincsics külügyminiszternél volt értekezlet, a melyen a kormány tagjai Nincsics 1 audienciája után a korona maga 1 tartása iránt érdeklődtek. Pasicsf miniszterelnöknél is értekezlet volt kedden este, amelyen Omerovtcs muzulmán és Supilo horvát miniszter is részt vett. Politikai körökben azt hiszik, hogy ezen a héten semmi lépés nem történik a helyzet tisztázására. A radikális párt és a föderalista blokk döntése csak az ünnepek után, előreláthatólag a radikális pórt gyűlése után — fog megtörténni. Mégis lapkiadó less; a ¥áros Április 13 -.ín lesz Sabotica rendkivaíi I közgyűlése — A tisztviselők fizetésrendezése i* napirendre kerül Emlékezetes, hogy a suboticai vá- l rosi tanács nemrégiben tervet dolgozott ki egy a város kiadásában meg- jj jelenő hivatalos'.lap kiadására. Az eredeti terv szerint a város hivata- j los közlönye napilap lett volna első- ? sorban a város hirdetményei szá- i mára. de ezenkívül a helyi esemé- i nyékről is tájékoztatta volna a kö- j Zönséget. A már kész tanácsi javaslatot a i legutóbbi közgyűlés napirendjén le \ is akarták tárgyalni, azonban akkor í a kiszélesített tanács tagjainak állás- f foglalása következtében le kellett \ .venni a javaslatot a napirendről, jj mert különösen a közgyűlés demo- j krata tagjai ellenezték a tervet, mint | hogy a városi hatóság pártpolitikai} célokra is használhatná a lapot. A suboica-i tanács azonban nem mondott le a terv megvalósításáról ■ és a lap kiadására vonatkozó javas- j latát a legközelebb; közgyűlés elé | terjeszti. A kiszélesített tanácsot áp- * BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1925. április 5. rilis 13-ra hívják össze, mert a költségvetés még nem kerülhet a közgyűlés elé és igy most csak a legfontosabb javaslatokat terjeszti a tanács a rendkívüli közgyűlés elé. Időközben a tanács a legutóbbi közgyűlés utasítása értelmében tárgyalásokat folytatott néhány nyomda-vállalattal a lap előállítására nézve. Ezek a tárgyalások nem vezettek eredményre és Így felvetődött az a terv. hogy a város vásároljon nyomdát. Az ezirányban folyó tárgyalások már komoly stádiumban vannak. Ez a nyomda állítaná elő a város minden nyomtatványát és a város hivatalos közlönyét is itt nyom ■ nák. Hogy ez a hivatalos közlöny napilap lesz-e, vagy hetilap, azt a közgyűlés fogja eldönteni, ha ugyan a kiszélesített tanács ezúttal megszavazza a tanács javaslatát. Ez még nagyon kérdéses, mert az egyes pártok nem akarnak hozzájárulni ahhoz, hogy a városnak politikai célokra is rendelkezésre álló sajtó-orgánuma legyen. A tervek szerint a város hivatalos lapjánál hivatásos újságírók is dolgoznának és a fontosabb közlemények nemcsak szláv, hanem magyar nyelven is megjelennének. Ugyancsak az április 13-iki rendkívüli közgyűlés elé terjeszti a tanács a városi tisztviselők pótlékainak felemelésére vonatkozó javaslatát is, amelyet már ismertettünk és amelynek megszavazása biztosítottnak tekinthető. A napirend további pontjait még nem állapította meg a városi tanács, míg az már bizonyos, hogy a költségvetés tárgyalására csak a májusi közgyűlésen kerül sor. akarják bevárni, ami után. még az adótárgyalások megkezdése előtt megtartják a tiltakozó gyűlést, a rnely a pénzügyminisztertől az adókivetéseknek a megsemmisítését fogja követelni. Remélik, hogy az adókivetések ellen egységesen meginduló harc eredményre fog vezetni. A Malasi-nti rabiégyükost átadták az ügyészségnek Tóth Imre tagadja a sestai betörést A Halasi-űti rablógyükosság ügyében a rendőri nyomozás már a befejezéshez közeledett, amikor tegnap délelőtt a zentai rendőrségről egy 1919. évben elkövetett s eddig még fel nem derített betörésről érkezett jelentés, amelyet szintén Tóthi Imre követett el. A zentai rendőrség jelentése szerint egy Moser Mariska nevű leány jelentkezett a rendőrkapitányságon és előadta, hogy Tóth Imre 1919. év márciusában betört Hagymás Jáno3 gazdag zentai földbirtokos lakására, ahonnan több ezer dinár értékű ruhaneműit lopott el, amit azután ő hozzá vitt el értékesítés végett. A jelentés alapján Vakics bűnügyi rendőrkapitány szerdán délelőtt ismét kihallgatta Tóth Imrét. A rablógyilkos a kihallgatás alkalmával azonban tagadta, hogy ő volt a' Hagymás féle betörés tettese és elmondotta, hogy abban az időben betegen feküdt lakásán, ahonnan hosszabb ideig ki sem mozdult. Minthogy Tóth Imre a rendőri nyomozás alkalmával több olyan betörést és rablást ismert be, amikről a rendőrségnek nem is volt tudomása, o nyomozó hatóságoknak is az a feltevésük, hogy Tóth Imre nem azonos a Hagymás Jánosnál történt betörés tettesével. A suboticai rendőrség Tóthot szerdán ái.kisértc a suboticai ügyészség fogházába. Mozer Mariskát — mint Zentárói jelentik — szerdán délelőtt hallgatta ki Beslics bűnügyi rendőrkapitány. Mozer Mariska elmondotta, hogy 1919. év márciusában, amikor a piacon árult, felkereste egy fiatalember, aki Tóth Lászlónak nevezte magát és egy négy csomó zsákba csomagolt ruhaneműt ajánlott fel megvételre. Minden egyes ruhadarabon meg volt jelölve az ár. Arra a kérdésre hogy'miért akarja eladni a holmikat, azt válaszolta, hogy az édes anyja beteg és a pénz orvosi költségekre szükséges. Mozer Mariska a ruhát átvette eladásra de nem fizette ki és amikor kiderült, a Hagymás féle betörés és a ruhancrnückben az elrabolt holmikra ismert, azokat felvitte , á zentai rerfdóTsegrá. • A zenfai rendőrség a Mozer Mariska vallomásáról felvett jegyzőkönyvet át fogja küldeni a suboticai ügyészségre. Egységes harc mául meg a szvbotkai adókivetések ellen Pletikoszits főispán -és Szudarevics képviselők nyilatkozata A főispán is támogatja az akciót Egészségügyi palota épül Novisadon Az országos orvoskongresszns előkészítése Markovics Lázár đr., a Vajdaság egészségügyi főnöke tegnap Suboticán járt Stamper dr„ a közegészségügyi minisztérium osztályfőnöke és néhány előkelő orvos társaságában. Utazásának célja elsősorban az országos orvoskongresszus előkészítése, amelyet, mint á Bácsmcgyci Napló tegnap már jelentette, ebben az évben Suboticán fognak megtartani. Az eddigi országos kongresszusok Zagrebban, Ljubljanában és Ilidzsen folytak le. A suboticai szeptemberi kongresszust tulajdonképpen PuÜcson fogják megtartani, utána pedig a kongresszus résztvevői, körülbelül 7—800 orvos, meglátogatják a Vajdaság nevezetesebb egészségügyi intézményeit. így Suboticán megtekintik áz uj zsidókórházat is és ellátogatnak Somborba és Noviszadra is. Noviszadon meglátogatják az új egészségügyi palota építését, amelyet rövidesen megkezdenek. Az uj palota a dunai parkban épül és abban nyer ciák, stb. A suboticai pénzügy-igazgatóság i legutóbbi adókivetésének méltánytalanságai miatt párt, osztály és nemzetiségi különbség nélkül nagy az elkeseredés. A bunyevác-sokácpárt akciójáról már beszámoltunk tegnapi számunkban. A tiltakozó gyűlés előzmenyeiről és a párt akciójáról Szudarevics Ferenc dr. országgyűlési képviselő a következőket mondta munkatársunknak: — A tiltakozó gyűlést a városháza közgyűlési termében akartuk megtartani, azonban Pleiikosz-ts főispán azon a címen hogy egyetlen politikai párt részéről ir.du! ki az akció, megtagadta a közgyűlési terem átengedését. Mi ezzel szemben a Pucska-kaszmóban megtartott értekezleten is hangoztattuk és most is hangsúlyozzuk azt, hogy az igazságtalan adókivetések eüen egységesen állást kell foglalni minden pártnak. Ami itt ennél az adókivetésnél történt, az több az igazságtalan megadóztatásnál. mert ez az adókivetés a dolgozó polgárság cxisztenc'áját veszélyezteti. A dolgozó polgárságnak ilyen módon való tönkretételét pedig következményeiben nemcsak az ipar és kereskedelem, hanem a városnak minden iakosá egyformán megszenvedné. Ezért szükséges az egységes állásfoglalás. Azt hiszem, hogy a mi akciónk eredményre ás fog vezetni. A »Bácsmegyei Napló'« munkatársa kérdést intézett dr. Pletikoszits András főispánhoz is arra nézve, miért nem engedte át a közgyűlési termet a tiltakozó gyűlés céljaira Pletikoszits főispán a következőket mondotta erre vonatkozólag: — Az adókivetések elleni tiltakozó értekezlet céljaira szívesen rendelkezésre bocsátottam volna a városháza közgyűlési termét, ha a mozgalomban valamennyi párt és ewesit! et részt vett volna. Egyetlen pártnak azonban, amely az értekezletre még a városi tanácsot sem hívta meg, nem bocsáthatom rendelkezésre a közgyűlési termet. — Szó van különben is arról, hogy rövidesen valamennyi párt és érdekképviselet közös értekezletet fog tartani az adókivetések ellen. Ebben az ügyben már jártak nálam és én előre is kijelentettem, hogy ilyen egyöntetű akciót nemcsak hogy nem kifogásolok, hanem a városháza közgyűlési termét is felajánlom a tiltakozó gyűlés számára. Értesülésünk szerint Lipozendzslcs l ázár dr. földbirtokos tárgyalt már Pletikoszits főispánnal az adókivetések elleni akció ügyében. A terv az, hogy- ebbe a mozgalomba be fogják vonni a kereskedelmi testületet. az iparosokat, gazdákat és mindenkit akit az adókivetések sújtanak. A közös értekezlet előkészítése már folyamatban van és a tervek Szerint csak az adókívetö bizottságok kinevezésének megtörténtét Brutális községi jegyző CscndSrséggel akarta szétveretni az erőszakosságok miatt panaszkodókat Novisadró! jelentik: Veprovácon Steinhardt József községi bíró a lakosság ellen a brutális erőszakosságok egész sorozatát követte el. A biró pár héttel a választások előtt foglalta el állását* és a választások után mindjárt megkezdte •azoknak az üldözését, akik nem a radikális pártra szavaztak. Szokola József kendergyári munkást bevitette a községházára és a csendőrökkel megverette. Stahl Sózsef és Károly munkásokat a rendőrökkel megkinoztatta. Vitusek József, Steiner Jakab, Polisek József . és Lehne Flórián községi képviselőtestületi tagok hiába tiltakoztak az ellen, hogy a biró a község lakóit botoztatja. nem értek el semmit tiltakozásukkal. Milankovics csendőrőrmester megverte Krémer községi lakost és megbotozta a már egyszer megvert Stahl Józsefet A törhetetlen állapotok nagy elkeseredést keltettek a község lakossága körében és több tekintélyes polgárból álló küldöttség jelent meg ,a biró előtt, hogy a panaszokat előadja. Erre a biró Cservenkáról nagyobb számú csendőrség kiküldését kérte azzal, hogy a községben lázadás tört ki. Hétfőn Schuhmacher képviselő és Lalosevics István kulai főszolgabíró értesültek arról, hogy Steinhardt veprováci biró azon ürügy alatt, hogy a község lakossága lázong, csendőrséget kért. mire a főszolgabíró kiszállt Veprovácra és a helyszínén a község több lakóját kihallgatta. A megtett vallomások alapján a főszolgabíró felfüggesztette az állásától Steinhardt jegyzőt. A Német Párt képviselői elhatározták. hogy a veprováci eseményeket szóvá teszik a parlamentben. .