Bácsmegyei Napló, 1923. április (24. évfolyam, 90-116. szám)
1923-04-01 / 90. szám
1925. április 1. BÁCSMEGYE1 NAPLÓ 13. oldal. laggal átkötött csomagot, mint feszületet a húsvéti vezeklő. »A szikla összeroppanhat, a tenger kiszáradhat, de az én szerelmem nem múlik e! soha« — olvasta az első levélben. »Veled akármikor és akárhová niegyek. Ha kell: várok, ha kell: sietek, ha kell: feláldozom mindenemet, jövőmet és boldogságomat...« — olvasta más helyen. »Szeretlek, szeretlek, mindig szeretlek és örökké szeretlek. Csak a tied vagyok és örökké a tied vagyok. Nincs olyan csodás hatalom, mely elválaszthatna tőled...* Kamillo nem tudott tovább olvasni. Keze ökölbe szorult, szemében a megalázótok bosszúja szikrázott, összeszorította az illatos csomagot és egy’ goromba, otromba mozdulattal sarokba hajította a leveleket, inajá vadul, szinte őrjöngve verte az asztalt: — Hazudsz! Hazudsz! Minden szavad hazugság! Te céda, megcsaltál, elhagytál... A fekete macska morcosán megfordult a szőnyeg sarkában, ugylátssik bántotta a zaj és rosszalásának adott evvel kifejezést. Kamillo dermedten körülnézett. »Hiszen meghal, talán már meg is halt« — suttogta valaki a fülébe. Azután ijedt nagy süketség zsongott körülötte, mintha egy óceán fenekén ülne, mintha véget ért volna valami nagy, zajos zenemű. Egy kissé elmosolygott és nyugodtan, biztos lépésekkel az orvosságos szekrény felé tartott. • — Hát ez az egész? — kérdezte csendesen, csodálkozva, ‘mintha valami érdekes és egyszerű ötlet jutott volna eszébe, — Hát ez az egész? — kérdezte mégegyszer szelíden, szomorúan, hűvös higgadtsággal és egy sötétkék üveget üveget vett a kezébe. ■Komolyan, összevont szemöldökkel vizsgálta az üveg tartalmát, majd megrázta ás a világosság felé tartatta. A rőt őszi nap első sugarai belesütöttek .a sötét üvegbe és oly tiszta, tüzes, ibolyás színben izzót tak, mint keleti drágakő. Kamillo néhány pillanatig gyönyörködve szemlélte a napsugarak mély és me- Icgszinii játékát, aztán, nyugodtan alkára szorította a sötétkék üveg hideg száját. Szentcleky Kornél. S az órájára nézett, mint ha konstatálni akarná a lehetetlenségei, hogy ez az étel már ily korai órákban nem volna kapható. Ekkor a pincér odahajolt Méry füléhez és halkan, suttogva, olyan bizalmasan. ahogy csak különösen hagyrabecsült törzsvendégekkel szemben szokás, odasugía neki: — A dolog úgy áll, uram, hogy van még egy-két odaírunk a kívánt pecsenyéből, de önnek nem szervírozzuk, mert ugyanis már nem elég friss . . . Méry ur megköszönte a kitüntető figyelmet és másnap egy másik vendéglőben kért alligátort perzsamódra sülve. Légyott Irta: Baedeker Az alligátor Méry, a műit század egyik igen termékeny regényírója, egyike volt azoknak a bohémkedélyü íróknak, akik a misztifikációt szerették. Egyike volt a legelmésebb »fölültetők«nekvs effajta tréfáival néha jobban mulattatta a publikumot, mint a regényeivel, amelyek különben inkább voltak érzelmesek, mint mulatságosak. Különösen hires volt arról a trükkjéről, amelyet vendéglőkben alkalmazott, pincérekkel szemben, akik j-endesen fölültek neki. Ö pedig jóízűen nevetett a ferde válaszokon, amelyeket ezektői a jó fiuktól az ugrató kérdéseire kapott. Vendéglősök és a munkatársaik (a pincéreik) tudvalévőié"’ nem szívesen vallják be, ha valamely étel vagy ital, amelyet a vendég kér, nincs »raktáron«. Ilyenkor mindenféle lehetetlen kifogással élnek, de a legtöbbször föiszolgálják a legnagyobb merészséggel az óhajtott ételt vagy italt, amely természetesen — valami vészen más . . . Egyszer a jeles Író megint valami meglehetősen abszurd ételt kért, mondjuk: perzsamódra sült alligátort. A pincér leszalad a konyhába, pár perc miilva lelkendezve jön vissza és sajnálkozással jelenti: — Már elfogyott. Méry Játssza a kételkedőt, csóválja a fejét s mint ha nem hinné, igy sr.ól:: • • . — Elfogyott? Az Alligátor, á la Persienm már elfogyott?. Első szín. (Elegáns bútorozott szoba. Nőies berendezés. Nippek. Ha a rendezőnek van egy kis fantáziája, egészen »hercig« szelént csinálhat belőle.) Veérné (Csinos barna nőcske, ízléses pongyolában): Ha jól hallottam, csöngettek. Vájjon ki jöhet ilyen korán? I imámé (Nem kevésbbé csinos szőke menyecske angolszabdsu kosztümben. Kissé szelesen ront be < Veérnének a nyakába ugrik): Édes, aranyos Ellidám! Amaz: Mily meglepetés! Drága, egyetlen Kcddám! hegialj helyet! (Leiihek.) Végre mégis meglátogattál! Emez: Nagyon vágyódtam utánnad. Hiszen nem láttuk egymást, amióta férjhez mentél . . . Nyolc álló hónapja . . . Annyi, igen any* nyi . . , Számláitam a napokat. Ellida (Mosolyogva): Én nem! íletlda: Természetesen. Den Glücklichen schlägt keine Stunde.., Reméliem, boldog vagy? ■ EHäda (Nagy határozottsággal): Óh, igen! Hedda: Nem is képzelhető másként . . . Csak nyolc hónapja vagytok együtt . . . Ellida: Óh! , Hedda (Könnyedért' Nos, igen. Én, aki már három esztendeje vagyok férjnél — Ellida (Ijedten): Micsoda? Te nem vagy boldog? Hedda (Nevetve): Dehogy nem! Csak nem annyira, mint az első nyolc hónapban . . . Ellida (Elkedvetlenedve): Igazán? És azt gondolod, hogy én is — Hedda: A jövő az Isten kezében van! (Aztán, látva a barátnője elszcrdyolódását, megnyugtatókig, egészen bon enfant.) De te, te ne félj semmitől. Nálad mindig első nyolc hómp lesz. Te oly édes vagy... EfUda' (Kissé derültedben): Nem gondolnám, hogy az édesség itt valami sokat határoz. Azt hiszem, Te is eléggé édes vagy , . . Hedda (Elgondolkozva): Ezt az ember sohase tudhatja ... A férjem különben mindent megtesz, hogy jól érezzem mffigam mellette. Reméljem, téged is érdemed szerint becsül meg az urad. Ellida: Nincs panaszom rá. Hedda (Lassanként leteszi a kalapját, a fátylát, a kesztyűjét): Tudod, egy kicsit azért is jöttem, hogy végre megismerkedjek az uraddal. E tekintetben te előnyben vagy, régóta ismered Er"A’”iet. Ellida (Lelkesen): óh. milyen derék ember! Hedda: Hízelegsz ... De mit aifcktálok? Igazán nem rossz márka .. . Alig várom, hogy összehasonlíthassam a te Aladároddal. Ellida (Kedvesen): Bizönyára nem lesz az Ernőd hátrányára . , . Hedda: Majd meglátjuk . . . Némelyek szerint a férjek mind egyformák. Ellida (Tiltakozva): Dehogy! Hedda (Magyarázva): Persze, hogy nem! Csak azt mondtam, hogy: némelyek szerint ... Én ellenkezőleg azt tapasztaltam, hogy nincs még egy fajta állat, amelynek’ egyes példányai annyira különböznének, mint egyik férfi a másiktól. Ellida (Érdeklődéssel): ügy? ! Hedda (Bizonykodva):1 Nagyon! Itt Budapesten például sokkal szemtelenebbek, mint nálunk otthon, Nádegyházán. Eüida (Oktatva): Ezt a magasabb műveltség teszi ... De hát miképpen jöttéi erre az érdekes tapasztalatra? Hedda: Úgy, hogy végigmentem néhány uccán . . . No hát, Ellidám, amit itt tapasztal az ember! ... És hiába mondod, hogy ezt a kultúra teszi. Annyival nem műveltebbek itt a férfiak a nádegyháziaknál, mint amennyivel szemtelenebbek náluk... Ellida (Olyan hangen, amellyel a rat in irt őspesti ember magyaráz valamit a járatlan vidékinek): A dolog valószinüleg úgy áll, hogy a műveltségűk számtani, a szemtelenségük pedig mértani arányban növekszik... Iledda: Meglehet . . . Amint tudod, ha Budapesten vagyok, rendesen Klára nénémnél szállók meg. innen nem is messze. Nos hát, ezen a rövid utón, mit gondolsz, hányán szólítottak meg? Ellida (Legelteti a szemét a barátnőién): Ebben a tailor-made-hm gyönyörűen festesz . . . Hogy hányán szólítottak meg? (Gondolkozva.) Ahogy én a budapesti férfivilágot ismerem, legalább is hatan! Hedda (Kissé lefőzöttm): Túlbecsülsz . . . Csak hárman - . . (Lassankint visszanyeri az önbizalmat.) Đe hát nem elég ennyi, tekintve azt, hogy az ut olyan rövid? Ellida: Valóban egészen szép rekord . . . Nos? Hedda (Elbeszélő hangon): Az elsőt meg a másodikat könnyen ráztam le a nyakamról. Az egyiket vitriollal fenyegettem meg. a másikra pedig a napernyőmmel ijesztettem rá. Mind a ketten leforrázva odább álltak. A harmadikkal már nem boldogultam ilyen könnyen . . . Ellida: Nem ijedt meg a vitrióltól? Hedda (Kissé halkan): Nem fenyegettem meg ezzel a csúnya folyadékkal . . . Ellida: Ahá! A napernyőddel próbáltad elriasztani s ő azt felelte, hogy kapott már ennél nagyobb verést is? . . . Hedda (Még halkabban): Nem, édes barátnőm, az ernyőmet se fogtam rá ... A szónoklat és a rábeszélés fegyvereivel iparkodtam őt távoltartani. Előadtam neki, hogy férjnél vagyok, hogy az uram a legügyesebb céllövő Középeurópában s ha akarom, ledurrantja, mint egy gyáva nyulat. Ellida: És ő? Hedda: Nevetett s azt felelte, hogy boldog volna, ha egy ilyen kívánatos szép asszonyért barátságos golyót válthatna az én félelmetes urammal, de nem igen hisz benne, mert nem Így festenek azok az as.zszonyok, akik férjnél vannak . . . Ellida: Mondtam, ugy-e, hogy ellenállhatatlan vagy ebben a kosztümben? És aztán? Hedda: Aztán egyre furább dolgokat beszélt egy nyaralóról, ahol fölolvasná nekem az újságokat és a legújabb regényeket, meg egy utazásról, amely olyan nászutféie volna .. . Mindenütt lordmässig utaznál!, kilátásos kupé meg sleepingcar .. . Különös pasazsér lehet, aki az uccán szedi föl az utitársait . . . És hogyan dicsőítette a szőkeségemet! Szinte költővé lett, amint beszélt róla ... Mintha az az én speciális érdemem volna, mintha az ai szorgalmamnak és a kitartásomnak vagy az erkölcsi magaviseletének a jól megérdemelt jutalma lenne . . , Azzal akart hízelegni, hogy alaposan megunta a többi árnyalatokat g hogy már torkig van a barnákkal.,, Ellida: Ah! Hedda (Sajnálkozva): Bocsáss; meg édesem! Csak a történeti hűség kedvéért mondottam el . . , Máskülönben nem tagadom, igen elegáns és kedves úriembernek lát, szott, aki veszedelmessé válnatotí volna rám nézve, ha nem lennék férjnél . . . Sőt még igy is, ha nem szeretném annyira Ernőt . . . Ellida: Nos, és hogyan szabadultál végre tőle? Hedda: A legegyszerűbb módon, Légyottot adtam r/eki. Ellida (Etszörnyüköríve): Megbolondultál? Hedda (Meggyőződéssel, mint aki biztos a dolgában): Nem. Nem minden asszony bolond, aki Mgynttoi ád, sőt néha az a bolond, aki nem ád . . . De légy tel• csen tivugodt. Csak azért egyeztem bele, Tory lerázzam a nyakamról. A légyotton nem fogok megjelenni (Véletlenül egy a falon függő portréra tekint.) Jézus Mária! Ellida <Ffílugrik): Mi lelt, édesem? Rosszul vagy? R*£5da: Nem, nem . . , Csak egy kis meglepetés! Nézd csak, az én emberem! EHida: Hol? Ki? Hedda (Az arcképre muta:): Az én emberem . . . Aki utazni akar. vinni . . . Akinek randevút adtam... De mi. ez? Van valami bajod? Csöngessek tán? Ellida (Halványan): Nem . , « Nem szükséges . . . Semmi . . . Csak a meglepetés ... (Ö is a képre matat és minden képmutatás nélkül. Őszhtén igy szól): Az uram! Hedda (ijedten): Az urad? Ellida (Szomorúan, megadással As uram. Hedda (Még szomorúbban, sajnálkozva): No, én szép dolgot csináltam ! Ellida: Dehogy is! (Keserű guny-i nyal.) Csak a történeti hűséghez ragaszkodtál . . . Hedda: Végre, is, most már megtörtént . , . Jobb, hogy én adtam találkozót neki, aki csak az ‘alléimmal fogok a találka helyén brillírozni. mint ha olyannal akadt volna össze, aki . . . Ellida: Az egyre megy . . . Min-* denesetre meg van benne a szándék, hogy hűtlenséget kövessen el- És nyolc hónap után . . . (Haragszik és sir egyszerre.) É,s mit gondolsz, nem mindegy az nekem, hogy veled akar-e megcsalni vagy egy vadidegennel? Hedda: Tulajdonképpen igazad van ... .De én, he fogod látni, olyan ártatlan vagyok ebben az egész ügyben, mint az esztergomi érsek.., Az igaz, hogy ő nincs kitéve ilyen kísértéseknek, őt nem szólítják meg sétaközben . . . Eüida: 0 Magassága valószínűleg nem is viselkedik olyan kokettül az uccán . . . Hedda: Ne rekrímináljunk . . , Most az a kérdés, hogy igy állván a dolgok, mit csináljunk? Ugy-e?, (Gondolkozik.) Eüida (Ugyanezt cselekszi, egyelőre minden eredmény nélkül. De, aztán fölkiált): Egy gondolat! Hedda: Csak jó legyen! . . . Nos? Ellida: El fogsz menni a rande-vura! tiedda (Rémüldözve): De Ellida1} Ellida: Ilyen csekélységet csak megtehetsz a legjobb barátnődnek! Hedda: Lehetetlen! A jó hírnevemről van itt szó ... És aztán gondold meg, ez éppen annyi, mini ha te találkoznál ilyen körülmények között az é,n urammal . . . Kikérném magamnak! Ellida: Igaz, igaz . . . (Töprcnkedve.) De- hát mit .tegyünk? <
