Bácsmegyei Napló, 1923. február (24. évfolyam, 31-48. szám)
1923-02-18 / 48. szám
10 oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ ' 1923. február 18. viseletével, ami a választójog terén fennálló anomáliának volt eredménye. Húszmilliós országban alig egy millió választópolgár — ez bizony nem volt egészséges állapot. Volt azonban egy mindenáron uralkodni akaró párt, mely igy látta biztosítva uralmát. A virilisták intézménye is elavult volt már és talán éppen ennek emléke az, hogy epyes hangok a Magyar Pártot »uri« pártnak akarják feltüntetni A bácskai és az egész vajdasági vi_ rilistákról, vagy ha úgy tetszik, az itteni urakról általában el lehet mondani, hogy barátságos, jószivü emberek voltak. A barátságot és vendégszeretetet talán túlzásba is vitték, de volt bennük igazi nobilis vonás. Hogy csak egy példát említsek! Fernbach Lajos, a temerini földesur, megycszerte hires veit mulatozásairól; jaj volt annak az idegennek, aki Temennbe került, annak nem voit szabad józanul kikerülni a községből. Akkor még nagyon divatos volt az u. n. Trinkzwang, az ivási kény. szer. Ha néha mi, akkor még fiatal papok, szintén belekeveredtünk a társaságba és nem sikerült mindig idejében elmenekülni s a »matadórok« minket is kezdtek munkába venni és ivásra kényszeríteni, Fernbach Lajos mindig felemelte szavát: »a tisztelendő urakat pedig ne bántsátok, azt nem engedem! Nekik holnap reggel kötelességeik van. nak. Hagyjátok őket!« így mentett meg a sokszor már nem éppen szeretetteljes ivási biztatásoktól. Kicsiny dolognak látszik, de ebben is észrevehető a nobilis gondolkodás. Ami hibájuk volt, az a* kornak hibája volt; ők is a koruk gyer-t mekei voltak. Egyébként legyen szabad e pontban egyik nagyon is liberális budapesti lapra; Az Ujság-ra hivatkoznom, ki egyik vezércikkében irt e témáról, Herczeg Ferenccel disputáivá. Azt mondja ezen cikk, hogy a Herczeg Ferenctől olyan szellemesen lerajzolt Gyurkovfts-fiuk, ezek a selymes gyerekek, igazán kedvesek és kiválók tudtak lenni a parketten, az udvarlásban, a táncban, mulatozásban. Mindegyik pre. desztinálva volt már valamelyik megyei hivatalra és ők még ott is elsősorban selyemfiuk maradtak, főképp az udvarlásban, táncban és mulatozásban, legény kedésben tűntek ki. £s később érezhető volt, hogy nem minden tulajdonság. ami jó a parketten való moz. gásra vagy a legénykedésre, egyszersmind megfelelő a közigazgatásban is. A vármegyei virüista rendszerből kialakult »közigazgatási urak«_nak sokszor családi, magán- vagy pártérdekek előmozdítására létesült csoportosulása és néha hatalmaskodása, már nem volt a mai korba való. A vármegyénél első sorban volt érezhető egyedül a választó, jog kiterjesztése alapján lehetséges felfrissülés és átalakulás szüksége, mély uj elemeket és uj eszméket vitt volna a közigazgatásba. A Magyar Párt-nak, hogyha a de. mokratikus eszméktől átitatott szláv népek között helyet akar foglalni és ha az úri párt vádját elkerülni akarja, szintén józan demokratikus alapra kell helyezkednie. Hangsúlyozom, hogy józan demokratikus alapra! A demokrá. ciának ugyanis van egy túlzása, melyet a következőkben akarok szemléltetni. Egy jeles történetiró párhuzamot von Montcsquien-nek: »Elmélkedések a római birodalom nagyságának és bukásának okairól« c. müve és Bossuet meauxi püspök — kit lángesze miatt meauxi sasnak is neveztek — »Elméiké, dések a világtörténelem felett« c. müve közt. Montesquieu inkább a politikai eszközökben, a kormányformában látta az emelkedés okát. telid. külső okokban — Bossuet pedig inkább belső okokban keresi a birodalom virágzásának okait, mint pl. a rómaiak vallásosságában, az ezen alapuló polgári kötelességérzetben, a felsőbb lények iránti odaadásban, amelyek a szenvedélyeket és önzést elnémították. Azt mondja Nisard: Bossuet arra tanít bennünket, hogy mily eszközökkel járulhatunk hazánk nagy. ságához, s mily hibákkal vétünk ellene és siettetjük bukását. Montesquien elhallgatja jogtalanságunkat s gyengíti benünk hazánk iránti kötelességérzetünket. Ha Bossuet olvasását abbahagyom, el vagyqjf. tökélve a kormánytól lteve. sebbet, önmagámtól pedis? többet követelni. Montesquiennéi azon érzet főj? el, hogy a jó kormányzáshoz semmivel sem járulhatok hozzá, minden a kormányzat kötelessége«. A túlzó demokratikus álláspont képviselőinek joggal figyelmükbe ajánlhat. bízott az emberek jóságában, ígazságérzetében és önzetlenségében mint a »romlott« Budapesten, ahol Nagy Miklóson, Szüry Dénesen és még néhány derék férfiun kívül csupa »idikkember« vain. (Nála ez a szó »klikkember«, nem jelentett sokkal jobbat a gazembernél.) Különös! — itt, ahol olyan kevesen ismerték a jelentőségét és sokan azt se tudták, hogy ő egyáltalában valaki, itt boldogabb volt, mint a székesfővárosban, ahol mégis csak sokan emeltek előtte kalapot (talán még se volt ott annyi klikkember, mint a költő gondolta!), s ahol még miniszter is akadt, aki előre köszöntötte. Haláláig se felejtette el, hogy Wlassich Gyula, közoktatásügyi miniszter korában, a dunaparti korzón megállította, bemutatkozott neki és érdeklődéssel beszélgetett vele. De a Milassín joki barátssága (aki mint palicsi pénztáros apró szívességeket tett neki) épp oly becses volt előtte, mint akármelyik kegyelmes űré, s valószínűleg őszintébbnek is tartotta. Ezt a kedves, kedélyes, bohémtermészetü, jólmulató fiút mi, akik ismertük, nem vettük épp szerfölött komolyan, de Vajda azt mondta róla, hogy csak az egészséges vidéken teremnek még ilyen kiváló jellemek. Mindig üdülést jelentett számára, ha itt tölthetetí egy pár hetet s kipihenhetett a »rettenetes« Budapesttől, ahol oly sok a kükkember meg a sajtóhiba, attól a »büzfészek«-től, amely nélkül egyébaránt nem tudott volna sokáig meglenni. Az ilyen természet nemcsak a palicsi pénztárost veszi tulkomolyan, de igy tekint, ezzel a naiv és komoly szempárral mindenkire, akivel dolgai Kan. Ikv volt Pesten a .vendéglősök- i kel és pincérekkel is s bár azokon az étkezőhelyeken, ahol a kitűnő lirikus megfordult, az egész személyzet ismerte a Vajda nagy értékét (mert hiszen a barátai fölvilágosították őket arról, hogy a szigorú tekintetű ur egyike az ország legnevezetesebb embereinek) és kifogástalanul iparkodtak őt kiszolgálni, mégis gyakran előfordult, hogy mellőzietésrői panaszkodott és megsértődött. A pincéreket éppen olyan komolyan vette mint a Kisfaludy- Társaság tagjait s ha valamelyik olyan ételt tett eléje, amely véletlenül nem sikerült elég jól, ő már ebben a kis véletlenségben rancune-t, intrikát, kutvábavevést, céltudatos sértést s esetleg összeesküvést látott s nem kevésbbé haragudott, mint ha Gyulai Pál, a fő klikkvezér azt állította volna, hogy a Vajda János versei nem jobbak a Benedek Aladáréinál. Ilyenkor elborult az arca s tanácskozni kezdett a barátaival, hogy nem volna-e helyén ezentúl más korcsmába járni, aho! talán »jobban becsülik meg a készpénzzel fizető vendéget«. A környezete természetesen, amikor csak lehetett, lebeszélte az ilyen kilengésekről, de teljesen csak ritkán sikerült a háborgó költőt megnyugtatni. Igen sokat szenvedett az ily apró mizériáktól, a petites tribulations de la v/e-től, és nem. kis igazságtalanság volt a sorstól, hogy egy igazán előkelő talentummal megáldott jeles poétát ilyen aggságokra hajló és neheztelő természettel vert meg. Hasonló vesződségei voltak a nyomdákkal s a szedőkkel is. Ártatlan sajtóhibákban, amelyeket mások pongyolaságnak vagy egyszerű véletlennek néznek, ő szándékos és célzatos üldözést, csúf ármánykodást látott s volt idő, amikor attól nók a fentebbi sorokat. Nem elég ugyanis azt hirdetni, hogy a kormányforma vagy egyes kormányok' változása a legfontosabb az állam életében. A legiontosabb az, hogy minden polgár érez. ze magában azt a kötelességet, hogy .£• saját személyében is alkotó ' eleme az állam épületének és kötelessége a törvények megtartásával, a tekintély tiszteletével, szenvedélyei megfékezésével, önzetlen áldozatkészséggel az állam ja. vát előmozdítani, mert azt tekintik a magas szellem képviselőjének. Nem ér semmit az olyan demokrácia, mely úgy neveli az embereket, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy hivatva van kormányozni és a nagy politikát csinálni; azonban engedelmeskedni és az apróbb fáradságos polgári niun. kát, amit élethivatásunk ír elő, akár a’ szántóföldön, akár a műhelyben, akart -az irodában, már nem tartják oly fontosnak, mint a nagy politikát. A Magyar Pártot minden tagjában a józan demokratikus eszmék hassák át. Hogy a Magyar Pártnak meg legyen a kellő tekintélye, nagyon szükséges, hogy a magyar sajtó is megtegye köte. lességct, mert azt tekintik a magyar szellem képviselőjének. A múltban itt is sok hiba történt. Voltak igazán magas színvonalon álló magyar lapok, de mellettük voltak olyan újságok is, melyek a sajtószabadsággal visszaéltek. Ezek között főképp a krajcárcs boulezardeujságok tűntek ki abban, hogy nagyon alacsony színvonalon állottak, semmi cszményiség bennük nem volt, mindent lekicsinyeltek; nem az volt a céljuk, hogy a közönséget valami magasabb eszmekörbe felemeljék, hanem a tömeg szenvedélyeinek hízelegtek. Főképp ezen újságok hatása alatt fejlődött ki bizo. nyos cinikus gondolkodás, mely semmit szentnek nem tart, mely magasabb esz-j ményben hinni nem tud, mely csak a hasznot és élvezetet keresi. így volt ez máshol is, nem csupán a magyar sajtóban. Általános volt a panasz az újságok kíméletlen szenzációvadászata ellen, majd minden országban. A vajdasági magyar újságok nívós voltát az újság, irói kongresszus is elismerte. Ez a sajtó most kétszeres gonddal vigyázzon arra, hogy megfeleljen annak a hivatásnak, mi reá, mint a magyar szellem képvisefélt, hogy a Franklin szedői a »klikk« és annak vezére, Gyulai Pál iránti kedvezésből tervszerűen fogják tönkretenni munkáinak az uj kiadását. Fejcsóválva bírálta előttünk Révainak azt a szándékát, hogy e két könyvet a Franklinnál nyomatja. Ami pedig azért történt, hogy a mü minél szebb toalettben jelenhesssen meg. Nem sikerült meggyőznünk öí a Gyulai ártatlanságáról, de később maga ismerte be, hogy »végre olyan könyve van, amelyben öröme telhetik«. Egyetlen sajtóhiba se volt a két kötetben, pedig Gyulai Pál bent ült a FrankÜn-Társulat igazgatóságában. Érthetetlen! így állt hadban a szegény öreg költő sokakkal, akiknek eszük ágában se volt hadakozni vele. Ahogy a Vischer Auch Einer-ie az objektummal, úgy viaskodott Vajda az egész külső világgal. Ama regényalak Szerint az inggomb • meg a szemüvegzsinór a homo sapiens-nek engesztelhetetlen esküdt ellensége, Vajda pedig a polgártársait tekintette ilyeneknek. A sokat csalódott embernek s a sokszor mellőzött poétának szomorú sorsa ez. A márciusi ifjú, aki Pályáját Petőfinek és Jókainak a társaságában kezdte, s látta az előbbenit bevonulni a halhatatlanság Pantheon- ’ jába, a másikat pedig évtizedeken keresztül a hír és dicsőség magas hegyfokain, a képviselőházban és a legelőkelőbb politikai klub legelső tagjai közt, a polgári jólétet messze fölülmúló kellemes anyagi helyzetben (a Jókai hanyatlását már nem érte meg Vajda), s összehasonlította a maga pályafutását e barátaiéval, f bizony elkedvetlenedhetett. Messze" elmaradt mellettük, mögöttük 1 . Nehogy azt higyjék, hogy‘irigyke- _ dett rájuk, .Vajda János ggyáltalálőire háramlik.- Lehet érdekes az újság akkor is, ha komoly és magas színvonalon áll. Foglalkozzék kizárólag köz. érdekű dolgokkal; a magánügyek csak annyiban tartoznak a nyilvánosság elé, amennyiben a közérdeket érintik. Az újság neveli a közönséget — szinte észrevétlenül A mai politikai és társadalmi élet még egy jelensége érdemes figyelemre. Az újabb kor gyermekeit a rohamosan fejlődő technikai vívmányok, melyek máról-holnapra szinte forradalmi változást idéznek elő a termelésben, a közlekedésben, egész anyagi világunk berendezésében: ezek a gyors átalakulások a mai kof gyermekeit hozzászoktatták ah. hozr hogy közömbösen és könnyelműen: vegyenek minden változást. Éppen' úgy a máról holnapra változó és szinte egymást kergető bölcseleti és természet-’ tudományi nézetek, melyek mindig más, és más alapra akarják helyezni a tudó. mányos kutatást: szintén ahhoz szoktatják az embereket, hogy szinte a szenzáció éhségével óhajtsák a hirtelen for_ dulatokat, átalakulásokat. Meg kellene azonban fontolnunk hogy ami lehetséges a gépek, gyárak birodalmában, a közlekedésben vagy a tudományos elméletek terén: az nem mind alkalmazható az állami életben, a társadalmi viszonyokban a gyakorlati térén. Ha a gyárban vagy a forgalomban az üj gép nem válik be, még mindig egyszerűen visszatérhetnek a régihez. Az államéletben és a társadalmi béren, dezkedésben nagyon óvatosan kcÚ a változásokat keresztülvinni mert ha ott valami változás történik és az nem válik be, azt máról holnapra visszacsinálni nem lehet. Nagyon szükségesnek tartom tehát újból azt a vallásos állás* pontot hangoztatni, mely az állam és a társadalom berendezésében bizonyos örök értékű, nem változható elveket hangoztat, melyek első sorban az isteni tízparancsolatban vannak letéve Itt vannak azon elvek, melyek minden emberi berendezkedés alaptörvényeit képezik: az isteni és emberi tekintély és' {elsőbbség iránti tisztelet, a józan önuralom és a szenvedélyek fékezése, mások vagyonának és becsületének, szóval mások anyagi és lelki javainak tisztelete. ban nem volt irigy természet. De szerette annyira az énjét, hogy nemcsak kisebb tehetségekkel, đe nagyobbakkal is összehasonlította azt . . . Irigység nélkül ismerte be, hogy Petőfi nemcsak a magyar költészetnek, de az egyetemes világirodalomnak is egyik legragyogóbb alakja, s hogy Jókai minden pongyolasága mellett is fölülmulhatatlan fantáziájú, humoru és termékenységíiiró. — De — tette hozzá keserűen — még se állok tőlük olyan távol, ahová a közönség és az »akadémia klikk.« helyezett. Petőfi megérdemli, hogy a költeményei nemcsak minden magyar, de minden más nemzetben családnak az asztalán legyenek, de én is rászolgáltam, hogy az enyéimet is szerezze meg egy-két ezer ember. Ezt a vágyát sohase érhette el. Ennyi ember nem érdeklődött az ő mélyszenvedelmü és bölcselmi mélységű versei iránt, melyeknek igazi értékét csak egy későbbi kor fogja elismerni. De a legtöbbször más mellőztetés miatt panaszkodott az intimusáihak: — Ha nem is vagyok olyan érdemes ember, mint Jókai, a politikához én is értek annyit mint ő, s egy képviselői mandátummal engem is megtisztelhetne a nemzet... Ez volt egyik legnagyobb keserűsége. Az, hogy nem lehetett tagja a képviselőháznak, 'amely akkor még előkelő úri kaszinó volt, s hogy nem tartozhatott ama négyszáz kiválasztott közé, akik az ország élite-jét alkották. Erről a sérelméről a következő cikk számol be, . - - - ~
