Bácsmegyei Napló, 1923. január (24. évfolyam, 3-30. szám)
1923-01-28 / 27. szám
10. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1923. január 28. társainkhoz és Istenhez való viszonyunknak fölismerése. Életfeladatainknak s végső céljainknak tisztába hozatala. A saját sorsunknak a magunk erejéből való megalkotása. S mi egyebet tesz Ádátn, mint (a mese szerint Lucifer izgatása folytán, ami csak jelkép) fölismeri a maga erejét s elhatározza, hogy a maga sorsát maga fogja megalkotni. úgy, ahogy azt az ő szive és elméje kívánja? S ezzel megindítja tervszerűen a kultúrát s első sorban a természetet akarja meghódítani. Ez a rész a mesének önálló momentuma, de a magyarázók rendesen elsikkasztják, mert hiányos koncepciójukba nem tudják beleilleszteni. Ádám azután embertársaihoz való viszonyát fejti ki az álomképekben. Itt fejük ki a társadalmi és a történelmi öntudat, a társadalmi és a történelmi én azokban a cselekvésekben, amelyeket Lucifer, mint a jövő képeit, oly cMiggeszíő módon varázsol eléje. Ez a műnek a leghosszabb része, amelyet a kommentátorok a mü Styetlen részének tekintenek. E résznek a végeztével egy rövid, de válságos belső küzdelemben Ádámnak az Uriicz való viszonya tisztázódik. A magyarázók ezt a részt rendesen beolvasztják az utolsóba (ami hiba) s jelentését elhomályosítják. A végső mozzanat, a megnódolás, semmi más, mint az összes küzdelmekből meríthető tanulságok összefoglalása, azoknak az igazságoknak a leszürődése, amelyek az öntudatra ébredés és a küzdelmek eredményei. Ezzel Ádám sorsa céljához jutott, megismerte erejét, helyzetét á természetben, a társadalomban és Istennel szemben; tisztázta életfeladatait, az életcélokat és életét az uj szempontok szerint rendezheti be. A mü eseményei ezzel bezáródnak, A cselekvénynek magva tehát az öntudatraébredés, amely az fcgyéni lélek fejlődésének éppen úgy egyik nevezetes fázisa, mint az emberiség életének a világtörténe- Iemben.Az egyén életében akkor áll elő, amikor a gyermeki gyámoltatam s csak mintegy másfél évvel a költő halála után adtam azt át a Pesti Napló-nak, amely azt a következő bevezetéssel közölte: Vajda János magamacáról. Lapunk mai és holnapi tárcájában nagy érdekű irodalomtörténeti adalékot teszünk közzé, a hozzá való kommentárral. A szóbanforgó irodalomtörténeti adalék Vajda Jánosnak egy maga-magáról irt kritikája, amelyet Baedeker szívességéből s. az 6 glosszálval bocsátunk közre. Baedeker ma közölt cikkelyében érdekesen beszéli el az autokritika keletkezésének a történetét. Se erre a — sok kritikánál jellemzetesebb — bevezetésre, se magára az autókritikára nem kel! külön felhívnunk az olvasó figyelmét Vajda János immár az irodalomtörténeté s a róla szóló, a mi tárcánknál jóval jelentéktelenebb intimitások is joggal számíthatnak a müveit közönség érdeklődésére. Nem is azért írjuk e sorokat, hogy kétszeresen appellá'.junk erre a. reméljük. magától értetődő figyelemre, hanem hogy megfeleljünk arra a kérdésre, melyet megbecsülésre méltó skrupulozitásból az autokritika közrebocsátója vet fői mai. érdekes tárcájában. Nekünk nincs kétségünk benne, hogy Vajda János ez írásának a nyilvánosságra hozatalával Baedeker, mint helyesen mondja, csak kötelességet teljesít s nem hogy vétene a kegyelet ellen, kegyeletes aktust teljesít, midőn mint hü letéteményes átszolgál, tatja a nyilvánosságnak s egy. szersmind az Irodalomtörténetnek azt. ami a költő halála óta immár a históriáé. Nem változtat ezen az sem, hogy e közlés a' költőnek egy gyöngéjét reveiálja. Vajda János, az ember, a maga apró gyöngéivel, most már az* lanság, a boldog öntudatlanság lassankint önismeretté bontakozik; amikor erőinek fölismerése folytán a maga sajátos cselekvéseiben helyes fogalmat iparkodik alkotni a természetről, a társadalomról és az Istenről s hajlandó elvetni a hagyományt, amelyben eddig élt, nem engedelmeskedni a vallás tanainak s kizárólag a maga esze (a ráció) szerint akar élni. Ez a folyamat hol egyszerre, hol párhuzamosan, hol megszakításokkal folyik, s gyakran megnyugvással végződik. De a »magasb elmék és mélyebb szivek« (mint Ádám is) az ebben az állapotban fölmerült kérdéseket hányják-vetik magukban s iparkodnak kielégítő megoldást találni. Boldog, aki megtalálja. De bá-^an nem esnek kétségbe, mint Ádám, hányán nem akarnak öngyilkosok lenni, mint Ádám, akinek lelki válságát oly megdöbbentő képben látjuk magunk előtt. E küzdelemben sokan megsemmisülnek s mint meghasonlott emberek, sötét pesszimizmusba merülnek, vagy éppen öngyilkosoké ká lesznek. És> ez a válságos lelki állapot az össszemberiség életében is előfordul, gyakrabban, mint hinnők s természetesen a kulturált nemzetek életében mutatkozik a legvilágosabban. Nagy válságok pillanatai ezek, ilyenkor a népek mintegy megvizsgálják szellemi életüket, régi eszményeikkel leszámolnak, újakat alkotnak s az uj célokért nagy küzdelmeket folytatnak. Ezek az ismert forradalmi állapotok, amelyek ha céljukat elérték, megnyugvásba, megelégedésbe mennek át s utóbb lassankint konzervatizmusba. Nagy szerepet játszanak bennök a vallási fogalmak, az újító eszmék, amelyek alapján uj világnézetek támadnak, aminthogy Ádám is, az emberiség szimbolikus alakja, küzdelmei után, a mü végén, uj világnézetre emelkedik. E folyamatokban az egyéni és a társadalmi eszmények összeesnek, mindkettő szakadatlanul tovább fejlődik. Az\ ember tragédiájának a cselekménye az emberi szellemnek fölséges kibontakozása az egyénben és az emberiség történetében egyaránt, mert a két folyamatot Madách egynek, egymással azonosnak tekinti. A föeszmék E fejlődési folyamat keretében az élet legfőbb kérdései föivetőünek s oldódnak meg. A problémák beállítása a cselekménybe és megoldásuk teszi a mü eszmei tartalmát, amely egyúttal legnagyobb vonzóereje. Mélységes gondolatok világitják meg benne az életet, a kultúrát, a férfi és nő viszonyát, a tudomány és művészet mivoltát s feladatát, az erkölcsi és vallási életet stb. Madáchinak itt feltáruló kulturfilozófiájá szerint az ember eszmék és eszmények szerint alkotja meg magasabb életét, azonban ezeknek megvalósítása csak részben sikerül, mert a teljes megvalósítás előtt lebirhatatlan akadályok állanak fönn: az emberi természet gyöngeségei, a tekintély és hagyomány, a tömegek és a legfőbb akadály maga a természet. Ezeken az akadályokon a legnagyobbszerü eszmék és eszmények is szétporlódnak, tönkre mennek. Ledől a nagyság, megsemmisül a közhatalom, elaljasul az élvezet, a nemes emberi tulajdonságokat megöli a vakbuzgóság; a kiváló egyént elnyomja a tömeg, meddő elmélkedésre kárhoztatja s a megszületett szabadságot vérbe fojtja. A kiváló egyén kihal, a középszerűbe: iesz az ur_ a szabad verseny gyilkol, az egyenlőség a legnagyobb zsarnokká válik. Aztán a természet elpusztulásával hamvába sülyed a kultúra s az emberisév A vallási küzdelemben is az ember marad alul; neki hódolnia kell, hinnie kell az isteni gondviselésben. Madách meggyőződésszerüen hirdeti, hogy az emberi kultúra csak vallási alapon állhat fönn s hogy hit nélkül emberi boldogság nincs. Progresszív szelleme Madách filozófiájának ezen utolsó pontja az, amely miatt sokan azt állították, hogy munkája reakciós, maradi szellemű. Ha ez csakugyan igy volna is, a munka költői értékének s filozófiai tartalmának kárára nem volna. A költőiségnek mit •v'ft 'jmSffmSi akkor az .irodalmi kérdéseket tárgyalták. És hadd lássa a mostani közönség és a mai író, hogy milyen érzékeny volt ez időben az irói és szerkesztői lelkiismereti Én csak hosszú skrupulizálás után és mások rábeszélésére mertem közzétenni az érdekes Vajda-relikviát, az azt publikáló újság pedig hosszan magyarázta a közzététel jogosságát s minden tekintélyével védett meg engem az indiszkréció vagy a kegyeletlenség esetleges vádja ellen, dolom, kevesebb aggsággal és keve- Az ilyen ügyet manapság, úgy gonsebb habozással intéznék el. Ennél a kéziratnál egyébaránt semmit se ismerek, ami jobban és hivebben jellemezhetné Vajdát. A költő teljes naivitása benne van abban a gyermekes öndicsekvésben, amelyből az autokriíika állott. S mily jellemző volt a költőre maga a fura eszme, hogy az Írásairól ő közölje a publikummal a — véleményemet s hogy nem is sejtette e gondolat groteszk voltát s az eljárása kómikumát! Hogy naivitásának e megnyilvánulását bizalommal adta át nekem! Ez a bizalom egyik legszebb jellemvonása volt a máskülönben bizalmatlan természetű költőnek, mert bizonysága volt annak, hogy ha valaki ő rá bízott volna hasonlóan intim írást — amely a szerzőjét többé-kevésbbé mindég komikus színben tünteti föl, — azt ő is titokban őrizte volna. Ma nem tanácsolnám egy irőtársamnak se, hogy ennyi bizalommal legyen valamelyik kollégája iránt. Attól tartok, hogy a pályatársak már az első este mosolyognának az ön-B kritikáján a kávéházban. Vagy nem?^ sem árt, ha a tartalom konzervatív, és nem használ, ha progresszív természetű. Az eszmék ez iránya a történelmi fejlődés folyamában lényeges, de a költőségen mit sem változtat. Azonban tévedés, hogy Madách müve maradi szellemű. Tartalma éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Már maga az alap, amelyen fölépül, az öntudatra ébredés, a haladás elemeit foglalja magában, mert uj feladatok, célok, törekvések megállapítását jelenti. Elégedetlenség a múlttal. Uj állapot teremtésére irányuló igyekezet a csirája. Madách müvében progresszív szellem érvényesül minden fokon, legteljesebben a társadalmi küzdelmekben. Ádám az emberi szellem alkotó ereiének szimbolikus alakja, akinek bukása éppen abban ál!, hogy haladó törekvéseit nem érheti el. Progresszív erői át akarják alakítani a társadalmat, az emberi életet. Boldogítani akar, humanitást terjeszt, ki akarja fejleszteni az emberi erőket s mindenütt az embereszme szolgálatában áll. Hogy ennek akadályai vannak, amelyek részben legyőzheíetlenek, az a mü progresszív szellemének nem mond ellen, inkább azt megerősiíi. De a haladásnak képviselőjéül nem Lucifert kell tekinteni, mert ő mindenütt csak romboló erő s a haladásnak a legnagyobb ellensége. Ellenben Éva minden konzervatív természete mellett is a haladásnak a legerősebb támasza. Ő az Ádám teremtő erejének része, éppen oly lényeges része, mint Ádám eszményalkotő elméje és törhetetlen akarata. A haladásnak az eszmények föltételei, de föltételei az emberi természet gyöngeségei is, a tekintély és a tömeg. A haladás érdekében éppen ezeket kell megmozuitaai. Létküzdelem ez, amelybe bele kell vinnünk az akarat teljes erejét és szabadságát, amelyek nem puszta dőreségek. Hinnünk kell a halhatatlanságban. A csüggedés vereség. A kislelküség csapás. A gondviselés hitével kell küzdeni s bízni kell a felsőbb hatalom kegyes voltában, így fog boldog élethez jutni az ember. S ebben a nagy emberi feladatban a férfié a munka, a küzdés, az erős kar, a nőé a finom, gyöngéd lelkiismeret, az ihlet, a szépnek a szeretete, mint oltalmazó hatalmak. A világ és az élet akadályait le kell győzni s ez csak az ideális erők segítségével történhetik. A mü fö’emelö hatása Ez a tiszta progresszív szellem diadalmaskodik Az ember tragédiáidban, a különböző világnézetek harcában, amelyek benne lefolynak. Nem a maradiság szelleme ez. S nem pesszimizmus. Ez maga a friss élet, amely hirdeti a jövőt, az újjáalakulást, a fölemelkedést, a legnemesebb világnézetet, amelyet valaha költő a szép formáiba öltöztetett. Ez a filozófia nemesit és erősít. Nem ismer csüggedést, lemondást, kislelküséget. Hisz a magasabb rendeltetésben. vallja az eszményiséget s bizik, hogy az ember szellemének legmagasabb kibontakozását el fogja érni. Madách filozófiája: a haladás, az alkotó szellem, a magasba tekintő, a magasba vágyakozó lélek filozófiája. Mintha a bibliával mondanáí Sár sím corda! Tones Gusztáv. anyaföldé; s ha apró gyöngéi életében sok keserűséget okoztak neki. most. hogy a költő már a halhatatlanságé. senkinek sem Jut eszébe, ezeken a gyöngéken akadékoskodni. Gyöngéi elmúltak vele; zsenije túlélté öt. § bennünket ez a zseni minden apró cselekedetében érdekel; rnert még a gyöngéi is Jellemzik, magyarázzák. Hogyne érdekelne hát az az Írása, melyben lep;*‘T-tlenül adja elő. miképpen vélekedett a maga művészetéről? Mennyire jellemzi naivitását — azt a naivitást, mely nem hiányzik egy nagy poétából sem — hogy mig, kárpótlást keresve a mellőzésekért, üres dicséretekkel árasztja el kevéssé méltányolt munkáit voltaképpen oly keveset tud mondani magamagáról! Az irodalomtörténet többet fog mondani róla. ha nem is írja alá az autokritika kicsinyes dicsérő frázisait. Hogy úgy dicsekszik benne, mint egy gyermek. az tagadhatatlan, de ki mosolyogna ezen a dicsekvésen, mikor az a költő, akit mi ismerünk, magasan föléje emelkedik e kicsinyes öndicséretnek! Ismételjük. Baedeker nem hogy nem vét a költő emléke ellen, midőn közzéteszi ezt az irodalomtörténeti dokumentumot, hanem valósággal kegyelete* aktust teljesít s hozzá tehetjük hogy egyben; szolgálatot tesz a magyar irodalomtörténetírásnak, amelyet még sokáig fog foglalkoztatni a Vajda János érdekes. bizarr, hatalmas alakja. Hogy egy régi újságnak mintegy huszonöt év előtt irt megjegyzéseit itt közlöm, nemcsak azért teszem, hovv e cikksorozatban legyen valami magasabb színvonalú közlemény is, de kortörténeti szempontból is. Hadd lássa a Nemé.ny Ambras vagy Baila Mihály cikkében a mai olvasó azt a komolyságot, amellyel RGSSIJA—FONCIERE biztosító- és viszontbiztosító társaság. Az SHS. állata legnagyobb nemzeti intéző'e! Fidkigazgntóság: SuboUca (Hitelbank-palota) jj FoüsyaÖkaég Snboticáns Közgazdasági Bank j és Somborban: Bátsmegyel ágrártakarékptnál j
