Bácsmegyei Napló, 1922. december (23. évfolyam, 327-352. szám)
1922-12-12 / 336. szám
Ara 1 dinár. XXIII. évfolyam Szubotica, KEDD 1922. december 12. 336. szám Megjelenik minden reggel, ilnnsp sstán é* hétfőn délben TELEFON SZÁK: Kiadóhivatal 8-58, Szerkesztőség 5-10 e Előfizetési ár negyedévre 90 dinár SZERKESZTŐSÉG: Kralja Alesasdra-nlica 4 szóm alett Kiadóhivatal: Kralja Alesandra-nlica 1 (Lsluach-palota) A Bdcsmegyei Napló vasárnapi szántában ismertette, azt a memorandumot, amelyet Olaszország szláv kisebbségének parlamenti képviselői intéztek Mussolinihoz, as olasz miniszterei nőkhöz. Csodálatos megegyezésekre mutatna!; rá a jelenségek. Aki maga elé teszi ez SBS. királyságbeli Magyar Párt programját s az olaszországi szláv kisebbség memorandumát, ez kénytelen lesz megállapítani bármilyen ellenséges is a hangulata s bár’ milyen irányban preokuppált is e meggyőződése, hogy a magyarok azt követelik itt, emit a jugoszióvok követelnek ott, hogy a szláv többségtől ugyanezt akarja a kisebbség kiharcolni, amiért a szláv kisebbség harcol az olasz araicin alatt. Kincs ketíele igazság. Ami igazság a szláv kisebbség szájában, az nem lehet hűtlenség a magyar kisebbség törekvéseiben. Ha a szláv kisebbség küzdelme jogos, nem lehet jogtalan a szláv urffc lem kisebbségeinek küzdelme is. És ven-e valaki az SHS. királyságban, aki nem a legmelegebb együttérzéssel, a legtisztább szán déku segíteni akarással, a helyes lés bátorításával és kitartásra ösztönzésével nézné azt a küzdelmet, amit Olaszország szláv kisebbsége folytat kulturális, politikai, gazdasági és szociális jogaiért. Nem lehet itt senki, aki nem a legmelegebb szívvel akarná, hogy az olaszországidélszlávnépkisebbtégnek legyenek iskolái, ahol anyanyelvén íanitjéle gyermekeiket, hogy nyelvüket szabadon használhassák a bírósagok s a közigazgatási hatóságok előtt s hogy állempolgári jogukat ne csökkentse az a tény, hogy nem ők az uralmon lévő nemzet. A szláv kisebbségnek ezt a jogát elismerik a nemzetközi szerződések, elismerik Olaszország alaptörvényei e jog megvalósulásáért hirdetett alkotmányos harcot nem Ítélheti tehát el a iegelfogultabb nemzeti érzés sem. De ha az itt élő magyarság ugyanazt akarja és ugyanúgy akarja, mint az ott élő szláv kisebbség, ha sem céljuk kitűzésében, sem eszközeik megválasztó sában nincs különbség, lehet-s a magyarság mozgalmában mást látni, mint a szláv kisebbség tö rekvéseiben s meg lehet-e a msgyarságpolitikai küzdelmétől vonni azt a helyeslést, bátorítást, segítést és igazolást, amivel kivétel s fentartés nélkül adóznunk kell r szláv k sebbségek öntudatos, bá tor, faji különbségűket és nemzeti különállásukat védő politikai »harcukkal szemben. és felelősség rettenetes terhét hordozzák, meg kell gondolniok: az olaszországi szlávok kisebbségi harcát semmivel sem segíthetik hathatósabban, mintha arról gondoskodnak, hogy legyenek olyan példák, amikre precedensül, igazolásul bizonyítékul a szláv népkisebbség hivalkozhassék. Ha a szlávok Olaszországban rá tudnának mutatni arra, hogy íme: ahol a mi fajtestvéreink uralmon vannak, ott a kisebbségeknek nyelvükhöz, kultúrájukhoz, polgári egyenlőséghez vaíó jogukat elismerik, ekkor mindennél erősebb Beogradból jelentik : A kormány válság megoldása a vasárnapi és hétfői napokon nem sokkal haladt előre. Pasics első megbízása egy munkakormány megalakitá" sara kudarccal járt és mint előrelátható volt, Pasics le is vonta ennek konzekvenciáit és visszaadta mandátumát a királynak. Bár Pasics még vasárnap délben megtette ezt a lépést, a közvélemény csak hétfőn délelőtt értesült arról. Pasics kifejtette a király előtt azokat a nehézségeket, amelyek egy munkaképes koalíciós kormány összeállításénak útjában állanak. A fő nehézség abban volt, hogy ez uj kormánynak nemcsak a tisztviselő-, rokkant- és agrárreform törvényt kellene tető alá kozni, hanem a mindezeknek pénzügyi alapfái képező egyenes adókról szóló törvényi is. Minthogy azonban arra, hogy ennek a törvénynek megszavazására a parlamentben többséget biztosítson, semmi kilátás sem volt, Pasics víszzacd'a megbízását a királynak. A király nem fogadta el Pasics visszalépését, hanem uj mandátumot adott egy koalíciós kormány megalakítására. Az aj megbízás szélesebb körű, mint az eiső volt és hír szerint a kormány-koalícióba több parlamenti csoport bevonására vonatkozik. Pasics ígéretet tett a királynak, hogy az uj megbízás alapján megkísérli a válság megoldását, politikai körökben azonban az a vélemény uralkodik, hogy ily módon sem lesz lehetséges Pasicsnak sem munkakormányt, sem választási kormányt alakítania. Pasics visszavonulására a lökést D vidovics Ljuba vélasztávirata adta meg, amelyben megköszöni a blokk bizalmi nyilatkozetát éhangsúlyozza, hegy a szerb-hor vát megegyezést csak kölcsöne: ildoza'ok árán lehet létrehozni. Davidovics válasza a blokk köreibizonyítékot, mindennél hatályosabb jogcímet kapnának nehéz küzdelmükben. De ha az elnyomó olasz uralom rámutathat a kisebbségi törekvésekkel szemben arra, hogy ahol a szlévság az államot alkotó nemzet, ott sem valósítják meg a kisebbségi jogokat, akkor hasztalan lesz minden önfeláldozó küzdelem és minden heroikus ellenállás, harcuk nem érhet el a jogok győzelméig. Mert mindent lehet. Lehet szeretetet prédikálni és gyűlöletet cselekedni. De egy szájjal egyszerre nem lehet hideget és meleget fújni. ben bizakodó hangulatot váltott ki. A radikálisok a koalíció ellen Radikális körökben is az a vélemény kezd kialakulni, hogy a deftiükiüiékkal nem ajánlatos újabb koalícióba lépni, mert Davidovics csoportjára már semmiesetre sem lehet számítani, legfeljebb Pribicsevics csoportjára. R.donics-nak, a demokratapért alelnökónek nyilatkozatai, aki a párt nevében a kiegyezési tárgyalásokat folytatja, semmiféle hiteire sem találnak a radikálisoknál, elsősorban azért, mert mindig a demokratapárt osztatlan egységére kivatkozik. Emellett azért sem látnák szívesen maguk a radikálisok sem, hogy Pasics akciója sikerrel járjon, mert kedvetlenül fogadják, hogy Pasics az utolsó pillanatban erősen lekötötte magát az uj adótörvények mellé. Bármilyen fontosak is ezek az államháztartás szempontjából, a radikális képviselők nem tartják célszerűnek, hogy ezért a népszerűtlen javaslatért közvetlenül a választások előtt a felelősséget vállalják. Tanácskozások a demokrata pártban A demokrata pártban is meglehetősen nyomott a hangulat, mert teljesen bizonytalan, hogy abban az esetben, ha a hivatalos pártvezeiősóg meg is egyeznék Pasi scsal uj koalíciós kormányra nézve, Davidovics és hívei milyen álláspontot foglalnának el. Valószínű, hogy ebben az esetben a párt fele bizalmatlanságot szavazna. A párt nevében Radonics alelnök hosszabban tárgyalt Pasicscsal aki közölte vele feltételeit és 24 órán belül félre nem érthető választ kért. Ezért a pért azonnal összeült és Radonics beszámolt Pasics kívánságairól. A kérdéshez Dividovics Ljuba, Pribicsevics s Krsztelj is hozzá szóltak, a vita hétfőn délelőtt és délután tovább folyt és lapzártakor még tart. Az ellentétek a két csoport között igen nagyok. A kmet-párt is követelódzik Radonics után a szlovén kmet part elnökével, dr. Rajarral találkozott Pasics, aki oz uj kormányba való belépést különböző feltételekhez kötötte. Különböző földmivelésügyi törvényeket, a hadsereg szervezetében változtatásokat és az egyenes adóknál is könnyítéseket követelnek. Emellett a koalíció kiszélesítését is kivánjék. Ezek nagyrészt régi követelései a pártnak, amelyek teljesítését a koalícióba való belépésükkor is megígérték nekik, de eddig nem teljesítették. Most a kormány támogatás sine qua non-jénak tekintik. Arra a kérdésre, hogy egy tisztén választási kormányban részt vennének-e, Rajar azt válaszolta Pasicsnak, hogy ezt még pártjával meg keli tanácskoznia. Laginja Beogradban A kibontakozási tárgyalásokra hétfőn Beogradba érkezett Laginja dr., volt horvát bán is, aki eddig is nagyon élénk szerepét játszott úgy a zagrebi konferencia, mint a blokkal folytatott tárgyalások létrehozása körül. Laginja több politikussal mór érintkezésbe is lépett. Munkakormányt választási kormány helyeit Mátics képviselő a politikai helyzetről A Szuboticán időző Matics Ivó demokratapárti képviselő a politikai helyzetről a következő felvilágosítást adta a Bácsmegyei Napló munkatársának: — A kormányválsággal kapcsolatban a többségi pártokban az a kívánság uralkodik, hogy a sürgős törvényjavaslatokat, mint a rokkantakról, a tisztviselőkről, a földreformról szóló javaslatokat és ezekkel kapcsolatban az uj adótörvényt is mielőbb, még énnek a parlamentnek meg kell oldani. A király és a kormánypártok plénuma is emiatt azt kívánja, hogy az uj kormány ne választási, hanem munkakormány legyen, amely niég ezeket a törvényeket a parlamenttel együtt létrehozza és csak azután rendelné el a választásokat. A kormányzópártoknak azok a frakciói is, amelyek eddig a koalició ellen foglaltak állást, szintén hajlandók e törvények megalkotásáig a koaiiciós kormányzáshoz hozzájárulni, mert e javaslatok elodázásáért, a rokkant és tisztviselőkérdés elintézésének a választások utánra való halasztásáért nem akarják a felelősséget vállalni. A helyzet megoldása ma a demokratapárttói függ, amelynek tagjai között egységes politika mellett csak a kétféle taktika miatt áll fenn nézeteltérés. Tudomásom szerint maga Davidovics Ljuba is a munkakormány mellűit yaíu A radikáiisnárt többsén Pasics visszaadta megbízatását k király ajabfe mandátumot adott Pasicsnak — Bonyodalmak az egyenes adók miatt