Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)
1922-10-18 / 285. szám
BACSMEGYEI NAFLw 1922. október 18. 2. oldal. Nem lesz színház Somborban ? Senki sem tárgyalt a sombori városi hatóságokkal Amióta a suboticai színházi idény megtartására irányuló tárgyalások megindultak, állandóan az volt a tárgyalásoknak az alapja, hogy a vajdasági színtársulat Suboticán hetenkint négy, Somborban pedig két előadást rendez. Ezen az alapon történt meg a műsor összeállítása már olyan stádiumban vannak, hogy is és amig a tárgyalások Subotica november elsején megtartják már a megnyitó-előadást, addig a színtársulat vezetőségének eddigi kijelentései szerint a Sombor városával folytatott tárgyalások még nem fejeződtek be teljesen. Ezekkel az. információkkal szemben azonban most dr. Gyurisics György sombori polgármester kijelentette munkatársunk előtt, hogy Somborban a városi hatóság még semmit sem tud a színi szezón tér véről és arról csak a Bácsmegyei Naplóból értesült. A színtársulat azonban még nem kereste fel Sombor városát az ügyben és igy szó sem lehetett a tárgyalások megkezdéséről. Kijelentette Gyurisics polgármester azt is, hogy Sombor város a legnagyobb örömmel állapodna meg egy színtársulattal és ennek érdekében a legmesszebbmenő áldozatokra is hajlandó. Ki lesz az elnök? A koldus Németország államfőt választ Németországot a márka zuhanásán,, a drágaságon és a kommunistazavargásokon kivül most egy. uj probléma tartja izgalomban. Decemberen kellene megválasztani a német köztársaság uj elnökét s a választási küzdelem már isi igen élénk. ►A szociálisták egy része a választás '■elhalasztását kívánja, Streisemann, aki erre vonatkozólag indítványt tett, álláspontját azzal indokolja, hogy a mostani választás kiil- és belpolitikai rázkódtatásoknak teszi ki az országot. A polgári pártok egy része is hozzájárul a választás elhalasztásának tervéhez. _ Amennyiben azonban a választást' decemberben mégis megtartják, a néppárt Éberttel szemben ellenjelöltet állít, ami a polgári szavazatok megosztásával jár együtt. Felmerült az a terv, hogy Ebert elnöki megbízását törvényhozási utón három évre meghosszabbítsák. Megkezdték a rokkantsegélyek kiutalását A múlt év második feléra és az idei év első negyedére fizetik ki a segeiyi A rokkantak súlyos helyzetéről aligha kell» már beszélni. Amig azonban arról már sokszor volt szó, hogy a rokkantsegélyek csekély volta miatt lehetetlen ezekből az összegekből a rokkantaknak vagy hadiözvegyeknek és árváknak eltengődni, addig arról alig tud még valamit a nyilvánosság, hogy ezeket a koldusfilléreket is milyen pontatlanul folyósítja az állam. Ennek az igazolására elég azt az egy esetet felemlíteni, hogy Suboticán ezideig csak \p21 júliusáig fizették ki a háborús rokkantak, hadiözvegyek és árvák segélyét. Azóta egy esztendőnél is több idő múlt már el és mégsem került még sor a segélyek további folyósitására. Hiábavalónak bizonyult a helyi hatóságok minden sürgetése, a segélyeket nem fizették ki. Most érkezett meg a szociálpolihoz, amely szerint az 1921. év másodig felére és az idei év első három hónapjára kiutalta a minisztérium a segély összegét. Ennek folytán a város már meg is kezdte az erre az időre járó segélyek kifizetését és igy a rokkantak egész 1922 április 1-ig megkapják járandóságaikat. ’ A rokkantsegélyek kiutalása épp az utolsó órában érkezett a lescigő tél előtt. A segélyek kifizetése azonban most sem nyugtatja meg a rokkantakat, miután attól tartanak, hogy úgy, amint legutóbb, kilenc hónapra járó illetékeik kifizetése késett, legközelebb megint ugyanez lesz a helyzet. A novisadi szociálpolitikai ügyosztály késedelmes kiutalásai pedig siralmas helyzetbe sodorják a rokkantakat. A segély úgyis ilyan kevés, hogy abból nem lehet megélni ennek a kevés segélynek hónapokig való késedelme pedig elviselhctet lenségig fokozza a rokkantak súlyos helyzetét. . Franciaország uj tervet dolgozott ki a német jóvátételre Anglia megakarja hiúsítani a brüsszeli konferenciát Párisból jelentik: A jóvátételi bizottság kedden délután hivatalos ülést tartott. A »Figaro« értesülése szerint Barthou elnök részletesen kifejtette, hogy a brit delegátus javaslatainak legnagyobb része nem a jóvátételi bizottság hatáskörébe tartozik. A »Temps« Bradbury javaslatáról nyilván sugalmazott közleményt közöl, amely nagy feltűnést kelt. A Temps szerint, Nagybritannia tüntetőleg előzékenységet óhajt mutatni Némethi ország Iránt, hogy igy nyomást gyakoroljon Franciaországra és Olaszországra, hogy a keleti kérdésben kezesebbekké tehesse őket. A másik feltevés az, hogy Angolország, mely most valamennyi adósával egyszerre el akarja rendezni ügyeit, meg akarja hiúsítani a brüsszeli konferenciát. Az Information keddi száma kifej ti, hogy Franciaország Bradbury ja-, vaslatát a következő feltételek mellett fogadhatja el: /. Németországnak adott moratórium esztendői a rajnai megszállásra kitűzött időbe nem számíttatnak be. 2. Ha a német pénzügyi reform meg nem valósulna, Franciaország jogot nyer, hogy külön szervezetet létesítsen rajnai vámvonal lel állítására a megszállt területen. 3. Németország nyújtson garanciákat arra, hogy a Franciaország részéről vállalt kincstári váltókat francia frankban tudja beváltani. Az »Information« hasábjain meg jelent kibontakozási terv, mint politikai körökben mondják, kompromisszumot jelent. Az uj francig tervet a francia pénzügyminisztérium szakértői dolgozták ki. Poincaré hozzájárult már a tervhez. Diplomáciai körökben azon a né1 zeten vannak, hogy Olaszország delegátusai a terv ellen nem fognak lényegesebb aggodalmakat hangom íatni. Attól tartanak azonban, hogy az angol kormány a francia kibontakozási terv végrehajtását meg fogja nehezíteni és a Franciaország részéről követelt garanciákhoz csak akkor járul hoz zá, ha Németország azokat önként és kényszer nélkül elfogadja. centimes, több, mint tiz százalékba emelkedés meglepetésszerűen hatott; a jugoszláv, pénzpiacon is, annyiraj hogy ezt a drágulást a belföldi tőzs-j dék még nem eszkomptálták. Beo-\ gradban és Zagrebban a nyugati va-j lutáhat, hétfőn és kedden egyformáit még a 2.125 centimes zürichi árlo4 lyamnak megfelelő kurzuson jegyez-] ték. Maga a zürichi deviza a két! utolsó napon Zagrebban és Beograd-j ban 47 koronás árfolyamon állt, ami! 2.125 centimes zürichi kurzusnak fe-í lelt meg. A zürichi paritás ezzet szemben 43.40 koronás svájci frank-j nak felel meg. Ugyanez a helyzet állj fönn a font, dollár, francia frank és; a többi erős valuták belföldi kurzuJ sánál is. Ez a diszparitás a belföld-i nek a zürichi kurzus iránti bizalmat-* lanságát fejezi ki, amely bizalmat-] lanság valószinüleg onnan eredj hogy a pénzpiac, mé* mindig] kételkedéssel fogadja az árfolyam] állandósulását. j Ha Plavsics valutadiktátor kijelcn-i léseit irányadónak vesszük, ez a bi4 zalmatlanság egyáltalán nem indoi költ, sőt további árfolyamjavulásra] lehet számítani mindaddig, mig 03 dinár el nem éri a éseh korona árfoA lyamának két harmadrészét. Ez pedig, — 18 centimes cseh koronát vé* ve alapul, — most a jugo-korona] 3 centimes zürichi árfolyamának fe-| lel meg. A felelős helyről elhangzót! nyilatkozatnak alapját kétségtelenül! a Csehszlovákiával létrejött pénzpolitikai megegyezés képezi, — és; Csehszlovákia gazdasági helyzete* valamint Rasin intervenciója eléd garancia lehet arra, hogy teljes sw kerrel fog járni a tervbevett akciód és a dinár legalább is meg fogja kö-i zeliteni, — esetleg teljesen el is éri* —- azt az árfolyamot, amelynek el-1 érésére az akció irányul. Ugrásszerűen emelkedik a jugoszláv deviza A belföldi tőzsdék nem eszkomptálják az emelkedést tikai minisztérium novisadi osztá---------. jvának, a.? értesítése Subotica .váios-következtébcn .ag exportoan beállott A dinárnak a pénzügyi körök, különösen Plavsics devizadiktátor által bejelentett javulása valóban bekövetkezett s még sokkal gyorsabb tempóban, mint azt pénzügyi körökben várták és valószinüleg, mint amilyen rapid emelkedésre maguk a jugoszláv pénzforgalom vezetői és a valutajavitási akció irányítói számítottak. Szombattól hétfőig 2.125 centimesről 2.255 centimesig 13 ponttal, hétfőről keddre pedig 2.35-ig, 9 és lél ponttal ugrott föl a jugoszláv korona zürichi árfolyama, aminek következtében fokozott érdeklődés mutatkozik a külföldön a jugoszláv valuta iránt. Az árfolyam javítási akció hírére a spekuláció még jobban felhajtja a dinár árát, mert annak további drágulására számítanak. így, ha tényleg mesterséges intervencióval indult is meg a jugo-korona feljavítása, a javulási folyamat most már. a nagy spekulativ kereslet következtében automatikuson folytatódik: A javulási folyamatot támogatja a dinárnak a belföldön való visszatartása és az az intervenció, a mely ezt a folyamatot megindította. Azt, hogy ez az iníérvenció tulajdonképpen miben áll, — még mindig nem lehet megállapítani, — de kétségtelen, hogy a javulás rendszeres pénzügyi terv végrehajtásának következménye és nem a jugoszláv kereskedelmi és pénzügyi viszonyokban beállott változásnak az eredménye. Sem a politikai helyzet, sem a gazdasági viszonyokban bekövetkezett változás nem lehetett befolyással a dinár javulására, annál kevésbbé, mert a kiviteli tilalmak szünetelés miatt a jugoszláv^ valuta iránti kereslet a külföldön kétségtelenül lényegesen csökkent. Kétségtelen tehát, hogy az idejekorán és megfelelően alkalmazott állami intervenció következménye a 2.35-ös árfolyam, amelynek elérésére megfelelő anyagi segítségül szolgált az amerikai dollárkölcsönnek erre a célra szánt részlete is. Ennélazonban sokkal hathatósabb volt az a támogatás, amelyet -Csehszlovákia nyújtott ä SHS. királyságnak a dinár feljavítását célzó akció végrehajtásában. Még az augusztus hónapban Prágában a kisantant miniszterelnökei által tartott tanácskozások idején megírtuk, hogy megbeszélések folytak a kormányfők között a dinár ár-, folyamának emeléséről. Csehszlovákia ekkor magára vállalta, hogy e törekvésben támogatni fogja Jugoszláviát, mert elsősorban Csehszlovákiának érdeke, hogy a jugoszláv piac vásárlóképes legyen abban az esetben is, ha a szokol folytatja további nagyarányú értékemelését. A konferencián Rasin dr.-t, a cseh korona megszilárditöját szemelték ki a terv végrehajtására. Az időtől fogva, hogy Rasin e feladatot vállalta, tényleg fokozatos javulás állt be a jugokorona árfolyamában. Amikor pedig Rasin pénzügyminiszter lett, ismét rámutattunk arra, hogy az ő pénzügyi politikájának eredményeképpen rövid időn belül a jugo-koronának további, gyors és fokozatos emelkedése várható. Ez az emelkedés be is következett, de sokkal nagyobb mértékben, mint arra számítani lehetett volna. A két nap alatt bekövetkezett 22V!* Jönnek a görög menekültek*. Újabb menekült-transzportok érkeztek! Jugoszláviába Tráciába bevonultak a török csa-e patok š a tráciai keresztények tö-j megesen menekülnek Görögország.] belsejébe, ahol a harctérről hazaér-] kező katonák forradalmi állapotokatteremtettek s ahol a benszülöttekj sem érzik biztonságban az életüket] és a vagyonukat. A vagyonosabb gö-j rögök és azok, akik politikailag ex-j ponálva vannak nagy számban mc~j nekülnek el Görögországból. A ha-, tármenti közsé;gek telve vannak; menekültekkel, akiknek nagy része] ott hagyta mindenét, hogy megment-; hesse életét. Családok, exzisztenciák ezrei mentek tönkre, Beogradba is igen sokan érkeztek] már meg s a beogradi görög követ-ség százával állítja ki az útleveleket^ azok számára, akik tovább akarnak? utazni. Az eddigi menekültek nagy; része Ausztriába, Németországba és Olaszországba kér útlevelet, de Szu-, boticára is érkezett már görög menekült Egy tráciai pincér hagyta ott; a klasszikus földet, nem akar Kemaüj pasáéknak szervírozni. Minden je|j arra vall, hogy a menekülők egy réh sze Jugoszláviában akarja bevárni* a görög helyzet konszolidálását s hogy nemsokára konkurrálnak majcj az orosz emigránsokkal a görögj, menekültek is. Amilyen furcsák és népszerűek voltak az első időben a menekült oroszok, ugyanolyan feltűnést okqznak a görög menekülők is, A menekültek nagy része a Jegnagyobb nyomorban van. Az amerikai Egyesült-Államok athéni konzulátusai húsz millió dollárt adott a menekülők segélyezésére. Azok azonban, a£ kik Athénből és Görögországból menekülnek nem várják meg az amerikai segélyt, hanem igyekeznek minél gyorsabban' .elhagyni a görög határt, .. ' "xs