Bácsmegyei Napló, 1922. október (23. évfolyam, 268-298. szám)

1922-10-18 / 285. szám

1922. október 18. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal. Uj törvény készül Magyarországon a közrend védelméről Andrássy az ellenzéki blokkról Bndapestró'l jelentik: Most állapítot­ták meg a pénteken összeülő magyar nemzetgyűlés munkarendjét. A nemzet­gyűlés november elején megkezdi a közrend fokozottabb biztosítására szol­gáló törvényjavaslat tárgyalását. Tör­vényerőre emelkedése után megszünte­tik az internálást és az internálótábort dologházzá alakítják át. A dologházba való utalás csak bírói ítélet alapján ren­delhető el. Szigorúan eljárnak azok el­len, akik az állam törvényes rendjének fölforgatására, az ország közállapotának és jogrendjének kedvezőtlen szinben való . feltüntetésére, a karhatalmi szer­vezet, a posta, .a távirda és a távbe­szélő személyzet fegyelmének meglazi­­tására, továbbá osztály, nemzetiségi és felekezeti gyülölségre törekszenek. Az ellenzéki blokk megalakulásával kapcsolatban Andrássy Gyula gróf egy újságírónak kijelentette, hogy pártja se az ellenzéki blokkhoz, se a fajvédelmi koncentrációhoz nem csatlakozik, a párt egyes tagjainak a szabad elhatározásába nem akar beleavatkozni. Szilágyi Lajos kijelentette a Buda­pesti Hírlap munkatársa előtt, hogy pén­teken napirend előtt felszólal s a gyu­lafehérvári koronázással kapcsolatban az erdélyi román nemzeti-párt memoran­dumát fogja ismertetni. Elfogott szülboíicai mert Krisztus sohasem volt bíró, hanem csak delikvens. Amikor Krisztus nyomorult emberrel került szembe, akkor mindig a megbocsá--. tás, a felemelés és a megtisztítás j munkáját gyakorolta. Az ítélettel] nem kívánok szembeszállni, én meg­nyugszom az ítéletben és el fogok menni állásomból. Hogy híveim ir.it fognak cselekedni, arra nézve én semmiféle ingerenciát gyakorolni nem kívánok. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy nekik szinte elviselhetetlen lesz távozásom és az egyház testéről való leoperáltatá­­som, ez azonban azoknak a lelkiis­meretét terheli, akik engemet csalá­dommal együtt az'utcára kitettek. Mint értesülünk, az elmozdított lelkész hívei e! akarjak hagyni egy­házukat, hogy Szirnorfídesz tovább­ra is papjuk maradhasson. Péntekig kiürítik a tráciai első zónát Oroszország is részfonesz a keleti békekonferencián Párisi jelentés szerint Kelet Thrá-I hogy a,görög csapatok által meg­­cia kiiiritése zavartalanul folyik. A1 szállt területen ' egyetlen nagyobb szövetségesek remélik, hogy az első zónát már péntekig megszállják. A II. zónát, amely Rodostót, Líilebur­­gast és Drinápolyt foglalja magában, október 25-ig, az utolsó zónát pedig október 30-ig szálljak meg a szö­vetséges csapatok. Konstantinápolyból érkező közlés szerint* a törökök visszavonulnak Íz midből és a csanaki zónából, a gö­rögök pedig megkezdték Drinápoly kiürítését. Kelet-Thráciát angol csa­patok fogják megszállni. A görög főparancsnok közölte, hogy a francia vasúttársaságnak kevés a vasúti kocsija Thráciában és ezért nem hajthatják idejében végre a kiürítést. Az angorai kormány miniszter­­tanácsot tartott, amelyen foglalko­zott a görög visszavonulás alkalmá­val elkövetett kegyetlenkedésekkel és pusztításokkal. Megállapították, község sem maradj épségben. Brus­­sát csak a franciák intervenciója mentette meg. Kisázsiában a görö­gök húsz török várost pusztítot­tak el. brauchet d’Esperay tábornok hét­főn megbeszélést folytatott lord Cur­­zontial angol csapatnak Thráciába való küldéséről és a keleti konferen­cia előkészitéséröl. Curzon kijelen­tette, hogy Anglia szívesen látná, ha az Egyesült Államok is résztven­­nének a konferencián, de Amerika eddigi magatartása után nem lehet ezt remélni. Az angol és francia kormány kö­zött élénk eszmecsere folyik Orosz­országnak a békekonferencián való részvételéről. Herriol tárgyalásai alapján a francia kormány hajlandó hozzájárulni Oroszország meghívá­sához. így most már bizonyos, hogy. Oroszország is részt fog azon venni. betörők Bosnyák csavargók kirándulása Általános sztrájk fenyeget Berlinben Még augusztus elején történt, hogy Reisz Herman.suboticai keres­kedőnél betörők jártak, akik tőle 150.000 korona értékű ékszert és nagyobb mennyiségű arany húsz koronást loptak. A rendőrség akkor a legerélycsebb nyomozást indította meg, azonban ezideig nem sikerült a betörőket kézrekeriteni és már már feledésbe is merült az ^iigy. Most a vukovári rendőrség arról értesítette a suboticai rendőrséget, hogy két bosnyák csavargót fogott el, akik a jelek szel int Suboticán be­töréseket követtek el. A csavargó­kat, névszerint Pivac Lászlót és Jelbics Ivánt Suboticán szállították. A rendőrség megtalálta náluk a Reisznél ellopott ékszereket, az aranyérméket azonban már értékesí­tettek. A két bosnyák csavargó Brow­ninggal és áikulcsokka! volt felsze­relve és valószínűleg több lopás is terheli a veszedelmes betörőket. A rendőrség kedden átadta mindkettő­jüket az ügyészségnek. „Jézus sohasem volt bíró, mindig csak vádlott“ Az elmozdított evangélikus pap nyilatkozata Megírtuk, hogy Szimonidesz La-; jós nagybörzsönyi evangélikus lel-1 készt »Jézus élete« cimti könyvéért! az egyházi törvényszék megfosztot­ta papi állásától. Mint Budapestről jelentik, az elmozdított lelkész a la­pokban a következő nyilatkozatot tette közzé: Az egyházi törvényszék reám vo­natkozó ítéletét meglepetéssel olvas­tam. Nem voltam rá eikészidve. de azt jogosnak, törvényesnek és egé­szen természetesnek talál un Tíz , éven keresztül ettem az egrdyri el-1 lenzékiség kenyerét, hi vei met jóban-1 rosszban segítettem, nekik pártjukat p fogtam, ’ 'kiben száz emberrel kon-1 fliktusba sveredíeni, egészen tor-1 mészetes. agy ennek _il yen követ-1 kezményei vannak- De krisztusi j szellemet az Ítéletben nem látok, Jobboldali puccs-tervet fedeztek fel Berlinből jelentik: A vasárnapi za­vargások következtében a berlini rend-, őrség házkutatást tartott a Rothe Fahne valamennyi helyiségében. A lefoglalt anyagot még hétfőn este vizsgálat alá vették. Hétfőn még körülbelül 30 em­bert tartóztattak le, köztük több oroszt is. Az utcai harcokban megsebesült ál­dozatok túl vannak az életveszélyen. A hétfő estére összehívott kommunista tiltakozó gyűlés, amely a legnagyobb rendben folyt le, elhatározta, hogy a nagybcrlini üzemek üzemi tanácsai ma megjelennek a rendőrfőnökségen és fel­szólítják a rendőrfőkapitányt, hogy a letartóztatottakat azonnal bocsássa sza­badon. A letartóztatott kommunisták között van a kommunista üzemi taná­csok jövő vasárnapra összehívott kong-1 resszusának elnöke is. Ennek az egyénnek a letartóztatása ellen a kommunisták különösen hevesen tiltakoznak és azt állítják, hogy ezzel lehetetlenné akarják tenni a kongresz­­szus megtartását. Ha a követelésnek nem tesznek eleget, a kommunisták ál­talános sztrájkkal fognak fognak felelni, sőt meg akarják állítani a villamos­­vasutak forgalmát is. A kommunisták követelései között szerepel a berlini rendőrfőnök elbocsáj­­tása is. Egyidejűleg a rendőrség szigorú vizs­gálatot indiiott a Freiheit und Ordnung elnevezésű szövetség ellen is, mert azt hiszik, hogy mögötte a szélső mo­­narchisták állanak és jobboldali puccsot készítenek elő. P asics lemond ha Ribart választják meg elnöknek Harc a parlamenti elnöki székért A legutóbbi napokban igen sok szó esett már a parlamenti elnök szemé­lyének újbóli választásáról. Ez a kérdés most a legkomolyabb válság­gal fenyeget és az amugyis zavaros politikai helyzetet minden percben felboríthatja. Amint politikai körökben hírlik, a baloldali muzulmánok, akik Spahó körül csoportosulnak, nem kifogá­solják dr. Ribar elnök személyét, de választás esetén üres szavazóla­pokkal szavaznának. A földmivespárt sem ellenzi Ribar jelölését. A klerikálispárt még nem döntött, de húszadikáig megegye­zést akar létesíteni az. elnökválasz­tás kérdésében az ellenzéken. A radikálispárt az elnökválasztás kérdésében néni nyilatkozott még hivatalosan, egy radikális képviselő azonban .kijelentette, hogy a Ribar eilen indított hajsza Pasics minisz­terelnöktől és Príbicsevicstől indul ki. Különösen Pribicsevics akarja Ribart elejteni, mert ezzel Davidovi­­csot és híveit akarja diszkvalifikálni, miután ez a demokratapárt ülésén nem sikerült neki Ha pedig Ribart nem vál?.s?tauák íve* aíí* ebAkpek, az teljes veresége volna Davidovics­­nak, aki híveivel együtt ragaszkodik Ribar személyéhez s akkor sem haj­landó Ribart elejteni, ha a radikális­demokrata koalíció meg is semmi­sülne emiatt. E kérdésről a Tribuna azt írja, hogy a radikálispárt nincs a maga egészében Ribar ellen, a radikálisok nagy része őt tartja a legjobb elnök­nek. Pribicsevicsnek már régóta Lu­­kinics a jelöltje. A radikálispárt miniszterei az e tárgyban tartott megbeszélésükön el­határozták, hogy a pártjuk nevében nem járulnak hozzá Ribar jelölésé- j hez már csak azért sem, mert a zag- j vein konferencia résztvevői öt akar-1 iák elnöknek. A demokratapárt még nem dön­tött a jelölés kérdésében. Emlegetik Lukinics, Jaksics Zsarkó. Marinko­­vies Voja, Krstelj nevét, de egyikük­nek sincs nagy pártja. Á Davidovics­­csopórt szilárdan áll Ribar mellett sjj c csoport tagjainak számát legalább | hatvanra becsülik. jj Pasics kijelentette, hogy nyomban jí lemond, amin» Ribart választják meg | »loőkeek * v Wi-djäsvx. Előtérben a magyar jóvátétel kérdése Budapestről jelentik: Bethlen minisz­terelnök és Kállay pénzügyminiszter hétfőn hosszasan tárgyaltak a magyar jóvátétel kérdéséről. Megállapítást nyert,: hogyha az antant a további jóvátételt nem engedi el, akkor az a magyar ko­ronát újabb veszélyes árfolyamhullám­zásnak teszi ki. Egy reggeli lap nyomán egyékként az a hir terjedt el. hogy Waíkó Lajos kereskedelmi miniszter kedvezőtlen je­lentéssel tért vissza Párisból. Illetékes helyen kijelentették, hogy a hir egyál­talán nem felel meg a valóságnak, mert Waíkó Lajos kereskedelmi miniszter még nem érkezett vissza Budapestre és hazaérkezését csak csütörtökre várják. Ami pedig a jóvátéíeii bizottság ta­nácskozását illeti, eddig csak az előké­szítő kérdésekről volt szó. A jóvátétel i bizottság ugyanis először Magyarország aktíváival foglalkozik, megállapítja a megszállott területeken elvesztett állami vagyon értékét, továbbá a román meg­szállás okozta károkat. Angol vélemény a magyar or szág-i kilengések ellen A budapesti Cobden-szövetség ülése Budapestről jelentik: Kedden dél­előtt tizenegy órakor kezdődött meg a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara dísztermében a Cobden­­szövetség kongresszusa. Először Ap ponyi Albert tartott beszédet angol nyelven. Apponyi után Lord Sheffield szó­lalt fel. A kongresszusnak szerinte nemcsak a szabadkeréskedelemért: való küzdelem, hanem a világbékc előbbr évit ele a célja. Vázolja a há­ború utáni gazdasági helyzetet és megállapítja, hogy a szenvedélyeket, amiket a háború felkorbácsolt, mérsé^ kelni kell, mert a lelkek háborúja megakadá­lyozza nemcsak a gazdasági ér­tékek kicserélését, hanem a szenvedések csökkenését is. Beszél a magyarországi viszo­nyokról és megállapítja, hogy a legnemesebb hazafiság is so­vinizmussá válik és káros hatás­sal lesz, ha egyoldalú és ha túl­zásba csap át. Magyarországot csak higgadt kor­mányzás mentheti meg, nem pedig az; érzelmek és szenvedélyek tultengé- \ se. Ezt ajánlja ezen a nemzetközi konferencián figyelembe venni, a nélkül, hogy bele akarna avatkozni Magyarország jelenlegi állapotaiba. A kongresszus még tart. Rejtélyesen eltűnt és megkerült egy 30.000 dináros postazsák Becskerekről jelentik: Körülbelül két héttel ezelőtt a becskerek—ali­­bunári vasúti vonal mellett fekvő Bóka állomáson rejtélyes körülmé­nyek között eltüpt egy postazsák. amelyben egyéb postai küldeménye­ken kiviil nagyobb pénzösszegekről szóló pénzeslevelek is voltak, mint­egy harmincezer dinár értékben. A postazsákot, mely Jankovac, Kovin címmel volt ellátva, a becskerek— vrsaci személyvonat postakocsijá­ban vitték Bókára és ott továbbítás végett átadták lüjevics Máta posta­mesternek, aki erről elismervényt adott. A postamester előadása sze­rint nem nézte meg, hogy. mi van a postazsákban. A vonat elindulása után rövid időre kiment a pályaud­var mellett a kocsiutra, mialatt a zsákot őrizetlenül a sínek között hagyta. Mire néhány perc múlva visszatért, a zsák eltűnt. Rögtön je­lentést tett a esendőrségnek, amely asouba.;: nem tudott nyomára Ukad-

Next

/
Oldalképek
Tartalom