Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)

1922-09-24 / 261. szám

1922 szepember 24.

BACSMEGYEI NAPLÓ

nyájas olvasó

Tegnap szép sápadt őszi nap volt es én kint a mezőn, a hideg tarlókon jártam egyedül. Régi emlékek meleg hangulatával, régi szerelmektől kicsit elbusulva, halálra is készen, szótlanul, de teli beszéddel, szavakkal, költőktől tanult zsoltáros szavakkal, amik régen lehullottak az életem régi sok szeptemberén, a vágyak, hitek és remények lombjairól és amik most, mint az avar, pöröltek, sírtak bennem, — mentem, bolyongtam a hideg tarlókon, a kósza szélben, a sötét ég alatt, amelyen felhők ballagtak monoton közönnyel délkeletre. Semmi se fájt, minden könnyű volt. a hűvös levegőben, mintha nem is a földön járnék, céltalanul jártam kint a mezőn. A város messzi volt, a tornyok és a gyárkémények alig látszottak már..*. Körülöttem csak a barna kukorica-táblák suhogtak és távol egy hatalmas erdő feketéllett... Egyedül' voltam az ősszel, egyedül, zavartalanul és áhitatosdn. Jő volna most sírni — éreztem, — jó volna örülni is, jó volna a régi szeretőket szeretni és jó volna mindent megbocsátani. Béke, béke — mondtam hívőn, — béke, kolostorok békéje, bölcsek nyugalma, költők békéje... És nagyon szerettem volna valakivel találkozni a mezőn, valakivel, hogy mindebből jusson másnak is, más embernek is, aki szintén tudja, hogy ősz van és hogy nincs béke a világon, Körülnéztem, hogy nincs-e kint a mezőn valaki, elnéztem az erdő

felé, ahonnét — ebben a pillanatban — bukott föl egy csapat varjú, áthúzva a hideg tarlók fölött. Keringve, nagy szárnycsapásokkal repültek felém és mikor közel értek hozzám, fölijesztett a csapat, amint eltelt a határ panaszos hangjukkal.y kár, kár, kár . . .

Összeborzongtam. A varjak lassan röpültek a város felé . ..

Az uj szerb történetírás

Ivies Alexa egyetemi tanár nyilatkozata a tudományos kutatás megindulásáról s a szerbek letelepüléséről Magyarországon

Kötelességünknek tartjuk olvasóinkkal megismertetni a szerb tudományos élet szellemi irányát és tudományos kutatásait. Fölkerestük elsőnek Ivies Alexa dr. egyetemi tanárt, a történelmi tudományok egyik európai színvonalú művelőjét, aki — mint megirtuk — most fejezte be a bécsi levéltárakban tudományos búvárkodását.

Ivies dr. bécsi tanulmányairól a következőket mondotta:

— A volt osztrák-magyar monarchiában igen kevés tudományos adat került nyilvánosságra a szerbek múltjáról.

— A monarchia politikája a szerbek ellen irányult s úgy az osztrák mint a magyar történetírók, ha nem is kimondottan a politika szolgálatában, de minden esetre annak a befolyása alatt állottak.

— A volt osztrák-magyar monarchia politikusai háttérbe szorították a szerbeket a jelenben és ugyanezt cselekedtek történetírói a szerbek múltjára vonatkozóan.

— Viszont a volt osztrák-magyar monarchia területén élt szerbeknek hiányoztak a kellő eszközeik s lehetőségük sem volt meg arra, hogy — megfelelő szakértőket képezve — tudományos életüket fejlesszék.

— A kis Szerbia nem tudott sokat tenni ebben a tekintetben s pedig azért, mert talán nem tudta, volna kellőképpen értékelni a tudomány kiváló jelentőségét, hanem azért, mert sürgősebb dolgai voltak. Nagy nemzeti feladatok megoldása előtt állott és ezért a tudomány kérdéseit a legkisebb mértékre kellett csökkentenie.

Mivei a nemzeti egyesülés müve

be van fejezve, elérkezett az ideje, hogy a szerbek tudományos téren is kifejtsék erejüket.

— Abban a helyzetben vagyok, hogy közölhetem a nyilvánossággal, hogy most már a tudomány minden ágában szorgalmas munka folyik.

— A múlt idők tanulmányozásával és tudományos kutatásával hat egyetemi tanár van elfoglalva és pedig a beográdi egyetemről Popovics Pavle dr., Gyorgyevics Tihomir dr. és Csorovits Vladimir dr., a skopljei bölcsészeti fakultás részéről Novak Gergely dr. és Kosztics Mita s végül a suboticai jogi fakultás részéről én.

— Popovics Pavle professzor a szerb történelmi múlt felderítésével foglalkozik. Gyergyovics Tihomir tanár a szerb történelmi földrajz terén folytat kutatásokat. Csorovits Vladimir dr. a legújabb múltat tanulmányozza. Novák Gergely tanár Dalmácia történelmét kutatja. Kosztics Mita a szerb kultúrtörténetet és én a szerbeknek Horvát-, Slavon- és Magyarországba való bevándorlásának tanulmányozását végzem.

— Mindezek a történetírók bő anyagot találtak tanulmányaik részére.

Egy politikai napilap1 nem rendelkezik anyagi térrel és nem is a megfelelő hely arra, hogy abban tudományos kutatások eredményeit részletesen ismertetni lehetne s igy csak annyit emlitck meg, hogy a bécsi hadi és állami levéltárban nagyszámú oly okmányt találtam és írtam le, amelyek értékes adatokat tartalmaznak az osztrák határmenti parancsnokságok és a Törökországban lakó szerbek között a XVlI-ik században folytatott tanácskozásokról.

— Ahányszor Ausztria veszélyben

___ 9. oldat

— ...................................... ■ mm.■■■■■■.............. —

i

volt, mindannyiszor hívták bevándorlásra a szerbeket, füt-fát Ígérve,, többet is, mint amennyit ők magúid kívántak. Ezeket az Ígéreteket azi osztrák uralkodók pergamentekkeíi is megerősítették. De mikor a ve-í szély megszűnt s a szerb sranicsá-; rok fölöslegessé váltak ,a Habsburg gok megtagadták saját Ígéreteiket és;; lábbal taposták az, általuk adott pri-; vilégiumokat. A Habsburgok mindig szabadságellenesek voltak. Ha volt; is az uralkodóházban egy-egy főherceg, akinek érzéke volt a népek vágya és szabadságszomja iránt, a, császár és miniszterei századokon' át ellenséget láttak a szabadságukat kereső népekben.

— Rámutathatok a szerb történetíróknál arra a jellemző vonásra, hogy; ők a puszta igazságot Írják le müveikben s ezt azért tehetik, mert ná-; luk a tudomány sohasem áll a politika szolgálatában.

— Mi a történelmet kiválóan érdekes; és tanulságos • tudománynak és aj szerb történelmet nemzeti lényünk alkotó elemének tartjuk, de nem fogadjuk el a történelmet a politika bázisául.

— A szerb nemzet politikája nem helyezkedik történelmi alapra, történelmi jogra, hanem a való helyzeten és a reális erőkön nyugszik.

— Nincs bizonytalanabb és csalékonyabb alap egy nemzet politikájára, mint a történelem és a történelmi jog.

— Nemzetek', amelyek hozzákapcsolják magukat holt 'nemzedékekhez és nem tudnak elszakadni a múlt; időktől, fantomok, álmok után vadásznak és ennek következtében hasznavehetetlenekké válnak a gyakorlati politikára és arra vannak kárhoztatva, hogy a reális életben; vereség után vereséget szenvedjenek.

XB'

FHIL ATELI A8-EÉLYEGKERESKEDÉS SUBOTICA SZÉCSI E. .

Veszek hisznúít jugoszláv bélyegeket. A fog’ gslmi bélyegekből csak teljes sorokat kér* vagy cgyéseket s 25 ís 50 párás, valamint T dinaros kivételével. Küldjön árajánlatot. 6385

Emlékek és jegyietek —

Irta: Baedeker

Ezen a címen folytatom a följegyzéseket, amelyeket a nyáron kezdettem meg a Bácsmegyei Naplóban. Különbözni fognak a régibb emlékezéseimtől, mert a saját emlékeim lévén, szubjektív vonatkozások és személyes élmények is lesznek bennük. Tudom, hogy én magam egyáltaiaban nem vagyok érdekes, de annál . érdekesebbek azok a kitűnő kortársaim, akikkel ez emlékszem Írások kapcsolatban vannak, — sigy remélem, hogy e jelesek kedvéért s az ő társaságukban engem is megtűr az olvasó. Annál is inkább, mert szívesen megígérem, hogy személyemnek az előtérbe tolásával nem leszek túlságosan tulakodó. S az olvasó bizhat ez Ígéretben, mert abban a magas életkorban, amelyben e sorokat Írom, már nem lehet könnyen uj tulajdonságokra rászokni.

E jegyzeteket minden idő- és jelentőségbeli sorrend nélkül vetem papirosra s nem is akarnak azok egyebek lenni, mint fesztelenül elmondott kicsi adatok az elmúlt évtizedek irodalmának és Íróinak a jellemzéséhez.

I.

Elsőben is Tóth Béláról szólok, aki mintegy két évtizeden, át a magyar litteraíura és a magyar újságírás egyik reprezentatív alakja voit s akit. én minden társaságellenes tulajdon-f sága ellenére megismerkedésünktől fogva egészen haláláig őszintén szedettem. beteges érzékenységét, heves haragralobbanásait, sőt apró goaoszkodásait is szívesen bocsáttattam meg neki, mert tudtam, hogy sokat szenvedett s hogy állandóan szenved. S mert azt is tudtam, hiszen sokat érintkeztem vele, hogy alapjában jó ember volt, akit csak az életviszonyok tettek epéssé s ennek folytán olykor igazságtalanná.

Kiváló emberek fiai, ha nem érik el az apjuk nagyságát, ritkán tudnak derűs életet élni és a kedély harmóniájára szert tenni, — rendesen mizantrópokká vagy legalább is elégedetlenekké válnak, aminek Tóth Bélán kivül Arany László is egyik klasszikus példája. Ez utóbbi maga is jeles poéta, férje a legbájosabb ászszonyok egyikének (Szalay Gizellának, most Voinovichnénak), kiválóan előkelő társadalmi pozíciót tölt be (a földhitelintézet hatalmas Igazgatója lett), anyagilag teljesen független, sőt gazdag és mégse tudott igazán boldog lenni... A Tóth Béla helyzete, bár a jelentékenysége jóval közelebb állott az atyjáéhoz mint az Arany Lacié, még sokkal prekáriusabb volt. Atyja, a jeles lirikus, de rossz gazda, alig hagyott reá egy kis vagyont, a társadalmi állása pedig röviden csak ennyi volt: ujságiró, ami akkor még sokkal kevesebbet jelentett, mint most. Hiszen amikor Acsádyt, a jeles történetírót, az akadémiába tagul ajánlották s arra a kérdésre, hogy mi az állása a társadalomban, az ajánlója azi felelte: hírlapíró, a legtöbb akadémikus azt kérdezte:

— Egyéb semmi? Hiszen ez semmi! " ■

A csakujságiró bizony, nem sokkal több volt ennél...

A nevelése is el volt hibázva, — a szülei (Tóth Kálmán és Majíhényi Flóra) hamar széjjelváltak s a Béla gyermeksége igy nélkülözni volt kénytelen azt a derűt, amellyel a meleg családi élet s a szülők egymás iránti szeretete árasztja el a gyermekszobát. Geniáiis szülök különben is igen rossz pedagógusok s ennek a szomorú igazságnak az áldozata lett az én szegény barátom is ... Akit kicsi gyermekéveiben és még kamaszkorában is ketten vetélkedve — és egymástól különböző szisztémával! — kényeztettek és cukroztak el, azt az Élet később ugyancsak nem kényesztette.

Persze: azokkal az érzésekkel, amelyekkel őt az anyja dédelgette s az apja (»ez a nagy Szeretet«, amint egy hozzám intézett levelében Írja) becézte, az élet zsibvásárjában nem közeledett hozzá senki s ő korán kezdett keseregni az embertársak szeretetlensége miatt, amely olyan éles ellentétben állott azzal a szeretetnek nevezett bálványozással, amellyel őt a szülei — jó szivvel, de ferde gondolkozással megrontották. Az élete szakgatottsága, gyakori eikedvetlenedése, kedélyének a csapongása s a patologikus érzékenysége: felében apai, felében anyai örökség. Már az se szerencse mindég, ha valakinek az apja vagy az {anyja: költő, de ha mind a két szülője a genus irritabile vatum-hoz tartozik, akkor — itt a Tóth Béla esete! — kész a szerencsétlenség.

Életének csak a tiz utolsó esztendejében köszöntött be hozzá s az ötszegletü szobájába az elégedettségnek néhány mosolygó napsugara. Boldog ekkor se volt, de legalább — nyugodt. Feleségül vett egy egyszerű, igénytelen, derék nőt, aki hü-; séges hitvese lett, őszintén szerette; őt s a nyugíalanvérü szertelen bohémből rendes »polgári ember«-t formázott. A korcsmái és kávéházi életet ekkor csöndes »family life«-fal cseréli föl s mint ember: egészségesebb, mint iró: termékenyebb lesz. De Béla is hálás a jó asszonykával, szemben, aki őt »polgárosította«. A; szerény, de nem tehetségtelen nőt, akit ő Velence iránti nagy szerétéiből Lido-nak nevezett el, müveit hölggyé képezi ki, aki kedvesen és elmésen tud társalogni, tudja fogadni az ura vendégeit, megérti a férjét s vele együtt nézi át és javitja az írásait, okos utitársa neki, mindenütt megállja a helyét s az urát elkíséri mindenüvé: nepicsak Velencébe, a szive városába, ahol én is találkoztam velük, hanem messzebbre is, ahová magyarok kevesen járnak: Spanyolországba, és még távolabbra: Marokkóba, Algírba és Tuniszba, ahol együtt néznek és együtt tanúinak, mint két jó pajtás.

Ez utazásokon Béla, aki igen ügyes amaíőrfotografus volt, sok szép fölvételt csinált, s a képes levelezőlapokon, amelyeket nekem küldtek, mindegyiken rajta van Lido is, az előtérben, a marokkói piacon, a turini vásáron, egy algíri .téren...

— Lidio — mondta egyszer a férje — nem olyan nő ám, mint a Heine Matildja, aki egy szót se olvasott az