Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)

1922-09-24 / 261. szám

10. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1922. szeptember 24. j Szuboíicai furcsaságok — Ahol nappal mulatnak — Kis korcsma a belváros közepén. & városházától alig néhány lépésnyi­re. Az örök vigság tanyája, korán délelőtt, csendes déli időben és ké­sőn este egyformán szól a rezes­­hangú trombita rekedt énekhangok disszonáns lármájában. Speciális su­­boticai jelenség. Amig máshol csak (esténkint jajdul fel a zene az éjszá­kká sok kis lokáljában, addig itt sok ilyen kis korcsma van, amelyben egész nap zene csinadrattázik és ének kurjong. A falu-város tipikus kiskorcsmái kezek, a tanyai embernek olcsó örö­­jmet kínáló nappali mulatói. Az ivó­ban már délelőtt tízkor megszólal a kéksapkás korcsmái zenészek vörö­sen fénylő kürtje és mikor először összeverődik a csintányér, már özön­lenek be a zene csalogató hangjára a piacot-járt tanyaiak. És aztán ott is feledkezik a legtöbbje a fiatal bor és az ócska nóta mellett. Délben már hangosabb kurjantás önti el az utcák csendjét ezekből a belvárosi kiskorcsmákból. Ilyenkor már több a vendég: a dolgukat vég­zett tanyaiak úgy ebédelnek zene­szó mellett, mint ahogy a nagyurak bankettjéhez hozzátartozik a zene­kar. És az ebéd sokszor a bankettek­hez hasonlóan elhúzódik délután ötig Is. Ilyenkor már emelkedett a han­gulat ezekben a kis belvárosi korcs­mákban és a dolgukat végző kis suszter-inasok kíváncsian lesnek be a bornak mámoros élvezőire. Duhaj mulatás árad ezekből a kis korcsmákból egész nap, italra, zene­szóra és jókedvre váltódik a városi­jára tanyai legények dús pénze és a környékbeli serény üzletek, komoly irodák és csendes lakások dolgozó 'emberei már egészen megszokták a napi foglalkozásokat kisérő mtizsika- és énekszót. Aránylag este a legcsöndesebbek ezek a furcsa nappali mulatók. Ilyen­kor már csak szegény városi zsellé­rek szürcsölik a szegényes deci bort, a zenészek is fáradtan, kedvtelenül fújják a kürtöt, sokszor el is hal ilyenkor már a nótaszó. A korcsmá­­ros a napközben felsorakozott ban­kókat simítja, a tanyai mulatozókat már zugó fejjel gördítette odébb a szekér, hogy a sötétség előtt befor­duljon még velük majorságukba. Csak nagyritkán marad a tanyai gaz­da éjszakára is a városban és ilyen­kor este is megélénkül egy-egy ilyen kis belvárosi korcsma. Furcsa és egzotikus ezeknek a piszkos kis nappali mulatóknak az élete és talán seholsem találhatók fel, csak Suboticán. Hozzátartoznak ennek a különös, félig falu, félig nagyváros Suboticának az életéhez, amelynek nappala nem is volna rend szeres és megszokott, hogyha nem szűrődne ki az ilyenkis korcsmákból az utcán napi dolgaik után siető em­berek fülébe a rezes-banda rekedt lármája és az italos kurjantás... 0. f.) A kettős Szivac Tízezer lakos, kilenc vallásfelekezet ötperces megállóhely, öt templom- gábaszivja az ismeretek Halmazát. torony. A munkanapok csöndes han­gulata, a hosszúra nyúló főutca: ez volt első benyomásom, amikor oda­érkeztem, hogy pillanatfelvételt ké­szítsek az egybeépített kettős köz­ségről: Stari és Novi-Sivacról. Nagyon érdekes, az évszázadok előtti telepítéseknek tipikus példája ez a hely. Tökéletesen egy község. Ahogyan az idők folyamán szaporod­tak és beköltöztek, úgy épült ki mind­jobban s az uj nemzedék már csak az emlékekből rakja össze a múltban történt egybeolvadás részleteit. Stari-Sivac lakossága szerb, Novi- Sivacé pedig német. Az idegen szemlélőnek ott végző­dik az egyik, ahol már nem látja a kapura helyezett, a gör.-keletieknél szokásos koszorút. Tiszta, rendes, egyformán festett, szimmetrikusan épült házak. A népszokások, a vise­let, a tradíció ezerféle elkülönítő je­lensége azonban mereven fennáll. Megható és dicsérendő a legtelje­sebb faji és felekezeti béke, a feltét­len tolarencia, amit ezek az egysze­rű emberek, életük apró örömeinek természetes velejárójaként őriznek. Valami különös liberális levegő ter­jed itt szét. Bácskának, sőt talán az egész Vajdaságnak egyedülálló pél­dája. Kilenc vallásfelekezetbe dara­­bolódik fel ez a tízezer ember. Vala­mennyi egymás mellett él, együtt dolgozik, anélkül, hogy zavarnák egymás belső ügyét. Első utam az egyik iskolába veze­tett. Felsőbb osztályú gyerekeket ta­nít és nevel ott tele ambícióval, friss erővel és modern pedagógiai felké­szültséggel egy fiatal tanító: Jurg János. Szívesen fogadott és végig­nézhettem a falu csiráját, amint ma­ura müveiből s azt kérdezte a költő barátaitól, vájjon igaz-e, hogy Henri olyan szép verseket ir? Lido igen intelligens asszony, velem dolgozik, mindenben a segítségemre van s bi­zony sokszor a kiadómmal is ő al­kudozik. Ez, ha nem is volt »himmelhoch­­jauchzend« boldogság, de legalább nyugodt élet volt, kevesebb viharral és valamivel több verőfénnyel, mint azelőtt ... De az Úristen nem szereti, ha a fák az égbe nőnek... Tóth Bélának meg kellett érni azt a csapást is, hogy özvegyen — megint egyedül — maradt. Szívbetegek voltak mind a ketten, Béla is, Lido is. Az utóbbi halt meg korábban s az ura csak mintegy tiz hónappal tudta túlélni. Aztán megszakadt az ö szive is, amely nagyon is egyedülvalónak érezte magát a Lido rokonérzése nélkül. Közvetlenül a derék asszony ha­lála után együtt töltöttünk egy hetet Bécsben szegény barátommal, akin fájdalommal vettem észre, hogy min­den hősiessége ellenére, amellyel a nehéz bánatát tiirte, már nincs hosz­­szu jövője. A facies hippocratica már akkor ott terjeszkedett a halvány vonásain i.. Szórakozni s szórakozás utján vi­gasztalódni: ez volt bécsi tartózko­dásának a célja s én mindent elkö­vettem, hogy a szomorúságát eny­hítsem. Estéinket különböző színhá­zakban töltöttük, nappal pedig (derült őszi napok voltak) a császárváros fertői környékén barangoltunk. Iro,-l Az imádságnál feltűnt két gyerek, akik nem vetettek keresztet, ők mondták később, hogy nazarénusok. Szabad ég alatt tartják összejövete­leiket s leginkább a gör.-keletiek közt van nagy keletje tanaiknak. így derült ki, hogy itt szép szám­mal vannak methodisták, akik Svájc­ban kiképzett papjuk vezetése mel­lett működnek, baptisták, akik szin­tén élénk vallási életet élnek, sőt a legcsodálatosabb, hogy elvétve s bár kihalófélben, de szombatosokat is le­het találni. Annál különösebb, hogy ez a fur­csa, külön tanulmányt érdemlő val­lási megosztottság olyan helyen ala­kult ki, ahol a jólét, az anyagi esz­közök s általában a lakosság megél­hetési viszonyai legrendezettebbek. Ahol a gazdák jóltermő földje min­den gondtól mentesiti őket. Piros­pozsgás, egészséges arcok minden­felé. Mint kuriózumot említik a fér­fiakat, akik Karlsbadban a legismer­tebbek. Oda járnak fogyó-kúrát tar­tani. Ez a jólét nagy adag kényelem­­szeretet váltott ki belőlük. Ennek tu­lajdonítható a németeknél nagy fok­ban kifejlődött egyke. Sok figyelemreméltó apróságot tudtam meg róluk. A falu határában végighúzódó te­­lecskei dombokba épített pincék ki­zárólag saját szükségletüket fedezik. Nem ritka az idősebb gazdák közt, aki naponta 8—9 liter bort iszik. Ezt a szeszkvantumot egész termé­szetes életszükségletnek tekintik. A lányok már 14 éves korukban kéz­fogót tartanak, 16 éves korukban esküvőjük van. Az érdekes szokásoknak, a gond­dalomról, régi barátságunkról és ré­gi barátainkról beszélgettünk s ő né­ha hosszan s mindig érdekesen tár­gyalta a bennünket közösen érdeklő kérdéseket, — de a vége minden diskurzusnak mégis csak az volt, hogy Lido elment és nem jön soha vissza, neki pedig (Tóth Bélának) vissza kell térni az Abonyi-utcai üres lakásba, amely azelőtt olyan meleg veit, mint egy meghitt fészek s most olyan hideg lesz, hogy már előre borzong tőle... — Mikor Lido volt velem — igy szólt, — mindig és mindenütt otthon éreztem magam s most, hogy elment hazulról, az otthonunkban se leszek otthon... Mikor az ember igy egye­dül van, hiányzik valami, ami támo­gatja; nincs meg az a biztonság, amely megnyugtatja, a sicurezza. Szeretett olasz szavakat vegyíteni a beszédébe, mert ez a sok nyelvet beszélő és még többet ismerő ember mingyárt az imádott anyanyelve után az olaszt kedvelte legjobban. A barátai mégis — mert az Íróságát törökországi levelekkel kezdte s mert az otthonában fezzel borította a fejét — Efendi-nek hívták. Ismétlem, mert vissza akarok a jellemzésére térni: jó ember volt. ö maga is annak tartotta magát, hitem szerint joggal, mert ha erősen is tu­dott haragudni, sőt fenekedni azok­ra, akik — a felfogása szerint — rosszul bántak vele, másrészről na­­gyou tudta szeretni azokat, akikbe;1, valami lelki finomságot és szivbeli kvalitást talált, vagy akik neki bár­minő csekély kis .szivességet vagy. szolgálatot tettek. Jó emberek mód­jára tudott elragadtatva lenni és ifjú naivitással lelkesedni. Ha érdekes emberrel akadt össze vagy ha jó könyvre talált, egészen boldognak érezte magát s negyvenesztendős ko­rában is úgy tudott fölmelegedni egy szép vers vagy egy jó cikk hatása alatt, S még inkább valamely nemes célért, mint egy tizennyolcéves rom­latlan diák. E tekintetben igen keve­set változtatott rajta az Élet és a haladó Idő, s én, aki öt már húszéves korában ismertem, ötven éves kora körül is megtaláltam benne a húsz­éves fiút. Oly jelenség, amelyet rossz embereknél hiába keresnénk ... Mikor a »Jézus Gyermekségéről Irt Könyv«-e megjelent, ezt irta ne­kem róla: (1893 dec. 25.) Soha semmit nem írtam na­gyobb szeretettel, mint ezt; boldoggá tesz, hogy szerete­­temnek melegét visszasugároz­zák reám szép lelkek. Azt ér­zem, hogy jó ember vagyok; és ez mindennél édesebb ne­kem. Jellemző, hogy e sorokat éppen karácsonykor irta, a Szeretet nagy ünnepnapján. S szent meggyőződé­sem, hogy érezte, amit irt... Persze azok, akik csak a kitöréseit látták s az energikus tiltakozásait hallották meg az epés kritikáit olvasták, azok azt hitték, hogy maliciózus ember. Pedig csak elkeseredett volt s amit gonoszságnak vagy rosszmájúságnak tartottak sokan, az nem a íelkéböl fa­kadt, az csak a temperamentumának a kellemetlen megnyilvánulás^x.olt. nélküli életnek ere az izolált szigeté-, re még az intellektuelleket is vissza­csalják. j Van itt félbenmaradt tanárjelölt,!, aki visszatér a gazdálkodáshoz, mér-( nők, aki lovat hajt és orvosnövendék, aki még az öltözékében is visszaasz-! szimiládódott. i Művelik a földet és készítik a grá­nitkockákat. Kiadósabb, természete­sebb, gondtalanabb és a mostani idők-? nek megfelelőbb foglalkozások ezek. Kultureszközökről is gondoskod-1 nak. Dalárdájuk van, zenekaruk van,; olvasókörük van, szinielőadásokatj tartanak. Éltető lelke mindezeknek! Sztankovits (Szenteleky) Kornél dr.,\ az ismert iró. A legteljesebb megértést szolgálja; náluk a minden oldalról dicsért ható­sági tapintat. A község jegyzője: Té­­sics Demeter, akiért mindannyian; rajongnak, aki odaadó támasza aj községnek és aki csak egyenes utat ismer. Járásbiróból lett jegyző. Ez az ezerféle változatosságtól és j eredetei szokásoktól tarkálló község' Bácska egyik legérdekesebb pontja.! Papucsos, fehérharisnyás, borot-! váltképü gazdáival, a napsütésben) tündöklő dupla- és szimplakeresztes,; kakasos és csillagos tornyaival, ti-j pikus alakjaival. Ezerkilencszázhu-j «zonkettőt Írnak ők is, de azért esi-! galépésben haladnak. Konzervativek, és erős idegzetiiek. Nem engedik közel férkőzni ma-; gukhoz a romboló és hajőszitő időket.; Napló. • • Julius 3-án estefelé. Mikor e sorokat írom, már be van' {ütve a gyorsvonat, mely elrobogj vele egyre gyorsabban és gyorsab-i ban... és vájjon hová? Párisba,, majd Londonba... De vájjon csak; oda-e? Nem sokkal messzibb-e? Mertj hiszen, drága Naplóm, ugy-e, lehet] valaki hozzánk egy lépésnyi közel-; ben és mégis távolabb mint a üön­­cöl-szekér. ! Délben eljött... Nálunk ebédelt. Szüleim elég nyájasak voltak hoz-' zá... Hogy mit éreztem ebéd köz­ben, majd holnap, holnapután, deb attól tartok, hetek múlva irom meg..,í ha a bánathoz hozzászoktam, — deí vájjon lehetséges-e ez? — és ha ren-J dezni tudom a bucsuvétel keserű) óráit... Hogyha sírhattam, zokog-l hattam volna... de nem. Prózai ebéd-, nek leplével boritódtak be a súlyosi percek és ahelyett hogy: »Hü ma-] radsz-e, Elemérem« , — igy kellett! szólanotn: ! Parancsoljon még egy falatot) ebből a vesepecsenyéből. Mire Elemér, ahelyett, hogy igyj felelt volna: »Légy nyugodt, hü ma-| radok és egy tavaszi reggelen el-; jövök majd érted, hazaviszlek fele-; ségemül, páromul«, nyers hétköz*j napisággal mondta: — Óh, köszönöm, ez a sült való­ban kitűnő. Az érzelmek és a prózai keret közt talán csak egy ponton volt találko-j zás, abban, hogy Elemér észrevétlen nül — csak én vettem észre — kiese-: rélte a poharainkat, aztán koccintót-/ tunk és fenékig ürítettük a vörös bort,; egy röpke, de tartalomgazdag és je-, lentős pillantást vetvén egymásra.,» Félháromkor elment. Nem tudom, hogyan bírtam ki... Kezet csókolt anyámnak, Jolánnak: és aztán nekem ... Forgott velem az; ebédlő... Még láttam, hogy atyám igen szívélyesen rázza meg a jobb­ját, melegen szorongatja és hallot­tam, hogy igy szólt hozzá: Sok szerencsét, fiatal barátom. Aztán ne feledkezzék meg rólunk. Ha legközelebb hazanéz, okvetlenül látogasson meg... Itt tárt ajtók vár­nak magára... Mikor jön vissza ezen az ajtón,? Ah, e végzetes, szivfojtogató pil-j lanatban úgy érzem, hogy ha én vol­nék Elemér helyében, most füttyöt hányva társadalmi babonáknak és;

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom