Bácsmegyei Napló, 1922. szeptember (23. évfolyam, 238-267. szám)
1922-09-17 / 254. szám
1922. szeptember 17, BACSMEGYEI NAPLÓ % oldal. ; a mozi, e gazdag város szegényes szórakozóhelyei. Karácsony hetében még fürdeni lehet a valicsi tóban, iósoliák a makacs napimádók, de titokban a kályhacsinálókat keresik fel, hogy hozzák rendbe a kandallót, amely ott sötétlik a szoba sarkában s ügyes forráskutatók kokszot szeretnének felfedezni vala hol. A jövő héten már meglesz az első zsur, miután a hölgyek, mim minden évben, az idén is, megállapodtak, hogy ebben a jajjal, sóhajjal, nyomorral teli szomorú időben nem rendeznek zsurokat . . . Búcsúzzunk el a nyártól . . . Ballet az éhező Moszkvában nyájas olvasó a palicsi utón már a társzekerek, amelyek üres boroshordókat szállítanak, sűrűn találkoznak a but or szállítókocsikkal, amelyek a makacs palicsi nyaralókat költöztetik vissza a városba, azokat, akik ki akarták élvezni a drága palicsi lakást, vagv mindenáron meg akarták akadályozni, hogy mások szüreteljék le a szölőféiéket, amelyek az idén is bőségesen teremtek meg a fürtök. Az amerikai hőhullám, amelyben a palicsi nyaralók oly tiszteletreméltó hősiességgel bíztak, olyan, mint az amerikai nagybácsi, nem akar megérkezni s a strandról beköltözött már az utolsó pincér és a szekrények mélyére vándoroltak a fürdőruhák. A villanyos beállította a remisbe a nyári pótkocsikat, majdnem minden nap esik és — jaj — hidegek és sötétek az esték, akármennyire ragaszkodnak is a vénülő emberek a nyárhoz, meg kell már Íratni az őszi verseket s búcsúztatni kell a nyarat. Besuhant az ősz és az ablakokról felhúzzák a rolettákat, a szőnyegekből kiverik a naftalint és uj, őszi programmot ígér a bar és Császárok Irta: Baeőeker Ezekben a történelmi eszten'dekben, amikor olyan rohamosan fogytak meg a császárok (hiszen három ilyen trón jött üresedésbe úgyszólván máról holnapra), talán nem lesz egészen érdektelen, ha felújítok egy régi történetet, amelynek a hőse azzal dicseked hetett, hogy a legszűkebb családjában négyen viseltek császári koronát. Az esetet régen, amikor még jóformán gyermekcipőkben jártam, Ischlben hallottam s valőszinü, hogy nem egészen úgy adom elő, ahogy történt, de az is Vaószinü ,hogy az én fülemhez se pont abban a formában jutott el, ahogy megesett. De mindenképpen jellemző a korra, amelyben végbement s a régi jó időkre, amelyekben ilyen adomák születhettek. Ferenc Károly főherceg, !. Ferenc Józsefnek az atyja, amikor én a Salzkammergutban, a hetvenes évek legelején láttam, már pagyon megrokkant és járni is alig tudott, de nem sokkal azelőtt még szenvedelmes és kitartó vadász volt, hozzá nagy természetjmádó, aki életének ebben az egészséges korszakában néha minden udvari kiséret nélkül, egyedül is messze elkalandozott az erdőkbe, a hegyek közé. A nyarat rendesen stájer földön vagy Felső-Ausztriában töltötte. — hiszen a Habsburgoknak mindenütt vollak kastélyaik! — de nem azért, hogy, ott udvari életet Kinyílnak az orosz üzletek — Perzsa-szőnyeg a falusi házakban — Ahol az utasok fütik a vonatot — Még két évet jósolnak a szovjetnek — Az orosz hadsereg — Tizenhét év előtt egy suboticai familia vándorolt ki az újvilágba. Baruch Jakab hagyta itt családostul Európát s ment ki Newyorkba szerencsét próbálni. A család ittlévő rokonai most váratlanul viszontlátták az Amerikába szakadt Baruchok egyikét, Baruch Vilmost. Az elmúlt tizenhét év alatt Baruch Vilmos gyermekből férfi s a hajdani magyarból igazi amerikai lett, aki mint a Chikagó Tribune munkatársa egy amerikai misszióval hónapokat töltött kint Oroszországban. Onnan érkezett Rigán, Berlinen és Bécsen át Suboticára. Baruch Vilmos néhány hét előtt hagyta el Oroszországot, értesülései : és megfigyelései tehát frissek is, nemcsak objektivek. Levélforgalom van ugyan Oroszországgal, azonban valódi képet arról, hogy mi van az orosz pokolban, nem igen lehet alkotni. Feltétlenül érdekesek tehát azok az impressziók, amikről Baruch Vilmos ad számot. — Oroszországba meglehetős nehéz bejutni, — mondotta az folytasson, hanem azért, hogy a természet ölén megpihenjen és vadat kedvére űzhessen. A hegyvidék egyszerű népével (ő maga is egyszerű ember volt) kedélyesen és barátságosan tudott elbeszélgetni s a modora meg a nyájassága olyan kevéssé volt főhercegi, hogy az alábbi történetnek megvan minden valószínűsége. Egyszer kissé messzire tévedt a járt utakról s lseidbe óhajtván visszajutni, ahonnan kiindult, megszólított egy jámbor hegylakót, hogy mutassa meg az útirányt neki. Ez véletlenül maga is lseidbe készült s készségesen ajánlkozott, hogy odakiséri a vadász urat. A »leutselig« főherceg régi szokásához híven, olyan barátságos hangon társalgóit az alpesek lakójával, mintha teljesen egyenrangúak lettek volna. Körülbelül a következő párbeszéd folyt le köztük: — Hogy hívnak? — Hanslhuber. Hát téged? Ott és akkor az irni-olvasni nem tudó és várost se igen látott pásztor és egyéb paraszti nép épp oly kevéssé ismerte az Ön-t, mint a még akkor nem létező automobilt. A főherceg hát se nem méltatlankodott, se nem csodálkozott, hanem nyugodtan felelte: — Engem Karinak hívnak. Voltál már Bácsben? — No de hányszor! — füllentett a hegylakó. — S nem tévedtél ott ei? — Nem, -- felelte a Hanslhuber ■ mert olt minden idegen mellé vezetőt adnak. A császár nagyon amerikai újságíró. Az Egyesült- Államok kormánya például nem ad polgárainak Oroszországba útlevelet, csak a missziók mehetnek be. Én is egy segélymisszió tagjaként jártam be Oroszországot, ahova novemberbe visszatérek. A másik nehézség a vasúti közieke dés hiányossága. Varsóból például csak hetenként egyszer megy az orosz határra vonat. Ennek közvetlen összeköttetése van Moszkva felé. A közvetlen vonat a mozdonyból, szerkocsiból s egyetlen személykocsiból áll.E vonaton csak a varsói orosz követ engedélyével lehet utazni. — A vasúti közlekedés Oroszországban általában nagyon primitiv. Az állomásokat ugyan rendbe hozták, kitatarozták, sőt deziníiciálták is, a vonatokat azonban iával fütik s meri az álornásokon nincs elegendő fa, a vonat a nyílt pályán többször megáll, a vasúti személyzet és az utasok elmennek iát vágni s a vonat Így áz utasok által gyűjtött fával megy tovább a következő erdőig. — A vasúti utazás ennek dacára rendkívül /drága. Kíevtől Moszkváig 40.000,000 rubelt,! Moszkvától Rigáig 20.000,000 rubelt kell fizetni a vasúti jegyért.—< a favágáson kívül. — Azok a hírek, amelyek azj orosz nyomorról szólnak, nem5 túlzottak. Rettenetes, szinte, elképzelhetetlen a nyomor még ma is, noha az idei jó termés és a külföldi missziók már enyhítettek azéhínségen. Különösen a városokban van óriási nyomorúság. A falvakban a gazdák nem éheznek, a szigorú rekvirálások és büntetések miatt azonban nem termelnek több búzát s burgonyát, mint amennyire a maguk háztartásában szükség van. Ha mégis van feleslegük, azt elcserélik. Oroszországban vígan virágzik a »baiyuzás«. Nadrágért, ingért, katonabakancsért adják a krumplit, búzát, lisztet, vajat, tejet. — Van is a parasztoknak mindenük. Az orosz intelligencia megette a zongorát, a perzsaszőnyeget, a hölgyek elegáns ruháit és az urak ruházatát s mindez a parasztházakba vándorolt. Több helyütt láttam, hogy. a zongora nem fért be a paraszt szobájába, hiába bontották ki a falat. Á zongora egyik része most kint van az utcán, mig a másik része a falon belül a tiszta szobában. — Mostanában a városokban is lehet élelmiszerhez jutni. A szovjet ugyapis nemcsak a kereskedelmet támasztotta fel, hanem feltámasztotta a pénzt is. Akinek pénze van, nagyon sok millió szovjet-rubelje, vásárolhat a boltokban, amelyek már sora kinyílnak az orosz városokban. Pénze azonban nagyon kevés embernek van. • Aki valami utón-módon idegen valutához jut, a boltokban már kávét, teát, friss vajat és zsemlét jó ember, és nem akarja, hogy a vendégei eltévesszék az utat abban a rengeteg nagy városban — Hát csakugyan olyan nagy az a város? — Ajjajaj! Borzasztó nagy. Csak az tudhatja, aki ott volt. A világ két részből áll, Bécsből és a többi világrészből. És Bécs a nagyobbik. — Hát hogy’ győzi ott a császár az uralkodást? — Hát úgy, hogy van neki ezer minisztere és mindegyik ellátja egy-egy városrésznek a dolgát. — No és a császárt láttad? — Számtalanszor. A burgmuzsikát akárhányszor együtt hallgattam vele. — És hogyan yoí császár? — Biborruhában, nagy palásttal. csupa arannyal telehintve, gyémántgombokkal, a fején korona s a jobbkezében — — Esernyő? — Ab, persze! Kormánypálca! — S a burgban is voltál? — Nem egyszer. — Képzelem, minő szép?: — Dehogy tudod elképzelni!* Nem tudod. Ezüsttéglákből készült s arannyal van bevonva, a kapui meg az ablakjai pedig drágakövekkel kirakva. Úgy csillog, hogy az ember majd megvakul tőle. Hogy óvjam a szemem világát, mindig fekete pápaszemmel jártam. — igazán? — Nem hiszed? A pápaszem még tavaly megvolt és a Sepptmeier látta is, mielőtt meghalt... Az udvara pedig%be van vonva brokáttal. — Mért? — Csacsi! Hát azért, hogy. a kövezete, amely csupa'’ékkő, meg ne ázzon. — Csodákat beszélnek a Szent István-templomról. Igazán olyan szép az? — Még a burgnáí is szebb. Csupa merő gyémánt s csak az a baj, hogy az építőmester nagyon keményre kalapálta, nem lehet belőle semmit se letörni. — Es a tornya? — Az rubiniból van. — Voltál fönt rajta? — Hogyne! Fölkrakszliztam rája. — S mennyi idő alatt jutottál föl? — Nem tartott egészen két napig s a tetején voltam. Erre Ferenc Károly arca talán mégis némi csodálkozást árult el, mert a jámbor Aelpler bizonykodva tette hozzá:- Kevesled az időt? Lehet, hogy ie 3—4 nap alatt se értél volna föl, de hát tudnod kell, hogy1 kitűnő hegymászó vagyok és úgy sétálok föl a Dachsteinra, mint ahogy most itteif sétálunk*.. Én. szaladó lépésben szoktam hegyet mászni, s akiket vezetek, azokat ölben szoktam fölvinni a legmagasabb csúcsra. — Te bizonyosan ügyes vadász is vagy? Aki igy hazudik, gondolta a főherceg, az csak vadász lehet! És csakugyan annak vallotta magát. --- v_i -
