Bácsmegyei Napló, 1922. augusztus (23. évfolyam, 208-236. szám)
1922-08-13 / 220. szám
TO. mäl BACSMEGYEIHAPLÖ 1022. augusztus 13. elintézni akarná, pedig szükséges, mert legtöbben még a jóslás? összeget is mellékelték. A pesti valutísok'áltitőlag megválasztották 3 jősnőfc vćdnoknojuknek; A fáma szerint ugyanis sokan neki köszönhetik vagyonukat, mert az ö tanácsára állandóan haussera játszottak. Amióta a baisse beállt, nagy veszteségek árán sokat» kiábrándultak belőle. A pesti valutások vécJnöknSje. Budapestről jelentik: A mai tőzsdeiragály és spekuláció-járvány idején több régi tőzsdetag és játékos időnként egy csendes „kis Izabella-utqai helyiséget keres lel, ahol előzetes információkat és tanácsokat szerez be a tőzsde további meuetére, az értékpapírok és valuták állásának sorsára. Megtudtuk, hogy ez az Izabella-utca 5. szám alatti helyiség nem más, mint egy jósnő lakása, ahol a jősasszony névleg Heitler Zsigmondné, megjósolja a tőzsdei hausset vagy baisset, tenyeréből olvas és kártyát is vet. A, konyha váróteremnek van berendezve.'- Legalább húszán várakoznak itt. Komoly, csaknem tudós külsejű férfiak, elegáns fiatalemberek, akikről észreveketni, hogy kalácsukat a börze táján keresik, idősebb asszonyok, fejkendős nők és fiatal leányok tarka tömegét talájtuk ott. A fiatal hölgyek beszélgetéséiből csakhamar kiderül, hogy szinir.övendékek, sőt kettő közülük egy fővárosi színház tagjai, ők is kiváncsiak lövőjükre, bizonyára arra, hogy mit hoz számukra az idei színházi szezon. -Vagy másfélorai várakozás után, kerül ránk a sor. Egymásután jötték ki kiagyúit arccal előttünk a ’ jósnőtől azok, akik, már tudatában voltak annak, hogy mi- a „jövő. Egyszerű polgári berendezésű szobában fogad Heitlerné asszony. Kis iícerck asztalka előtt ül. Elmondjuk neki, ki ajánlott hozzá és hogy jósoltatni szedetnénk. Panaszkodik, hogy az utóbbi időben különösen sokan keresik fel, akik mind-tenyérvonalaikból jósoltattak. Ez a nagy kereslet összeesik a korona esésével és a nagy tőzsdei meglepetések idejével, mert most mindenki, akinek valami Jtöze van a tőzsdéhez, kiváncsi, mit hoz -a jövő. Esnek vagy emelkednek a papírok* Már egészen kifáradt a sok tenyérvonal olvasástól, mondja, mert az roppant kimeríti az idegeit. Naponta számos vendéget kénytelen elutasítani. De igy is nap-nap után 30—40 kliensének mond jövőt. Ugyancsak nagy a levélbeli érdeklődők száma. Siófokról, a Balaton mellől számos tőzsdés érdeklődik nála, hogy alakul a valuta, felszöknek-e még az értékpapírok, esik-e a korona. Titkárt kellene tartania, ha valamennyi levelet Korszerű kérdések — fi kultúra köréből ~ 3. Ciuilizácló, kulíara, müudiséq Közíu'daí szerint ä három működési kör: civilizáció, kultúra, műveltség, három egymástól különálló, de egymással érintkező1, határos terület. Ez a felfogás a tudományban is él s a nevezett fogalmakat kitűnő tüdór sok egészen közkeletűen, nem ritkán ingadozóan használják, aminek alapja e fogalmak történelmi kialakulásában van. Eredetük szerint aisgórög es ä római művelődésre vezethetők vissza. A civilizáció, mely, sorrendünkben az első helyen áll, a rómaiból származik, a római uralommal függ öszsze. Azok a viszonyok, amelyekből a civilizáció eszméje kialakult, a görögöknél nem voltak meg. Ök nem voltak hóditó nép, más nemzeteket nem igaziak le, mint a római, amelynek a története a hódítások szakadatlan láncolatából áll. A görögnek nem volt módjában meghódított államok lakosságának polgárjogot adni, azt Civilizálni, felruházni a joggal, amely őket a birodalmon belül, az állami életben, emberi méltóságukhoz juttatta volna. Ez a római népnek volt a hivatása s az ő intézményei alapján alakult ki a civilizáció mai fogalma, amely Wilhnann, korunk egyik legkiválóbb tudósa szerint, első1 sorban berendezéseket, életformákat jelent, amelyek az embert egy közösség tagjává avatják, társulásra bírják; jelenti tehát az úgynevezett természeti állapot cíur va és könyörtelen egoizmusát megszüntető intézményeket s mint ilyen a vallási, állami berendezésen, az erkölcsön s a társadalmi renden alapul. (Didaktika. I.) A görög hivatás ezzel szemben más. A görög megművelte a földet, a termékből más cikkeket állított elő és azokat forgalmoba hozta, ä gimnáziumban megnövelte a testét és kiművelte a lelkét, teremtett vallást, művészetet, tudományt, s adott olyan, szellemi alkotásokat a világnak, atomokét a római kultúra nem mutathat föl; adott az életnek magasabb szellemi tartalmat s ezen a réven a műveltségnek ma is élő alkotó, része. A művelődésnek az a ijeme, amelyet a görög hajtott végre, s ami mindannak a megmunkálását jelentette, ami az embert magasabbra állította, élete jobbá, szebbé, igazabbá, tökéletesebbé tette, jelentette magának a zembernek kiművelését, az életföltételek előállításával kapcsolatban. A kultúra, mondja Willmann, a természeti állapotból kiemelkedett emberi szellem előtt föltáruló munkaterületek megművelése .amelyek a fáradságot javakkal fizetik vissza s az életet finom, nemes tartalommal töltik meg. (U. o.) Inkább az ujabbkori fejlődésnek az eredménye az, amit műveltségnek mondunk, ami jelenti az egyénnek szellemi tartalmát éppen úgy, mint a társadalom lelki életében fölhalmozott, vagy inkább lerakodott eszmék, érzések, törekvések összességét, kapcsolatban a társadalmi intézményekkel, az állami élettel, a foglalkozásokkal, vallással, a múlttal stb., azzal, amit egyszóval közműveltségnek mondunk, bele tudva az egyéni műveltséget és a társadalmi intézményeket is. Willmann a műveltség fogalmát a civilizációtól és a kultúrától pontosan elhatárolja s mint különálló területet kezeli. (U. o.) Ezek a fogalmak ma igy állanak egymás mellett, belső kapcsolatuk, i illetve azonos voltuk föltüntetése nélkül, bár a közszokás e három fofürdőre, se tengerre, se zöldbe nem vándoroltak soha, évtizedeken át hűségesen a poros fővárosban nyaraltak s arra eskiidöztek váltig, hogy ennél bajosabb »Sommerfrische« nincsen széles a világon. Mind ra két jeles férfiú — és méltán —■ íigeu nagy tekintélynek örvendett. iPodmaniczky becsület - ügyekben -Károlyi Pista gróf mellett a nagy arbiter szerepét játszotta, Pulszky »pedig régészeti és művészeti kérdésekben volt az első szaktekintély mindaddig, mig a fia, a szerencsétlen véget ért Pulszky Kari a feje fölé nem nőtt. De úgy látszik, a nyaralás kérdésében nincs tekintély, — az ő tanításuk hiába való volt s á példájuk nem vonzott senkit. Ahogy a kánikula kitört, elnéptelenedett a főváros, mindenki menekült a forró aszfalttól meg a sirokkós széltől, s voltak napok, amikor a politikai és a tudományos világot csak a uagyorru muzeumigazgató és a »schottisch« báró képviselték az ország fővárosában. Azt állították ök ketten, hogy Budapest a képzelhető legszebb nyári város, amit Podmaniczkynak szívesen hitt el Pulszjcy, aki régente Nizzában ennél is melegebb nyarakat töltött, és Pulszkynak Potímaniczky, alá sohase szenvedett a hőségtől, s aki ha mások panaszkodtak a tűrhetetlen íorróság ellen, mosolyogva mondta; »szép nyár!« Ötven év előtt még az ödeg Táncsics Mihály is gyakran fölbukkanó — báx igen szomorú — figurája volt az utcának, de persze nem a divatogalmaf fölcseréli egymással és csaknem azonos értelemben használja, Itt-ott a tudományban is találunk; nyomokat az azonosító felfogásra.i Így Drieszmans, a kultúra tudományának jeles munkása, a civilizációt! és a kultúrát élesen elhatárolja, e kettőnek viszonyát két egy központú körrel szemlélteti, a belsővel jelezve a kultúrát, a külsővel a civilizációt, mintha ez amannak csupán csak) kerete volna. Belsőbb összefüggést; állapit meg egy másik hasonlata. Aj kettő közt a tüdő1 és a szív viszonyát! keresi, hogy a szív működése fokoá zódjék, a tüdő ózont bocsát rendel-! kezesére. (Wege zur Kultur.) Azon-! ban se a koncentrikus körök, se aj szív s tüdő, hasonlata a lényeget nemj magyarázza meg. A hasonlat értelmében a civilizáció lehetne talán á’j szervezet, amelynek a határai közt: a kultúra, mint lüktető erő, mint irányító hatalom él? Nincs-e köztük] valami mélyebb kapcsolat? Nem je-, lentik-e ugyanazt más-más néző-' pontból? Hogy nem függetlenek» egymástól, az bizonyos, de miben! áll köztük a kapcsolat? S hogyant kapcsolódik hozzájuk a közmüveit-' ség vagy műveltség általán? A három területnek a viszonyai] Schiiffle, a szociológia egyik alap-: vető tudósa, abban látja, hogy a kultúrában legyőzzük a külső világot; meghódítjuk a természetet, jólétei! teremtünk, szellemben és testben kibontakozunk a természeti állapotból,■ s mint egyén és mint társadalom, fenntartjuk magunkat. Ezzel szem-’ ben a civilizáció mindig több és egyenletesebb polgárosodás kialakulása békés közösségben és forgalomban. Ez a rend, a fegyelem, a jog or-> szaga. Schüifle szerint tehát a kultu-; ra a civilizáció eszköze. Schüifle1 azonban érzi, hogy a civilizáció és a' kultúra ilyen szembeállítása valami belső elégtelenséget zár magában, azért a kettőt összefoglalja egy magasabb egységbe, a műveltség (Gesittung) fogalmába', azonban a civilizáció és a kultúra lényegbeli különbségét fenntartja, mert e két, illetőleg három terület belső egységéi nem állapítja meg. Valóban ez a szétválasztás ma márt egészen idejét múlta. Annak, amit különböző szempontokból civilizációnak, kultúrának vagy müveltségsaknak. A kopottabbakat járta, amelyek hivató Labb keretül szolgálhattak az ő sajnálatosan lekopott szegényes egyéniségének. Akit !848- ban a márciusi ifjak mint a nap egyik hősét s a gondolatszabadság mártírját szabadítottak ki a magyar Bastille-bőí s vállukon vittek a nép üdvrivalgása között végig az utcákon, egy negyedszázadai e dicsősége után, szegényen, kopottan, már majdnem teljesen vakon botorkált gyenge lábon és rossz cipőben ugyanezen a vonalon. Micsoda gondolatok cikázhattak keresztül a borús homloka mögött működő fáradt agyán? Eszébe jutott bizonyosan a régi dal a régi dicsőségről, amely nem is késik, hanem végleg eltűnt az örök éj homályában, s talán eszébe jutott a dante-i szomorú igazság is: Nessun maggior’ dolore, nincs nagyobb fájdalom mint a bánat óráiban visszaemlékezni elmúlt szép időkre... Nincs. S mi nagyon megsajnáltuk a levitézlett jó öreget, akinek a szerepe valaha nagyobb volt1 mint a tehetsége, s most kegyetlen kiegyenlítő princípium! — kisebb a tehetségénél! Hóna alatt könyvekkel járkált, a saját müveivel, amelyeket önmaga terjesztett, s ajánlott föl a lelkes irodalompártolóknak (akkor még pártolni kellett az irodalmat!), mert a könyvesboltokban— óh, hálátlan a világ és hamar felejt! —- nem kereste őket senki. Vánszorgó alakja betévedett olykor az egyetemi olvasókörbe is, ahol néhány lelkes fiú, főleg ha hóeleje .volt, megvette tőle egy forint ötven krajcárért a Hunnia Függetlensége című hazafiságtól duzzadó és becsületes célzatú, de nem különösképpen értékes könyvét. A szerkesztőségekbe, kivált a baloldaliakba, is íöltapogatództa a fáradt tagjait néha, s bizonytalan járása, gyászos szemüvege, kuszáit ősz szakálla nagy anarkronizmusként hatott a jobbára fiatal és vidámkedélyü újságírók zajos miliőjében. De mint a »nagy idők« egy igazán klasszikus tanúját barátságosan fogadták, és szivarral, dohánnyal szívesen kínálták... Efemér dicsőségét a derék öregur nagyon is sok esztendővel .élte túl. Csali igen magas korban sikerült meghalnia, s utolsó éveinek a nyomorát Eötvös Károly és még egykét függetlenségi képviselő enyhítette. De csak enyhítette... Sajátságos, hogy milyen a nyomor! Csak enyhíteni tudnak rajta, segíteni nem tudnak! Az öregtől, aki már a pályája végén tartott, amikor az uj Budapest megszületett, áttérek a fiatalokra, akik csak akkor kezdtek közéletet élni (közélni, ahogy yalaki tréfásan mondta), s akiknek egynémelyikéről a legmerészebb jövendőmondó se merte volna megjósolni a karrierjük merész ívelését, s azt a fényes pályafutást és dicsőséges beérkezést, amelyet kényeztető sorsuk fenntartott nékik. A Váci-utcának mindennapos vendége volt abban az időben egy eszményien szép fiatalember — aminőkkel a francia romantikusok és Jókai regényeiben szoktunk találkozni —, szépnövésü, karcsú, elegáns járású, kékszemü, lengő szőke, fiirtü, aki még a köpönyegét is olyan, festői módon tudta a vállaira csapni mint egy regényalak vagy egy geniális művész. Mikor először láttam meg, én is azt hittem (mint minden-! ki más), hogy zenevirtuóz vagy festő. Bizonyos, hogy ilyen külsővel egy zenésznek nem kellett volna, a! Liszt művészetével játszania s egy, piktornak a Raffael tehetségével festeni, s olyan diadalokat aratott volna mint Liszt Ferenc és Raffael Sanzio. Sőt a Mme d’Agoult vagy a Fornarina, és a két sokat szeretett művész többi szép szerelme is biz-' tos lett volna neki... De a természet itt elkövette egyikét ama baklövéseinek. amelyeket már megszokhattunk tőle. Ez a szép jelenség; a valóságban fiatal prókátor volt, alá később parlamenti szerepet is játszott s mint inagasrangu bíró végezte pályáját: Emmer Kornél. Bi-, zonyára a legszebb ügyvéd volt (Birkáss Gyulánál is szebb), aki valaha, diplomát kapott, s alig hiszem, hogy; volt annyi kliense, ahány női bámu-. lója. A prózai foglalkozású szép ember művészi exterieur-je sok hölgyet babonázott meg, s nem egy regényfaló és regényeket átélni vágyó fiatal asszony és lány sóhajtotta busán, amikor azt hallotta, hogy ez az Athos-ra és Berend Ivánra emlékeztető bájos szőkebaju fiatalember se nem költő, se nem művész, hanem jogász.:, kár, kárl .Aki a tenyeréből olvassa ki a züricM deviza árfolyamokat
