Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)
1922-07-05 / 181. szám
Ára 1 dinár XXIII. évfolyam Suboíica, szerda 1922. Julius 5. 81, szám Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben TELEFON SZÁM: Kiadóinvetni 8—58, szerkesztőség 5—10 Előfizetési ár: negyedévre 90* —dinár SZERKESZTŐSÉG: Kralja Aieaandra-nlica 4 szám alatt Kiadóhivatali Kralja AJexandra-ivi.« 1 (Lelbach-paiota A Népszövetség diplomáciája A Bácsmegyei Napló mai számában jelentette, hogy a népszövetség Jugoszláviában, Romániában és Csehszlovákiában felállítandó titkárságok megszervezésével foglalkozik. E titkárságoknak az a feladata, hogy a helyszínen közvetlen észleletekről jelentést tegyen a népszövetség központjának s hogy minden panaszt a helyszínen vizsgálhasson ki. Nem kenyerünk a hivalkodás. De nehéz lenne mégis elhallgatni hogy amikor a népszövetségi döntőbíróságra vonatkozó eljárás megjelent s ez által ismertté vált az a rendszer, amelyet a népszövetség megalkotói a kisebbségi jogok védelmére hatályosaknak tartanak, a Bácsmegyei N:pló volt • a legelső, amelyik nagyon tiszteletreméltó ellenvéleménnyel szemben rámutatott arra, hogy a döntő bíróság eljárási szabályzata mellett a kisebbségek soha tényleges védelmet nem fognak kapni s t Bácsmegyei Napló sürgette legelő szőr a népszövetségi diplomácia kiépítését oly módon, ahogy azt most a népszövetség meg is akarja valósítani. Mert a döntőbíróság, melynek impériuma nincs, mely a kisebbségeknek actoraius t nem ad, mely a de me, sine me eljárást valósítja meg, amely előtt panaszosként csak a népszövetség tagjai léphetnek fel — könnyű elgondolni, hogy nem fog olyan kormány a panasz emelésre vállalkozni, amelyik a sérelmeket előidéző kormánnyal politikai barátságban van s a hatalom és erő nélküli kisebbségek hálája soha nem fogja megérni a hatalmas és erős elnyomók haragját — a döntőbíróság, eme lyik csak kívánságokat fejezhet ki, de határozatokat végre nem hajthat, alig tekinthető a kisebbségi jogok kielégítő védelmi szervéül. A panaszemelés jogát nyilvánvalóan meg kell adni a kisebbségeknek. De ki legyen jogosított a kisebbségek nevében a panasz emelésre. Egyesek, egyletek, politikai pártok, vagy kulturszövetségek? A kisebbségekhez tartozók is polgárai az államnak. Ezeknek a mai államokban nem lehet olyan statusbeli, olyan közjogi külön állást biztosítani, melynek alapján saját kormányukkal szemben perbeli felek lehetnének. Nyilvánvaló hogy a Népszövetségi eljárást nem lehet acvo publica-vé nép szerüsiteni, mert akkor nemzetiségi sérelmet látna s a Népszövetséghez fordulna mindenki, ak igazságtalannak tartja az adókirová^t, vagy fiainak megbuktaását., De nem lehet a kisebbségek védelmét a nemzetiségekkel nyelvközösségben élő országok kormányaira sem bízni. Mert a kisebbségek számára ezek a kormányok külföldi hatóságok, azokkal se politikai összeköttetéseik nem lehetnek, sem adatokat nem szolgáltathatnak nekik, a külföldi kormányoknak a saját kormányuk elleni föllépésre. El lehet gondolni, hogy a mai megmérgezetí közszellemben milyen retorziónak tenné magát ki a kisebbség, mely a külföldi kormányra bízná belföldi sérelmei orvoslását. Ezért nem lehet kitérni a Népszövetség diplomáciájának megszervezése elől, ha a Népszövet ségnek, illetőleg a Népszövetség tagjainak komoly gondjuk a kisebbségi jogvédelem. A Népszövetség kiküldendő képviselői érdektelenek lesznek akkreditált kormányuk és a kisebbségek közötti jogvitában. Hozzájuk fordulhat mindenki, magános és egylet, pért és szövetség s módja lesz arra is, hogy a helyszínen, közvetlenül, hivatalból észleljen és közöljön a Népszövetséggel olyan adatokat, melyekből a beavatkozás szüksége megállapítható lesz. Kisebbségi jogvédelem népszövetségi diplomácia nélkül el sem képzelhető. Pánik töri ki Németországban a Harden elleni merénylet miatt Hogy történt a merénylet ? — Az egyik tettest letartóztatták — A Nemzeti Szövetség tagja — Ha üsse a berlini tőzsdén Berlinből jelentik: Berlin népe még fel sem ocsúdott annak a a merényletnek a hatása alól, a melynek Rathenau esett áldozatul és a jobboldali elemek, amelyek minden áron a német köztársaság felforgatására törekszenek, máris újabb életjelt adtak magukról. Ez alkalommal támadásuk nem aktiv politikus, de a legkiválóbb baloldali német publicista, Maximilian Harden eilen irányult. Berlini táviratok szerint Harden hétfőn este elhagyta gruneweldi villáját, hogy látogatást tegyen Berlinben. A Grunewalde egyik elhagyott utcájában egyszerre csak két fiatalember támadta meg és agyba-föbe verte gummibctokkal az ősz újságírót. Harden a támadóknak hátat fordított, de az első ütések a fején érték, ngy, hogy összeroskadt és eszméletlenül terült el a földön. A támadók elmenekültek. Harden feleszmélve, közeli lakására vánszorgott, hol leánya vette ápolás alá, aki egyidejűleg a rendőrséget is értesítette a merényletről. Azonnal autót küldtek a merénylők üldözésére és a nyomozás már tegnap este eredményre is vezetett. Sikerült az egyik merénylőt, egy 18 esztendős gimnazista személyében elfognia. Ezt a fiatalembert azonnal kivit ték a szanatóriumba, ahol időközben Hardent ápolás aló vették. Harden éppen djuási rohumúbói Űrt magához és azonnal ráismert a merénylőre, Hardent már tegnap es e meg operai! ák, de mivel sérülése nem nagyon súlyosak, cl apót a nen. ad különösebb aggodalomra okot. Az eredményes nyomozás egy rendőrségi gépkocsin éj egy seb teben rendelkezésre bocsátott magéngépkocsin történt Az elfogo“ merénylő egy Weichardt nevű gim nazista. Átkutatásakor a Nemzeti Érzésű Katonák Szövetségének tagigazolványát találták nála. A második tettes eddig ismeretien. Berlinben óriási az izgalom és attól tartanak, hogy a napokban megtartandó szakszervezeti tüntetés ennek az eseménynek hatása alatt nem fog olyan nyugodtan lefolyni, amint azt a szocialista párt vezérei szeretnék. Hozzájárult az izgalom nö vekedéséhez az is, hogy a nyomdászsztrájk még mindig tart > és pedig a jobboldali bolseviknek (igy nevezik a szélső jobboldalia kát és a Consulszervezet tagjait) elleni tüntetésképen. Berlinben csak egyetlen lap jelenik meg és ez is csak hat oldalnyi terjedelemben. Ez a lap a kormánynak és a szocialista szakszervezetnek híradó közlönyei Ezeknek az eseményeknek a hatása alatt a gazdasági életben is egyre nö a fejetlenség, mert attól tartanak, hogy ilyen körülmények között Németország nem fog külföldi hitelt kapni. A valuták, különösen a dollár árfolyama, egyre emelkedik és nem iehetetlen, hogy a napokban tartandó demonstráció a márka árzuhanásának hatása alatt is sokkal élesebb jellegű lesz, mint az eddigiek voltak. Ez a pánik különösen gazdasági téren érezteti hatását. A frankfurti és hamburgi tőzsdéket kedden meg sem nyitottuk. Mert újságok nincsenek, mindenféle ellenrizhetetlen hir terjed el, ami vaósággal ,megbénítja az úgy is megfélemlített kereskedelmet. Beszélnek egy készülőben levő monarchisla puccsról is. Minden po zitiv hir forrás és ellenőrzés hiányában, valóságos orgiát ül a tőzsde is. A dollár elérte újra a 430 at. A svéd koronát 112 márkával, a cseh koronát 8.25 márkával jegyezték. A sajtó tudósításai nélkül szinte észrevétlenül folynak tovább a függetlenségiek tárgyalásai, akik végleg elhatározták a kormánypártba való belépésüket. Elfogadták a köztársaság védelméről szóló törvényt Berlin. A birodalmi tanács hétfőn késő estig tárgyalta a köztársaság védelméről szóló törvényjavaslatot. A bizottságok reggel óta dolgoztak a javaslatokon és azokat délre el is készítették a plenum számára. A plénum elé több lényeges változással került a törvényjavaslat, igy beiktatták azt a paragrafust, hogy vezető közigazgatási és igazságügyi állásokba csak megbízható republikánus embereket szabad kinevezni. Ezenkívül megállapították azt is, :t ngy nemcsak a köztársasági államformát védje a törvény, hanem az egész jelenleg érvényben levő alkotmányt. Nagy vita folyt a törvényjavaslatnak arról a szakaszáról, amely szerint a volt dinasztia tagjait, ha a köztársaság ellen vétenek, kiutasítják a birodalomból és a birodalmon kívül élőknek megtiltják a hazatérést Kelet-Poroszország és Bajorország képviselői kijelentették, hogy ez a szakasz sérti a nép nagy részének érzelmeit és azért ezzel a szakaszszaí a törvényt nem fogadhatják el. A plénum mégis a szakasz mellett döntött és a kelet-poroszok kisebbségben maradtak. Elfogadták azt a törvényjavaslatot is, amely amnesztiát ad mindazoknak, akik a Kapp-puccs óta politikai vétségeket követtek el, — Árvére a puccsistákat és gyilkosokat A független szocialisták a kormányban Mint föntebb már hirt adtunk róla, a független szocialisták birodalmi konferenciája elhuturozla a pártnak a kormányba való belépését. A pártvezetőség kedden újra megbeszélést tartott a szociáldemokratákkal a kormányba való belépés részleteiről és a polgári pártokkal való tárgyalásról. A centrum és a demokraták hir szerint meg fognak elégedni a függetleneknek oly értelmű kijelentésével, hogy a a demokratikus köztársaság alap- * ján állanak és nem törekszenek j proletárdiktatúrára. A függetleneknek a parlamentben 67 szavazatuk van és igy belépésükkel a koalíció abszolút többséggel rendelkezik.