Bácsmegyei Napló, 1922. július (23. évfolyam, 177-207. szám)
1922-07-16 / 192. szám
10. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1922, julius 16. komolyan az ezredes, — hiszen nálunk állandó a háború, tehát szabályozni kelll az ilyesmit. A parlament kiszámítja ée megszabja: hány halott és súlyos sebesült eshet egy hónapra, anélkül, hogy az üzem fennakadást szenvedjen. Ez nagyon nehéz dolog, de roppant célszerű és hasznos. Ezért persze itt csak mathematikus lehet képviselő. Ám még igy is. megtörtént, hogy a tavaszi láz egy kissé erő-sebben elkapta az embereket s a májusi anyagot már április végén kilőtték. Emiatt egy hónapra be kellett szüntetni a harcot. Mondhatom, rettenetes hónap volt. Az emberek nem tudtak mihez kezdeni. Céltalanul, lehangoltan és csüggedten kóvályogtak ide-oda, Sokan kétségbeestek, elvesztették életkedvüket és öngyilkosok lettek. A tolvajok, rablók, csalók, hihetetlen mértékben elszaporodtak s valósággal föllélegzett mindenki, mikor junius elsején újra megindult a háború. Láthatja ebből, hogy amit mi csinálunk, az nem bolondság. A latinok azt mondták: Si vis pacem, para bellum. Ez azonban csak félrendszabály. Mi annyira akarjuk a békét, hogy levontuk a végső konzekvenciákat és állandósítottuk a háborút... A kis kadét szemebogara elnyilott s mintha valami furcsa láng villant volna föl a sötét, kerek ablakocska mélyén. Azután kissé fáradt mosolylyal eresztette le pilláit. Az alig vonalnyi rés sarkából lopva, ravaszkásan lesett ki rám gyanakvó tekintete. Erre a pillantásra szinte elfutott a hideg. — Később kimentünk a harctérre, I— folytatta majdnem vidáman, — <— az ezredes ott is mindent megmagyarázott. A néma ágyuk, golyószórók, aknavetők és puskák nesztelenül működtek s én nem győztem csodálkozni pompás teljesítményükön. De legjobban meglepett a levegő tisztasága. Sem lőporfüst, sem hullabüz nem érzett semerre a harctér beláthatatlan sikja fölött. Kiváncsi kérdésemre kísérőm felháborodva felelt: Hát az ön honfitársai még olyan mély fokán állanak a barbárságnak, hogy az éltető levegőt, feloszlói hullák szagával engedik megfertőztetni?! Hát vadállatok az önök hadvezérai, hogy a harcoló csapatok egészségével ennyire nem törődnek?! Nálunk ilyesmiről szó sem lehet. Az elesettek testét minden este összeszedik s beviszik a darálóba. Látja, ott jobbra, azt a vöröskeresztes zászlóval megjelölt gula-alaku épületet? Az a daráló. Ott dolgozzák fel az elesetteket konzervvé. Csak nem hagyhatunk elrothadni ennyi friss húst?! Ez egészen természetes s egyben megoldja az élelmezés nehéz problémáját is. Ön, úgy látom, zseniálisnak találja okfejtésemet. Pedig az korántsem zsehiálitás, hanem pusztán a józan ész, belátás és logika dolga. Az ember azért öl, hogy megegye az elejtett zsákmányt. Ez az egyetlen igazolása minden gyilkosságnak. — Es a súlyos sebesültekkel mi történik? Egyetlen rokkantat sem láttam a városban, — kérdeztem a barátságos ezredest kissé szédülten. — Nálunk mindenki tudja kötelességét, — válaszolt kísérőm emelt hangon, — a reménytelenül súlyos sebesültek önként jelentkeznek a darálóba. A hősiességnek ezt a fokát persze mi is megbecsüljük. Az önként jelentkezők húsából a »hősök konzervje« készül, elegánsabb és jobb kivitelű dobozokban. A doboz fedelét pedig artisztikus vignetta disziti, első, másod és harmadosztályú kitüntetésekkel ... — Ebben a pillanatban az ezredes hirtelen felszisszent és térdéhez kapott. Azaz hogy csak a térde helyéhez, mert jobb lábát egy néma gránát szilánkja tőben leszakította. Féllábon, kardjára támaszkodva, sápadtan állt mellettem s meghatottan nyújtott kezet. Elbúcsúztunk, pár rövid, póztalan szóval. Arcán átszellemült büszkeség ragyogott. Még egyszer szalutált, aztán tántorogva, bicegve indult a daráló felé... — Irigykedve néztem utána. — De igy, társtalanul, csakhamar; bizonytalan rettegés fogott el, hiába' akartam legyűrni magamban a megszégyenítő félelmet. Hirtelen rohanni kezdtem visszafelé. Rövid, idő múlva bent jártam az iskola környékkén. A négy nyomorék fiút akkor tolta ki egy targoncán az udvarról a pedellus. Úgy feküdtek egymásra dobálva, mint a lisztes zsákok s feBernáth Gáspár is szegény volt, de mindig úriember maradt, s őt nemcsak szerették, de nagyon is becsülték, s mikor meghalt, őszintén megsiratták. Sajátságos humora volt, egészen egyéni, amelynek a jóizü termékeit Gazsiádáknak nevezték. Ilyen volt például az a tréfája, amlyet Podmaniczkyval csinált. A nemes báró tudvalevőleg a feltűnő kockás ruhákat kedvelte, s egyszer igen nagy kockáju pepita nadrágban ült a Vadászkürtben. Komoly ábrázattal közeledik hozzá Bernáth Gazsi, s titokzatosan kérdi: — Látod azt a két urat ott a harmadik asztalnál? — Látom, — felelte a cifra báró. — Nohát, akkor fuss innen, menekülj, mert ezek az urak éppen most határozták el, hogy vacsora után sakkozni fognak a nadrágodon. Mikor Nyáry Pál, a kitűnő politikus, öngyilkos lett (a dunasori Stein-ház negyedik emeletéről ugrott le), igazán országos volt a gyász s a kedélyeket a Teleky László tragikus halálához hasonló szomorúság tette bánatossá. Bernáth Gazsi akkor is megtalálta a megvált szót, amely legalább pillanatra mosolyra derítette a szomorú arcokat. — Én is megtettem egyszer ezt a bolondot, — igy szólt. — Én is leugrottam egyszer a harmadik emeletről. S ezt oly hangon mondta, mint ha azt beszélte volna el, hogy tegnap a Császárfürdőben volt. Álmélkodva néztek rá, s valaki megl kérdezte: — És semmj bajod se történt? — Semm, — felelte-rendületlen komolysággal Gazsi. — Életben maradtam, mert útközben meggondoltam a dolgot, úgy az első és második emelet között és ,visszaugattam. . A- búsuló mag^roL- Muytelének voltak mosolyogni a kedves ötleten, amely oly jellemző volt e különös humorra, amely nem kevésbbé volt egyéni mint a Marc Twain-é vagy a Sipuluszé. ö abszolút lehetetlenségekben »dolgozott«, nagy vonásokkal rajzolt, freskószerüen festett, s talán ezért volt oly kibékitö hatással a hallgatóra és az olvasóra ,s az Írásai, amennyiben még hozzáféhetők, ma is élvezhetők, s kevésbbé koptak el mint a kortársaié, akiknek halvány novellái már az ócskavasak lomtárába valók. Gazsi, amint mondtam, szegény volt, de azért fejedelmien bőkezű a nála is szegényebbekkel szemben. Egy szégyenlős szegény szegény özvegyasszonyt időnkint kisebb-nagyobb összegekkel támogatott. Egy alkalommal csak egyetlen forintot küldhetett neki, de az adomány értékét növelte mégis a levélke, am^ly mellékelve volt hozzá, s körülbelül igy szólt: — Bocsánatot kérek, Hogy ily kis Öszszeget küldök. Ez a forintos bankjegy eredetileg tízforintos volt, de amint ma reggel átjöttem a lánchídon, a nagy szél lefújta róla a nullát. Máskor majd jobban vigyázok. S a jövő hónapban vigyázott, hogy a szél a tízforintost meg ne fossza a zérótól. Finom érzékenységét és nemes büszkeségét a következő eset jellemezte. Volt akkoriban a váci-utcában egy igen előkelő fűszer- és csemegeüzlet, az Emresz Karoly delikatesz-boltja. Nagyon jó t rátsá ban élt Gazsi az üzlet tulajdonosával, akihez olykor sétája közben bi -benézett. Ilyenkor Embrcsz ur mindig megkínálta a népszerű írót valami édességgel, fügével, datolyával, cukrozott gyümölccsel. Ő persze szinte túlzásba vitt diszkrécióval éppen csak egy kis kóstolót fogadott el mindig, g gondosan jük kókadtan lógott alá ä targonca széléről, mint a vadásztarisznya mellé akasztott foglyoké. Futottam tovább s csakhamar ráakadtam a vödörre. Beleugrottam, meghúztam a láncot és indultam vissza, hazafelé, a sötét aknában. Mikor megérkeztem, az orvos már ott állt a kút kávája mellett, két ápolóval. <ök segítettek a kiszállásnál... A kadét elhallgatott és szőke feje, homlokába csapzott selymes hajával, kimerültén hanyatlott hátra. Halántékát kiverte a verejték. De aztán összeszedte magát. Derűsen, huncutkodó, gyerek-mosolygással nézett rám megint, majd váratlan elkomolyodással, megindult, panaszos hangon mondta: — Nincs nekem semmi bajom, csak néha ilyen furcsa dolgok történnek velem... Ártatlan, nagy szemei az őszi rég borulását tükrözték. Lenn, Lipót császár szomorú mezején pedig siryá karikáztak tovább a szélben az elszabadult, száraz falevelek. Az okkultizmus világából — Távolbalátás és mágia — Nagy feltűnést keltettek néhány hónappal ezelőtt a bécsi Scherman produkciói, Látogatói kéziratot adtak Scherman kezébe anélkül, hogy Írójuk nevét, jellemet vagy történetét közölték volna. Scherman bámulatos pontossággal megadta a kézirat szerzője egyéniségét lezajlott eseményeket, jóslatokat mondott jövőjére vonatkozólag, amelyek bámulatos rövid idő alatt teljesedtek, szóval clairvoyant képességeinek meglepő bizonyítékait szolgáltatta. E képesség — mint korábban említettük — Európában számos embernek sajátsága s különösen az északi tájakon van nagyobb mértékben kifejlődve. Az u. n. „távolbalátás“ — mert Scherman produkciói ebbe a körbe tartoznak vallásos és tudmányos részről — több ízben volt vizsgálat tárgya. Mielőtt e magyarázatokkal foglalkoznánk, a clairvoyant tevékenység külső formáit Írjuk le, mint amelyek maguk is sok jellemző vonást tüntetnek fel. A „médium“ (értjük alatta azt, aki e távolbalátó képességgel fel van ruházva) a látás alatt nincs öntudatánál. Akár hipnotikus befolyásolás idézte elől a „trance“ állapotát, akár spontán módon (autoszu gesztió) jutott a médium a látással kapcsolatos állapotba, mindkét esetben öntudatának teljes, vagy részleges kikapcsolódása jelentkezik (sokszor visszatérve a normális állapotba, nem is emlékezik arra, amit a trance-ba mondott, vagy leírt) A kikapcsolódott öntudat helyébe egy másik lép, amely nagy mennyiségben tartalmaz olyasmit, ami vigyázott, hogy ne hihesse senki, miképp corkoskodni jár be. Történt egyszer,! hogy igen szép, étvágygerjesztő aszaltszilvát i pillant meg Gazsi, s ő, aki kínálás nélkül sohase nyúlt semmihez, nem tudott ellentállni a vágynak, hogy a kívánatos gyümölcsöt megkóstolja. A kezét kinyújtja a láda után amelyből a szilva feléje mosolygott, hogy egy szemet kivegyen belőle. De az ujja hallhatóan koppant, mert a láda fölé üvegtető borult, amelyet az öregedő irő gyenge szeme nem vette észre. Gazsi elpirult az »eset«-et a »szerénytelensége« méltó büntetésének tartotta, s a neki most már nagy előzékenységgel fölajánlott csemegét nem fogadta el. A boltba ezután is bejárogatott, de soha többé nem evett ott semmit, — azt hozta föl kifogásul, hogy az orvosa eltiltotta minden édességtől. Ilyen hatással volt rá az a kis fiaskó... Azt hiszem, a mostani Budapest se olyan léha fráter, aminő a nemzet bárója volt, se oly finom karaktert, aminő Bernáth Gazsiban lakozott, nem tud felmutatni. Még egy ötletét jegyzem föl a kiválóan rokonszenves derék írónak és hazafinak. Amikor a Bach-korszakban igen sok magyar ember német látogatójegyekkel is ellátta magát, ő is nyomatott ilyeneket .amelyiken érthető iróniával nemesek a kereszt-, hanem a vezetéknevét is germanizálta. A kártyák igy festetek: GÁSPÁR BERNHARD S. aztán mindazoknál az ismerőseinél, akik nem átalottak német vizitkártyát csináltatni leadta a magáét. Én még láttam egy ilyen kártyát, humoros emlékét egy szomorú korszaknak* - ■ ^ létezett a médium éberöntudati állapotában, sokszor azonban — és voltakép itt kezdődik a probléma — olyasmit tartalmaz, ami az éber öntudatban nem volt és nem lehetett benne. (Pld. azoknak az elmúlt eseményeknek a képei, amiket Scherman egy-egy levélből, kéziratból „látott“.) Emlitettük, hogy az okkult bölcselet ezt az uj öntudati állapotot (Steinernéi; Hellseher) úgy tekinti, mint a korlátolt egyéni öntudattól való szabadulást és egy szélesebb kozmikus öntudat lépcsőire való felemelkedést, ahol — mindég a médium egyénisége, fejlettsége szerint—az idő és tér korlátái mind kevesebb jelentőséggel bírnak. Ferrendo olasz tudós a miszticizmus és illuminatizmus kérdéseit vizsgálva egy uj, az átlagembernél emberionális állapotban levő öntudat kialakulásáról ir, amely az érzéki világhoz transcendes. Körülbelül hasonló megállapításhoz jut el dr. Hartmann is, aki az uj öntudati állapotot s az ezzel kapcsolatos megismerést szintén transcendensnek tekinti, mely az „azáltal jön létre, hogy az ember a bensejében lakozó egyetemes természet öntudatára jut“. E kozmikus öntudatra való emelkedés képezi a vallások legfőbb, bár ma már kissé elhomályosult célját. A Vedanta vallásbölcselet Neti-je. a Buddhizmus Nirvánája lényegileg az egyéni öntudat megsemmisítését és egy magasabb öntudat kialakítását jelentik. Nem érdektelen, hogy a vad népek vallásos szertartásainál, jósok és jövendőmondók cerimoniáinál mily nagy szerepet játszik: az a félig öntudatlan, sokszor kataleptikus állapot, amelyet akárhányszor mesterséges eszközökkel (kábítószerek, tánc stb.) idéznek elő. Az a hit játszik itt közre, hogy az egyéni öntudat határát átlépve, a médium (jós, pap) olyan magasabb öntudati állapotba jut, amelyben a tér és az idő korlátáit nem érezve képes tudomást szerezni a jövő eseményeiről. (A régi és a primitiv népek vallásbölcselete e ponton messze megelőzte az idő és tér relativitásáról szóló modern elméleteket.) Számos jelből arra kell következtetnünk, hogy az ókori misztériumok öszszefüggésben voltak e módosult öntudati állapotok felidézésével, sőt fel sell tételeznünk azt is, hogy a „trance“-ban szerzett ismeretek, múltra és jövőre vonatkozó tudósítások átlépték az előítéletek és babonaságok korlátáit. Görögország legkiválóbb fiai — Plátó is, kinek filozófiáján nagyon érzik a keleti errdet — Saisba és Thébébe mennek tanulni, hogy ott megismerkedjenek a Gnózissal. A perzsák Mithra misztériumai az Orfeus és Bacchus miszterimok. továbbá a görögök későbbi eleleusai misztériumai a „beavatás“ szertartásai voltak. (Bacchus borának öntudatleromboló hatása elősegíti az uj, magasabb öntudat kialakulását, melyben a „beavatott“ a kozmikus, isteni öntudat részesévé, kisebb és nagyobb rejtélyek látójává és tudójává lesz.) A keresztény vallásfilozófiában szintén találunk oly elemeket, amelyek a „látás“ állapotának létrehozásával vannak kapcsolatban. Alexandriai szt. Kelemen említést , tesz bizonyos rejtélyes ismeretekről. Azt mondja: „A megtisztulás után következnek a kisebb rejtélyek, melyek néhány alaputasitást és a később következőkhöz szükséges bevezető előkészítést foglalnak magukban.
