Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)

1922-05-07 / 125. szám

május 7. BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal. Interjú Henry Ford-dal a világ leggazdagabb emberével — A Bácsmegvei Napló alkalmi tudósítójától —* Detroit, április. Az est bírókra kelt a nappal A Ford negyed monstrum gyár kéményei bizonytalan kontúrok­ban vékonyodtak el a feltomyo­­sült füstfelíegek alatt. Bngem most az éjjeli üzem érdekelt. Megjárom az adminisztrációs otat. Henry Forcing. „lóhát can I do for you ?“ sző fa! meg az amerikai etikettnél­­köílséggel, mint 25 évvel ezelőtt, amikor a dearborni farmer lovát hozta patkóra verni a kovács­­mester Fordhoz. Nem sok szót szaporít. Hozzá intézem az első kérdést. — Szándékozik-e még fejlesz­teni iparát? —; Igen. Ezért vásároltam Dél- Amerikában egy telepet, mely 40—40,000 munkásnak ad ke­nyeret. — Nem fél-e az európai nagy­ipar sorsától? — Nem. A szociálismust gon­dolja — talán ? Az én iparom ma mér a mechanizmus ígéreté­nek beteíjesedeítsége. A gyár minden irányú produkcióra kész. A munka természete oly saját­ságos és mégis oly egyszerű, hogy szaktudó mechanikai és adminisztratív vezetés mellett bármely irányú állami életnek hasonlót produkálhat, mint ma. — Egyébként Amerikában, a szo­cializmus nem lehet olyan for­májú,-mint amilyen Európában. Ott a forradalmakban lendült fel ez ideológia, de a gyakorlatban nem voltak meg a gazdasági szükségszerűségek. — „We don't bother about sociaHzm." (Mi nem tör?c^tiink a szocializmussal). FI jubileum írta; BREDEKER A Berényi-jubilemn lefolyása, mél­tósággal teljes volt egészen a bankett desszertjéig (Sajt Gyümölcs. Fagylalt. Vegyes sütemény.), de akkor egy kí­nos incidens elrontotta az egészet. A, dőltig a kővetkezőképpen történt. ■ Serényi Endre Ádámházán szüle­tett, s-bár évtizedek óta Budapesten lakik, ahol az úristen meg a protekció fölvitték a dolgát egészen a miniszteri tanácsosságig (mit nem tehet ez a kettő, ha támogatja egymást? 0, Ádárnháza mégis meg akarta ünne­pelni jeles szülöttjének az irői jubileu­mát.'Az Ádá'in ház a és Vidéke dmü politikai és egyébtartadmu hoti­­iap szerkesztőjének ugyanis —, aki valamikor maga is jubilálni akar — sikerült kiszimatolni (milyen hálás lesz neki ezért az Irodalomtörténeti), hogy mikor jelent meg a méltóságos urnák az első verse egy azóta rég megszűnt1 szépirodalmi lapban. S mi­velhogy ez éppen negyven év előtt történt, hát ’ nem volt vesztegetni való idő. Nyomban megalakult a rendező­­bizottság, amelynek védnöke a me­gyei főispán, elnöke a városi polgár­­mester, jegyzőié pedig- az Ádám­­feása és Vidéke szerkesztője lett. A bizottság, amelynek az volt a föl­adata', hógy fényesebb jubileumot csi­náljon; mint aminőt az andrásházíak rendeztek az ö saját külön poétájuk­nak (akf persze hogy csak tanfelügye­lő volt és nem min. tanácsos), száz tagból állott és azonnal munkához fo­gott. A helyi újság szerint ez a tevé­kenység >14z<tó£ volt 3 egyelőre abban — Mi a véleménye az európai gazdasági katasztrófáról ? — Ma gazdaságilag csaknem az egész világ béna. Egyedül mi produkálunk plus-t. Győzők, le­győzőitek valutája fizetésképte­len. De mi produkcióinkkal Dél- Amerikát, Kínát, Ausztráliát sze­reljük fel, mig Európa megtalálja a maga számítását a világpiacon. Mi a célja ezzel a produk­cióemeléssel ? — Hogy minden embernek le­gyen egy Ford autója, mint Det­­roitban láthatja. Ehhez pegig még 10-15 évi állandó produkció kell, uram. Azután újabbak jön­nek. — Ismeri-e saját karrierjének értékét ? — Ismerem, de nem becsülöm túl, Amerika még sokáig az inven­ció hazája lesz. — Mit csinál majd vagyonával ? > — A fiam tovább építi az autó­kat ... * Látom, arca reelői megkétszere­ződnek. Tudom, az amerikait csak az üzlet érdekli; megkérem, engedje meg, hogy az éjjeli üzemet is megnézhessem és ha lehet, adjon egy magyarul is tudó kísérőt. Meg­teszi készséggel, de már türelmet­lenül dobognak izmos ujjai a kar­szék támláján. Ahogyan a gép megszületik A Woodward-Avenue-ről Sűrűn nyüzsgő emberrajókat seper le az este s a gyár óriás kapui egymás­után lopják be a fürge tömeget, melye szűk kapubejárat elé tódul. Az esti homályban egyforma mln­­denik: széles amerikai bakancs, bő munkásnadrág s nagykarimóju kalap alatt rejtőző kormos arc, A1 3>kulminálty, hogy a nagybizottság szerteoszlott több apró választmányra, így alakult egy. öttagú bizottság, a mely meghívja az ünnepeltet, egy hét­tagú, amely fogadja és elszállásolja a vendégeket, egy háromtagú, amely a bankettet rendezi, még egy három tagból álló, mely a jubilánsnak élet­­nagyságú arcképét rendeli meg, egy kilenctagú, mely a várói." díszítéséről és fel lobogózásáról gondoskodik, egy tizenöííagu, mely áz ünnepelt elé uta­zik és még egy csomó, bizottság, ame­lyeknek az volt a missziójuk, hogy le­fűzzék az andrásháziakat az ö szegé­nyes tanfelügyelőjükkel együtt. Igen jól ment minden. A tanácsos ,ur egy kicsit szerényke­dett ugyan a nála tisztelgő küldöttség dött, — aatf állitolia, hogy nincsenek kiváló érdemei, - csak a kötelességét teljesítette, amikor verseket irt, stb. De mégis beleegyezett, hogy az ünnepség napján meg fog jelenni szeretett pol­gártársainak a körében s aztán meg­vendégelte a bizottságot, amely szeren­csére csak öt tagból állott. Elkészült az 'életnagyságu arckép is, amely — ha részleteiben nem is, de egészben — hasonlított egy kicsit az ünnepelthez s az előkészületek oly stádiumba jutottak, hogy ki lehetett tűzni a jubileum napját. S most lett csak igazán lázas a különböző bizott­ságok tevékenysége. Kész lett hama­rosan a jubiláris üpnep programmja is, — s hogy lássák az olvasók, meny­nyire értenek Ádámházán az ünnep­­rendezéshez, azt imitten közlöm: 1. A kiküldött bizottság a hajnali vonattal a költö éié utazik. 2, Reggel 9 órakor megérkezés, kü-1 diszkrét éjszaka egyenlővé fehéríti a íeköpdösőtt négert, as elfeketi* tett fehérrel. Csak fagyott aszfal­ton kopogó léptek ezrei s egy­másba boxoló „Iunch boxa-ok (kis bádogdoboz, amelyben ebédjét hordja a munkás) koccintása Lal­iik ki az éjszakából. Hiába anali­zálom őket, amint ezrével jönnek. Lépteik ritmusa, fejük méla konyu­­lása ritmusba nyögő képek éjsza­kai silhouetteje. Mire elütötte a nyolcat, 14 ezer ember hömpöly­gő« be a déli oldalon s ugyan­annyi gördült ki a keletin. Ez az éjszakai transport. Nyolctól reg­gel négyig. A gyár folytonos üzemű. T Kezdjük a kezdetnél, ott ahol a Teremtő kezdte — mondja hi­tetlen cinizmussal vezetőm —, de hogy magyar volt, mégis meg­örülök. S most ránk nyílik 50—60.000 ember élete. A kattogás, penet­­ráns recsegés, fületszakitó visoly, nyögés, fürészelés, cikázás és a préébeszoruló vasrudak üstökös villámlása elsiketlt egyszerre. Itt a kezdet! A földszintet ember ta­­podja, feje fölött őtüIí mechaniz­mus jár körtáncot. Elektromos dró­ton az autónak részei himbálóz­nak a munkások feje fölött, öle előtt meg keskeny vágányokon megindul a motor test«. Itt még meztelen, mint az uídonszülött, de egy marcona marok mér felnyúl a feje fölé kergetett motoralkat­részért s rádofi a motor testre. De alig volt ideje egyet lélegzeni, már tovagőrdült az első motortest s óda siet a másik s már újra fej fölé került a szükséges alkatrész, pedig még lélegzetet sem vett- így !:erü' eléje nyolc óránként tudta lőnvonattaí és ünnepélyes fogadta­tás a pályaházban. 3. Tíz órakor cöszgyüléa a városi székház közgyűlési nagytermében, amelyet — nem a termet, hanem a gyűlést — a főispán nyit. meg, A ju­biláns arcképének leleplezése, ame­lyet megelőz a városi főjegyző disz­­beszéde, 4. Fél tizenkettőtől fogva a külön­böző testületek, intézetek és küldött­ségek fogadása. 5. Egy órától kettőig sétakocsizás a városban. 6. Pontban Eét órakor naj»y ban­kett az »Arany Oroszlánc-ban. A tanácsos urat vagy Ádámházát nagyon szerette az Isten. Az ünnepnek gyönyörű idő kedvezett A jubiláns elé utazó deputációt az a váratlan öröm érté,1 hogy a külön­vonat ama kocsijában,amelyben a ki­tűnő férfi utazott, annak egy sereg barátját is üdvözölhesse. Néhány elő­kelő tisztviselőt, több irőt és zsurna­lisztát, meg egy könyvkereskedőt (a tanácsos ur költeményeinek a kiadó­ját), akik szintén ki akarták venni a maguk részét abból az ünneplésből, amelyet Serényi Endrének a szülő­városa rendez. A megérkezés impozáns volt, A gyönyörűen — élő virágokkal és fehérbe öltözött lányokkal — díszített pályaudvar annyira túl volt zsúfolva, hogy a megérkezők alig férhettek el benne. A polgármester a tolongásban alig bírt szuszogni s ugyancsak nehe­zén jutott szóhoz, de azért elmondta az üdvözlő beszédét, amely olyan volt mint az efféle szónoklatok lenni szok­tak: egy kicsit tartalmat]an, dg a for­isten hány ezernyi ... Az emeleten' már megdagadt kígyóként kúszik a motortest. Itt már formát ölt s most díszíteni kell még, mint kényes dámát. Itt már élni kezd a mechanizmus! Már mozognak a karok és eme­lők, már az ideget teremtik belé, az elektromos gyujíösziicrát s mire már reagálni kezd . az épülő gép­élet, rásiklik az outótest csontvá­zára, amint most kápráztató gyor­san monitoroznak tovább. Az autómozgó vágány itt megszéle­­süí, tempót gyorsít s ezernyi kéz kél versenyre a géppel. Mint versenyre induló türel­metlen mén, oly mozgékony a beteljesülő gép. Már a kerekek szegfődnek a tengelyre, de a test még csak tengelyén vonszolja uj formáját Már a benzin tartály is rászegeződött a vázra, a vízhűtő épül még eléje s már csak ün­nepi köntöse, pillanat alatt test épül a gép vázára és jön mér az ember, ki kormányt fog s a gép villámgyorsan perdül ki a gara­séba. Percenként egy auiá Itt eltűnődöm a szédületes me­chanizmus alkotó erején: amíg órámat vizsgálom, egymásután szökkennek ki a kész Ford autók a garageba. Percenként ety autó. Percenként, sőt félpercenkónt egy ragyogó Ford-autó. Amint tovább szemlélődöm, kísérőm megjegyzi, nagyon lassú teremtés a jelen­legi. Lassú? Máskor percenként 4—5 autó került ki a „final de* partmenta-ből, de most mérsékelt az üzem. A háború két évében napi 45co—55oo darab autó ke­rült ki a gyárból. Ma alig 36oo. Most a részeket készítő depart­­meníeket járjuk. Itt masszív vas­­bordák nyögnek a prés alatt s tüzes testűk, amint sebzett em­beri test vércseppeket, tűzszfkrá­­kat hány ki magából. Komor munkásarcokon kék-zöld szem­ellenző alatt tiízmentes arcsopkék ma méltó volt a tartalomhoz. S az csak természetes, hogy benne a jubi­láns úgy szerepelt, mint egy fényesen tündöklő csillag szeretett hazánknak egén, amely fényét nem veszi kölcsön semmitől, de szerteárasztja azt min­denfelé az Árpádoktól egészen az Adriáig. S mikor a lordmayor ur ész­revette, hogy megbotlott a nyelve, rögtön kiigazította a tévedését ekkép­pen: a Kárpátoktól egészen napjain­kig. A nagy izgalomban szerencsére e könnyelmű kiszólásokat nem vette észre senki, sőt voltak, akik azt állí­tották, hogy a derék ur még sohase beszélt ilyen szépen. . Aztán a jubiláns mondott — termé­szetesen meghatottságtól remegő han­gon — néhány rövid szót, amelyek óriási lelkesedést váltottak ki a jő ádámháziak kebeléből. Mikor ezt a szót kimondta: hazajöttem, ak­kor többen a vállukra akarták kapni, de a városi urak tiltakoztak e műso­ron kívüli jelenet ellen s kijelentették, hógy ez nincs a programmban s hogy Öméltóságát a városi diszfogat fogja beszállítani. Ez igen szép hintő volt, a tanácsos ur min gyárt beléje ült s mellette a főispán foglalt helyet. Majd a diszüiés következett a váró sl képviselők és meghívott előkelő­ségek jelenlétében, akik élénken meg­éljenezték a diszmagyarban elnöklő főispánt, aztán a terembe lépő Seré­nyi Endrét s a város aluminiuratoUu főjegyzőjének diszbeszédét, amely ha valamivel rövidóbb, még akkor is elég hosszú lett volna. Aztán pedig lehullott a lepel s a tomboló, lelkese­dő, és tapsoló közönség előtt ott állott az arckép, amely, akárki mit mond,

Next

/
Oldalképek
Tartalom