Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)

1922-05-07 / 125. szám

ÍŰ. Clđiri

BACSMEGYEI NAPLÓ

JŰ22. május 7.

s indifferens keztyük. Százával sorjában. A kphók fullasztóvá hevítik a levegőt, a pattogó szikrák meg elkápráztatják a szemet. SzátneHenzőt adnak ránk is. Szeretnek, ha csak néhány szót is, ezekkel az emberekkel beszélni, de képtelen vagyok a gépek jajjait tulkiáltani. Itt a vasprés I Automatikus erő, vonszolja ide a formátlan anyagot s automatikusan kerül le megformáltan a különböző departementekbe.

Emitt a gép egy öntudatos szabász, bőröket, gummit szab s a munkás már csak másod-harmadrendű funkcióhoz juthat. Kiselejtezni a rosszat. S most a felső emeletről rábukkanok a miliőre. Itt hosszú sorban sorakoznak a vonatok s felettük monstrum emelők sétálnak. Hosszú csőrü fekete varjakként kóvályognak a vonatpark felett s emelik a vagonokat s óriási lendülettel dobják abba a kategóriába, melybe az emberi számítás rendezte. Most innen emel ki gigászi erőfeszítéssel egy vasúti kocsit, majd a garagéból tép ki óriás autóparkot s helyezi a tátongó vagonok párnáira, majd mint éhes varjú kóvályog körbe az elrendeződő vonattestek felett, de az első csengetyüszóra, mint ragadozó karvaly csap le újra s tpmi az üres vonatokat. Fent egy Öreg yankee trónol a mechanizmus agyában s emelő kart kezel és fokokat számlál, de sohasem té ve^zt irányt.

Szédítő bizsergés borzong le gerincemen. A zaj óriási. Nem értem meg még kísérőm szavát, de látom órájára mutat: éjfélutánra jár.

Magyar munkások

a gyárban

Mutasson egy magyar munkást, kérem meg kísérőmet.

Nemsokára egy békési magyar előtt állunk. „He is the Hungarian

eprasentativ“ mondja kísérőm s

az ünnepekhez is hasonlított. (Az az

állítás, hogy a kép az andrásházi irótanfelügyelőnek a portréja s hogy azt a szomszéd megyéből kérték kölcsön az ünnepség tartamára, nem egyéb mint az ellenzéki sajtó által rosszhiszemüleg terjesztett s minden alapot nélkülöző — hogy is mondjam csak? — aljas rágalom.)

Az ahl- és óhl-kiáitások elhangzása után az ünnepelt mondta el nagyszabású beszédét, amely miatt az ő ügyosztályában két hét óta halmozódtak a restanciák s művésziesen kiesztergályozott mondataival, amelyeket rögtönzöttöknek adott ki, frenetikus tetszésvihart keltett. (A nők & karzatról kendőiket lobogtatták felé, de ez csak igen kevéssé enyhíthette a teremben dúló hőséget.) Aztán megrázta vagy háromszáz tisztviselőjének a kezét, akik közrül hármat-négvet személyesen is ismert s a lakosztályába vonult, amelyet a városházán rendeztek be neki.

Itt fogadta a különböző küldöttségeket, amelyek mindenikéhez volt egy pár nyájas szava. Megtörtént ugyan vele, hogy a tanítótestületnek adta azt a választ, amelyet a jótékony nőegyesületnek szánt, de ez nem változtatta meg semmiben a tanitók nem éppen fényes helyzetét, sőt a jubiláns kedvét se, aki mosolyogva mondta a szükebb környezetének:

_ így jár az ember, hogyha nem készül a beszédeire.

Következett a sétakocsizás, mely alatt élénk beszélgetést folytatott a mellette trónoló főispánnal s a szemben gubhaszkodó főjegyzővel. Elmés megjegyzéseinek nem volt szeri?számagunkra hagy egy órára.

A representátiv magyar helyét egy tartalékmunkás foglalja el a „Graut hachines" egyikénél. (Ha csak percre, vagy pillanetra el kell távozniok a munkásoknak, helyükre tartalék kerül, mert különben megáll a produkció folytonossága).

A süketté kinzott dobhártya csak nehezen reagál a szóhangra.

Elkezd beszélni a békési magyar.

— Bizony már 15 éve a Fordnál vagyok. Jól keresünk, 6 dollár a minimum és Ford mindig dolgozik; más gyárak hónapszám állanak. Nekünk jó itt a dolgunk. Van házam, autóm, családom.

Magyaros bőkezűen folyik a beszéd:

— Sok magyar van-e a gyárban ?

— Bizony, én vagyok a legrégibb itt . .. Magyar ember hamar heptikás lesz itt, aztán más gyátba megy.

— Mi volt otthon?

— Béres voltam.

— Most már értem büszkeségét.

— Lám, Ford is csak munkás volt s ma a világ leggazdagabbja.

— Nem vágyik-e néha haza?

» — Biz én úgy számítottam, hogy elég volt már Amerikából, otthon veszek házat, földet. De most mondják otthon rosszabb, mint itten. Tud-e olvasni? Itt ta nultam meg uram.

Mór belefáradok az ordításba, amellyel megakarom magam ér írni. De még megreszkirozom : Nem gondolja, hogy otthon szebb az élet ? Nem lehet a kérem, hiszen az öcsém mesterember és éppen kikéredzik a Dunántúlról is. Mán mi itt pusztulunk el uram... Magambahallgatom részvétemé s amint távozni készülök, bizalmatlanul kérdi: melyik kormány küldte az urat ? Gyüjjön el a magyar körbe az ur, ott vasárnap sok magyar van együtt...

Áldja meg az Isten, váltunk el egymástól.

Még megnéztünk néhány department, de ezekből már nem gérincesedik ki karakterisztikum.

Kísérőm még sok mindenről mesél: a Ford ipar- és kereskedelmi iskoláról, játék és footballterekröl, korcsolyapályáról, étteremről, zenetermekről, fílmszobákról, laboratóriumokról, orvosi és tűzbiztonsági berendezésekről, fogorvosi műteremről, mindenről és minden olyanról, ami európai képzelőtehetséget messze felülmúl, de én nem akarom a mély benyomást sekéllyé tenni, amit ezen az éjszakán szereztem.

Good by I

Négy óra lehetett, mert már ismét ott rajzott a fekete tömeg a bejárat előtt.

ma, — többek közt azt a nyilatkozatot is tette, hogy a város örvendetes módon szépül és hogy nagyon sokat haladt, mióta nem látta.

Az ünnepsorozat fénypontjának az ebéd ígérkezett. Háromszáz teriték s a karzaton a város összes szép hölgye, A jubiláns fölpillantott s igy szólt:

— Gyönyörű karzat. Szó se lehet arról, hogy kiürittessük.

Kolosszális bruhaha követte ez elmés mondást. A bankettvendégek tovább adták szájrul-szájra s ezen a fényesen sikerült viccen nevetgéltek egészen a pecsenyéig. (Pulyka. Fácán. Stájer kappan.)

Ekkor ugyanis fölállott a főispán (mert az már főispánj szokás: fölállani a pecsenyénél) s elmondta szokásos toasztját az akkor már nagyon öreg királyra, aki talán azért élt olyan soká, mert olyan sokat éltették, — utánna pedig a polgármester szavalt el egy felköszöntöt, amelyben melegen üdvözölte a város nagy szülöttjét, a koszorús költőt. Még öten: hatan éltették az ünnepeltet ama bizojnyos határig a különböző testületek, intézetek és egyesületek nevében. Majd pezsgős poharával a kezében ma"a a nap hőse emelkedett föl és siri csendben adta tudtára mindeneknek, milyen iól esik neki a feléje áradó szeretet kellemes melege s mennyire megtalálja otthonát e nemes városban, ahol úgy szeret; öt mindenki s ahol ö úgy szeret mindenkit... ügy tett, mitha a meghatottságtól nem tud-, na tovább beszélni s röviden éltetve a várost és annak minden polgárát, leült és várta a további szjves toasztekat. - '

Lovász Pál:

A szökőkút

Égte szökkenő sudár karcsú, lenge vizsugár.

Kőmedence négyszögén', gyöngyvirág, cserép ölén.

Szélzenére lengedez, gyémántgyöngyöt permetez.

Lángra gyűl a rőt napon, színre bomlik gazdagon.

Lágy narancs, mély rózsaszín, most vereslő karmazsin.

Este kéken szétdereng, holdezüsttel összeleng.

Szikra villan vízporán, csillag hull ál fátyolán.

Olykor éjjel tilka van árny borul rá hangtalan}

s gyöngyesője nesztelen csöndre csönget éjfe'en ...

A legközelebbit az Ádámháza és Vidéke érdemes szerkesztője mondta, aki a hazai irodalom és hirlapsajtó nevében üdvözölte az illusztris vendéget, ezt a kiváló és méltán hires Írót, akinek működése maradandó nyomokat fog hagyni korunk irodalomtörténetében s akinek becses müvei nem hiányoznak egyetlen müveit magyar család könyvtárából. »Bizonyíthatja ezt — igy végzé beszédét a szónok — Felsmeyer Frigyes ur, az ünnepelt iró kiadója, akit szintén szerencsénk van körünkben tisztelhetni, aki dús vagyont szerzett az ünnepelt müveinek a kiadásából, akit azonban e szerencséjéért nem irigylünk, hanem a jubilánssal együtt éltetünk késő vénségéig«.

Ekképpen aposztrofálva Felsmeyer ur se hallgathatott. S ez volt az incidens, amely elrontotta a mulatságot. A könyvkiadó ur korántsem győzte úgy a bort, mint az ádámházai notabilitások, akik a közelében ültek s szorgalmasan töltöttek a pohárba.

Már egy kissé kapatos volt, amikor a felköszöntőiébe kezdett, amely tulajdonképpen nem volt egyéb, mint polémia az előtte szólóval, akinek az állításait a könyvkereskedő rendre lecáfolta:

— A szerkesztő ur állításé <-’al szemben sajnálattal káli kijelentenem, hogy a tanácsos ur müvei igenis hiányzanak majdnem minden müveit család könyvtárából. (Nyugtalanság.) Sőt azt se tudom, van-e egyáltalában olyan müveit magyar család, amely megveszi a verseményeit. Ha ő maga — már t. i. az ünnepelt férfiú — nem vásárolna meg belőlük olykor tízet-Megíalálták

a cukorbetegség okozóját? Két angol orvos fölfedezése

Londonból jelentik, hogy egy angol orvosi folyóirat híradása szerint két angol orvos, Renshaw dr. és Fairbrother megtalálták a cukorbetegség okozóját. Az eddig ismeretlen bacilus az emberi táplálékkal felvett keményítőt szerves savakká, alkohollá, acetonná és cukorrá alakítja át. Kilenc állítólagos cukorbeteg közül hét esetben sikerült a bacilust kimutatni.

Orvosi körökben a hirt csak fenntartással fogadják. A cukorbetegség lényege körül ugyanis régóta folyik a vita. A cukorbajosok szervezete tudvalevőleg nem képes a szervezetébe bevitt és benne képződött cukortartalmú anyagokat kellőképen értékesíteni vagy elraktározni, úgy hogy nagymennyiségben választja ki. Chevreul francia vegyész 1815-ben kimutatta, hogy a cukorbetegségben (diabetes mellitus) szenvedők által kiválasztott cukor azonos a keményítőből előállított szőlőcukorraL Chevreul felfedezése óta az orvosok túlnyomó része a cukorbetegség okozóját nem a bacilusok között kereste, hanem azt vallotta, bogy a súlyos kórt anyagcserezavarok okozzák.

A legnevesebb szakorvosok mind a mai napig a cukorbetegséget bizonyos szervek, a belső szekréciós mirigyek funkciós zavaraira vezetik vissza. Ezenkivül azonban a központi idegrendszer elváltozásaiban is keresték már a betegség okát. A modern orvostudományban két iskola áll ezaen a téren egymással szemben. Noorden dr., a bécsi egyetem volt tanára, a cukorbaj egyik legalaposabb búvára, a cukorbetegséget a májra vezeti vissza. Szerinte a cukorkiválasztás akkor indul meg, ha a májat valami megakadályozza abban, hogy a táplálékban rejlő cukrot állati keményítő alakjában elraktározza.

Noorden tanárral szemben Minkowski dr. azt tanitja, hogy cukorbajos szervezet képtelen a cukrot energianyerés céljából elégetni.

Kétségtelen azonban, hogy Renshaw és Fairbrother doktorok híradása újra az érdeklődés homlokrétegébe sodorja a diabetes régóta vitatott kérdését.

húszat, hogy szétossza a barátai között, akkor még raktáron volna mind az ezer példány. így se sok a híjjá..;

A publikum zajongani kezdett, a. főispán fészkelődéit s a jubiláns piros lett... De a könyvárus be volt csípve és folytatta:

— Én gazdagodtam volna meg a méltóságos ur könyveiből? Ellenkezőleg, majd beléjük buktam. Hiszen nem kellenek az ördögnek sei (Nevetés.) Fogadást ajánlok önöknek. (Halljuk! H a 11 j u k 1) Maguk vannak itt vagy háromszázan. Megannyian csupa müveit családokat képviselnek. Nos, hát tízszeres pénzt teszek, hogy nekem százszor annyi pél-* dányom van a Babérlevelekből mint önöknek együttvéve. Jobb lett volna bizony , ha ahelyett, hogy ezt a komédiát rendezték, megvették volna a verseit. Mert igy a nyakamon maradnak...

Nem hagyták tovább beszélni. Ki' dobták. És mivelhogy kidobták, sohase tudták meg, hogy kit akart felköszönteni.

Az újságok ezt a részletét a jubileumnak annak idejében elhallgatták. De a történetirónak az a kötelessége, hogy való módon adja elő az eseményeket. Gyöngédségből ö is hallgatott egy ideig, de azóta az ádámházai fényes jubileum hőse megtért őseihez, azokhoz a Berényiekhez, akik nem Írtak verseket, s igy e gyöngédség! tekintetek a hísztorikust többé nem feszélyezik. S ő azt reméli, hogy a derék férfiú halhatatlanságának nem árthat sokat, ha a közönség a jubileumi bankett végsó akkordjáról is értesül.