Bácsmegyei Napló, 1922. május (23. évfolyam, 120-148. szám)

1922-05-13 / 131. szám

1922. május T3, BACSMEGYEÍ NAPLÓ 3. oldal. Felemelik arendorség létszámát —' Pályázatot hirdettek rendőri állásokra — Korekasevics Gábor rendőrfőkapl* lány és ^Tiliinger György főkapitány* hsiyeiíes működésűk óta arra töre­kedtek,' hogy a suboticai rendőrséget minél modernebbé tegyék. Az admí­­»isztratics teendők átszervezése és a rendőröknek a kor igényeinek meg­felelő felszerelése, a rendőrség belső működését mind simábbá és zavar­talanabbá tette. A főkapitányság eré­lyes kézzel fogott hozzá a detektiv­­testület és rendőrlegénység kiselejte­zéséhez is és az oda nem való elemeket megfelelőbbekkel cserél­ték fel. Karakasevics főkapitánynak régi terve volt az is, hogy a 200 gyalogos és 50 lovasrendérbőí álló Jelenlegi lét­számot . a szükséghez képest legalább 400 főre emelje fel, azonban ennek a megvalósítására anyagi és tech­nikai ökokból csak most kerülhetett a sor. A rendőrség létszámának emelése céljából a suboticai rendőrfőkapitány­ság most pályázatot hirdetett a rendőr; állásokra. A pályázóknak igazolni©’« keil, hogy büntetlen előéletüek, kato fiák voltak és 32 évnél nem időseb­bek. A pályázatok fölött a rendőrfő kapitányság 'dönt, a kérvényeket is oda kell benyújtani. A létszám szaporításával különösen az a célja a főkapitányságnak, hegy a közbiztonsági szolgálatot a váró? külső perifériáin is még teljesebbé tegye. Sübotica megkezdi e külesan-tárgydlásokat A város által felveendő tizenöt Azt a célt azonban már eléri a város, hogy a kölcsöntörlesztés ösz­szege az idei költségvetést már nem fogja terhelni, miután annak felvétele mindenesetre már az év második felére fog esni és igy első részlete már a jövő évi költségyetés tételei között fog csak szerepelni. A tárgyalások most már gyors tem­póban fognak haladni. Senta város beiktatta nj polgármesterét — Peírevies Bránkó ár. székfoglaló»* — — Pastes és Nincsics kőzőf! a hírek szerint ellentétek var.n.k bi­zonyos kérdésekben. Megfelel fi % valóságnak? — Pastes különösen a Baross* kikötő és Zadar kérdésében iniran­­zingensebb, mint Nincsics, de ezefe az ellentétek nem jelentősek, Nem lesz belőle krízis. — Sentai tudósítónk Jelentése — Senta városnak u] polgármestere van: Peirovics Bránkó dr., volt hódsági főszolgabíró, aki pénteken foglalta el uj hivatalát. Az ünnepélyes beiktatásról alábbi tudósítás számol be: Senta város ünnepi díszben várta uj polgármesterét, Peirovics Bránkó dr„,t. A házakon lobogók lengtek, a városháza nagy tenne perzsa szó nyegekkel és délszaki növényekkel vol* díszítve, Pénteken reggel fél nyolc érakor érkezett a sentai vasúti állomásra rz uj polgármestert és kíséretét hozó vonat. A pályaudvaron testű* etileg jeleni meg a városi tanács, Branovacski Stévő gazdasági ta­nácsnok vezetésével, akit a csü­törtök délután tartott rendkívüli vá* rcsl közgyűlésen megválasztottak polgármester helyettessé. A vonatból kiszálló Peirovics uj polgármestert Branovacski üdvö­zölte a tanács nevében, ugyancsak üdvözlő szavakat intézett az uj pol­gármesterre! érkezett Sztojkov Mó­zes vármegyei alspánhoz is. Az egész társaság ezután a föl­­iobogózott utcákon a városházához hajtatott. ' A beiktató díszközgyűlés délelőtt 11 őrára volt kitűzve. Branovacski helyettes polgármes­ter nyitotta meg a közgyűlést, üd­vözölve a teljes számmal megjelent bizottság! tagokat, majd inditvá­nyárs küldöttség ment az uj pol­gármesterért. Pár perc szünet után megjelent a teremben Peirovics Bránkó dr. pol­gármester, akit lelkes éljenzés fo­gadtak. Láiics Míladin képviselő beszélt a tanács nevében az uj polgármes­terhez. Petrovies dr. hosszabb be­széddel válaszolt, kifejtve, hegy programija a törvények keretein belül békülékeny, barátságos szel­lemben vezetni a város ügyeit, elő­mozdítani a város és a polgárság érdekeit és gondosan kerülni min­dent, ami egyenetlenségre vezetne. A polgármester székfoglaló be­szédét általános tetszéssel fogadták. Utána Vutcs Jócő mondott beszédet. Oózon István prépost-plébános magyar nyelven üdvözölte a pol­gármestert, az ö oltalmába helyezve Senta magyarságát és kérve, hogy a jövőben ne legyen kitéve a ma­gyarság oly felesleges vexaturdk­­nak, mint ahogyan az a múltban elég gyakran megtörtént. Schweiger Hermann főrabbi a város zsidó lakossága nevében szintén magyar nyelven üdvözölte az uj polgármestert, aki mindkét beszédre magyarul felelt, kijelentve, hogy bizik abban, hogy a magya­rokkal jó barátságban fog élni. Sztojkov alispán beszédével véget ért a díszközgyűlés, amely után 40 terítékes bankéit volt a nagyven­déglő dísztermében. A királyi nász részletes pro grammja — Az if ja pár Etedbe utazik — A négy napiz tartó királyi esküvő részletes programiját összeállította, «; királyi esküvő rendezésével megbí­zott bizottság. A Programm a’ kővetkezői . f , f*? Májú se. - - i v ' '•! Reggel a királyi jacht, a flottái ír kíséretében elmegy a menyasszonyért A jachton a király képviselője (Pál herceg, vagy Haízsics tábornok) aj kormány képviselője és a menyasz­­szony mellé beosztott szolgálattevő tisztek foglalnak helyié Május m, Délelőtt nyolc órakor elindul Beo­­gradból egy hajó a menyasszony hajó­ja elé- I Két órakor elindul a beogradi leá­nyok hajója. Négy órakor elindulnak az evezős­klubok regattái. öt órakor megérkezik a menyasz* szony jachtja. Ünnepélyes fogadtatás a kikötőben, utána istentiszteiét a szé­kesegyházban. A vendégek a régi Ko­­nakba mennek. Udvari vacsora.. ’ Este nyolckor filharmónikus hang­verseny a régi színházban. Este tízkor az ország dalegyesüle­­teinek hangversenye, utána fáklyás­­menet. millió dinárai, kölcsönnek a miniszté­rium által történt jóváhagyása aktuá­lissá tette a kölesöii-ügylet períektuá­­üásáí. Eddig csak Informativ jellegű megbeszélések folytak az Uprava Fondava vezetőségével a kölcsön ügyé­ben, amely alatt a város garanciát; nyert arra nézve, hogy a közalapit ványí 'igazgatóság tizenöt millió di­nárig hajlandó kölcsönt nyújtani a városnak. A város tanácsa most, hogy már megvan rá a teljes felhatalmazása, megkezdi a hivatalos tárgyalásokat is. B célbői Lepedőt Ülés pénzügyi taná­csos csütörtökön eljárt Novisadon az Uprava Fonđava ottani kirendeltségé­nél és megkezdte a kölcsön feltételei­nek megbeszélését. A még kezdő stádiumban levő tárgyalások remélni engednek arra, hogy a köicsön­­tárgyaiások rövidesen sikerre fognak vezetni. A városi tanács elsősorban ki fogja sssost dolgozni azokat a módozatokat, amelyek mellett a kölcsönt fel kívánja venni. Nem annyira a feltételekre vonatkozik ez, mint inkább arra, hogy egy összegben történjék-e a kölcsön felvétele, vagy pedig a szükséghez .képest kisebb részletekben. Evégből szükséges annak a programnak a pontos kidolgozása, • amely szerint a város meg akarja valósítani a terv­­■ bevett építkezéseket. Nem bizonyos még az sem, hogy mi előnyösebb a városra nézve: a kölcsönnek egy összegben vagy részletekben való fel­vétele-e? Mindezeknek a kérdések­nek az eldöntése a mosi meginduló tárgya'ásokrí'; a feladata. „Beográdban van Europa iegnivétSanabb parlamentje — Koresec Antal nyilatkozata —■ Korosec Aníun dr., a jugoszláv néppárt vezére nyilatkozott egy új­ságíró előtt az aktuális belpolitikai problémákról. Az európai nézőpontú, képzett és uagymuliu politikus nyilatkozata, belpolitikai körökben megérdemelt feltűnést keltett. — Alkalmasnak tartja Ön, kér­dezte az újságíró — a mostani időt arra, bogy a muzulmánokkal, föld­­müvespártiakka! és a néppárttal egy autonómista parlamenti blokkot ala­kítson ? — A szituáció most tagadhatat­lanul kedvező volna erre, de külö­nösen a földmüvespártra való te­kintettel, aligha menne most a dolog. A földmüvespártnak nem szerbiai tagjai szimpát zálnak ugyan az auto­­nómisía eszmékkel, ezek azonban még igen gyengék a klubban. A muzulmánok ügye a junius 15-iki országos kongresszuson tisztázódni fog. Lehetséges, hogy az én pár­tomnak és a muzulmán pártnak a viszonya barátságosabb lesz, mi­után áz én megítélésem szerint a két párt programjának közjogi vo­natkozásai teljesen megegyeznek. Lehet, hogy a kért párt viszonya egész szoros lesz még. — A muzulmán-párton beiül ki­­ört egyenetlenkedésröl Ön hogyan vélekedik ? — Erre a kérdésre természetese11 nem felelhetek, csupán annyit mond­hatok, hogy én azt szeretném, ha Spahó dr. felfogása győzedelmes­kednék. — Hogyan vélekedik Ön a nem­régiben szóba került egységes kor­mánypárt tervéről? — Pártfúzióról aligha lehet szó, de viszont mindenki belátja, hogy egy jobban organizált kormánytöbb­ségre szükség van. A mai többség olyan gyenge és szervezetlen, hogy bennünket minden tiz napban sza­badságra küldenek, miután soha sincs elegendő kész és bizottságilag letárgyalt törvényjavaslat. A mi parlamentünk, a maga ra­dikális-demokrata többségével, min­den kétséget kizáróan Európa leg­alacsonyabb nívójú parlamentje. — Mi a véleménye arról, hogy a kormány külföldi kölcsönt köt a parlament tudta nélkül és még s közgazdasági körök véleményét sem kérik ki. — Nagyon nehéz a mi pénzügy­miniszterünk cselekedeteire magya­rázatot találni. A kölcsönszerződés­nek az alkotmány rendelkezése sze­rint a parlament elé kell kerülni s ott fog csak eldőlni a köicsön­­ajánlat sorsa. Persze, meg kellene hallgatni a pénzügyi szakértők vé­leményét, de ki gondni nálunk arra ?i Május 31. Délelőtt íéltis órakor a boszniai iparkiálliiás megnyitása. Tiz órakor a községíanács áiszülé­­se, amelyen egy utcát a királynőről, egyet Ferdinánd román királyról ne­veznek cl. Tizenegy órakor a küldöttségek fo­gadása az uj palotában. Ugyanakkor! katonai zenekarok koncertje a Teraz­­zián. Fél tizenkettőkor a jugoszláv és ro­mán képzőművészek kiállításának: megnyitása. Délután .4 óra 30 perekor egyidejű­leg: 2. a lóversenytéren lovasjátékok; 2. atlétikai verseny román atléták részvéteiével; 8. Beograd—Bukarest válogatod fotballmérkőzés. A nap folyamán több népies szini­­előadás a régi színházban. Este nyele­kor ünnepi díszelőadás az uj színház­ban. fulua 1. Reggel nyolc órakor 101 ágyulövés jelzi a királyi esküvő napját.' A lovas­­bandériumok gyülekeznek a Tiszti Otthon körül. 20 óra 30 perckor elindul a me­ny egzős menet a régi palotából. A fo­gadalmi templom körül fehérruháa lá­nyok sorfalat állanak. Tizenegy órakor az eskü­vői szertartás. Szertartás után visszatérés a kirá­lyi palotába. Az utón nemzeti rafcá® lányok sorfala, A palotába való be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom