Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-31 / 306. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 31., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP äBSBMBgllWWiilllllllllWWTillTlllff «MH Még ausztrál hölgy is vásárolt az érsekség téglajegyeiből aug fél Év alatt összesen 7 millió 909 ezer forint gyűlt össze az idén júniusban a Kalocsa-Kecs- keméti Érsekség által bemutatott téglajegyekből. A dr. Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek címerével ellátott téglát június 23- án mutatták be a sajtó képviselőinek. Azóta nyolcvanheten gondolták úgy, hogy ily módon hozzájárulnak a drágszéli templom építéséhez és a kalocsai főszékesegyház felújítási munkálataihoz. Alig hat hónap alatt közel 8 millió forint értékben vásároltak téglajegyet a hívek. A drágszéli templom építéséhez eddig 1 millió 873 ezer 500 forint jött össze, a kalocsai főszékesegyház rekonstrukciós munkálatait pedig valamivel több, mint 6 millió forinttal segítették eddig a téglajegyek megvásárlásával. A vevők egyébként főleg kalocsaiak és drágszéliek, de a homokmégyi, újteleki és géderlaki felajánlók mellett akad fóti, dabasi, solt- vadkerti, helvéciai, kiskőrösi, pécsi és budapesti adakozó is. Sőt, egy hölgy az ausztrál fővárosból, Canberrából küldött több mint 100 ezer forintot. A száz sorszámozott tégla első darabja a drágszéli Rózsafüzér királynője templomba került. A többi pedig - a tervek szerint - a Bábel Balázs érseksége alatti templomépítések és -felújítások során kerül majd a helyére, mintegy jelzésként az utókor számára, hogy mikor történt a beavatkozás. ■ Sz. B. Z. Köszöntötték a babákat félegyháza Polgárokká avatták az idén született gyermekeket Kiskunfélegyházán az idén született babákat köszöntötték a városháza dísztermében Második alkalommal rendeztek babaköszöntőt Kiskunfélegyházán. Az idei évben született félegyházi gyermekeket és szüleiket a városháza dísztermében köszöntötte Bállá László alpolgármester tegnap délelőtt. A város polgárává avatott 236 baba emléklapot és ajándékutalványt is kapott a jeles nap alkalmából. Bállá László ünnepi beszédében a gyermek- születés csodájáról beszélt. Mint mondta, ez a csoda alapjaiban változtatja meg két felnőtt ember világát. A várva várt gyermek megszületésével az élet dolgai új értelmet nyernek. Az alpolgármester szólt a szülő-gyermek kapcsolatáról, mely a legönzetlenebb, legtisztább és legőszintébb. A szülők felelőssége pedig, hogy megteremtsék gyermekeik számára azt a biztonságos hátteret, ahol valóban csak a szeretet számít. A babaköszöntő a Szegedi úti óvoda gyerkőceinek műsorával, valamint dr. Horváth- Rekedt Gréta és Kovács- Csonka Szilvia előadásával zárult. ■ V. P. ÜZENETEK SMS: 06- 30/324-8466 ISI 1979 óta vezetek baleset- mentesen, miért nekem kell baleseti adót fizetnem? Azért, mert az a sok okos kitalálta? Hajrá, hadd nyúzzuk a magyart, bírja. Halgass a szívedre, szavazz a...? Jani ISI Nagyon naiv vagyok, mikor azt hittem, ha valaki bekerül a parlamentbe, akkor másfél év alatt kikupálódik annyira, hogy az USA nagykövetét ne nagyságos asszonyozza, mint egy kecskeméti képviselő tette? jasnalin ISI Nem Orbánt kell szidni, hanem le kellene foglalni a svájci bankban minden Magyarországon élő befektetését, mint lopott pénzt! Visszaforgatni a gazdaságba, nem kell szidni senkit, gondolkodj! ISI A 2500 letétbe helyezett felmondólevelet azonnal el kell fogadni, valamint egyúttal örökre megtiltani az itthoni praktizálás lehetőségét, és természetesen visszafizettetni a képzésre fordított összeget. IS T. Petőfi Népe! Örülünk, hogy ismét küldtek buszmenetrendet. Tartsák meg jó szokásukat. Köszönjük. S Javaslom, hogy állítsuk le OV- t, még mielőtt túlszárnyalnánk a koreai éhenhaltak számát. Üdv: egy éhező * * * A SZERKESZTŐSÉG FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ ÜZENETEKET SZERKESZTETT VÁLTOZATBAN KÖZÖLJE.-ÍVŰ HIRDETÉS +tavalyi Olvasóink receptjei mesterfokon 2010 rendkívül kedvezményes áron, 2500 Nem előfizetőink részére a két könyv együttes ára 998071^^^4 A jM Előfizetőink megtakarítása így 7480 Ft. H A Süteményeskönyv külön Is megvásárolható, előfizetőink 1490 Ft-ért, nem előfizetőink 4990 Ft-ért juthatnak hozzá. | «x-PetötiNépe Megrendelését leadhatja: • e-mailen a terjesztes@petofinepe.hu címen • telefonon a 76/518-270-es és az ingyenesen hívható 06-80/480-756-os zöldszámon (hétfőtől csütörtökig: 8.00-16.00 éra között, pénteken: 8.00-14.00 óra között). Személyesen: a Petőfi Népe képzbesítőjénél vagy munkaidőben a kiadóban (6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 29., Szabadság tér 6.)