Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-31 / 306. szám

14 PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 31, SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak, akik GUTTYAN JÓZSEFNÉ Turupuli Mária temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. gyászhír „Annyira akartam élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, igy búcsú nélkül szívetekben élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem, édesapám, MOZOLAI SÁNDOR ANTAL nagykőrösi, volt kecskeméti lakos, 70. életévében, 2011. december 25-én, hosszan tartó betegség után váratlanul elhunyt. Temetése 2012. január 3-án (kedden), 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Szereltünkért 2012. január 3-án, 17.00 órakor szentmisét tartunk a kecskeméti Piaristák templomában. Gyászoló család. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a'hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal NEMZETKÖZI gyakorlattal sofőröket keresek állandó, nem uniós munkára. 06-30/9381­ÁLLAT INGATLAN HALASON tanya 25 ha-ral eladó. Érdeklődni lehet a 06-30/611-9738-as telefonszámon lehet-------------------- *1145292­KE CSKEMÉT, Kápolna utcában II. emeleti 2 szintes, 1+4 félszobás, a Malomra néző egye­di kialakítású, 118 m2-es erkélyes lakás eladó akár bútorozva is. Telefonszám: 06-20/428- 40-22.------------------------------------------------------------------------------*1145241* KM ÉT, Batthyány u. liftes, klímás, 53 m2-es hőszigetelt, fűtéskorslerüsített, igényesen fel­újított lakás eladó. Telefonszám: 06-20/5103- 312---------------------------------------------------:--------------------------*1142371* KM ÉT, Beregszászi u.-i, 780 m2-es telken 95 m2-es, 3 szobás, teljesen felújított, höszigetelt családi ház tulajdonostól, ár alatt sürgősen el­adó. Garázs, kamra, parkosított udvar. 17,5 M Ft. 06-30/44-546-80.-------------------------------------------------------------------------------*1143085­AUTÓT vásárolnék, roncs és üzemképtelen ál­lapotút. 06-70/576-4510.-------------------------------------------------------------------------------*1145341* GÉPEK HESST0N körbálázó, PZK7, SPC6, K442, 4-es eke, kultivátor, kombinátor. I: 06-30/681- 6743-------------------------------------------------------------------------------*1145109­MBP 6,5 t pótkocsit vennék. 06-70/339­5917-------------------------------------------------------------------------------*1144938* 6 DB traktor gumiköpeny eladó. R 28-as 2db, R 30-as 2 db, FR 32-es 2db. 70/575-0368.-------------------------------------------------------------------------------*1145407­ÁLLÁST KÍNÁL FELNŐTT háziorvosi körzetbe szakképzett asz- szisztensnőt keresek! Jelentkezés „Háziorvos" jeligére a kiadóba várjuk.------------------------------------------------------------------------------->1141167­274-----------------------------------------------------------------------------*1145136­TA NYÁST keresek. Telefonszám: 06-20/246- 9319.-------------------------------------------------------------------------------*1145405­ÁLLÁST KERES C KÁT. sofőri munkát keresek. 06-20/432- 7608.-------------------------------------------------------------------------------*1144215* ADÁSVÉTEL ARANY zálogjegyek felvásárlása napi legmaga­sabb áron: 5500-6500. Telefon: 06-20/615- 1090.-----------------■-------------------------------------------------------------*1143558* TŰ ZIFA kapható! 15 mázsa felett ingyenes házhoz szállítás. Telefonszám: 06-30/607- 7570.-----------------------------------------------------------------------------*1145234­VA SHULLADÉKOT vásárolnék. Érdeklődni lehet a 06-70/355-2161-es telefonszámon nap­közben.---------------------------- *1145275* 30 EZER kalóriás, hőszigetelt, vegyestüzelésű, új kazán eladó. 06-30/983-4372. Ár: sima 110 E Ft, hőszigetelt 120 E Ft.-------------------------------------------------------------------------------*1144671* SERTÉSKÁBÍTÓ-FOGÓ trafóval eladó. Érdeklődni a 06-30/498-9950-es telefonszá­mon.-------------------------------------------------------------------------------*1145423­a Tojótyúk eladó: 400 Ft/db. Érdeklődni lehet a 06-20/965-99-51-es telefonszámon napközben-----------------------------------------—---------------------------------*1145387­1 DB 200 kg-os hízó eladó. Telefon: 06- 20/544-9020.-------------------------------------------------------------------------------«1145429­______HIRDETMÉNY______ KÖ ZLEMÉNY! Batizné Somogyi Nóra Bog­lárka, induló mezőgazdasági vállalkozóként, a 35/2010. (IV. 9.) FVM rendelet alapján ül­tetvény korszerűsítéséhez, korszerű ül­tetvények létesítése jogcímre 2010.06.03. napján benyújtott támogatási kérelmére helyt adó határozatot kapott 2011.10.03-án. A pályázat tartalma egy közel 10 ha-os spárgatelep kialakítása. Az ültetvény felé­nek eltelepítésével a 2011-re vállalt gaz­daságméretet - mint fiatal gazda - meg­valósította. Batizné Somogyi Nóra, fiatal gaz­da.----------------------------------------------—---------------------------*1145457­46 91 Ft/hó "¥|!§i helyett s* csak 3365 Ft/hó Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél vagy e-mailben: terjesztes@petofinepe.hu yji 1 ^ I l I fii UJJ ) IlTaj ‘fal . SZOLGÁLTATÁS SZŐLŐTELEPfTŐK! Nyertes egyéni tervvel rendelkező gazdák szőlőte­lepítését vállalom szaporítóanyag­gal, támrendszerrel kompletten! Érd.: 06430/4646-378. .1145375. TÁRSKERESÉS BÁJOS Szilvi társat keres! 06-20/342-8084-------------------------------------------------------------------------------*1145183­FIATALOS 48-AS partnert keres. 06-30/4288- 316 ................................ '1145186­Ar anyos 40-es társat keres. 06- 30/93543239 IGÉNYES nő társat keres. 06-30/2754-314.------------------------------------------------------------:----------------*1145304* KM ÉTI Lizandra társat keres 06-70/544-9513----------------------------------------------------------*-------------------*1144662* SZ ÖSZI partnert keres. 06-30/727-7095.-------------------------------------------------------------------------------*1145383­GARÁZS GARÁZS eladó v. kiadó leninvárosi garázsso­ron. 06-30/610-5023.------------------------------------------------------------------------------*1145420­ME ZŐGAZDASÁG a Claas bálás széna eladó. 06-30/310-8175.-------------------------------------------------------------------------------*1145332* FŰSZÉNA I. o. 100 bála eladó 0630/611- 9738 ........................ ...........*1145295* TÉ LI AKCIÓ! VETŐMAG Telefon: 06-30/9634-004 NÖVÉNYVÉDŐ SZER Telefon: 06-30/603-8685 MŰTRÁGYA Telefon: 06-30/939-9797 Telepeink: Kecskemét, Búzakalász utca 20. Telefon: 06-70/453-5005 Bátmonostor, Széchenyi u. 034/12. hrsz. Telefon: 06-79/474-164 INPUT KFT. ? A BIZTOS MEGOLDÁS! I Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 3. Telefon: 76/430-216 iT.PetöhNéy^ Petőfi Népe »etőüNép^ A Duna-Tisza köze családi napilapja HATÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében naponta közel 130 ezren olvassák!* Hirdetési információ: 76/518-250 Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MódiaAnalízis 2008/2-3. negyedév NAPOS, ÉSZAKKELETEN FELHŐS SZILVESZTER ^, hőmérséklet + déli felhőzet vasárnap Kunszentmiklós Kecskemét 2 °C • 2 °C -1 °C ö 0C Kiskörös. Kiskunfélegyháza 2 °C hétfő Kalocsa 2°c-1 °c Kiskunhalas yc i Ba*a Bácsalmás 2°c EMS kedd °°C EWS 4 r Bacs-Kiskun megyében szilveszter reggelén még sok lesz a felhő, 5 °C de napközben száraz, szikrázóan napos idő alakul ki. Kissé meg­élénkül az északnyugati, nyugati szél. Éjszaka is jellemzően csillag­U' ' esik. A jellemző hőmérséklet országos átlagban kora délután +3, reggel -1 fok korúi alakul. Újév napján még kisüt a Nap de délután erős felhősödés várható. Szá­mottevő csapadék sehol sem valószínű. Mérsékeli délies szél fúj A legvalószínűbb folytatás: 2012 első hetében az évszaknak megfelelőnél 2,3 fokkal magasabb hőmérsékletű, többnyire borongós, néha, néhol derengő idő várható. Bszórtan előforduló, időszakos, gyenge csapadékra lehet számítani Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: az úgynevezett jóidő is veszélyes a köz­úti közlekedésre. Hatására ugyanis felszabadultabbakká válunk, az optimálisnál több kockázatot vállalunk. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzéséit felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: «vww.eumet.hu ­Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-ló Fertő Tisza-tó 3-5 2-3 2 3 3 2 Hójelentés Dachstein 55-75 cm Semmering 45-50 cm Livigno 15-110 cm Hirdetésfelvevő és ügyfélszolgálati irodánk Kiskunhalason Petőfi Népe ír fj I Olvasószolgólol Szerkesztőség fel/fox: 77/523452 tin Fáberné Nagy Erzsébet Kiskunhalas, Szilády Áron u. 5-7. Tel./fax: 77/523-852, 06-20/491-6443 Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756 Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 e-mail cím: petofinepe@axels.hu Az előfizetői példányok kézbesíté­sét a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt. és a kiadó saját hálózata. Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481401 Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Futó Imre Nyomdai táskaszám: 310011. Nyomás napja: 2011.12.30. Megrendelés száma: 2011/306/2011.12.31. ISSN szám: 0133-235 x Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint köz­vetlenül, postautalványon és átutalás­sal a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra Az előfizetés dija egy hónapra 2.570 Ft negyedévre: 7.710 Ft fél évre: 15.420 Ft egy évre: 30.840 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartá­sunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem érzünk meg, és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszer­rel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a társaságunk érdekeltségébe tartozó cé­gek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megren­delését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a fi­gyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozá­sát, illetve törlését. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglalta­kért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jo­gi felelősséget nem vállal A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom