Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)
2011-12-14 / 292. szám
MEGYEI KÖRKÉP PETŐFI NÉPE - 2011 DECEMBER 14., SZERDA Összevonják a bölcsődét az idősotthonnal Lakiteleken közös intézménybe vonják ösz- sze Lakiteleken a bölcsődét és a Gondozási Központot - erről szóló határozatot fogadott el legutóbbi ülésén a helyi képviselő- testület. Az integráció az önkormányzat nehéz gazdasági helyzete miatt vetődött fel. Többször vizsgálták, miként lehetne az önkormányzati hozzájárulás mértékét csökkenteni akár a kiadások leszorításával, akár a bevételek növelésével. Az elmúlt egy évben tárgyalások zajlottak az intézmények egyházi fenntartásba adásáról a református egyházzal, de ezek nem vezettek sikerre. Ezért kellett más megoldást keresni. Jövőre a tervek szerint az idősotthon fenntartásához 7,6 millió, míg a bölcsőde működtetéséhez 3,6 millió forinttal kell hozzájárulnia az önkormányzatnak. A kiadások csökkentését hozhatja a két intézmény összevonása, melynek egy közös vezetője lenne. A spórolás mellett Felföldi Zoltán polgármester logikus lépésnek is nevezte az integrációt, mondván: mindkét intézmény a szociális törvény hatálya alá tartozik. ' A testületi ülésre készült tájékoztató tartalmazta: a Gondozási Központ által nyújtott alapszolgáltatások (nappali ellátás, szociális étkezés, házi segítségnyújtás) fenntartása kötelező, az ehhez szükséges finanszírozást jelen állás szerint biztosítja a központi költségvetés. A bentlakásos részlegnek viszont csak akkor lehet jövője, működése akkor lesz biztosított, ha veszteség nélkül tud működni, különben bezárása csak idő kérdése. Felföldi Zoltán ezzel kapcsolatban lapunknak elmondta: az önkormányzat pályázat útján próbál forrást szerezni a 12 bentlakásos férőhely bővítésére. Fia sikerrel jár a nagyközség, akkor akár a költségek száz százalékára is támogatást nyerhet el. A Gondozási Központ bevételeit egyébként az ellátottak számának növelése is gyarapíthat- ná. A jövő évi tervek szerint ugyanis nappali ellátásban a működési engedély szerinti maximális 15 fő helyett csak 3 fő, házi segítségnyújtásban pedig 27 helyett 15 fő részesül. ■ H. I. Solti piac CSamokkal A néhány asztalból álló egykori solti piactér nem csak megszépült, csarnokkal is bővült. A fejlesztés 28 millió forintba került. „A keddi és a pénteki piac több annál, hogy eladjuk a terményt, és megvegyük azt, amire szükségünk van. A piac közösségi tér is" - vélekedik Kalmár Pál polgármester. A valaha a város szívében lévő piac egy áruház építése miatt kényszerült arra, hogy szerényebb körülmények közé költözzön. A város mezőgazdasági jellegéből adódóan azonban szükség volt a bővítésre. Erőfölényben a tolvajok? zsebesek Ne tegyük a kosár tetejére az erszényt és az irattárcát! Az ünnepre való készülődés együtt jár a bevásárlással. Az pedig ebben az időszakban magában hordozza a zsebtolvajok fokozott „működését”. Noszlopy N. Miklós- A zseblopásokat jellemzően az utcán, tömegközlekedési eszközökön, piacokon vagy bevásárlóközpontokban követik el. Éppen ezért tanácsolják bűnmegelőzési kollégáim, hogy pénzünket, bankkártyánkat, egyéb más értékeinket már akkor tegyük biztonságos, nem észrevehető vagy könnyen hozzáférhető helyre, amikor elindulunk otthonról. A pénz- és irattárcákat ne a táskák, kosarak tetején tartsák. Férfiaknál előszeretettel teszik a tárcákat a nadrág hátsó zsebébe, pedig ott egyáltalán nincs biztonságban. Megfelelő védelmet csak a belső zsebek kínálnak. Az egyik legfontosabb tanács pedig az, hogy bankkártyánk PIN kódját semmi esetre se tegyük a plasztiklapocska mellé, hanem igyekezzünk megjegyezni a kódot. Zsúfolt helyeken a táskánkat tartsuk bezárva. Lehetőség szerint használjunk a cipzáron kívül csattal is zárható táskát, ami tovább nehezíti a tolvajok számára a hozzáférést A kezünkkel, karunkkal öleljük át táskánkat. Semmiképpen ne tegye senki a táskáját könnyedén a hátára, vagy az oldalára - sorolja Mihályné Bornemisza Eleonóra, a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.- Mit tegyünk akkor, ha mégis meglopnak minket, és ezt azonnal észleljük?- Semmiképpen ne szánjanak szembe a tolvajjal, mert általában többen vannak, és erőfölényben. Hívjanak viszont azonnal segítséget, és értesítsék a rendőrséget. Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsunkat is elvitték, akkor sürgősen cseréltessük le a zárat. Ha pedig a bankkártyánknak is lába kélt, akkor ezt azonnal til- tassuk le.- Az ünnepek előtt a gépkocsifeltörések is megszaporodnak?- Sajnos van ilyen tapasztalatunk. Járművünk feltörését megakadályozhatjuk azzal, ha parkolás után, és két vásárlás között is ellenőrizzük, hogy nem maradt- e látható helyen, a gépkocsi utasterében értékes vagyontárgy, műszaki cikk, korábban megvásárolt ajándék. A gépkocsiban látható helyen hagyott ruházat akkor is felhívja az elkövető figyelmét, ha abban nincs érték, hiszen ezt nem tudhatja a tettes, és az ablakbetöréssel történő ellopásához elegendő lehet pár másodperc. Mielőtt magára hagynák a gépkocsit a parkolóban, ne pakoljunk a csomagtartójába, mivel ezt a tolvajok szinte biztosan kifigyelik. Érdemes viszont már az elindulás előtt a csomagtartóba rakni azokat a dolgokat, amelyekre a következő megállónknál majd nem lesz szükségünk. A jármű ajtaját, az ablakokat és a napfénytetőt zárjuk le, amikor kiszállunk a kocsiból, vagy ha bármilyen rövid időre távozunk. Az indítókulcsot mindig tartsuk magunknál olyan biztonságos helyen, hogy azt ne tudják jogtalanul megszerezni. A vásárlást követően - ha már bepakoltunk az autóba - semmi esetre se menjünk vissza az üzletbe, mert ezt a potenciális tettes kifigyelheti és feltörheti közben a magára maradt járművet. Elindulás előtt pedig vizsgáljuk meg az autó zárszerkezetét, az ablakokat és azok tömítését is, mert a sérülések feltörésre c vagy annak kísérletére - utalhatnak. Ezer forintot loptak, de 150 ezres kárt okoztak előzetes letartóztatásba helyezte a Kiskunhalasi Városi Bíróság azt a két kiskunfélegyházi fiatalembert, akik a gyanú szerint több betörést is elkövettek az elmúlt hónapokban Kiskunmaj- sán. - A két 41 éves férfi októberben a betört ablakon át ment be a Napsugár Óvodába, ahonnan eszközöket próbáltak meg eltulajdonítani, megkísérelték a pénztár ajtaját felfeszíteni, de a kiérkező vagyonőrök megzavarták őket, ezért a helyszínről elmenekültek. Decemberben egy harmadik társukkal együtt a falat kibontva kíséreltek meg behatolni ugyanennek az óvodának a pénztárhelyiségébe, de ismét elmenekültek a helyszínről úgy, hogy nem loptak el semmit. Kiskunmajsán betörtek egy lottózóba is, ahonnan sorsjegyeket í loptak el 664 ezer forint érték- | ben. Egy ajándéküzletből 82 ezer forint értékben készpénzt, édességet és dohányárut loptak - lapozott bele az ügy aktáiba Farkasné Wodring Zsuzsanna, a halasi kapitányság sajtóreferense. A gyanú szerint a két férfi egy könyvesboltból is ellopott közel ezer forintot úgy, hogy közben rongálásukkal 150 ezer forintnyi kárt okoztak. Mindkét férfi büntetett előéletű, egyikőjük már 12 alkalommal volt büntetve különböző vagyon elleni bűncselekmények miatt - tudtuk meg a sajtó- referenstől. ■ Zs. D. Kalocsa vagy Kiskőrös, az itt a kérdés elfogadta a parlament alkotmányügyi bizottsága Semjén Zsolt képviselő módosító indítványát, melyben azt javasolta, Kiskőrös helyett Kalocsa legyen az egyik Bács-Kiskun megyei egyéni választókerület központja. Mint azt korábban a Petőfi Népe is megírta, a választójogi törvény módosítási javaslata szerint az eddigi 10 helyett csak 6 választókörzet lesz megyénkben. A jelenlegi tervekben Kiskőröst jelölték meg a megye egyik körzetének székhelyéül Kalocsa „rovására”. Az Ország- gyűlés döntése még várat magára. ■ Sz. B. Z. HIRDETÉS Bócs Volán Zrt (székhely: 6500 Baja, Nagy István u. 39.) NYÍLT PÁLYÁZATOT HIRDET A Bács Volán Zrt tulajdonát képező TÁRHÁZ elnevezésű ingatlan és az épülettel egybeépített rámpa (Baja, Nagy István u. 39. hrsz 10003/9) bérleti jogviszony keretében történő hasznosítására. Az ingatlan 1300 m2 nagyságú raktár, mely irodával és szociális blokkal rendelkezik. Részletes tájékoztató átvehető: Bács Volán Zrt. titkárságán, 6500 Baja Nagy I. u. 39. munkanapokon 7-15 óráig Díja: 5.000 Ft+ÁFA melyet helyben a tájékoztató átvételekor kell befizetni. Az ajánlatok benyújtásának határideje: _________________________2012. január 16 ______________________1187 Festmények Kicsinek bizonyult a lakiteleki könyvtár kiállítóterme. N. Virók Csilla kecskeméti festőművész kiállítására érkeztek az érdeklődők. A tárlat képeit mindössze három hónap alatt készítette el az alkotó, aki negyven éves korában nyúlt először az ecsethez. A mostani volt a harmincadik kiállítása, melyet Túrái Gábor Kamii esztéta ajánlott a jelenlévők figyelmébe, és december végéig tekinthetik meg az érdeklődők. A pályázók kétharmadát támogatják Bácsalmáson 60 fiatal jelentkezett a 2012. évi Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra. A képviselő-testület néhány napja zárt ülésen bírálta el a benyújtott pályázatokat, 37 főnek ítélt támogatást, 23 személyt viszont elutasított. Ennek a viszonylag nagymértékű elutasításnak az oka, hogy a helyi rendelet szerint az egy főre eső nyugdíjminimum másfélszeresét (42750 Ft) meghaladó jövedelem után már nem adható támogatás. A jövő évben Bácsalmáson ösz- szességében 63 fiatal részére biztosítanak felsőoktatási ösztöndíjat, havi 1-5 ezer forintig terjedő összegben. ■ J. J.