Petőfi Népe, 2011. december (66. évfolyam, 281-306. szám)

2011-12-14 / 292. szám

PETŐFI NÉPE - 2011. DECEMBER 14., SZERDA 5 MEGYEI KÖRKÉP Közösen ittak, majd késelésig menő vitába keveredtek Halié a táblázatkezelőben informatika Tiltás helyett oktatja a diákokat a kecskeméti pedagógus Szemétszállítás idei áron, de más díjak változnak Dunavecsén a családi rendezvényen elfo­gyasztott ital hatására elszaba­dultak az indulatok Nyárlőrin- cen. Hárman estek egymásnak, előkerült két kés is, a verekedés végét pedig a szirénázó mentők megérkezése jelezte. A most elkészült vádiratban szereplő vádlotti kör meglehető­sen különös. Egyebek között azért is, mert az elsőrendű vádlott - egy 68 éves férfi, aki az esemé­nyek során kést használt - moz­gássérült. Állapotánál fogva pe­dig csak jobb térdére ereszked­ve, csúszva-mászva képes csak helyváltoztatásra. A másodrendű vádlott az öccse, akinek a lányá­val él együtt a vádiratban harma­dikként megnevezett férfi. Április 24-én tartott a család a rokkant ember lakásában ünnep­séget: a férfit köszöntötték meg a névnapján. Az ünneplők délután nagyobb mennyiségű alkoholt fo­gyasztottak. Az „após” szóvá tette a lánya élettársa gyerekeinek viselkedé­sét, mire a két férfi dulakodni kez­dett. A vádirat szerint a fizikai fö­lényben lévő harmadrendű vád­lott ment neki a másiknak, és ököllel többször is megütötte. Ezt látva a rokkant ember az öccse védelmére kelt, ágyából rákiáltott a vendégére, mire ő is kapott két ütést.- Ekkor az ágy melletti konyha- asztalról felvett egy kést, majd térdre ereszkedve, a kést a bal ke­zében fogva, felfelé irányuló moz­dulattal hasba szúrta a harmad­rendű vádlottat - mondta el a részleteket Gyugyi Csilla, a Bács- Kiskun Megyei Főügyészség szó­vivője. A megszűrt férfi ekkor ismét az „apósára” támadt, aki szintén kést kapott a kezébe, és ugyan­csak hasba szúrta a harmadren­dűt. Utóbbi ennek ellenére to­vább támadott, és egészen addig dulakodtak, amíg a többi vendég ki nem tuszkolta őt az épületből. A mentők a megyei kórházba szállították, és két hétig tartott a gyógykezelése. Az „apóst” négy hétig ápolták, a rokkant ember sérülései viszont 8 napon belül gyógyultak. * Az ügyészség a rokkant férfit életveszélyt okozó testi sértés kí­sérlete miatt állítja majd bíróság elé. Öccsét életveszélyt okozó tes­ti sértéssel, a harmadrendűt pe­dig súlyos, illetve könnyű testi sértéssel vádolják. ■ N. N. M. Három évtizedes tapasz­talattal a háta mögött ad­ta a fejét tankönyvírásra Fülöp Péter. Miért kell tankönyvből okítani a számítógép és az internet használatát ma, amikor kisiskoláskorú gyerekek is órákat töltenek a gép előtt? - erről is kérdeztük a kecskeméti informatika- tanárt, aki idén május­ban, 40 év tanítás után ment nyugdíjba a Lestár Péter szakközépiskolából. Rákász Judit- Soroljam? - kérdez vissza Fü­löp Péter. - Többek között azért, mert az internet világa nemcsak lehetőségeket, hanem veszélye­ket is rejt magában. Készült nemrégiben egy felmérés. Esze­rint a gyerekek szabadidős tevé­kenységei között vezető helyen áll a számítógépezés. Nem a fá­ra mászás, nem a kerékpározás, hanem a tévézés és a számítógé­pezés. Biztosan sok szülőben fel­merült már, hogy el kellene tilta­ni a gyereket a számítógéptől, hátha akkor többet olvasna és sportolna. Én nem gondolom, hogy a tiltás jó módszer. Helye­sebben járunk el, ha inkább megtanítjuk a tudatos számító­gép-használatra. Mert ha ismeri a veszélyeket, és tisztában van azzal, hogyan kerülheti el eze­ket, akkor képes lesz megvéde­ni magát a virtuális térben lesel­kedő „banditáktól”.- Laikusként azt gondoljuk, hogy informatikát tanítani könnyű dolog, hiszen ez a tan­tárgy kapcsolódik a legtöbb gyerek érdeklődési köréhez.- Más dolog szabadon bók­lászni az interneten, játékokat kipróbálni, chatelni, és megint más olyan feladatokat megolda­ni, amelyek bemutatják a számí­tástechnika által nyújtott lehető­ségeket. Éppen ezért arra töre­kedtem a tankönyvek megírása során, hogy példáimat és felada­taimat a gyakorlati életből ve­gyem. így kerülnek a halászlé hozzávalói a táblázatkezelőbe, vagy ezért számítunk, mondjuk, testtömegindexet. Utóbbi segít­ségével - a többi közt - szinte észrevétlenül tanulhatják mega Fülöp Péter testtömegindex-számítással tanítja a hatványfüggvényt hatványfüggvény fogalmát, amely - lássuk be - a fitnesznél jóval kisebb népszerűségnek ör­vend. A sporthoz, a magyar tör­ténelemhez és a mindennapi élet praktikus kérdéseihez kap­csolódó témák egyaránt felbuk­kannak a könyvekben. Nem vé­letlenül fordítottam nagy gondot a feladatok összeállítására. Saját tapasztalatom szerint: ha a gye­rekek érdeklődésüknek és tu­dásszintjüknek megfelelő fel­adatokat kapnak, akkor az maxi­málisan leköti őket. Az is fontos cél volt, hogy olyan tankönyvet adjunk a gyerekek kezébe, amelyik egy kistelepülés iskolá­jában éppúgy használható, mint a számítógépekkel jobban ellá­tott, nagyvárosi oktatási intéz­ményekben.- Milyen életkorú diákok használhatják a sorozat eddig megjelent részeit?- Az 5-8. osztályosoknak szóló könyvek már elkészültek, jelenleg a 9.-es tankönyvön dol­gozom, amely a korábbiakhoz hasonlóan az Apáczai Kiadó gondozásában jelenik meg CD- melléklettel és munkafüzettel együtt.- Az iskolai számítástechnika­oktatásnak az ismeretátadás mellett célja lehet-e, hogy in­ternetes etikettet is tanítson? Például hogy az internet nem arról szól, hogy álarc mögé bújva bármit le lehet írni.- Abszolút! A hatodikos tan­könyvben prioritást kapott ez a téma is. Túlzás lenne hirtelen ra­dikális változást várni ezen a té­ren. Azonban egészen biztos, hogy csak akkor várhatjuk a helyzet javulását, ha az oktatásra, a tudatos számítógép-használatra nagyobb hangsúlyt helyezünk. A jövő évben is az idei díjakkal számolják a szemétszállítást Dunavecsén. A helyi közszolgál­tató ugyanis nem jelentkezett határidőre a 2012-es díjszabás­ról szóló javaslataival. Ha majd ez megtörténik, azután rendel­keznek e szolgáltatásról a váro­si döntéshozók - várhatóan va­lamikor a jövő év elején. Ezzel szemben meghatározták novem­ber végén az ivóvíz- és csatorna­díjakat. Azon belül többféle tari­fa létezik, valamennyit módosí­tották január 1-jétől. ■ M. ]. Ivóvíz- és szennyvízdíjak, 2012 (Ft/Köbméter) * Lakossági, közületi- ivóvíz 293- csatorna 328 Szennyvízfogadás- csatornázott területről 675- csatornázatlanról 490 Szippantás- csatornázott területről 1975- csatornázatlanról 1790 *A VÍZTERHELÉSI DÍJAT ÉS AZ ÁFÁT NEM TARTALMAZ­ZÁK FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT Nincs pardon: legvégül küldik a végrehajtót ez idő tájt összesen 3,2 millió fo­rint szolgáltatói, térítési és egyéb díjakkal tartoznak a szabadszállá­siak az önkormányzati intézmé­nyeknek. A városi képviselő-tes­tület nemrég konkrét intézkedé­sekre utasította a városházát és az intézményeket működtető szer­vezetet, a Gameszt a kintlévősé­gek mihamarabbi behajtására. A munkahellyel rendelkező tarto­zók, de éppúgy a nyugdíjasok is ezután számíthatnak arra, hogy a nyugdíjfolyósító intézetnél, vala­mint a foglalkoztatóknál letiltat- hatja tőlük az önkormányzat a kö­vetelt összeget Szükség esetén a bankszámláikat is felderítik, és azokon keresztül nyújtják be az inkasszót. Ha ezekkel az intézke­désekkel sem jut pénzéhez az ön- kormányzat, akkor bírósági vég­rehajtónál kezdeményezik a be­hajtást. Egyébként az adófizetési hajlandósággal sem elégedett a szabadszállási helyhatóság: a kü­lönböző adónemekből jelenleg 38 millió forint a lejárt határidejű kintlévőség. ■ M. J. Szamárfarmmal bővül jövőre a turisztikai látványosságok sora KisKUNMAJSA Az idei év eredménye, hogy immár minden kutat elismerten gyógyvizes termálkúttá nyilvánítottak Szikora Gyulának, a kiskun- majsai Jonathermál Zrt. elnök-ve­zérigazgatójának mindennapjai tagadhatatlanul változatosan tel­nek. Amellett, hogy sikeresen működteti az országosan is jó hí­rű majsai Jonathermál gyógy- és élményfürdőt, most éppen egy különleges idegenforgalmi látvá­nyosság, egy szamárfarm kialakí­tásán dolgozik, és mozgásban tartja az I. világháborús majsai könyv elkészülését.- Közeleg az év vége. Milyen mérleget vonna most?- Sikeres évzárás előtt állunk, a válság ellenére is tartjuk piaci pozíciónkat. Egy évvel ezelőtt fe­jeztük be a fürdőcsarnok bővíté­sét, melynek most érik be „gyü­mölcse”. Nagyon sok pozitív vísz- szajelzés érkezett hozzánk, a ven­dégeknek elnyerte tetszését szép, világos és tágas fürdőcsarno­kunk.- A nyár nem kedvezett a tu­rizmusnak. Önök mennyiben érezték meg a szokottnál is hű­vösebb nyarat?- Mint más fürdőknél is, a lá­togatottságon érzékelhető volt, de az augusztus és a szeptember ki­egyenlítette a negatív júliust.- Csak az időjárás befolyásolja a látogatottságot?- Nem, a földrajzi fekvés is meghatározó. Távolról érkező vendégeinknek hosszú utat kell megtenniük, és lássuk be, ennek nem kedvez az emelkedő üzem­anyagár. Mindehhez jön, hogy ál­talában a magyaroknak kevesebb lett a pénzük, mindenki ott taka­rékoskodik, ahol tud.- Jövőre megszűnik az üdülési csekk. Hogyan tudják ezt majd kompenzálni, ha lehetséges?- Az üdülési csekk komoly for­galmat jelentett ebben az évben is. Sajnálattal vesszük, hogy a jö­vőben nem számolhatunk vele. Reméljük, a SZÉP kártya a helyé­be lép, de addig is próbáljuk kü­lönböző kedvezményekkel, látvá­nyos programokkal vonzóbbá tenni a nálunk töltött időt.- Mondana egy-két példát?- Nagy sikere van az éjszakai fürdőzés idején a koktélpartija­inknak, ahol fedetlen keblű, fű­szoknyás hölgyek szolgálják fel az italokat. A hidegebb hónapok­ban borkóstolókkal színesítjük a programot, vendégeink ilyenkor fűtött motelszobáinkból választ­hatnak. Abban a szerencsés hely­zetben vagyunk, hogy a fürdő­csarnokéhoz hasonlóan a szobá­ink fűtését is a termálenergiával oldjuk meg.- A látványosságok sora jövőre a szamárfarmmal gazdagodik...- Már működik a szamárfar­munk, de állatállományunk jövő­re válik teljessé. Négyféle szamár­fajjal - keresztes hátúval, feketé­vel, szürkével, fehérrel - szeret­nénk fogadni a vendégeket, lehe­tőséget kínálva a nézelődés mel­lett szamaragolásra, szamárko­csikázásra. Nagy örömünkre idén öt kiscsacsink született!- A Jonathermál Zrt. idén már egy másik oldaláról, a kultúra iránti elkötelezettségéről is be­mutatkozott. Várható folytatás?- Nyáron fürdőnk és közvetlen környezete adott otthont az első majsai alkotótábornak. Emellett egy nagyszabású kezdeményezés mellé álltunk, személyesen is részt veszek a Kiskunmajsán, az I. világháborúban elesetteknek emléket állító könyv kiadásában. A kutatást és a könyv összeállítá­sát szakemberre bízzuk.- Hogyan látja a jövő évet?- Magában rejt bizonytalansá­gokat. Az üdülési csekket felvált­ja a SZÉP kártya, de ennek is sok még a bizonytalan eleme. Bízunk a belföldi turizmusban. Ilyen üzemanyagár-emelkedés mellett sokan választják majd a hazai für­dőket a tengerpartok helyett. Fej­lesztések terén óvatosan terve­zünk, fő célunk a stabilitásunk megőrzése. Mindehhez adott egy nagyon jó, megbízható csapat, családias légkör és modern fürdő. Remélem, mindezek tükrében, egy év múlva ismét sikerekről ad­hatok majd számot. ■ S. H.

Next

/
Oldalképek
Tartalom