Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)

2011-03-19 / 65. szám

PETŐFI NEPE - 2011. MÁRCIUS 19., SZOMBAT KEGYELET / APRÓHIRDETÉS 13 „A múltba visszanézve valami fáj, valakit keresünk, aki nincs már. Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk." EMLEKEZES Szüléink: ZUPKA ISTVÁN halálának 17. évfordulójára és ZUPKA ISTVÁN NÉ Kozma Zsuzsanna halálának 31. évfordulójára. IFJ. ZUPKA ISTVÁN halálának 10. évfordulójára. Szeretteik. KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátoknak, jó szomszédoknak, ismerősöknek, akik MAGYAR PÁLNÉ Orbán Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. KÖSZÖNET ■ GYÁSZHIR Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik PIGNICZKI FERENCNÉ temetésén megjelentek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ LÁSZLÓ vállalkozó életének 64. évében, súlyos betegségben, 2011. március 13-án elhunyt. Temetése 2011. március 21-én, 9.45-kor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. 4L GYÁSZHIR Megrendült és szomorú szívvel tudatjuk, hogy Dr. NÉMEDI ÉVA a bajai Városi Bíróság elnökhelyettese 2011. március 11-én, 65 éves korában váratlanul elhunyt. Felejthetetlen halottunkat 2011. március 19-én (szombaton),'1 11.30-kor kísérjük utolsó útjára a bajai Rókus temetőben. Előtte 11.00 órakor gyászmise lesz a kápolnában. Gyászolják: férje, gyermekei, unokája, rokonai, barátai és munkatársai. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság saját halottjának tekinti.____________ KÖSZÖNET Hálás köszönet azoknak, akik BARABÁS NÁNDOR temetésén megjelentek, virággal tőle elbúcsúztak és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család, Kiskunhalas KÖSZÖNET Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik ID. BARNA MIHÁLY temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot I helyeztek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. EMLEKEZES „Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk voltál, örökre elmentél. Szereteted a szívünkben örökké él." HORVÁTH JÓZSEF halálának 11. évfordulójára. Szerető családja. GYÁSZHIRDETÉSÉT, KÖSZÖNET­NYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA A Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉS- FELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal APRÓHfiSlÍTÉSEK INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304.---------------------------------------------------------:—*1122778* BUDAPESTEN, a VII. kerületben 1 szobás, ga­lériázott lakás eladó. 06-70/385-0504.-------------------------------------------------------------*1122601* CS ALÁDI ház Hetényegyházán * nyaraló. Tel.: 76/472-277, ill. vmw.olcsohaz.atw.hu--------------------------------------------------------------*1118155* ELCSERÉLNÉM értékegyeztetéssel (kméti la­kásra) V. eladnám Segesvári út 28. alatti új­szerű áll. lévő cs. házam. 06-20/296-8546.-------------------------------------------------------------*1122934* KE CSKEMÉT, belvárosi (Báthory u. 10. sz.) kétrendbeli családi ház nagy telekkel eladó, lár: 30 M Ft. 06-30/9-356-513--------------------------------------------•------------------*112454« KE CSKEMÉT, belvárosi 2 szobás + nappalis, I. em.-i, beépített erkélyes igényes lakás eladó. Nagy garázs + kocsibeálló van. Családiház- csere érdekel értékegyeztetéssel. Irányár: 25,7 M Ft 06-20/9417-013.---------------- *1123384* KECSKEMÉT, Ladánybenei úton szerkezetkész családi ház eladó. 06-70/385-05-05.--------------------------------------------------------------*1122489* KECSKEMÉT, Máriahegyben eladó 1530 m! kert 76/493-922.--------------------------------------------------------------*1123072* KECSKEMÉT, máriavárosi kisméretű családi ház eladó. Irányár: 5,2 M Ft 06-30/9356-513---------------- *1124541* KE CSKEMÉT, Petőfiváros új építésű részén 120 m!-es, tetötér-beépítéses cs. ház 30 m2- es garázzsal eladó. 06-20/582-6277.-------------------------------------------------------------*1123897* KE CSKEMÉTEN 6000 m2 telek eladó. 06- 30/480-6263.--------------------------------------------------------------*1124505* KI SKŐRÖS, Erdő utcában 4 szobás összkom­fortos felújított családi ház bebútorozva el­adó. 06-20/266-0208.--------------------------------------------------------------*1124317* KMÉT környékén (tégla) családi ház 1250 m2- es telken eladó. 9,9 M Ft 06-30/5033-811--------------------------------------------------------------*1124121* KMÉT, Széchenyivárosban 1,5 szobás lakás sürgősen eladó. 06-70/9532-629.--------------------------------------------------------------*1124583* KMÉTI sorházi lakás eladó. 06-30/224-1961.--------------------------------------------------------------*1124565* LA KITELEKEN kis ház eladó. 06-20/5935- 138. — -----------------------------------------------------*1124273* MÁRIAHEGYI3731 m2 osztható, összközműves telek engedélyekkel eladó. 06-20/5935-138. — ----------------------------------------------------»1124272* NY ÁRLŐRINCEN családi ház sürgősen eladó: 5 M Ft 76/343-130,76/343-034, 76/410-644.------------- *1124435* PE TÖFIVÁROSI 2 szintes cs. ház eladó vagy kis értékű lakásra cserélhető. 20/511-3791--------------------------------------------------------------*1122519* SZÉCHENYIVÁROSI 2,5 szobás lakás eladó. 06-70/229-7340.--------------------------------------------------------------*1124390* TÁBORFALVÁN családi ház eladó részletfizetés­sel is. 7,5 M Ft. 06-30/9259-621.--------------------------------------------------------------*1124575* TŐ SERDEI nyaraló eladó. 06-20/3418-780.--------------------------------------------------------------*1124371* BÉRLEMÉNY KECSKEMÉT, Vágó utcára nyíló több helyiség­ből álló 40 m2 iroda kiadó. 06-70/385-0505--------------------------------------------------------------*1122489* «Kecskeméten, forgalmas helyen működő állateledel bolt átadó. 06-30/207-5051--------------------------------------------------------------*1124323* KE CSKEMÉTEN 130 m2 üzlethelyiség kiadó. 06-30/330-4042.--------------------------------------------------------------*1124505* ÜZEMI-UTCAI büfé teljes berendezéssel csalá­di okból sürgősen eladó. 06-30/438-1393.--------------------------------------------------------------*1118548* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Árpád krt-i 2 szobás, távfűtéses üres lakás kiadó. 06-30/225-2035.-----------------------------------------------1-------------* 1124277* KM ÉTEN 1 szobás lakás kiadó 06-30/629- 3205---------------------------------------:----------------------*1124556* KE CSKEMÉT, Petőfi S. u. 10. sz. II. em. 1 szo­bás lakás hosszú távra bútorozva kiadó: 35 E Ft/hó+1 hó kaució. 06-30/9750-499.--------------------------------------------------------------*1124453* KECSKEMÉTI 50 m!, új, igényes belvárosi bú­torozott lakás egyedi fűtéssel, zárt kocsibeál­lóval kiadó. 06-20/9822-780.--------------------------------------------------------------*1124392* « Kmét, Balaton u. II. em. 58 m2-es lakás ki­adó 2 nem dohányzó részére. 06-30/259- 5590--------------------------------------------------------------*1124506* JÁRMŰ AUTÓMENTÉS, kisgépszállítás 06-30/9455- 940--------------------------------------------------------------*1123789* BONTÁSRA veszek autót. 06-20/4300-349.--------------------------------------------------------------*1124560* IPARI lakókocsi eladó. 06-20/5935-138. —---------------------------------------------------------*1124276* LA DA 2105 94-es, B+G, 5 sebességes eladó: 180 E Ft. 06-30/9259-621.--------------------------------------------------------------*1124580* PEUGEOT Expert 2.0HDI, 110 LE 80 E km-rel eladó magánszemélytől. 06-20/5935-138.--------------------------------------------------------------*1124275* SPORT Yacht teherszállító műszakira felkészít­ve, új gumikkal eladó. 76/498-562 (du.)--------------------------------------------------------------*1124449* « Swift 2003.5 ajtós kifogástalan, klímás el­adó, Csere lehetséges. 06-30/2700-316.--------------------------------------------------------------*1124337* 500 kg-os fékes utánfutó lejárt műszakival el­adó. 06-20/5772-712.--------------------------------------------------------------*1124507* GÉPEK E-303 kaszálógép, IH 3-as eke félfüggesztett, MTZ-80 motor, Rába-180 motor, MTZ-váltó el­adó. 06-20/9582-449.--------------------------------------------------------------*1124247* KIS fülkés 52-es MTZ piros rendszámmal el­adó. 1:06-70/3311-381-------------------------------------------------------------*1124463* KÖ RBÁLARAKÓ villa bármilyen gépre szerelhető+trágyarakó villa eladó. Csere érde­kel. 06-20/916-7081--------------------------------------------------------------*1124582* LAJTA 32-es vetögép, 750-es markoló, kombi- nátor, MTZ 55 eladó, 06-30/973-6916.--------------------------------------------------------------*1124594* « MTZ 80 panorámafülkés '93. évj. 4 új gu­mival, friss műszakival, igényes állapotban el­adó. 06-30/981-9930.--------------------------------------------------------------*1124528* MTZ-RE targoncatorony-tartó, Novatur szivaty- tyú eladó. 06-30/973-6916.--------------------------- *1124594* MŰ TRÁGYASZÓRÓS SPC vetögép eladó. 06- 30/476-6770.--------------------------------------------------------------*1124447* N0V0R szántóföldi permetező 90 E, RK fűka­sza 170 E, Kemper fűkasza 120 E, tárcsa 8 le­veles 75 É, 2-3 fejes eke 30 E Ft-tól, MTZ 50- es eladó. 06-20/3458-952--------------------------------------------------------------*1124538* OLDALAZÓ talajmaró eladó. 06-30/316- 0754.--------------------------------------------------------------*1124345* OLDALAZÓ talajmaró eladó. 06-30/6065- 682.--------------------------------------------------------------*1124014* T­150 Rába-motorral + eke, tárcsa, kombiná- tor eladó. 06-20/9582-449.---------------------------------------------------------—*1124290* ÁL LÁST KÍNÁL BEKÖLTÖZÉS előtt álló lakásokhoz takarítónő­ket és szobafestőt felveszek. Érd.: 06- 30/9559-606.--------------------------------------------------------------*1124577* GYAKORLATTAL rendelkező, szakképzett teher­gépjármű-szerelőt keresek. Érdeklődni: 06- 20/417-7910--------------------------------------------------------------*1124501* KERESKEDELMI, kútkezelő-, vendéglátóképzés Kecskeméten! FMK: 00825/2009 70/316­23-23--------------------------------------------------------------*1124365* KÖ NYVELŐ munkatársat keres kecskeméti vál­lalkozás. Jelentkezés: palyazatkmet@gmail.com--------------------—----------------------------------*1124653* KE CSKEMÉTI cég keres műszaki végzettségű munkatársat mérnök-üzletkötő feladat­körre. Jó kommunikációs készség, aktív an- golnyelv-tudás és gépjárművezetői engedély feltétel. A jelentkezéseket szakmai önéletrajz­zal, motivációs levéllel és a fizetési igény meg­jelölésével az alábbi címre várjuk: info@pannon-turbo.hu- —*1124626* _____Német cég keres_______ gy ártástámogatót (Terminjäger, Terminverfolger) kecskeméti gyárába. Feltételek:- középszintű németnyelv-ismeret- folyamatszintű gondolkodásmód- komplex folyamatok készségszintű kezelése-jó kommunikációs képesség- kiváló problémamegoldó képesség- SAP alapszintű ismeret- kimutatások készítésében jártasság Jelentkezéseket önéletrajzzal, fizetési igény megjelölésével gyartastervezo@gmail.com címre kérjük eljuttatni. «67007 KŐMŰVESEKET felveszünk. 06-30/3949-857.--------------------------------------------------------------*1124499* NEMZETKÖZI gépkocsivezetőket keresünk többéves gyakorlattal. Önéletrajzokat referen­cia megadásával kérünk. E-mail cím: andras.took@citromail.hu Tel.: 06-30/371- 7264-------------- --------*1124031* Fr eudenberg AZ__1 A Freudenberg Simmerringe Kft. kecskemét-kadafalvi gyáregysége folyamatos fejlesztése es növekedése miatt saját munkavállalói állománya bővítése céljából felvételt hirdet az alábbi pozícióba: 3 rrjűszakos rmjpkarendben GÉPKEZELŐ Ajánlatunk: • Gumi tömltőgyűrűk/szimmerringek minőségi ellenőrzése, technológiai szabályok betartásával történd válogatása, álló munkavégzéssel. • Három műszakos, folyamatos munkarendben történd foglalkoztatás. • Modern, kulturált munkakörülmények és versenyképes juttatási csomag. • A vállalat buszjárataival történő ingyenes bejárás Kecskemét, Szabadszállás, Izsák, Ágasegyháza, Helvécia, Matkó, Nagykoros, Kerekegyháza, Kunszentmiklós településekről. Elvárásaink: • Legalább szakmunkásvégzettség. • Hasonló munkakörben szerzett tapasztalat előnyt jelent. • Standardok és technológiai előírások maximális betartása mellett minőségi, pontos és felelős munkavégzésre való hajlandóság. • Oktatásokon, féléves minősítő vizsgákon kőtelező és eredményes részvétel. Jelentkezni személyesen lehet 2011. március 30-án szerdán, 8.30-kor a Freudenberg Simmerringe Kft. személyzeti osztályán (cím: 6000 Kecskemét-Kadafalva, Heliport ipari park). n««» PETŐFIVÁR0SI Kert sörözőbe pultosnőt felve­szünk. Kecskemét, Kullai köz 2. Érd.: 06- 30/555-0886, 9-16 h-ig. .............— ­-------------------------------*1124577* GD Gép és Daru Kft. lajosmizsei gépgyára munkatársat keres raktári adminisztrátor munkakörbe. Jelentkezni lehet: 6050 Lajosmizse, Gyártelep 2. levélcímen, illetve a gdmizse@gepesdaru.hu s ______e-mail címen. j ZÖ LDSÉG-GYÜMÖLCS árusítására Kecskemé­ten 1 főt keresek. 06-20/296-4615.-------------------------------------------------------------*1124355* « 50 év körüli agilis munkavállalót keresek szabadtéri munkára. 06-30/288-7226. ......- .........-*1124509* Né met cég keres gyártástervező/ütemezőt kecskeméti gyárába. Feltételek:- gyártástervezésben szerzett 1-2 év gyakorlat- gyakorlott Office-felhasználó (Excel), kimutatások készítésében jártasság- SAP PP modul felhasználói szintű ismerete- német alapszintű nyelvtudás (szóban és írásban is) Jelentkezéseket önéletrajzzal és fizetési igény megjelölésével avartastervezo@amail.com címre kérjük ____________eljuttatni._______«67005 Sz akmai tapasztalattal rendelkező épület gépészmérnököt keresünk Kecskeméten történő | munkavégzésre. Jelentkezni: 06-30/415-2647 ÁLLÁST KERES KŐMŰVES munkát keresek. 06-70/7708- 508.--------------------------------------------------------------*1124299* TAVAK, tározók, belvíz elleni szigetelést, tek- nőszigetelést vállalok. 06-30/474-6041------------------------------------------------------ *1122906* »Töltőállomás-kezelői és -eladói szakképe­sítéssel munkát vállalok. 06-20/481-8493.--------------------------------------------------------------*1124531* AD ÁSVÉTEL SALGÓP0LC, LAPRADIÁTOR: 06-70/9434-225--------------------------------------------------------------*1124634* 8 Bükk tűzifa, kamion tételben: 1500 Ft/q. 06-20/912-1009.--------------------------------------------------------------*1124259* EUR raklapot és fémtároló EUR ketrecet (Gittner Box) veszek. 06-20/261-2873.------------*-----------------=------------------------------*1124534* «G yönyörű bordó holland kardvirághagyma eladó. 76/382-168,06-30/366-3348.--------------------------------------------------------------*1124548* HAJAT vásárolnék 45 cm-től. 06-20/261- 0413--------------------------------------------------------------*1124410* TŰZIFA 1100 Ft/q-tól: 06-30/342-9317.--------------------------------------------------------------*1124458* ® Vörösbor eladó, 2001.06-30/320-8456. .------------------—---------------------------------------*1124457* ZS ÍR eladó. Mangalica. I: 06-20/376-9749--------------------------—--------------------------------*1124503* ÁLLAT HÍZÓK félbe vágva. Kmét 06-20/389-1746-------------------------------------------------------------*1122428* 8 Kis hízók hasítva: 76/401-461.--------------------------------------------------------------*1124598* MÉHCSALÁDOK 5 NB kereten eladók Gátéron. Tel.: 06-70/529-3580-------------------------------------------------------------*1124547* M. T. nehézvemhes és üres üszők eladók. 06- 20/3177-805.--------------------------------------------------------------*1124380* 8 M.t. tehén, malacok eladók. 06-70/457- 4875-------:------------------------------------------------------*1124597* 8 Német juhász rajzos kiskutyák eladók. 06- 20/563-4730.-------------------------------- *1124387* SC HNAUCERKÖLYKÖK eladók. 06-70/2271- 903.--------------------------------------------------------------*1124401* «Vágóbirkák eladók. 06-30/214-8775.-----------------------------*-----*1124321* * Vágóbirka eladó. 06-30/2385-309.--------------------------------------------------------------*1124131* 8 Vágótehén eladó. 06-30/204-2398.--------------------------------------------------------------->1124574* VÁ LASZTÁSI malacok eladók. 06-70/272- 9228.--------------------------------------------------------------*1124536* «Választási malacok: 06-70/508-1949.--------------------------------------------------------------*1124518* VÁLASZTÁSI malacok 10 E Ft: 06-20/491- 4800--------------------------------------------------------------*1124525* 10 DB NB kereten méhcsalád eladó. 06­70/3747-316.--------.-----------------------------------------------------*1124314* «2 ,5 éves Wels kanca eladó, HF tehéncsere érdekel. 06-30/417-9883.--------------------------------------------------------------*1124498* 3 DB magyar szürke üsző: 06-70/453-7795.--------------.-----------------------------------------------*1124204* 5 DB magyar merinó kos eladó 06-30/380- 7383-------------------------------------------------------------*1124204* BÚ TOR 8 Étkezőasztal 6 db székkel eladó. 06- 30/434-7203.--------------------------------------------------------------*1124515* HIRDETMÉNY A GA Magyarország Kft. értesíti a lakosságot, hogy a Felsölajoson az Akácfa u.-ban létesí­tett új OTRDF 20/160 tip. transzformátorál­lomást, valamint 1 kV-os erőátviteli földká­belt az EDF DÉMÁSZ-partner Kft. 2011.03.19-én feszültség alá helyezi. Felhív­juk a figyelmet, hogy az elektromos berende­zések megközelítése, megérintése TILOS ÉS ÉLETVESZELYES!--------------------------------------------------------------*1124465* AZ ELEKTR0GL0B Kft. értesíti a lakosságot, hogy a Törtei, Karinthy Frigyes u.-ban KIF- hálózat-bővítést hajtott végre (az 1. sz. és a 7. sz.-ú ingatlanok között), s az EDF DÉMÁSZ- partner Kft. 2011.03.21-én feszültség alá he­lyezi. Felhívjuk a figyelmet hogy az elektromos berendezések megközelítése, megérintése TI­LOS ÉS ÉLETVESZELYES.--------------------------------------------------------------*1124599* OKTATÁS UTOLSÓ LEHETŐSÉG! VADÁSZKÉPZÉS. Oktatá­si Centrum Baja, Szent Antal u. 23/B Tel.: 79/322-629 Ny: 03014205--------------------------------------------------------------*1124305* SZOLGÁLTATÁS Drótfonat-, VADHÁLÓAKCIÓ: 06- 20/311-9375._____________*,124165* GY ÓGY-, talp-, hátmasszázs: 06-70/508- 7061------------:-------------------------------------------------*1124530* HŐ SZIGETELÉS kedvező áron. Segítség a ter­vezéshez, anyagbeszerzés, kivitelezés. Ingye­nes ajánlat 06-20/229-2795--------------------------------------------------------------*1124288* MASSZÁZS, teljes test, hát: 06-30/455-0986--------------------------------------------------------------*1124384* MŰANYAG ablakok, ajtók, redőnyök, akár bon­tás nélküli cseréje, beépítése. Díjtalan árajánlatkészítés! 06-70/262-6800--------------------------------------------------------------*1121373* PEDIKŰRÖZÉST vállalok, időseknek is, igény szerint házhoz is megyek. 06-70/377-3493.--------------------------------------------------------------*1124346* VESZÉLYES fák vágása! 06-30/453-7262--------------------------------------------------------------*1124437* TÁRSKERESÉS ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430.---------------.-------------------*1124060* AR ANYOS nő társat keres. 06-30/281-4225.----------------------------------*1124127* DÚ SKEBLŰ Tündi társat keres 06-30/4288- 316----------------------------------*1123974* FO RTUNA TÁRSKÖZVETÍTŐ! 06-30/477-8638------:---------------------------*1118459* IG ÉNYES nő partnert keres. 06-30/2754-314.----------------------------------*1124084* MA SSZŐR Erika társat keres. 06-30/720- 2301-------------- prjr*1124047* TA RTÓS kapcsolat céljából keresem 25-35 év közötti magányos hölgy ismeretségét. 06- 30/867-8120.----------------------------------*1124251* 22-ES Laura ismerkedne. 06-20/242-3825----------------------------------*1117901* 30-AS Andi partnert keres. 06-70/309-9266.----------------------------------->1124170* VÁLLALKOZÁS BATTHYÁNY u. 29. sz. alatti büfé betegség mi­att áron alul, sürgősen eladó. Érd.: 06- 30/461-1039.--------------------------------------------------------------*1122171* MINIFÁNK sütő eladó. 06-30/438-1393--------------------------------------------------------------*1118548* ________VEGYES_________ ÁL LAGÁTÓL függően hegesztőgépeket, dina­mókat, ponthegesztőket, trafókat, villanymo­torokat veszek, T.: 06-20/270-4684--------------------------------------------------------------*1124324* CSERÉPKÁLYHA, kandalló: 06-20/465-9265--------------------------------------------------------------*1121296* Nagyobb földterülettel rendelke­ző Idős ember gondozását válla­lom, földjét művelném. 06- 30/505-9133 .„2,543. SPónik után hintó eladó vagy cserélhető. 06-30/364-1612.--------------------------------------------------------------*1124431* RÉGI karos kávégépeket, nagy teljesítményű targoncatöltőket veszek. 06-20/534-5158.--------------------------------------------------------------*1124324* 8 2 db golyós vadászfegyver (6,5x55-ös és 222-es) eladó. 06-30/619-0984.--------------------------------------------------------------*1124516* ________GARÁZS________ KM ÉT, Mária krt. 11-13. alatt és a Szimferopol téren garázs kiadó. 06-30/316- 4248.--------------------------------------------------------‘-----*1123997* Pe tőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő-kiadóigazgató: Király Ernő Felelős szerkesztő: Ökrös Csaba Hirdetésvezető: Tóthné Nagy Erzsébet Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor Nyomdai táskaszám: 310011. Nyomás napja: 2011.03.18. Megrendelés száma: 2011/65/2011.03.19. ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt., és a kiadó saját hálózata Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja egy hónapra 2.450 Ft; negyedévre: 7.350 R; félévre: 14.700 R; egy évre: 29.400 FI Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS- ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztősé­gi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cé­gek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Sprin- ger-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfele­inktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog lenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom