Petőfi Népe, 2011. március (66. évfolyam, 50-75. szám)
2011-03-19 / 65. szám
14 PETŐFI NÉPE - 2011. MÁRCIUS 19., SZOMBAT MEGYEI KÖRKÉP Kampány: a paksi erőmű biztonságát hangsúlyozzák Az énekükkel pásztoréinak . Kiskunfélegyháza Gitáros ifjúsági szentmisék az Ótemplomban Segítséget kap, akit átvernek vagy zaklatnak az interneten A gitáregyüttes tagjai szombat esténként gyakorolnak az oratóriumban Setter Attila káplán irányításával (az atya a felvételen az első sorban jobbra) A Kalocsai kistérségben is felértékelődött a tájékoztatás szerepe a japán fukusimai atomerőműben történt reaktorrobbanás és sugárveszély miatt, ezért egy program keretében is hangot adunk annak, hogy a Paksi Atomerőmű biztonságos - tudatta Kalocsa képviselő-testületi ülésén Török Ferenc polgármester, az atomerőmű Társadalmi Ellenőrző Információs és Területfejlesztési Társulásának (TEIT) elnöke. Hangsúlyozta: mindenképpen tudatosítani szeretnék a lakosságban, hogy nincsenek olyan veszélynek kitéve, mint a japánok, hiszen Magyarországon a földrengés veszélye szinte egyáltalán nem áll fenn. A TEIT-hez tartozó 13 település polgármestere csütörtökön Pakson tárgyalt arról, hogy milyen programsorozatban kommunikálják a környéken élők számára azt, hogy nincs okuk aggodalomra. ■ szbz Irodalmi feleselés a képtárban Gyertyafényes estet tartanak Baján ma este hat órakor a Nagy István Képtárban. AIII. Béla Gimnázium zenés irodalmi rendezvénye a Feleselő irodalom címet kapta, ugyanis magyar költőktől hangzanak el versek, melyek vagy ugyanazon témában születtek, vagy egymásra reflektálnak, esetleg az egyik paródiája a másiknak. Az összeállításban megzenésített versek is elhangzanak, zongorán Pethő Attila, gitáron Kovács Andor közreműködik. A műsort szerkesztette és rendezte Radva László, szerepelnek az iskola egykori és jelenlegi diákjai. ■ K. T. Már jóval a rendszerváltás előtt a magyarországi katolikus templomok többségében a gitáros fiatalok voltak az ifjúság legnépszerűbb, egyben legvonzóbb pasztorálói. Vajda Piroska Kiskunfélegyházán mostanság minden vasárnap „telt házas” templomot köszönthet a kilenc órai szentmisén Seffer Attila atya. A nagyfokú érdeklődés többek között azoknak a csillogó szemmel éneklő és gitározó fiataloknak tulajdonítható, akik a hagyományos orgona és a remek hangú kántor helyett kéthetente végeznek zenei szolgálatot az ifjúsági szentmiséken. A gitáregyüttest - melynek szinte minden tagja a Fény Gyermekei Ifjúsági Közösség tagja - több mint öt éve alakították a Sarlós Boldogasszony Egyházközség fiataljai. Jelenleg harminc állandó tagja van az általános iskolástól az egyetemistáig bezárólag. A csapat egyik vezetője, Barna-Pap Rozi elmondta: együttesüket voltaképpen egy egyházközségi bál hívta életre, amire műsorral készültek. Az előadás annyira jól sikerült, hogy azóta is együtt vannak. A zene mellett évente két-két színdarabot is előadnak. Már javában készülnek az idei virágvasárnapi előadásra, melyet ezúttal is Kiss Zoltán rendezésében mutatnak be. Immár városi szinten is elismerik munkájukat. A közösség tagjai szombat esténként találkoznak az oratóriumban. Összejöveteleiken Attila atya irányításával mindig időszerű témákról beszélgetnek, énekelnek, és természetesen készülnek a gitáros misékre. A kötetlen „hittanórákon” azonban nem csak egyházi dalok hangzanak el, időnként egy-egy népszerű rock and roll nóta is felcsendül. Arra kérdésre, miért tartja fontosnak a gitáros miséket, az atya a következőt válaszolta: - Azt látom, hogy az ifjúság - akár azok, akik itt vannak szombat esténként, akár azok a gyerekek, akik részt vesznek a szentmisén - egész más lelkülettel, más szellemiséggel vannak jelen, amikor a fiatalok énekelnek. Másképp ragyog a tekintetük. Mert a gyerekek egészen másképp értékelik azt, amit saját korosztályuk előadásában hallanak vagy látnak. A fiatalok zenéje sokkal inkább magával ragadja őket, mint az orgona és a kántor. Mivel a kántort nem látják, személytelenebbé válik számukra az előttük gitározó és éneklő fiataloknál. Olyan érzelmi plusz ez, melyet a legtökéletesebb orgona és a legképzettebb hangú kántor sem képes felülmúlni. Az ifjúsági közösség tagjai mára annyira összekovácsolódtak, hogy nyaranta közösen táboroznak és részt vesznek különböző ifjúsági találkozókon is. Emellett a plébánián is szívesen segítenek: ha kell, templomot takarítanak vagy díszítenek, s akár még a krumpliszedésre is rávehetők. Barna-Pap Rozi összegezve elmondta, céljaik legfontosabbikaként szeretnék megmutatni és bebizonyítani kortársaiknak, hogy 2011 -ben is lehet úgy élni fiatalként, hogy Jézus szeretetét sugározzák a világba. A Petőfi Népe március 12-ei számában megjelent „Netezett a gyerek, lehúzták a mobilján” című cikkre reagált a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), és ajánlja szülők, tanárok figyelmébe a Safer Internet Plus (SIP) programot. Ennek célja az internet és az új online technológiák használatának biztonságosabbá tétele.- Gyermekmentő szolgálatunk 2009 áprilisa óta vezeti a Safer Internet Program (Biztonságosabb Internet program) magyarországi konzorciumát, és tudatosságnövelő központként a gyermekek, szülők, tanárok és a döntéshozók felvilágosítását, a program népszerűsítését tűzte ki célul - tájékoztat Pethő Zsófia NGYSZ-munkatárs. ■ A kapott információkat továbbítják az illetékes hatóságok felé. Rajtuk kívül a konzorcium tagja még a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány, melynek ingyenes, anonim telefonszolgálata az egész országból nonstop elérhető a 116-111-es telefonszámon, a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ), melynek hotline szolgáltatása az illegális és ártalmas online tartalmakkal kapcsolatos bejelentések feldolgozása, valamint a Puskás Tivadar Közalapítvány. - Azon szülők, tanárok, akiknek a biztonságos internetezéssel kapcsolatban vannak észrevételeik, forduljanak bizalommal a MATISZ-hoz. A kapott információkat munkatársaik továbbítják az illetékes hatóságok felé, s ha kell, a rendőrséget is bevonják - mondta Pethő Zsófia. A Biztonságosabb Internet elnevezésű program nem csak a jogellenes tartalmak ellen lép fel, de az olyan káros viselkedésformák ellen is, mint a zaklatás vagy a bizalmaskodás. ■ P. Zs. MEZŐGAZDASÁG AKÁCCSEMETE eladó. Érdeklődni: 06-30/555- 7680.--------------------------------------------------------------*1124283’ AK ÁC-, nyár-, fenyőgyérítést, -tisztítást, - véghasználatot veszek akár földterülettel is. 06-20/487-7367.-----=--------------------------------------------------------*1124558’ »Akácc semete eladó. Érdeklődni: 06- 30/363-3593.--------------------------------------------------------------*1124497’ »Ár pa, zab, kukorica, trltikálé, rozs eladó. 06-20/33-55-358.---------------------------------------------------------------*1124301’ CSERESZNYE-, meggy-, szilvaoltvány eladó. Új fajták is. 06-30/903-7132.----------------------------------.---------------------------*1123149* EL ADÓ 10 db guriga szalma és 15 db lucerna, tárolóból. I: 06-30/9050-233------------------------ *1124459’ FENYŐCSEMETÉK: normand, ezüst, luc nagy választékban. 06-20/4733-735, 0630/4012-660---------------------------------------------------------------*1124452’ GYŰRŰSHENGER eladó. Telefon: 06-20/3817- 941------------ *1124487’ »J ó minőségű körbálás széna és szalma eladó vagy mezőgazdasági gépre, Charolais üszőkre cserélhető. Érdeklődni: 06-20/33-55- 358. — ----------------------------------------------------------*1124302’ KÁ PIA paprika vetőmag Fl-es eladó, gyári csomagolásban. Ár: 2 Ft/szem. 06-70/361-3407---------------------------------------------------------------*1118479’ »Karácsonyfa-csemete eladó, 20 Ft/db + postaköltség áron. 06-30/358-45-39. — ----------------------------------------------------------*1123917’ KÉ TSOROS burgonyavetö, egysoros burgonyaszedő gép eladó. Ugyanitt 30 m2-es új hőszigetelt faház eladó. Érdeklődni: 06-70/20-26- 204---------------------------------------------------------------*1124474* KÖRBÁLÁS fűszéna 5 E Ft/db: 06-20/491- 4800---------------------------------------------------------------*1124525’ KUKORICA, búza, szamócásláda, akác tűzifa és oszlop eladó. 06-30/9652-416. *1123408* »Kukorica eladó, 7 E Ft/q. 06-30/5267- 387. KUKORICA és tritikálé eladó. 76/472-370. 8 Marhatrágya eladó. 06-70/3396-582 —---------------------------------------------------------*1124489’ MŰ TRÁGYA, am-nitrát kálisó 3xl5-s 0-10-24-s, 8x24x24 POWER eladó. 06-30/82-20-151.--------------------------------------------------------------*1123547’ Zs ákos cirok eladó. Tel.: 06-70/453-5005 NAGY körbálás takarmányt és muharmagot cserélnék trágyára. 06-20/553-7038.--------------------------------------------------------------*1124582’ NE MESNYÁRFA-CSEMETE 1,2-2 m-ig eladó. 06-20/5190-957.--------------------------------------------------------------*1124320’ 8 P annónia gyökeres vessző és szőlőkifújó eladó. 06-20/243-6925.--------------------------------------------------I-----------*1124512’ SÖ VÉNYNEK való tuja eladó. Telefon: 06- 20/225-4889--------------------------------------------;-----------------*11246078 Száraz helyen tárolt körbálás szalma eladó. 06-20/349-2054.--------------------------------------------------------------*1124448’ SZ ESZFŐZDE! vegyes pálinka nagy tételben 500 Ft/liter eladó. Érdeklődni: 06-20/9103- 422----------------------------------------;---------------------*1124099* 8 Szilvafacsemete eladó. Telefon: 06- 20/9745-936.---------------------------------------------------------------*1123741’ 8 Színnek való használt csövek és lovas kocsi eladó. 06-30/473-0688.---------------------------*-----------------------------------*1124551’ VE TŐBURGONYA eladó. 06-20/9221-068.--------------------------------------------------------------*1123729’ ZA B tisztított "kwant" és nagy bálás zabszalma eladó. Tel.: 06-70/779-5218 —-----------------------------------------------------------*1124249* 9 2 5 db nagy bálás réti széna eladó Bócsán. 06-30/306-64-34. HIRDETÉS Helvéciái kereskedelmi vállalkozás adminisztrátor, raktáros és gépkocsivezető (C kategóriával) munkatársakat keres. Jelentkezés március 31-éig fényképes önéletrajzzal * „MUNKA” jeligére:, 1 6001 Kecskemét, Pf. 110 Kecskemét belterületére a hajnali órákban Szállítót keresek. Érd.: 06-76/518-270. kWA'IIIHN AGYKONTROLL tanfolyam BAJA VÁROSI SZÍNHÁZTEREM (Oroszlán u. 3.) 2011. ápr. 16,17, 30, máj. 1| Információ: 79/420-811 (PEDAGÓGUSOKNAK AKKREDITÁLT!) INGYENES ISMERTETŐ: március 29-én. kedden, 17 órakor LAKÁSÁT, INGATLAf55? ÜZLETÉT, BÉRLEMÉNYÉT... Keddenként megjelenő ingatlanbörze oldalunkon! Apróhirdetését telefonon is feladhatja ©76/518-250 Petőfi Népe Nimródok fogadalma gPrtöUNépeQ. PetőfiiNépH