Petőfi Népe, 2011. február (66. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-17 / 40. szám
PETŐFI NÉPE - 2011. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK 5 MEGYEI KÖRKÉP Vadak és halak Erdők, mezők, vizek rejtekén címmel nyílt vadászati és horgászati kiállítás Lakiteleken. A tárlaton, melyet Czinege Edit önkormányzati képviselő nyitott meg, Olar Mircea és Dávid Orsolya pirogravír munkái, Kóczián Attila agyartartói, Seres Tamás gravírozott gránitszarvasa, valamint a Lakiteleki Földtulajdonosok Vadászati Közösségének trófeái és állatbőrei láthatók. A kiállítást február 24-éig tekinthetik meg az érdeklődők a művelődési házban. Hitelt kell felvenniük 4 nyárlőrinc Kevesebbet kerestek tavaly, mint hat évvel ezelőtt Tiszakécske: a citeraszó nem ismer határokat Citeraszó zengte be hétvégén a Tisza-parti kisvárost. A Kárpátmedencei citerások összejövetelét tartották a diákotthonban. A hetedik alkalommal megtartott szakmai képzésre három országból - Szlovéniából, Szlovákiából és Magyarországról - több mint nyolcvan citerás érkezett. Szőke Péter, a Tisza ’83 Citera Egyesület vezetője, a képzés szakmai vezetője elmondta, hogy a résztvevőket öt csoportba osztották. Mindegyik csoport egy- egy tájegység jellemző dalaival, díszítéseivel és a dalok előadásmódjával ismerkedhetett meg. A kollégiumból kihallatszott túrái, lőrincrévi, hortobágyi, csallóközi és szilágysági népzene is. A jó hangulatú hétvégén a kötelező foglalkozásokon felül a szabad, kötetlen együttzenélés sem maradt el. Szombaton este fergeteges citerás táncházba invitálták a résztvevőket, ahol moldvai, dunántúli és szatmári zenével illetve tánccal ismerkedhettek meg. Szőke Pétertől azt is megtudtuk, hogy legközelebb májusban lesz újabb rendezvénye a Tisza ’83 Ci- teraegyesületnek a városban. Akkor tartják a IV. Kárpát-medencei Népzenei Találkozót, ahova harminc együttest és szólistát várnak a Kárpát-medence területéről. ■ Schirilla György Kecskeméten is megmártózik Több jeges fürdőzése után a hétvégén Kecskeméten úszik Schirilla György. A kecskeméti szabadidőközpont tavában szombaton délután kettőkor mártózik meg. Hobbija gyakorlásában ezúttal is kecskeméti búvárok segítik. A „fagyálló” életmódtanácsadó néhány héttel ezelőtt megsérült, amikor a fővárosi Orczy-kert tavában kikapaszkodott a jégtáblákra. A rozmárvérű férfiút meghívó Gong Rádió munkatársai szerint Schirilla irtózik a hideg víztől és általában a hidegtől. Kizárólag forró vízben zuhanyozik. A komfortkedvelő jógaoktató - apja emlékét ápolandó - ereszkedik a hideg vízbe. Vácon, a kétfokos Dunában 18 percet töltött. ■ Nem jobb a helyzet az elmúlt évinél a nyárlőrinci önkormányzatnál. Tízmillió forintos hitelt kell igénybe vennie a településnek ahhoz, hogy a költségvetését nullára ki tudja hozni. A képviselő-testület úgy döntött, hogy az elmúlt évihez képest öt százalékkal csökkenti a dologi kiadásokat ebben az évben. Az óvoda és az iskola költségvetéséhez nem tud többel hozzájárulni az önkormányzat, marad a tavalyi szinten. Pap Sándor polgár- mester azt kérte Pénzváltó István Levelet írtak a solti önkormányzatnak a Damjanich, a Bocskai és a Kazinczy utca lakói. Levelükben, melyet 47-en láttak el kézjegyükkel, azt kérik, a város belátható időn belül állítsa helyre a Bocskai utca végén található tavat, mert az említett utcákban emiatt megjelent a talajvíz a házak pincéjében. iskolaigazgatótól, hogy fogadják azt el, hogy ebben az évben is 55 millió forinttal támogatja az ön- kormányzat a tagintézmény működését. Ebből az összegből, a normatív állami támogatásból, valamint a bevételekből úgy gazdálkodhatnak, ahogy akarnak, a cafetériát azonban lecsökkentik tizenkétezer forintról nyolcezerre. A nyárlőrinci iskola és óvoda a lakiteleki Eötvös-iskola tagintézménye. A lakiteleki pedagógusoknak nem szavazott meg cafetériát az önkormányzat. A tó önkormányzati részének kikotrását - a legutóbbi testületi döntés értelmében - rövidesen meg is oldja az önkormányzat. Ám a további munkálatok súlyos összegeket emésztenek majd fel, a kérdés azonban az, hogy kinek - teszi hozzá a polgármester.- Az adott területen megközePénzváltó István azzal érvelt a tizenkétezer forintos cafetéria mellett, hogy a pedagógusok mindig az utolsók a sorban, ha béremelésről vagy fizetéskiegészítésről van szó. Elmondta azt is, hogy van olyan kollégája, akinek az elmúlt évben 30-40 ezer forinttal volt kevesebb a bére, mint 2004-ben. Amennyiben a településnek szüksége van olyan szintű oktatásra, mint amilyen most folyik az intézményben, akkor azt meg kell fizetni, hangsúlyozta. Az igazgató azt is elmondlítőleg mintegy 2000 négyzet- métert lehet rehabilitálni úgy, hogy elvitetünk onnan 10 ezer tonnányi földet. A felrakás és az elszállítás költsége, vagyis az eredeti állapot helyreállítása mintegy 30-32 millió forintra tehető. Azon dolgozunk, hogy mindezt ne az önkormányzatnak kelljen teljes egészében kita, hogy vannak olyan pedagógusok, akik hat órában dolgoznak, de fizetésük nem éri el a minimálbért. Ezt az intézménynek kell kiegészítenie a költségvetéséből. Papp Sándor ígéretet tett arra, hogy amennyiben a bevételek úgy alakulnak, akkor ezt a bérkiegészítést az önkormányzat átvállalja. A település ebben az évben 280 millió forintból gazdálkodik. A képviselő-testület valamennyi tagja elfogadta a költségvetéssel kapcsolatos előterjesztést. ■ fizetnie - tájékoztatott Kalmár. Solt első embere azt is elmondta, hogy a belvízrendezés mellett most meg kell oldaniuk a körzetben hullott csapadékvíz elhelyezését és elvezetését is, ezért ennek a rendszernek a kidolgozásához is hozzálátnak. Ehhez azonban már terveket kell készíteniük. A területfelméBringásokat és gyalogosokat is bírságolnak a rendőrök Akár 30 ezer forintos büntetésre is számíthat, aki nem száll le, hanem kerékpárjával átteker az úttesten a gyalogátkelőn - figyelmeztet Nyíkos Tamás, a Bács-Kis- kun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Ismét előtérbe került a kerékpárosok ellenőrzése Kecskeméten. Főként a város délutáni csúcsforgalmában, ló és 18 óra között - amikor igazán meglendül a belváros forgalma - ellenőriznek a csomópontokban a járőrök. Mint az elmúlt napokban sokan tapasztalhatták: nemcsak autósokat, hanem kerékpárosokat is megállítanak.- Főként a gyalogátkelőhelyen átkerekező kerékpárosokat keresik a kollégák - mondta a szóvivő. - Külterületeken pedig a láthatósági mellényt kérjük számon. Sajnos Kecskeméten még mindig sokan érzik úgy, hogy egyetlen módja egy gyalogátkelőhelyen a kerékpárjukkal történő átjutásnak, ha keresztben átkerekeznek. Ez azonban nemcsak tilos, hanem az életét is kockáztatja, aki ezt teszi. A rendőr egy kerékpáros által elkövetett szabálytalanságot látva figyelmeztetést vagy helyszíni bírságot alkalmazhat, illetve feljelentéssel is élhet. Mivel a zebrán való áttekerés rendkívül elszaporodott Kecskeméten, ezért azonnal helyszíni bírságot kell fizetni, súlyosabb esetben viszont nem úszhatja meg a kerékpáros a feljelentést. Nyíkos Tamás azt is elmondta, hogy a gyalogosokra is figyelnek. A múlt héten öt nap alatt 16 gyalogost büntettek meg Kecskeméten az úttesten történő szabálytalan áthaladás miatt. ■ N. N. M. rés, a tervkészítés, a vízjogi engedélyek beszerzése és a szükséges terület biztosítása mindmind idő és pénz, mivel mindez komoly beavatkozást igényel. A testület megszavazta a tó helyre- állítási munkáinak megkezdését, és a csapadékvíz-elvezető rendszer előkészületeinek elindítását is. ■ szbz Tóból fakad a talajvíz, megtelnek a pincék Solt Három utca lakói intézkedést sürgetnek a természeti csapás ellen „A ESZEI -pal most is nyerhet! ” egymillió forint Tegnap a szerencsés átvehette a nyereményjáték fődíját Kisorsolták a 15 éves COOP Üzletlánc Alföld Pro-COOP Zrt. régióközpontjának év végi nyereményjátékának szerencsés nyerteseit. A sorsolásán mindazon vásárlók részt vettek, akik 2010. november 17. és december 31. között az Alföld Pro-COOP Zrt. által ellátott COOP boltokban legalább 2000 Ft értékben vásároltak, és a pénztárnál kapott blokkot névvel és címmel ellátva bedobták a boltokban elhelyezett szerencsédobozba. Az érvényesen pályázók között a cég egy darab egymillió forintos bankkártyát, továbbá öt darab százezer forint értékű, és ötven darab harmincezer forint értékű COOP vásárlási utalványt Az átadás boldog pillanata: Forgó Jánosné és Vágóné Bállá Eszter sorsolt ki 2011. január 18-án 10 órakor, közjegyző jelenlétében. A promóció fődíját - az egymillió forintos bankkártyát - a szerencsés nyertesnek, Forgó Jánosnénak Vágóné Bállá Eszter, az Alföld Pro-COOP Zrt. vezér- igazgatója adta át tegnap, a cég kecskeméti telephelyén. A COOP Üzletlánc ezúton is gratulál vásárlóinak a nyereményekhez, és reméli, hogy továbbra is a COOP üzletek vásárlói maradnak, ahol természetesen továbbra is érdemes játszani. Az új nyereményjátékok részleteit minden vásárló megtalálhatja a COOP Üzletlánc szórólapjain, plakátjain valamint a www.coop.hu weboldalon. ▲ HIRDETÉS Bölcsőde épül Bátmonostoron Elkezdődött a 20 férőhelyes két csoportos bölcsőde kiolakítása. A beruházás költsége: 49.765.103 Ft DAOP pályázaton elnyert összeg: 44.788.593 Ft, a fennmaradó összeget az önkormányzat biztosítja. A beruházás kivitelezője: Bátmonostori Környezetvédelmi Sport és Szabadidő Létesítményeket Működtető és Szolgáltató Nonprofit Kft. A beruházás befejezésének időpontja: 2012.03.31. JÁRMŰTULAJDONOSOK, FIGYELEM! MŰSZAKI VIZSGÁZTATÁS a legjobb árakon továbbra is NÁLUNK! Az árak tartalmazzák a környezetvédelmi felülvizsgálat díját is: • személygépkocsi 20.290 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-ig 22.290 Ft • taxi 36.025 Ft • pótkocsi 3,5 t-tól 22.090 Ft • tehergépkocsi 3,5 t-tól 32.950 Ft Szolgáltatásunk EREDETISÉGVIZSGÁLATTAL is bővült! Személy, teher, nemzetközi szállító, lassú és különleges felépítményű járművek vizsgáztatása, szervizelése. Tanúsítás gázbiztonsági szerelésről, tehergépjármű - tachográfok javítása és illesztése, sebességhatároló ellenőrzés, flottakedvezmények. = KÉRI KFT. Szentkirály, Alsó 254/A Tel.: 06-70/331-1348 Kéri József