Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)
2010-09-29 / 227. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2010. SZEPTEMBER 29., SZERDA Ilyen ez az év: még az ünnepet is eső zavarta meg TánCOS nap Érsekcsanádon megesett, hogy kerülőútra terelték az áthaladó forgalmat. Távolról nézve akár balesetre is gondolhattak a szombat délutáni utazók, hiszen rendőrautók lámpája villogott. Szerencsére nem gond, hanem öröm miatt, népviseletbe öltözött szüreti felvonulók járták körbe a falut. Fogatok, lovas kocsik várakoztak az alkalmi féllépőhelyek közelében, míg a táncosok szórakoztatták a nézőket. Este pedig bált tartottak a művelődési házban. HIRDETÉS Úgy jártak az ünnepi hétvége időjárásával Nemesnádudvaron, ahogy eddig az év folyamán. Mindig kedvezőtlenül alakultak a csapadékviszonyok, így aztán koccintgathattak a pincékben, a présházakban, hiszen az időjárás nemigen csalogatta ki fedett helyről a Szent Mihály-napi újbor ünnepének résztvevőit. Vasárnap délelőtt is nagy eső zúdult a falura, de legalább az ilyenkor szokásos ünnepi eseményeket megtarthatták a községháza előtt. Erre az eseményre mintegy százan gyűltek össze, a többség ernyőt szorongatva. Természetesen a község díszpolgárai, hazai és külföldi vendégei is tiszteletüket tették. Dr. Nagy Andor parlamenti bizottsági elnök köszöntője után dr. Knáb Erzsébet polgármester adta át a település két kitüntetését. Nemesnádudvar Községéért díjban részesült Óberszt János- né, nyugalmazott védőnő, akit több évtizedes, áldozatos, szakmailag kiemelkedő munkájáért jutalmaztak. Heckenberger Péter Ismert és elismert, tisztelt és szeretett személynek nevezte a település első embere Hecken- berger Pétert, aki 70. születésnapján vehette át a díszpolgári címet és a vele járó díszszalagot. A helyi születésű pedagógust, a hagyományőrző csoport volt vezetőjét, a magyarországi németség történetének kutatóját, a település monográfiájának szerzőjét köszöntötték. Mint a köszöntőben elhangzott: kutatásainak köszönhető az is, hogy Neibsheim és Nemesnádudvar testvértelepülés lett. ■ K. T. BAJA, BÁCSKA Az alapkő már a mélyben Letették a leendő Idősek Otthonának alapkövét. Baján a Cédrus Református Egyesített Szociális Intézmény Móra utcai épületét hivatott kiváltani az új, Nagy András utcai épület, amihez a város ingyen adja a területet, a református egyház pedig megépíti és üzemelteti azt. Még nem tudni, mikor leSz az első kapavágás. Szakmai és építészeti egyeztetések szükségesek, azaz novemberben még nem dönthet a zsinat a beruházásról. Annak költsége a becslések szerint mintegy 700 millió forint, viszont az egyházi fejlesztés a jövőre induló Széchenyi-terv esetleges anyagi támogatása. Álmodozás és józanság nagybaracska Három országból szövetkeztek a fejlesztésekért A Kincses Bácskát élesztenék újjá a szigettel. Kubatovics Tamás Területfejlesztésre szövetkezett Nagybaracska, Baja, Mohács, Bezdán és Batina (Kiskőszeg). Mellettük egy gazdasági társaság, valamint a Pécsi Egyetem Pollack Mihály Műszaki Kara írta alá résztvevők anyanyelve mellett angolul is az erről szóló dokumentumot. A vezérfonal a Ferenc-csatorna - ennek vonzás- körzetét, illetve a Margitta- (Mohácsi)-szigetet érinti a szövetkezők elképzelése. Nem előzmény nélküli volt a múlt pénteki összejövetel, hiszen májusban diplomáciai és befektetésszervezői képviselők is jelen voltak az első összejövetelen, ami a magyar, szerbiai és horvátországi lehetőségeket igyekezett számba venni és összehangolni.- A bajai vízügy a bezdánival közösen nyert interregionális pályázaton 200 millió forintot a Ferenc-csatorna revitalizáció- jának megkezdésére - jelentette be Király Sándor nagybaracskai polgármester nagy örömmel a kedvező hírt. A település vezetője egyébként rendkívül lelkesen számolt be a fejlesztési tervek kapcsán folytatott tárgyalásokról, így például olyan mezőgazdasági lehetőségekről, melyek növelik a térség megtartó erejét és gazdasági erejét. Energia, ökológia, turizmus. Ezekből jött létre az Ekotur mozaikszó. Az Ekotur-sziget néven futó program szülőatyjának Kontra Péter építész doktoran- duszt nevezték az ünnepi összejövetelen. Ő hangsúlyozta: lényegében a Margitta-sziget újragondolásáról van szó, ebben az 50 kilométeres kiterjedésű térségben minden megtalálható, amivel egy komplex fejlesztés meg■ Energia, ökológia, turizmus. Ezekből jött létre az Ekotur mozaikszó. valósítható. Varga Ferenc bez- dáni alpolgármester szerint Baja és Zombor több évtizedes együttműködése szintén segítheti a közös fejlesztéseket. Határokon átnyúló, élő kapcsolatokról beszélt Bach- mann Balázs dékán is. Stipan Saslin, a darázsi járás - idetartozik Batina - vezetőjeként arról számolt be, hogy konkrét lépéseket tettek a turisztikai kikötő felé, hiszen kész az engedélyes terv, de még nem áll rendelkezésükre a teljes összeg.- Egy lépés a Kincses Bácska felélesztése felé ez a területfejlesztési társulás, mely 93 ezer lakost érint. Alapvetően a gazdaságra, a vizekre és az úgynevezett vonalas infrastruktúrára koncentrálunk, de a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a halászat újfajta lehetőségeit, a környezetkímélő energiatermelést, a vízi és kerékpáros turizmus feltételeinek megteremtése is céljaink közt szerepel - összegzett Király Sándor, aki különböző termeltetési lehetőségekről, hihetetlennek tűnő hozamokról is beszámolt egy októberi előadás témájáról szólva.- Gyakorlatias program kellene, amit be lehet illeszteni a Du- na-stratégiába, és segíti a folyó menti települések együttműködését - hűtötte le a kedélyeket Szekó József, Mohács parlamenti képviselő polgármestere, a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke. Révfy Zoltán pedig az együttműködés alapját koncepciónak nevezve stratégiai, majd akciótervek és konkrét projektek léthozását javasolta kulturális, turisztikai és energetikai témákban. Kontra Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy a további munkák pénzbe kerülnek, eddig ugyanis önkéntesek segítették a koncepciótervek elkészítését. HHCHi2£QHHí: Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG DÉL-PEST MEGYE Kedd KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE Szerda BÁCSKA Csütörtök KECEL, KISKÖRÖS ÉS SOLTVADKERT Péntek KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Szombat BAJA BÁCSKA Szerkesztő: KUBATOVICS TAMÁS Baja, Péter-Pál utca 7/A Telefon: 79/426-371 Köszöntik az idős polgárokat Bácsalmás Csütörtökön délután 4 órakor tartják az idősek világnapja idei rendezvényét a művelődési házban. Az ünnepi köszöntő utáni műsorban fellépnek helybéli tanulók, az Őszikék Nyugdíjas Klub, Ivancsics Ilona és Incze József. (J. J.) Tornyai-tarlat a képtárban baja Pénteken 16 órakor nyílik a Nagy István Képtárban a Tornyai Baján című kiállítás. Megnyitót mond dr. Nagy Imre művészettörténész, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum igazgatója. Közreműködnek a Liszt Ferenc AMI növendékei. (G. Z.) Aki késett, azt most akcióval várják baja Családi könyvtári napokat rendeznek a városi könyvtárban október 1. és 16. között. Ismét megszervezik a Tiszta lappal akciót, azaz ebben az időszakban az olvasók késedelmi díj megfizetése nélkül visszavihetik a lejárt kölcsönzési határidejű könyveiket. Várják azokat is, akik több éve tartoznak az intézménynek. (R. R.) Szüreti mulatságok a kisvárosban Bácsalmás Szombaton szüreti felvonulást és bált rendeznek, melyre kicsiket és nagyokat várnak a szervezők. A lovas kocsis felvonulás 10 órakor indul a városháza elől, és hat megállóhelyen mókával és tánccal szórakoztatják a kíváncsiskodó polgárokat. A rendezvény hajnalig tartó mulatozással zárul. (J. I.) További hírek a BA0N.hu hírportálon Kisebb számlát remélnek Bácsalmáson 116 új nyílászárót építettek be, és részlegesen akadálymentesítették a Vörösmarty-iskola Szent János utcai épületét. A beruházás 30 millió forintba került, amihez az önkormányzat 5 százalék saját forrást biztosított. Most már gazdaságosabban működtethető az intézmény, és remélik, hogy ez majd a fűtési számlákon is meglátszik. A diákok és a pedagógusok komfortosabb körülmények között dolgozhatnak, a külső rámpa biztosítja az akadálymentes bejutást. Az épületen belüli vizesblokkal pedig megteremtették a részleges akadálymentesítést. A beruházás közel három hónapig tartott. 6500, Baja, Batthyány u. 18. OZEMVIZSGÁLAT Időpont kérése: 79/321-448