Petőfi Népe, 2010. szeptember (65. évfolyam, 203-228. szám)

2010-09-20 / 219. szám

6 2010. SZEPTEMBER 20., HÉTFŐ GAZDASÁG A kormány nem kér a valutaalapból fogadalom Fellendülő növekedés mellett süllyedne a maastrichti szint alá a magyar deficit Magyarországnak még dolgoznia kell azon, hogy visszanyerje a nyugati be­fektetők bizalmát. Matol- csy György nemzetgazda­sági miniszter nyugtatja a kedélyeket. VG-összeállítás Egyre határozottabban a hármas szám jegyében alakul a magyar gazdaság jövőképe 2011-re: 3 százalékos GDP-bővülés, 3 szá­zalékos vagy az alatti költségve­tési hiánycél. E kormányzati cé­lokat pénteken egy rádióműsor­ban ismét megerősítette Matol- csy György nemzetgazdasági mi­niszter, hozzátéve, hogy Magyar- ország biztosan nem köt újabb hitelszerződést a Nemzetközi Va­lutaalappal. Ez utóbbi kijelentés akár aggályokra is okot adhat piaci körökben, jelenleg azonban elsősorban azért nincs különö­sebb hatása a magyar papírok és deviza megítélésére, mert a na­pokban több hitelminősítő is vi­lágossá tette: Magyarország be­sorolásának esetleges leminősí- téséről csak az önkormányzati választások után döntenek, ak­korra ugyanis minden bizonnyal láthatóvá válnak a 2011-es költ­ségvetési keretek, irányok. Hogy a 2011-es büdzsében is szerepelni fog a közel 200 milli­árd forintos bevétellel kecsegte­tő bankádé, az bizonyos. Matol- csy György azt is leszögezte, hogy a három százalék alatti hiánycélhoz szükség van a hitel­Matolcsy György világossá tette: a valutaalap nélkül is csökken a deficit intézetek különadójára, a pénz­ügyi szektort érintő elvonás 2012-es sorsa és mértéke pedig attól függ, hogy addigra megszü­letik-e az egységes bankadó Eu­rópában. A 2,5-3 százalékos gaz­dasági növekedés kapcsán a mi­niszter a jegybankot is bírálta, szerinte ugyanis ekkora bővülés eléréséhez a Magyar Nemzeti Banknak az alapkamat-csökken­tés helyett kötvényvásárlási programmal kellene kivenni a részét a gazdaságélénkítésből. Jövőre tovább nő a magyar gazdaság az államháztartási hi­ány csökkenése mellett - szö­gezte le Kármán András, a Nem­zetgazdasági Minisztérium ál­lamtitkára is az osztrák pénz­ügyminisztérium által szerve­zett, Kelet-Európával foglalkozó bécsi fórumon a Dow Jones hír- ügynökség kérdésére. Azt azon­ban, hogy a magyar gazdaság- politika jövője még kétségeket ébreszt a piacokon és a gazdasá­gi körökben, jól mutatja, hogy ugyanezen a fórumon Thomas Mirow, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank elnöke úgy fo­galmazott: Magyarországot szo­ros figyelemmel kell kísérni, mert az ország középtávú gaz­daságpolitikájának .vonalai to­vábbra sem világosak. A Reuters kérdésére kifejtette: Magyaror­szágnak helyre kell állítania a bizalmat a nemzetközi befekte­tőkkel szemben, és fel kell szá­molnia a devizában történő hite­lezést, hiszen ez utóbbi kiszol­gáltatottá tette a gazdaságot az árfolyam-ingadozásoknak. Csak látszat a válság enyhülése az építőiparban Kevesebb mint a felére csökkent augusztusban a fizetésképtelen­ségi eljárások száma az építő­iparban az előző havihoz képest az Opten céginformációs szolgál­tató adatai szerint, éves összeha­sonlításban azonban továbbra is gyors növekedés tapasztalható, vagyis csak látszólag enyhül a krízis az ágazatban. Augusztus­ban 189 céget vontak felszámo­lás alá, 204-gyel kevesebbet, mint júliusban, az idei év eddigi legpusztítóbb hónapjában - kö­zölte az Opten. Sőt, augusztus az egész évet tekintve is a legala­csonyabb havi értéket hozta. Csorbái Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója szerint nem szabad túlértékelni az augusztu­si számokat, ilyenkor ugyanis a szabadságolások miatt hagyomá­nyosan kevesebb cégbírósági el­járás indul, mint a többi hónap­ban. Az ágazat javuló trendjéről nem lehet beszélni, mert az egy évre visszatekintő 37,9 százalé­kos növekedés ijesztően magas, még a júliusi 35,5 százalékos mutatót is felülmúlja, az első fél­éves bedőlési tempót pedig több mint kétszeresen haladja meg. ■ Nem a válság ért véget, csak mindenki szabadságra ment. A válság által leginkább súj­tott ágazat mutatói augusztus­ban - az idén első ízben - jobbak voltak, mint a nemzetgazdaság egészének adatai. A gazdaság egészében ugyanis 50 százalék­kal több felszámolási eljárást in­dítottak a hitelezők az egy évvel korábbinál. Ez azonban semmi­képpen sem az építőipar állapo­tának javulását jelenti, sokkal inkább azt, hogy a nemzetgaz­daság egésze hozzáromlott. A júliusi rekordszámot követő­en a végelszámolások is csök­kentek. A nyolcadik hónapban 150 cég tulajdonosai döntöttek a bezárás mellett, ez 7ó-tal keve­sebb, mint júliusban. Ugyanak­kor az egy évvel korábbihoz ké­pest ez 48,5 százalékos növeke­dés, szemben a júliusi 17,7 szá­zalékos bővüléssel. Az idén ed­dig összesen 1504 építőipari vál­lalkozás döntött tevékenysége megszüntetése mellett, míg ta­valy augusztus végéig 1299. ■ HIRDETÉS Ke wer sör* 0,5 liter 170 Ft/liter Friss. Olcsó. Jó Piros alma* ► I. osztály ► zacskós ► 2 ki ► 115/1/kg ­Vöröshagyma* ► II. osztály ► hálós ► 2 kg » lSOyFt/kg a Eduscho Dupla kávé* V őrölt 1 kg Baromfihúsos turista felvágott* ► 500 g ^ Nutella* ► 400 g ► 1248 Ft/kg l/Vippy törlőkendő* ► 2 tekercs ► 50 Ft/tekercs ► 10 méter/tekercs ► 5 Ft/méter Tomi Kristály mosópor ► normál, color ► 3 kg ► 400 Ft/kg Pur Balsam mosogatószer ► 1 liter Cé*forbji •' *3db vásárlása esetén. Érvényes: 2010. szeptember 20. és szeptember 22. között minden Penny Market üzletben, az ország 183 pontján. *A csillaggal jelölt ár a 2010. szeptember 16-át megelőző Penny Market fogyasztói ár. *A csillaggal jelölt árucikkek nem állandó termékei kínálatunknak, ezért előfordulhat, hogy az akció kezdete után rövid időn belül elfogynak. Amennyiben gondos tervezésünk ellenére a termék az akció vége előtt elfogyna, felvilágosításért kérjük, forduljon az üzletvezetőhöz. A legközelebbi áruházaink listáját megtalálja a www.penny.hu weboldalunkon, a boltkereső menüpont alatt. A nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. Az árak forintban, áfával együtt értendők. Kiszolgálás csak a háztartásokban szokásos mennyiségben. Szíves megértésüket köszönjük! Friss. Olcsó. Jó www.penny.hu rn I k i 1 t A reálbér gyorsabban nő, mint a bruttó Közel sem volt olyan dinamikus a bérek emelkedése nyáron, mint a tavaszi hónapokban, az idén több egyszeri hatás módosí­totta a fizetéseket. Az alapfolya­mat azonban visszafogott kere­setemelkedésről árulkodik, ez inflációs szempontból jó hír, a belső keresletet viszont nem tá­mogatja. Az idei első hét hónap­ban a bruttó keresetek 2,6 száza­lékkal emelkedtek, ez döntően a személyi jövedelemadó (szja) sávhatárának emelése miatt 8,8 százalékos nettó növekedést je­lent - derült ki a Központi Sta­tisztikai Hivatal legfrissebb tá­jékoztatójából. Az átlagot első­sorban az állami dolgozók év ele­ji különjuttatásai húzták fel, jú­liusban viszont már csak 0,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a bérek, vagyis gyakorlatilag stagnálás volt, de júniusban is már csak 0,5 száza­lékos volt az emelkedés. Az 5,4 százalékos inflációt fi­gyelembe véve júliusig 3,2 szá­zalékos reálkereset-emelkedést mutatott ki a KSH, ez 2006 óta a legmagasabb érték, bár a máso­dik fél év valószínűleg lejjebb vi­szi az éves áüagot. Az év során a magánszféra fizetései lehagyták az államit, ez azért érdekes, mert jellemzően utóbbiban kevesebb a fizikai alkalmazott. így min­denesetre a magánszektorban nominálisan 4,2 százalékkal emelkedtek a bérek júliusig, míg a közszférában 0,9 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint a ta­valyi azonos időszakban. Utóbbi­ban az általános bérstopon kívül a közmunkaprogramokban részt vevők alacsony keresete is lehúzta az átlagot. ■ Eltérő bérek HAGYOMÁNYOSAN a pénzügyi és biztosítási szektorban vol­tak a legmagasabb fizetések, 446 ezer forintot ért el az át­lag, míg a vendéglátásban és a mezőgazdaságban ennek a harmadát sem érték el. A ki­látások munkavállalói szem­pontból nem túl biztatóak, hi­szen egyelőre a legtöbb terüle­ten túlkínálat van a magas munkanélküliség miatt

Next

/
Oldalképek
Tartalom