Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)
2010-08-30 / 201. szám
14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 30., HÉTFŐ Legyőzte a német válogatottat a nyitónapon a Kemény-csapat A magyar férfi vízilabda-válogatott 10-8-ra (3-3, 3-1, 3-1,1-3) legyőzte a németek nemzeti együttesét vasárnap, a zágrábi Európa-bajnokság férfitornájának nyitónapi csoportmérkőzésén. A magyar góldobók: Biros 4, Madaras, Hosnyánszky, Varga Dániel, Szívós, Vámos, Hárai 1-1. - Elégedett vagyok az eredménynyel - de csak azzal... - nyilatkozta Kemény Dénes, a mieink szövetségi kapitánya a mérkőzést követően, míg Szécsi Zoltán, a háromszoros olimpiai bajnok kapus a következőt mondta:- Mindig nehéz egy tornán az első meccs, a legfontosabb, hogy a három pont megvan. Ám nyilvánvaló, hogy javulnunk kell, jobbat kell nyújtanunk, különösen Szerbia ellen. A Kemény-csapat ma 16:30- tól az örök rivális szerbek ellen játszik. ■ A KTE-fakó ikszelt hazai pályán a Szarvas ellen A labdarúgó NB III. Alföld csoportjában szereplő KTE II. 2-2- es (0-1) döntetlent játszott hazai pályán a Szarvas ellen. A Tóth Z. - Bárkányi, Meleg I., Bagi, Bertus - Tölgyesi, Nagy V., Tóth I. (Hajnal, a szünetben), Csurka - Balog M., Szabó T. ösz- szeállításban játszó hírős városi csapat góljait Balog Marcell (74.) és Szabó Tamás (80.) szerezte.- Az ellenfél mindkét gólja úgy született, hogy a találatot megelőzően nekünk járt volna bedobás, nem nekik - mondta Török László, a Kecskeméti TE II. edzője. ■ Labdarúgó NB III. Alföld csoport 1. Szolnoki MÁV II, .3 3 0 0 6-2 9 2. FC Dabas 3 2 1 0 12-3 7 3. Tököl VSK 3 2 1 0 11-3 7 4. CsepelFC 3 2 1 0 10-3 7 5. Tisza Volán SC 3 2 0 1 6-6 6 6. Jász Sport FC 3 1 1 1 8-6 4 7. Kecskeméti TE 3 1 1 1 10-10 4 8. KITE-Szeged 2 1 0 1 2-1 3 9. Szolnok 3 1 0 2 4-6 3 10. Szabadkígyós 3 1 0 2 3-7 3 11. Újbuda Kft. 2 1 0 1 2-6 3 12. Szarvasi FC 3 0 2 1 5-6 2 13. Gyula 2 0 1 1 2-6 1 14. Hmvásárhely 3 0 0 3 2-6 0 15. Jánoshida 3 0 0 3 5-17 0 Bajnokokat avattak Halason díjugratás Gazdára talált az országos bajnokság fődíja Tegnap lezajlottak a halasi Lovasiskola pályáján a 201Oes díjugrató-bajnoki döntők. Négy kategóriában hirdettek győztest. Zsámbóki Dóra Megteltek a lelátók vasárnap a kiskunhalasi lovasstadionban. A reggel kezdődő amatőr döntőben a soproni Szever József végzett az élen Diomed nevű lovával. A második helyet Balogh Zsófia szerezte meg Madrigállal, míg a bronzéremnek Ötvös Nóra örülhetett Mákos Nadli F nyergében. A fiatal lovasok mezőnyében a hajdúböszörményi Szabó Gábor győzött, aki Aranykapu Lycost lovagolta meg. A második Béni Lilla lett Sodomával, a harmadik Szabó Lőrinc Cobrával. Az ifik között Burucs Borbála bizonyult a legjobbnak Barna Party Mamma Mia nevű lovával. Második helyen végzett Fa Lili Gingerrel, harmadikon Devecseri Krisztián Premierrel. A 150 cm-es akadályokkal küzdő felnőtt lovasok nemcsak a magyar bajnoki címért harcoltak, hanem azért az autóért is, melyet a verseny főszponzora ajánlott fel a győztesnek. A Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság egyéni bajnoka 2010-ben James Wingrave (Agropoint LK) lett Agropoint Calirával. A második Tóth László Masnival, a harmadik Técsi Attila Peronnal.- Mint mindig, most is jó volt a halasi pálya, szerencsére a lovam nagyon szereti ezt a talajt - mondta James Wingrave. - Nagy csapatmunka áll a győzelmem mögött. A lovam is jó formában van, úgy érzem, tökéletesen sikerült egymásra hangolódnunk ebben a négy nehéz napban, mely mögöttünk áll - beszélt a sikerei kulcsáról a boldog bajnok. James Wingrave Calira nyergében hibátlanul vette az akadályokat az utolsó körben Szávay kapta a könnyebb ellenfelet New Yorkban ma kezdődnek a 128-as főtábla küzdelmei az idei Utolsó Grand Slam-tornán, az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A US Openen a férfiaknál nem lesz ott a címvédő Juan Martin del Potro, a hölgyeknél pedig szintén sérült a végső sikerre mindig esélyes hazai kedvenc, Serena Williams. A nőknél két magyar játékos szerepel a 128-as elitmezőnyben: Szávay Ágnes és Arn Gréta. Előbbi könnyebbnek tűnő ellenfelet, a cseh Sandra Zahlavovát kapta az első körben, akit az idén Acapulcóban - igaz, nagy csatában - legyőzött. Szávay ebben az esztendőben két tornagyőzelmet gyűjtött be: nyert Budapesten és Prágában, egy hete pedig a 16 között kapott ki a későbbi döntős orosz Vera Zvonar- jovától Montrealban. Annál nehezebb dolga lesz a másik magyarnak, aki nagyon kemény riválist, a címvédő belga Kim Clijsterst fogta ki. ■ Ezüstérmet nyert ifjú Nagysolymosi a Miamiban rendezett viadalon Ezüstérmet nyert ifjú Nagysolymosi Sándor, a Kecskeméti IC sportolója a cselgáncsozók Miamiban rendezett olimpiai kvalifikációs világkupa-versenyén. A 81 kg-ban szereplő magyar az amerikai Jose Bencosme, a brazil Maicon Franca, a kolumbiai Andrey Pedro Castro és az orosz Murat Sadov ellen ipponnal győzött, majd a döntőben kikapott a portugál Diogo Limától. Az egyesült államokbeli verseny az utolsó megméretés a londoni játékokra közvetlenül kvalifikáló világbajnokság előtt, amelyet szeptember 9. és 13. között rendeznek Tokióban. Ifjú Nagysolymosi az ezüstérem megszerzésével nagy lépést tett az olimpiai kvalifikációhoz.- Nagyon jó napot fogtam ki. Magam sem gondoltam volna, hogy ennyi munka után már most ilyen bomba formában leszek. Bízom abban, hogy sikerül ezt átmenteni, vagy még ennél is jobb formát hozni a világbajnokságon - nyilatkozta a kecskeméti sportoló. ■ Hamilton volt a legjobb, átvette a vezetést Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma- 1-es Belga Nagydíjat, és ezzel az élre került a vb-pontver- senyben. A második helyen az ausztrál Mark Webber (Red Bull), a harmadikon pedig a lengyel Robert Kubica (Renault) végzett. A 2008-ban világbajnok Hamilton idei harmadik futamgyőzelmét könyvelhette el, és hat versennyel a zárás előtt átvette a vezetést Webbertől a vb-pontverseny- ben. A száguldás végig megmegújuló esőben zajlott, több pilóta kicsúszott vagy karambolozott és kénytelen volt feladni a versenyt. A vb-pontversenyek állása a 13. futam után (még 6 van hátra): 1. Lewis Hamilton (182 pont), 2. Mark Webber (179), 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull, 151). Csapatok: 1. Red Bull (330), 2. McLaren (329), 3. Ferrari (250). Következik: Olasz Nagydíj, szeptember 12., Monza ■ 60 óra=16.000 Ft! Pályázati úton támogatott, kedvezményes nyelvtanfolyam indul angol és német nyelvből. Beiratkozás: 2010. szept. 1-től szept. 24-ig, hétköznap 12-18 óra között, Kecskemét, Bocskai u. 2. . (Casaart Üzletben). [ További információ: 06-30/2737-456, 76/322-388 (Petőfi NépeL I zssgpSfjp1* Napilap terjesztésére vállalkozót keresek KECSKEMÉT, MÁRIAVÁROS területére. Érdeklődni lehet: Perjési Anna 06-301289-4886 U47106 fiái PHOENIX MECANO A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. Rose+Krieger Profitcentere BESZERZŐ munkakörbe keres munkatársat. Feladatok:- ajánlatok kérése, kiértékelése,- a termelési igényeknek megfelelő megrendelések lebonyolítása,- kapcsolattartás a hazai és a külföldi beszállítókkal, telefonon és írásban,- aktív együttműködés a termeléssel és a minőségüggyel,- készletnyilvántartás ABAS rendszerben. Elvárások:- technikusi vagy felsőfokú szakirányú végzettség (műszaki vagy gazdasági területen),- 2-3 éves releváns területen szerzett szakmai tapasztalat,- magabiztos, tárgyalási szintű német nyelvtudás (írásban és szóban),- számítógép felhasználói szintű ismeret (Excel, Word),- diszkrét, precíz és megbízható munkavégzés. Amit kínálunk:- versenyképes jövedelem,- szakmai fejlődési lehetőség. Jelentkezni: bedtrix.latos@phoenix-mecano.hu | e-mail címen lehet. = Szegedi ügyvédi iroda munkatársakat keres alkalmazott ügyvédi és ügyvédjelölti munkakörök betöltésére. Az önéletrajzokat 2010. szeptember 03. * napjáig az l imrea@jogitanacs.hu címre M várjuk. jj& A GR Consulting Kft. épülő hálózatába gyakorlott üzletkötő tanácsadókat keres. Az ideális jelölt: felsőfokú végzettségű v. hatósági vizsgával rendelkezik, min. 2 év biztosítási tapasztalata van, motivált, ' szeret és tud önállóan dolgozni. Amit kínálunk: több biztosító termékeinek értékesítési lehetősége, vonzó támogatási rendszer, magas színvonalú képzés és infrastruktúra, karrierlehetőség. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a csllla.kunos@gpconsulting.hu e-mail címen 1H6603 távközlésben jártas szakembereket és műszerészeket. Fényképes önéletrajzot az info@javor-com.hu címre várjuk. ,L), rjj PHOENIX MECANO A Phoenix Mecano Kecskemét Kft. Rose+Krieger profitcentere raktáros munkatársat keres. Elvárások:- raktárosi tapasztalat,- targoncavezetői vizsga. Amit kínálunk:- versenyképes jövedelem, S juttatások,- hosszú távú munkalehetőség,- szakmai fejlődési lehetőség. Jelentkezés: Szabóné Lázár Anikónál munkanapokon 9-15 óráig, telefon: 76/515-684. 1