Petőfi Népe, 2010. augusztus (65. évfolyam, 178-202. szám)

2010-08-09 / 184. szám

14 SPORT PETŐFI NÉPE - 2010. AUGUSZTUS 9., HÉTFŐ A honi legjobbak lépnek dobogóra az idén jubiláló Messzi-versenyen Lagrange az első légiós kosárlabda Először szeptemberben játszik élesben itthon a KSE Hosszú Katinka ma négyszáz vegyes úszásban próbál szerencsét Ma a budapesti vizes Európa- bajnokság medencés küzdelmei következnek. Az első napon mindjárt komoly megyebeli sze­replő próbál szerencsét, neveze­tesen Hosszú Katinka Bajáról. Az amerikai egyetemen tanuló tehetség 400 méter vegyesen áll rajthoz. Az Európa-rekordot tar­tó Hosszú a harmadik előfutam­ban indul, mégpedig Kovács Réka, Szczepaniak (lengyel), Martynova (orosz), Jakabos Zsu­zsa, Zavadova (cseh), Zaiser (osztrák) társaságában. A nevezési idők alapján Katinkának igazából senkitől sincs félni valója. Hosszú 4:34,68-as idővel, a legjobbként léphet a négyes startkőre, utána Jakabos Zsuzsa eredménye a leg­jobb a mezőnyben, de köztük is van közel hat másodpercnyi kü­lönbség. Az előfutamok 9 óra 30 perc­től zajlanak a margitszigeti Széchy Tamás uszodában. ■ Pars Krisztián könnyedén védte meg címét Pars Krisztián az első dobásával elért 76,53 méteres eredmény­nyel védte meg címét a 115. atlé­tikai magyar bajnokság tegnapi versenynapján, amelyet a debre­ceni Gyulai István Atlétikai Sta­dionban réndeztek tneg. A barcelonai Európa-bajnok- ság bronzérmesét csak Dobó SE-s csapattársa, az ezüstérmet szerzett Németh Kristóf tudta megközelíteni (74,90 m) de a győzelme így sem forgott ve­szélyben. Pars Krisztián a győzelme után elmondta: sérülése hátrál­tatta a felkészülésben, ennek tudható be a tavalyi bajnoki cí­met érő dobásánál (79,95) gyen­gébb eredmény. A jövőről szólva röviden megjegyezte: kemény edzéssel igyekszik megfelelően felkészülni az idei két hátralévő versenyére. A női súlylökés is meglepetés nélkül ért véget, a BC Békéscsa­bai AC versenyzője, az Európa- bajnoki 11. helyezett Márton Anita 17,52 méteres dobással védte meg bajnoki címét. ■ Szombaton tizedik alkalommal rendezik meg Kecskeméten a Messzi István súlyemelő emlék- versenyt. A szöuli olimpia ezüst­érmeséről elnevezett sportcsar­nok parkettázása miatt a főisko­lai csarnokban lépnek dobogóra a verseny erős emberei.- A legendás sportoló emléké­re rendezendő megméretésen a férfi és női súlyemelő-válogatott tagjai és hazai egyesületek élver­senyzői vesznek részt - mondta Messzi István egykori verseny­zőtársa és jó barátja, Bálint Csa­ba, a kecskeméti súlyemelők je­lenlegi vezetőedzője. A küzdelmek szombaton dél­előtt az utánpótláskorú súlyeme­lők vetélkedésével kezdődnek, kora délután a felnőtt és a kor- osztályos hölgyek birkóznak a tárcsákkal, majd délután a fel­nőtt és masters férfiak verse­nyeznek az elsőségért. ■ Megvan az első selejtezőbeli magyar győzelem Európa-bajnoki selejtezőben a női kosárlabda-válogatott 17 ponttal verte a finneket Szolno­kon: Magyarország-Bulgária 72- 55 (25-17, 20-14, 14-17, 13-7) Legjobb dobóink: Krivacsevics 18, Nagy-Bujdosó 18, Fegyverne- ky 12/11, Horti 10. Ä hatodik percben mar tíz ponttal elhúztak a magyarok (18-8). Térfélcsere után az észa­kiak 2 pontjára 12 érkezett hazai részről, és 20 pont lett a különb­ség (55-33). S hiába lett kissé kényelmes Székely Norbert csapata, hiába jött fel 11 pont különbségre a finn gárda, nyert a magyar együttes. ■ Krivacsevics: 18 pont a finneknek Egy évre szerződtette idei első légiósát a Kecskemét SE férfikosárlabda-csapa- ta. Jerome Anthony Lag- range az elmúlt idényt a Paksi Atomerőmű gárdá­jában fejezte be. Rajtmár István Igazi nagyágyúnak számít a ho­ni kosárpiacon Jerome Anthony Lagrange. Egy évvel ezelőtt a Dombóvárban kezdett, innen igazolta le a később bajnoki dön­tőt játszó Paksi Atomerőmű. Az egyéni rangsorban 17.27-es pontátlaggal a tizedik helyen végzett, negyedik legtöbb gól- paszt adta (5.07) és a nyolcadik lett a labdaszerzők rangsorában.- Lagrange egy évre kötelezte el magát hozzánk. A szerződése az alapszakasz végéig szól, de a nyolcba jutás esetén automati­kusan meghosszabbodik a ráját­szásban szereplés idejére - mondta Sztojan Ivkovics, a csa­pat szakmai igazgatója. Lagrange augusztus 15-én csatlakozik a már egy hete edzésben lévő kerethez. A 32 éves, 192 centiméter magas játé­kos az egyes és a kettes poszton bevethető.- A pár napja próbajátékon résztvevő horvát Hrvoje Orszu- lics eddig nagyon jó benyomást tett rám. A játékosok gyorsan be­fogadták, az edzésadagot zokszó nélkül és könnyedén elvégzi, a négyes poszton jó teljesítményre lehet képes. Ám sorsáról még nem szeretnék dönteni, valószí­nűleg élünk azzal a lehetőség­gel, hogy egy hónapos próba­szerződést kötünk az erőcsatár­ral - folytatta Ivkovics. A szerb Goran Miljkovics a nyáron érkezett Kecskemétre. A Crvena Zvezda utánpótlásainak felügyeletét hagyta ott a kecske­méti edzősködésért. Eddigi mun­kájáról, tapasztalatairól röviden annyit mondott: „Minden rend­ben van, a játékosok vevők az utasításaimra, rendben végzik a munkát a fiatal kosarasok!” A fiatalok közül az elmúlt hé­ten még hiányzott az U18-as vá­logatottban szereplő négyes fo­gat, azaz Pongó Martin, Guzda Gergely, Dobos László és Mészá­ros Máté. Ők a közeljövőben csatlakoznak a többiekhez. Itt még ellenfélként küzdött egymással Wittmann Krisztián (balról) és Jerome Anthony Lagrange- A két új fiú, Cseh György és Lakatos Péter hamar beilleszke­dett. Cseh Gyuri, mint annak idején Csorvási Milán, szerin­tem február környékén lesz olyan szinten, hogy főszerepet kaphasson az élvonalbeli csapat­ban. Lakatosnak nagyon örült a magyar mag, gyorsan befogad­ták a kiváló edzésmunkájáról is­mert, rutinos játékost - vette át a szót ismét Sztojan Ivkovics. A szakmai igazgató megemlí­tette, hogy Wittmann Krisztián, a csapat válogatott irányítója megsérült a nemzeti csapat edzésén. A napokban Kecskemé­ten tartózkodott, s bár nem gyógyult meg teljesen, a magyar válogatottal elutazott a követke­ző Európa-bajnoki selejtező hely­színére, Ukrajnába. A kecske­méti szakember fél attól, hogy később visszaüthet az, hogy sé­rülten lép pályára. Szerencsére a csapat másik válogatottja, Csor­vási Milán egészségesen várja a magyar csapat sorrendben har­madik Eb-selejtezőmérkőzését. A Kecskemét SE még három hétig hazai környezetben folytat­ja a felkészülést a bajnokságra, majd romániai tornán vesz részt. A szurkolók szeptember 9-én, a hazai rendezésű tornán láthat­ják játszani kedvenceiket. Bajai Péter a középmezőny végén végzett a Világkupán Gera Zoltán: fél óra alatt mesteriiáimas labdarúgás Mark Hughes szerint a magyarnak tökéletes megoldásai voltak A brazil Reinaldo Colucci nyert tegnap a tiszaújvárosi 14. TVK ITU triatlon Világkupa férfi elit­versenyében, megelőzve a mexi­kói Crisanto Grajalest és a cseh Martin Krnaveket. A legjobb ma­gyar, Rendes Csaba lett, aki ti­zennyolcadikként végzett a 75 fős mezőnyben. A nyitószámban, az 1500 mé­teres úszásban az ausztrál Joshua Amberger kereste meg az első kör után a ponton hídról a vízbe visszaugrónak járó 500 amerikai dollárt. A depóból már a japán Hirano Cukasza jöhetett ki az élen, mögötte az orosz Ivan Vasziljewel és Amberger-rel. A hazaiak közül a TVK-Mali TK-t erősítő Rendes Csaba úszta a legjobbat. Jöhetett a kerékpáro­zás, és egy ötös - Vasziljev, Amberger, az orosz Vlagyimir Turbajevszkij és Julian Malisev, valamint a spanyol Francesc Godoy - ellépett az első kör után, ám amikor visszatértek a depó­ba, a korábbi 42 másodperces előnyük 10 mp-esre apadt. Va­sziljev jól kezdte a futást, Rendes 1:11 perc hátrányban 26-ként haladt át az időmérő pontnál, ám az orosz fokozatosan fáradt. A hajrá izgalmas volt, az oroszok és Amberger nem tudtak még egy fokozattal feljebb váltani, ám Colucci, Grajales, illetve a há­roméves gyermekével és felesé­gével együtt érkezett, elnyűhe- tetlen Krnavek jól bírta a végét. A bajai Bajai Péter 1:52:28- cal az 52. helyen végzett. ■ Mark Hughes menedzser csapa­tát és név szerint Gera Zoltánt di­csérte azután, miután az ango­lok legyőzték a Brémát. Felkészülési mérkőzésen az angol Fulham labdarúgócsapa­ta valósággal lelépte Bundesliga- ellenfelét. A Werder Bremen el­leni kiütéses, 5-1-es sikerből a csereként beszálló Gera Zoltán fél óra alatt mesterhármassal és egy gólpasszal vette ki a részét. Edzője, Mark Hughes kifejezet­ten elégedett volt a látottakkal, magyar légiósát pedig név sze­rint is kiemelte a klub honlapján megjelent nyilatkozatában. „Az első félidőben a kelleténél job­ban tiszteltük az ellenfelünket, és nagyobb területet engedtünk a Werdernek a játékhoz” - is­Beállítását követően Gera Zoltánnak parádés megmozdulásai voltak merte el önkritikusan a hibákat a Fulham menedzsere, de gyor­san hozzátette: a második félidő­ben már kiváló teljesítményt lá­tott csapatától. „Kiváló, tehetséges játékosa­ink vannak, akik a megfelelő szabadság birtokában igazán kreatív dolgokra képesek. Ami­kor Zoltán beszállt a játékba, rögtön volt több tökéletes befeje­zése. Nagyszerű teljesítményt nyújtottunk a második félidő­ben, erőnlétileg rendben vol­tunk, kifejezetten erősnek tűnt a csapat. Több játékosom is remek formában tért vissza a pihenő­ről, így építkezhetünk azokra a fizikai alapokra, amelynek kö­szönhetően az előző idényben si­keresek voltunk.” ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom