Petőfi Népe, 2010. március (65. évfolyam, 50-75. szám)
2010-03-04 / 53. szám
PETŐFI NÉPE - 2010. MÁRCIUS 4., CSÜTÖRTÖK 12 KEGYELET / APRÓHIRDETÉS GYASZHIR GYÁSZHÍR „Annyira akartam élni, betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben örökké élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZÓRÁTH ISTVÁN a volt Gabonaforgalmi Vállalat dolgozója életének 72. évében hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2010. ^i március 8-án, 14 órakor lesz a Ej M kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. 4 gyászoló család. GYASZHIR I ^ I Fájdalomtól megtört I VáP I szívvel tudatjuk J mindazokkal, akik I ismerték és szerették, 1 hogy 1 p—-* MOLNÁR JÓZSEF laz ÉPFU volt dolgozója 163 éves korában váratlanul I elhunyt. Temetése 2010. 1 március 6-án, 11 órakor lesz la kecskeméti református | temetőben. A gyászoló család. GYASZHIR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, (E akik ismerték és szerették, hogy NYÚL ISTVÁN nyárlőrinci lakos, 2010. március 1 -jén, 80 éves korában elhunyt. Temetése 2010. március 6-án, 10 órakor lesz a nyárlőrinci köztemetőben. Lelki üdvéért engesztelő szentmisét 2010. március 6-án, 11 órakor mutatunk be a nyárlőrinci római katolikus templomban. GYÁSZHÍR „Szívünk egy darabja távozik veled, hiányozni fogsz, te áldott jó lélek. Soha nem fogy el, bennünk él szereteted lángja, azt hogy ismertünk, mindenki áldja. Békességet, nyugalmat adjon neked az ég, emlékeinkben, gondolatainkban örökké élsz." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. LISZICSÁN JÓZSEFNÉ Mikecz Julianna (volt Molnár Józsefné) kerekegyházi, volt ménteleki lakos 80 éves korában csendesen elhunyt. Temetése 2010. március 8-án, 14 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. „Az emlékezés a lélekben terem. A lélek pedig nem hal meg soha." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ GYŐZŐNÉ életének 74. évében hosszan tartó betegségben elhunyt. Temetése 2010. március 8-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család. V gyászhír Tudatom, hogy SÁRAI SZABÓ PÁL kecskeméti lakos, 85. életévében elhunyt. Temetése 2010. március 8-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Gyászoló fia és unokája. EMLÉKEZÉS ID. GOMORI BALÁZS halálának 5. évfordulójára. „Bármennyire múlnak is az évek, mi akkor is nagyon szeretünk téged. Emíéked soha el nem halványul, lelkűnkben velünk vagy, és nagyon hiányzol. ” Szerető felesége, fia, menye és három unokája. GYÁSZHÍR GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. VÖRÖSMARTHI ZOLTÁN NÉ Barna Erzsébet lajosmizsei, volt ménteleki lakos, 86. életévében elhunyt. Temetése 2010. március 5-én, 10.00 órakor lesz a lajosmizsei temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy PANKOTAI IMRÉIMÉ Galamb Borbála életének 67. évében elhunyt. Temetése 2010. március 8-án, 15 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. EMLEKEZES „Egy könnycsepp gördül le arcunkon, ez azért van, mert hiányzol nagyon. Hiányod megszokni sosem fogjuk, de itt vagy a szívünkben és ez jó nagyon." KISS ANNA halálának 2. évfordulóján fájó szívvel emlékeznek: Szerető szülei, testvérei és akik nagyon szerették. 1 m 2. évi ifi cm lel tii§ Sz' GYASZHIRDETESET, KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁSÁT ÉS EMLÉKEZÉSÉT MUNKAIDŐBEN FELADHATJA a Petőfi Népe ÜGYFÉLSZOLGÁLATI IRODÁIBAN ÉS HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEIN A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal ADÁSVÉTEL APRÓll DK ©I ü INGATLAN www.panoramaingatlan.hu 06-20/77-37-304--------------------------------------------------—■íorew KA TONATELEPEN építésre kijelölt területek mellett 4 ha akácerdő eladó. 06-30/555- 8330---------------.----------------------------------------------*1076750* 8 Kecel-Soltvadkert között, szárítónál almás eladó (192 db fa). 06-20/452-34-89--------------------------------------------------------------*1076677 • KMÉT, Szent Miklós utcában utcafronti 120 nm nappali+2 szoba gardróbos felújított házrész garázzsal kamrával eladó. 13,9 M 06- 20/394-7530-----------------------------------------------------------—*1076592BÉ RLEMÉNY KM ÉTI üzlet kiadó, eladó. 06-30/9433-033--------------------------------------------------------------*1067285* MUNKÁSOK részére albérlet kiadó, 15 ezer Ft/fö + rezsi áron. Érd.: 06-70/357-24-07--------------------------------------------------------------*1076724* ÜZ EMELTETÉSRE kiadó 742,07 m2-es, 2 szintes Juniperus Panzió (6000 Kecskemét, Kisfái 285.), 107 m3-es rendezvények megszervezésére alkalmas étteremmel, melegítőkonyhával, 30 fö elszállásolására alkalmas szobákkal és zárt parkolóval. A panzió 2010. évi felújítását tervezzük, olyan jelentkezőket várunk, akik min. 5 évre hajlandóak szerződést kötni és bérleti díj előleget fizetni. Érd.: 06-30/689- 7389--------------------------------------------------------------*1076691* ALBÉRLETET KÍNÁL KECSKEMÉT, Petőfi S. utcai 2 szobás, II. emeleti lakás hosszú távra kiadó. 06-30/223- 0845--------------------------------------------------------------*1076540* KE CSKEMÉTEN szoba, konyha, fürdőszobás, gázfűtéses kis lakás kiadó: 22.000,-Ft/hó. 06-30/911-2289------------*-------------------------------------------------*1075882* KM ÉT, Bagi L. u-i 55 m2 lakás, garázzsal együtt kiadó. 06-20/9-890-459--------------------------------------------------------------*1076682* KMÉT, Lunkányi u-i 50 m!, felújított lakás, kis rezsivel kiadó. 06-20/9890-459--------------------------------------------------------------*1076682* KM ÉTEN albérlet kiadó. 06-20/3418-780--------------------------------------------------:-----------* 1076726* KM ÉTEN, központban 1 szobás lakás kiadó: 30 E Ft/hó + rezsi. 06-30/458-0198------------------------------------------------------------*1076683* JÁ RMŰ MATIZ 2003-as 36 E km-rel, szervizkönywel, 630 E Ft eladó Kméten. 06-20/512-16-19--------------------------------------------------------------*1076625* »Peugeot Partner HDi szgk.l 06-20/439GÉPEK BÁLASZÁLLÍTÓ eladó. 06-30/9651-299-------------------------------------------------------------* 1076536* SD utra motoros csettegö, billenős, Robur hidas, műszakis eladó! 06-20/439-9378-------------------------------------------------------------*1076681* HES ST0N 5580 eladó 550 E Ft 06-20/564MTZ traktorok teljes típusválasztéka még mindig a legkedvezőbb áron, teljes körű hitelügyintézéssel, KIEMELT HASZNÁLTGÉP-BESZÁMÍTÁSSAL! Érd.: 06-30-400-1414, 06-30-861- 8977-------------------------------------------------------------*1074619* OS ZTÓFEJ, Hilti 22-es, lemezolló, Szupport köszörű, kompresszor, állványos fúrógép, állvány köszörű eladó. 06-20/985-8935--------------------------------------------------------------*1074577* RS 09-ES használt hátsó külső gumit keresek. I: 06-30/588-8222-------------------------------------------------------:------*1076661* »T rágyaszóró, Fella fűkasza! 06-30/2565- 427--------------------------------------------------------------*1076637* a ÚJ terményhordó csigák eladók (hízócsere érdekel). 30/412-4704--------------------------------------------------------------*1068671* ÁLLÁST KÍNÁL A KÖNIG Kft. rendszergazdát keres felsőfokú végzettséggel, és szakmai gyakorlattal. Önéletrajzokat a offlce@konlgkft.hu e-mall címre várjuk.------------------------------------------------------------* 1076453* AU TÓSZERELŐ munkatársat keresek. Üzlettárs is lehetséges. 06-20/5444-601--------------------------------------------------------------• 1076481* KECSKEMÉTI székhelyű, nemzetközi vállalat keres szerviztechnikus munkatársat Elvárások: - alacsony és magas nyomású hidraulikus rendszerek szerelésében, karbantartásában, javításában szerzett gyakorlat. - Jogosítvány („B" kategóriás) Továbbá: önálló munkavégzés és megbízhatóság. Munkavégzés helye: Magyarország teljes területén. Kérjük, fényképes szakmai önéletrajzát a Petőfi Népe szerkesztőségébe szíveskedjen elküldeni "Szerviztechnikus" jeligére.-------*1076656* Ke cskeméti, több albérlettel rendelkező társasház pályázatot hirdet „társasház kezelői” feladatok ellátására. Elvárás: társasház kezelői képesítés, regisztrált mérlegképes könyvelői képesítés, társasház kezelő gyakorlat, referenciák. A pályázatokat 2010. március 12-ig a Petőfi Népe hirdetőbe kérjük: Kmét, Petőfl S. u. 11 ..1076652* MELLÉKÁLLÁS 30-300 E-ig! 06-30/268-6682--------------------------------------------------------------*1072071* NEMZETKÖZI cégnek dolgozó csoport munka- társat/hálózatépitőket keres! Egy termék, egy marketingterv! Hétköznap 9-15 óráig. Tel.: 06-70/615-34-22--------------------------------------------------------------*1076762* 0KJ-S Biztonsági őr, Testőr és Vagyonőr tanfolyam indul március 06-án, Kecskeméten és Kalocsán. A tanfolyam elvégzése után állás- ajánlattal. 06-70-230-0444. Testőrmester Gold Kft. Felnőttképzési nyilvántartási szám: 00313-2008-------------------------------------------------------------->1074617* PI ZZAFUTÁRT felveszünk! 06-70/286-2400--------------------------------------------------------------*1076678* VARRÓNŐ és eladó munkakörbe fiatal szakképzett hölgyet keresünk. Telefon: 06- 20/322-55-21--------------------------------------------------------------*1076564* » Beton vasúti talpfák eladók. 06-20/417- 0431--------------------------------------------------------------* 1076645* AGROFOLIA, FÁTYOLFÓLIA VÁSÁR AGROKER ÁRUHÁZ 6000 Kecskemét, Halasi út 29. Tel.: 76/506-100 SALGÓ jellegű polcok gyári áron. www.fordexpolcok.hu 06-30/583-5001, 06- 30/455-6432--------------------------------------------------------------*1076660* TŰZIFA tölgy-bükk, méterben, kuglizva, helybeszállítva, Nyárlőrinc! 06-30/9859-679 VEGYES kemény tűzifa 11.000 Ft/m3, 1800 Ft/q, Ingyen házhoz szállítás 06-20-988-1171-------------------------------------------------------------*1076122* ÁL LAT ELŐNEVELT parasztcsirke eladó (búbos, ko pasznyakú) 06-20/585-1946 —-----------------------------------------------------------* 1076509 FE HÉR nagytestű tyúk 1200 Ft/db, fehér na© testű kakas 1600 Ft/db eladók. 06 30/4189024------------------------------------------:--------------------*1076669 S Hízó malacok eladók. 76/707-042--------------------------------------------------------------*1076654 »H ízók félbe vágva eladók. 06-20/389 1746---------------------- *1075467 »H ízók Kiskőrösön eladók. 06-20/353 0004----------I---------------------------------------------------*1076617 MT . NÖVENDÉK bika és üszőborjú eladó. Tel. 0670/252-9605--------------------------------------------------------------*1076615 »Solton süldők eladók. 06-20/456-3809--------------------------------------------------------------* 1076747 * Szanentali kiskecskék eladók, 1500 Ft/db 06-30/4-753-669-------*1075767 Ty úkvásár Kunbaracson! 06-30/311-88-28 .1076613. 1 DB MT. bikaborjú 1 hetes. Telefon: 06- 30/5790973--------------------------------------------------------------*1076653* » 300 Ft-ért hízó eladó. Telefon: 06-30/30183-96 ——--------------------------------------------------------*1076624* 40 KG-0S süldők eladók. 06-20/3418-780--------------------------------------------------------------*1076726* » 5 db hasas mangalica anya, 1 db kan eladó. 06-30/233-03-58--------------------------------------------------------------*1076680* HIRDETMÉNY LAJ0SMIZSÉN 2010. márc. 7-én országos állat- és kirakodóvásár, valamint kisállatvásár lesz.--------------------------------------------------------------*1075644* OKTATÁS ÁLLÁSNÉLKÜLI pedagógusoknak, egészségügyi dolgozóknak és volt közalkalmazottaknak INGYENES ECDL + angol középfokú nyelvtanfolyam indul Kecskeméten állami támogatással. Előzetes nyelvtudás és számítástechnikai-ismeret nem szükséges. Vidékieknek 90%-os útiköltségtérítés. Jelentkezés: 06-70/60-90- 250. Nysz.: 14-0002-06--------------------------------------------------------------*1075517* AN GOL tanítás! 06-20/3132-780--------------------------------------------------------------*1076510* SZ OLGÁLTATÁS A MASSZÁZS mesterfokon T: 06-30/273 6765-----------------,--------------------------------------------*1076731 AS ZTALOS munkát vállalok. 06-20/371-3783-------------------------------------------------------------------------------*1076593 CSALÁDI házak burkolását vállalom: 1500 1800 Ft/m2. 06-30/392-6842-----------------------------t--------------------------------* 1076737 GY ÓGY-RELAXÁLÓ masszázs! 06-70/508 7061--------------------------------------------------------------*1075749 MA SSZÁZS teljes test, hát! 06-30/2010-265--------------------------------------------------------------*1067460 TETŐDOKI! Palatetők bontás nélküli felújítása lapostető szigetelés. 06-30/9562-134--------------------------------------------------------------*1076657 TÁRSKERESÉS ÁGI 40-es partnert keres. 06-70/233-6430--------------------------------------------------------------*1075730* ANDI 20 éves partnert keres 06-70/307- 8553--------------------------------------------------------------*1076492* ANGYALI lány társat keres. 06-20/531-3394----------------------------------- *1076689* ARANYOS lány partnert keres 06-20/629- 0376-------------------------------------------------------------*1076492* BO MBÁZÓ nő partnert keres. 06-70/2489- 363--------------------------------------------------------------*1076692* CS ALÓDÁST nem okozó, egzotikus szépségű, finom nő partnert keres. 06-70/357-8624--------------------------------------------------------------‘ 1076689* ERIKA 38-as partnert keres. 06-30/945-8057---------- *1076544* FO RMÁS Anna partnert keres. 06-20/9816- 649-x-------------------------------------------------------------‘1076694* IGÉNYES férfit keresek. 06-30/634-0503-------1------------------------------------------------------»1076544* In diai gyönyörű masszőrlány várja partnerét 06-70/2940412 *1075607* * KECSKEMÉTI 25-ös Merci társat keres. 06- 30/638-5611--------------------------------------------------------------*1076546* KEDVES Szöszi társat keres. 06-30/436-1547--------------------------------------------------------------*1075782* LIZA partnert keres. 06-70/529-4727.--------------------------------.-----------------------------*1076546* »P éter várom hívásod! Juli Soltról: 06- 20/80-80-292 —-----------------------------------------------------------*1076676* SE XI új lány partnert keres 06-30/3085-564--------------------------------------------------------------* 1076690* 19 ÉVES Nati partnert keres. 70/5364-183.--------------------------------------------------------------*1066992* 24 ÉVES lány társat keres! 06-20/626-8157--------------------------------------------------------------*1076718* 30-A S nő partnert keres. 06-70/649-3214-------------- *1074105* 35 ÉVES nő partnert keres! 06-70/212-3284----------------------- -------------------------;------------»1076734* 37 ÉVES nő partnert keres. 06-70/217-8823--------------------------------------------------------------*1074105* 40-ES Kméten társat keres. 06-30/945-1720--------------------------------------------------------------* 1076715* 40-ES nő partnert keres. 06-70/5218-710----------------------------------:---------------------------.1076508* 48-A S höl© partnert keres. 06-20/575-8106--------------------------------------------------------------*1068623* UTAZÁS VÁRAK, fürdők, hegyek, Bécs 1 óra. Az írottkö Naturpark az Alpok alján Bozsok, ahol a Rákóczi Vendégházban kellemes, összkomfortos szállás várja Önt egész évben. Érd.: 06- 70/453-6888, 06-30/7474-165--------------------------------------------------------------* 1116983* MEZŐGAZDASÁG AKCIÓS kukorica vetőmagok 9000 Ft- tól/zsák. Középérésű, 50000szem/. Takarmányborsó 7500 Ft/q, Takarmányborsó vetőmag 13000 Ft/q, Fűkeverékek 600 Ft/kg-tól, Lucernamag 750 Ft/kg-tól. Moharmag, Silócirok, Szudánfű, stb. Bármilyen e©éb vetőmagra kérje ajánlatunkat. 06-30/304-1438. 06- 22/585-076. szentgyorgymag@freemail.hu------------------------------,--------------------------------■ 1076560* »ÁRPA, búza, kukorica vetőmag, II. fokú zab, törtszem búza kukorica napraforgóval ve©esen eladó. Érd.: 06-30/349-4060--------------------------------------------------------------*1076675* KIVÁLÓ minőségű UT-II. Desire vetőméretű burgonya eladó 40 Ft/kg. 06-20/331-87-41--------------------------------------------------------------*1075711* EL ADÓ: ©űrűshenger garnitúra, 10 hl Kertitox permetező, 3 soros silózó, 2-es eke, 4,5 m-es ásóborona, 7 q csíraképes tisztítatlan lucernamag 20 Ft/kg. 06-70/616-81-83----------------------------------------------------:---------*1076727* KÖ RBÁLÁS széna, lucerna, szalma és klsbálás széna, szalma eladó. Kiskőrös T: 06-30/342- 5522 —------------------------------5^*1076584* FÉ MZÁROLT vetőmagok folyamatosan kaphatók. Lucemamag, Fűmagkeverékek, Vöröshere, Fehérhere, Bíborhere, Moharmag, Bükköny, Takarmányborsó, Szója, Olajretek, Mustár, Köles, Facélia, Lóbab, Csicseriborsó, Pohánka, Silócirokmag, Szudánfümag, Csillagfürt, Somkó- ró, Szója, Hibridkukoricák. 06-22/585-076,06- 30/304-1438 szentgyorarmag@freemail.hu--------------------------------------------------------------* 1074188* KU KORICA, napraforgó, repce felvásárlás csak kamionos tételben. Érd,: 06-70/660-7407--------------------------------------------------------------*1076498* » Kukorica 3,5 E Ft/q eladó. 06-30/5267- 387-----------------------------------——..................... «1073301* »L ucerna körbála eladó. 06-30/281-34-16--------------------------------------------------------------> 1076556* 8 Mátrai minőségi bor eladó. 06-30/60-30-340--------—■-------------------------------------------------*1076626* »M inőségi szőlőoltvány eladó (Cardinál, Pölöskei Muskotály, Kozma Pálné, Pannóniakincse, Tramini). 06-30/60-30-340-------------- • 1076626* MŰ TRÁGYÁK am.nitrát, kálisó 3xl5-s, 0x10x24- s, karbamid eladó! T: 06-30/82-20-151--------------------------------------------------------------*1072352* SZALMA eladó, 06-30/9651-299--------------------------------------------------------------* 1076536* * 4 db fóliasátor 43x10x4 m, 2 colos vastag falú vascsőből és csöpögtetőrendszer eladó. 53/359-115--------------------------------------------------------------* 1076666* Pe tőit Népe* A Duna-Tisza köze családi napilapja HATÉKONY HIRDETÉS a lehető legkisebb költséggel! Hirdetését a Petőfi Népében naponta közel 130 ezren olvassák!* Hirdetési információ: 76/518-250 Forrás: Szonda Ipsos/GFK Hungária, Nemzeti MédiaAnalizis 2008/2*3. negyedé’ Petőfi Népe Kiadja a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft Felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Főszerkesztő: Szerdahelyi Csaba Ügyvezető igazgató: dr. Tóth Miklós Gazdasági vezető: Falvi Krisztina Értékesítési vezető: Juszkó Anita A szerkesztőség és a kiadó címe: 6000 Kecskemét, Széchenyi körút 29. Telefon: 76/518-200 Telefax: 76/481-434 Kiadói telefax: 76/486-539 E-mail-cím: petofinepe@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem Telefon: 76/481-401. Telefax: 76/481-204 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN szám: 0133-235 x Az előfizetői példányok kézbesítését a Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft. terjesztőhálózata végzi. Árusítja a Lapker Zrt, és a kiadó saját hálózata Terjesztésvezető: Rádiné Kis Gizella Telefon: 76/518-270,80/480-756. Telefax: 76/486-539 Előfizetés: 76/518-270. Előfizethető a Petőfi Népe kézbesítőinél, ügynökségeinken és közvetlenül a kiadónál, valamint közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10402506-25020380 pénzforgalmi jelzőszámra. Az előfizetés díja: egy hónapra: 2.290 Ft; negyedévre: 6.870 FI; félévre: 13.740 Ft; egy évre: 27.480 FI Telefonos apróhirdetés-felvétel: 76/518-250 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer- Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. A hirdetések szövegét és képanyagát minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. A Petőfi Népe bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak a Petőfi Népére hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, azokért felelősséget nem vállalunk