Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-18 / 296. szám
3 PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 18., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP • VÉLEMÉNY Sipos el akarta kerülni a botrányt lemondás A szocialisták szerint az alpolgármester megtette, amit a korrektség kívánt ► Folytatás az 1. oldalról Igaz, rajta kívül ezt nem is cáfolta senki, a rendezvény résztvevői azt mondják, hogy az alpolgármester igenis ott volt, és aktív részese volt a botránynak. Mint ismeretes: az ügyben szerepet játszik még egy tőr is, amely Sipos alpolgármester barátjánál volt. Utóbbi a tőrt nem vette elő, és semmilyen formában nem használta, viszont amikor már folyt a dulakodás, akkor az osztály egyik orvosa elővigyázatosságból elvette tőle. Úgy tudjuk, hogy a tőr gazdája az egyik nagy biztonsági cég társtulajdonosa. A rendőrség kétheti vizsgálódás után tegnap közleményt adott ki. Ebben egyebek között az áll, hogy a kecskeméti rendőr- kapitányság megalapozottan indított eljárást a kecskeméti K. Árpád ellen, a közbiztonságra küA közösségeké a képviselők tiszteletdíja A nyársapáti települési képviselők nem veszik fel a tiszteletdíjukat, hanem a helyi közösségek segítésére ajánlják. Idén év végén kevés híján 1 millió 400 ezer forintot tudnak felosztani a támogatást kérelmezők között.» M. J. I Akik a támogatást kapják (izer Ft) Nyugdíjasok klubja 100 Karácsonyi Csillagokért Alap. 200 Faluszépítő egyesület 150 TEIZ művészeti oktatás 200 Iskola és óvoda 200 Idősek karácsonyi ajándéka 420 FORRÁS: ÖNKORMÁNYZAT Az M8-as mellé reptér is dukál Szabadszállásnak Elképzelhető, hogy repülőtere lesz Szabadszállásnak, ha majd megépül az M8-as autópálya. A legutóbbi légi fotózás alkalmával arra jöttek rá a légikikötőkhöz értő szakemberek, hogy a volt honvédségi terület alkalmas lehet repülőtérnek. Ez első lépésnek tekinthető a reptérhez vezető úton. Az önkormányzati tulajdonú helyőrségi ingatlanokat kezelő Szitep Kft. vezetése lát ebben üzleti lehetőséget. Úgy gondolják, az M8-as megépültét követően érdemes lenne üzleti, logisztikai, turisztikai, sportolási célokra repülőtérré fejleszteni a területet. A minap a városi képviselő- testület elé vitték az elképzelést. A szenátus elvi hozzájárulását adta a repülőtér építésére. Ez a döntés annyival viszi előbbre az ügyet, hogy a Szitep Kft. ezután elkészítteti a megvalósíthatósági tanulmányt, és beszerzik a nemzeti park állás- foglalását. Amikor pedig a megvalósíthatósági tanulmány is készen lesz, a magassági korlátozások, a védőtávolságok, a kifutó hossza és más adatok ismeretében módosíthatja az ön- kormányzat a városrendezési tervet. ■ M. J. lönösen veszélyes eszközök birtoklására, szállítására, forgalmazására vonatkozó szabályok megszegése miatt. A helyszínen begyűjtött adatok alapján feljelentéskiegészítést is elrendeltek. Ekkor olyan adatok kerültek felszínre, melyek következtében garázdaság gyanúja miatt is eljárás indult a Kecskeméti Városi Ügyészséggel egyetértésben. Információink szerint ez utóbbi eljárásban jelenleg még nincs gyanúsított, a megalapozott gyanút senkivel sem közölték. Mindenesetre a kecskeméti rendőrkapitányság elfogultságot jelentett be, így a garázdaság ügyét más kapitányság vizsgálja majd. Az elfogultságot - mint megtudtuk - az indokolja, hogy a rendőrség és az önkormányzat között rendszeres munkakapcsolat van. Sipos László lapunk kérdésre válaszolva elmondta: azért döntött a lemondás mellett, mert nem szeretné, ha a vizsgálatból olyan politikai ügy lenne, amelybe belekeverik a városvezetést vagy a Fidesz-frakciót. Zombor Gábor polgármestert arról kérdeztük: gyakorolt-e bármilyen nyomást Sipos Lászlóra annak érdekében, hogy lemondjon az alpolgármesterségről.- Arra kértem az alpolgármester urat, hogy tájékoztasson a történtekről - válaszolta. - Felhívtam a figyelmét arra: ha bebizonyosodik, hogy alpolgármesterhez, a polgármester helyetteséhez méltatlan magatartást tanúsított, akkor kezdeményezem a visszahívását. Mivel ő lemondott, ezért erre nincs szükség, a rendőrségi vizsgálat eredményétől függetlenül. Addig is azt hozzátenném, hogy az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Őt is, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. A kórházi rendezvényen történtekkel a szocialista frakció a héten sajtótájékoztató keretében is foglalkozott. Akkor tizenhat pontban fogalmazták meg azokat a kérdéseket, melyek lényegében a közvéleményt is foglalkoztatják: mi is történt valójában, elhangzottak-e fenyegetések, miért volt vadásztőr az alpolgármester barátjánál, milyen felelősséggel tartozik egy közszereplő... Brúszel László, a szocialista frakció vezetője lapunknak azt mondta: Sipos László megtette azt, amit a politikai korrektség megkíván. Ezért a szocialisták a maguk részéről - politikai értelemben - az ügyet lezártnak tekintik. ■ Takács Valentina HIRDETÉS Kapcsoljon feljebb Velünk! A Mercedes-Benz kecskeméti gyárában munkatársaink 2012-től a Mercedes-Benz kompakt gépjármüvek új generációját fogják gyártani. Munkánkat a Magyarország szívében elhelyezkedő új gyárunkban készülő elsőosztályú termékek víziójának megvalósítása motiválja. Ajánlatunk: • A több mint százéves múltra visszatekintő, kiváló minőségű autókat gyártó egyik legjobb világmárka kínálja Önnek az alábbi munkahelyet. • Egy nemzetközi projekt keretén belül a távlati elképzeléseket nagy tettrekészséggel megvalósító új csapathoz csatlakozhat. • Vonzó kondíciók és sokrétű oktatási valamint továbbképzési lehetőségek várnak Önre. • Német nyelvoktatást valamint németországi továbbképzési lehetőségeket is kínálunk. • Továbbá részese lehet az „első magyar Mercedes-Benz“ megszületésének. Hatékony gyártási folyamatok segítségével biztosítjuk mindazon értékeket, melyeket ügyfeleink elvárnak prémium-márkánktól: utazási kultúra, biztonság és minőség. Feladatai: • Sokrétű feladatok várnak Önre a Gyártás területén, hiszen nem csak specialistákat, hanem átfogó szaktudással rendelkező munkatársakat is keresünk karosszériagyártás, felületkezelés-fényezés és összeszerelés szakterületekre, hogy tapasztalatukra, tudásukra és képességeikre támaszkodva közösen beindítsuk a termelést! Elvárásaink: • A Gyártás (karosszériagyártás, felületkezelés-fényezés és összeszerelés) területén szerzett szakmai tapasztalat. • A csapatmunka mellett egyedül is képes a gyártás beindítása kapcsán felmerülő problémák átgondolására és megoldások kidolgozására. • Strukturált munkavégzés és gondolkodásmód mellett kezdeményezőkészséggel is bír. • Jó kapcsolatteremtő készséggel és németnyelv-tudással rendelkezik. Az alábbi honlapon található a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. összes állásajánlata: http://career.daimler.com/kecskemet Örömmel fogadjuk jelentkezését, amelyet vagy közvetlenül az „Onlinebuttön“-ra kattintva vagy pedig az adott állásajánlatnál megadott e-mail-címre küldhet el. DAIMLER ■ Garázdaság miatt nyomoznak, de gyanúsított még nincs. Gazdag földön szegény emberek A SZAKMAI ELEMZŐK mindig izgatottan lapozzák át a kamarák és az APEH év végén megjelenő gazdasági kiadványát. EBBŐL UGYANIS KIDERÜL, hogy a dél-alföldi régió térségei milyen fejlettek, avagy mennyire elmaradottak. Szembetűnő, hogy Bács-Kis- kun északi és déli területei között legalább akkora a különbség, mint a főváros és a megye átlagszínvonala között. Vegyük csak a kecskeméti, illetve a bácsalmási kistérséget! A lakosság számarányát figyelembe véve az derül ki, hogy a megyeszékhelyen éppen négyszer jobban teljesítenek (a nettó árbevétel alapján) a cégek, mint déli határunk környékén. Érdekes az összevetést megtenni a szegedi, illetve a békéscsabai kistérséggel kapcsolatban is. Az utóbbi a kecskeméti érték harmadát éri el. Érdekes, hogy például a bajai is megelőzi eredményét tekintve. Végül nézzük a két nagyot: Kecskemét és Szeged közül az utóbbi a győztes. Ugyanis 380 milliárd forinttal előzi meg a 877 milliárd forintos értékesítési bevétellel rendelkező Kecskeméti kistérséget. De csak azért előzhet meg bennünket a Tisza-par- ti térség, mert a gáz- és a két, elektromosáram-keres- kedő cég a privatizáció során Szegedre települt. A három déli megyében ők végzik a csaknem 400 milliárdos értékű energiaszolgáltatást. Ha ezt nem számítjuk, egy szinten vagyunk a szegediekkel. Tíz éven belül akár el is hagyhatjuk őket, ha a Mercedes-gyár nálunk elindítja termelését. A gond nem ez. A gond az, hogy a Bácskának esélye sincs a felzárkózásra. pedig a jóisten jókedvében teremtette a Bácskát, nemhiába ott vannak a megye - meg talán az ország - legjobb termőföldjei. VITRIOL Félkegyelműek IQ-tesztjei IQ tesztet töltögetni szórakoztató - mondta ismerősöm. - Megnyugodtam, mert magas az intelligenciahányadosom, nem vagyok annyira félkegyelmű, mint hitte azt a porszívóügynök meg a pénzéhes autószerelő délelőtt. De nem ám! Ezért jó dolog, hogy kínálja magát egyre több IQ-önteszt az interneten, önismeretünk naprakész tisztázására. Kétszáz forintos SMS-re kapott jelszóval lehet kitölteni. Igaz, nem biztos, hogy kap az ember jelszót, sőt az SMS sem annyi, hanem háromszáz. Ilyen csalókkal nem szabad szóba állni - háborgott ismerősöm, s eleresztett egy másik IQ-SMS-t. ■ Miklay Sipos továbbra is kecskeméti képviselő marad Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.