Petőfi Népe, 2009. december (64. évfolyam, 281-305. szám)
2009-12-18 / 296. szám
4 PETŐFI NÉPE - 2009. DECEMBER 18., PÉNTEK KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE Az autómentes nap résztvevői a vasútállomásra is eltekertek Benzingőzmentes millió autóstop Közlekedni és életet menteni is tanultak Marica grófnő tapsra ragadtatta a zenebarátokat Nagy sikerrel mutatkozott be a budapesti Tihanyi Vándorszínpad társulata az Operettparádé című előadásával a csólyospálosi közönségnek. A társulatot 1997- ben alapította az ismert színész, Tihanyi Tóth Csaba, aki a társulatvezetője, és zenés műsorainak 'főszereplője. A megalakulás óta eltelt 12 évben több mint 1500 előadást tartottak. Műsoraikon operett-, musical-és meseelőadások szerepelnek. A helyi szervezők a Közösségi Ház színpadát igazán nívós díszlettel varázsol ták az operett színhelyévé. Az ötfős társulat színvonalas előadást nyújtott. Tihanyi Tóth Csaba, Bognár Rita, Fodor Anna Barbara, Balogh Csaba és Bognár Balázs előadásában részleteket láthattunk Kálmán Imre és Lehár Ferenc, a magyar operett két legnagyobb egyéniségének Marica grófnő, a Csárdás királynő és a Cigányszerelem című operettjéből. A humorral tűzdelt zenés összeállítást nagy tapssal fogadta a közönség, így mindenki jó hangulatban és elégedetten térhetett haza. ■ Koncertekre váljék a halasi közönséget A halasi Szent József Katolikus Általános Iskola pedagóguskórusa karácsonyi hangversenyt tart december 19-én 18 órától az alsóvárosi katolikus templomban. Közreműködik Hardy-Horváth Mária ének, és Póti Bálint trombita. A szeretet ünnepe alkalmából tartandó koncertjére hívnak mindenkit december 19-én 18.30-ra, a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermébe. A koncerten fellépnek az iskola volt növendékei. December 20-án 17 órakor kezdődik a halasi Vári Szabó-szakközépiskola sportcsarnokában a Rézangyalok karácsonya 2009 koncert. A Rézangyalok Big Band vendégei: Gál Szilvia fuvola, és Kardos Zsolt harmonika. Vezényel: Gáspár Csaba. A kiskunhalasi autómentes napot az egyik legtartalmasabb környezetvédelmi rendezvénynek ítélte a szakminisztérium, és az erkölcsi elismerés mellé 1 millió forint is járt a városnak. Szeptember 20-án 185 kerékpáros ült nyeregbe.- Még soha sem voltak ilyen sokan, és igyekeztünk Kardos ► Folytatás az 1. oldalról - Nekem nagyon tetszenek ezek az új szerelvények, kényelmesek és tiszták - számolt be úti élményéről Beke Béla, aki még nem hallott a majsai vasútállomás körüli hercehurcáról. A kiskunmajsai városházán meglepődtek:- Megpróbálunk vasúti illetékest elérni, mert bennünket senki sem tájékoztatott a majsai lakosságot érintő döntésről. Szeretnénk megtudni, mi lesz a vasútállomás sorsa, és szívesen tárgyalunk akár a váróterem közös Mónikával közösen olyan programokat összeállítani, hogy minden korosztály találjon érdekességet - mondta el Király Gábor, az autómentes nap főszervezője. A városban már egy évtizede rendezik meg az autómentes napokat, amikor egy-egy útszakaszt is lezárnak a forgalom elől. Idén a Városháza utca és a Semüzemeltetéséről is. Egy biztos: ez a helyzet tarthatatlan, hiszen most diákoknak, öregeknek kell fagyoskodniuk a vasútállomáson - mondta el Terhe Zoltán polgármester. Kérdéseinkkel megkerestük a MÁV szóvivőjét.- Az állomás természetesen változatlan formában, személy- és áruforgalomra megnyitott állomás marad, ugyanígy megmarad az állomásépület és a váróterem is. A 155. számú Kiskunfél- egyháza-Kiskunhalas vasútvonalon a forgalomirányítási rendmelweis tér volt az akció helyszíne, de rendőri felvezetéssel tettek egy jókora kört a városban is. - A biztonságos közlekedés szabályainak felelevenítése mellett szimulált balesetet és életmentést is láthattak a résztvevők. A gyerekek közlekedési ügyességi versenyen indulhattak, és az egészséges táplálkozásról is szert korszerűsítették - nyilatkozta a Petőfi Népének Csohány Domitilla a MÁV Zrt. sajtóosztályáról. - Telepítették a központi forgalomirányító rendszert, mely lehetővé teszi a vonal teljes távvezérlését. A központ Kiskunfélegyházán van, a vonal állomásain a forgalmi szolgálat fenntartása szükségtelenné vált. Az újítás Bács-Kiskun és Csongrád megyében összesen 12 állomást érint: Soltvadkert, Pirtó, Harkakötöny, Kiskun- majsa, Jászszentlászló, Galambos, Városföld, Petőfiszállás, kaptak tanácsokat. A Csetényi parkban több fát is elültettünk, a Petőfi utcában pedig megkoszorúztuk egy kerékpáros-baleset áldozatának emlékhelyét - mesélte Király Gábor, aki nagyon örült, hogy a versenybe benevezett hetven település közül, Kiskunhalas nyerte az egyik kü- löndíjat. Csengele, Kistelek, Balástya és Szatymaz. A majsai állomás fűtéséről is kérdeztük a MÁV-ot.- A várakozó utasoktól ezúton is elnézést kérünk - mondta a szóvivő. - Valóban szünetelt ideiglenesen - technikai problémák miatt - a fűtés, de a MÁV Zrt. soron kívül intézkedik az épület fűtésének helyreállításáról. A jegypénztár a már említett átalakítási munkák miatt időlegesen zárt be, a menetjegyvásárlás jelenleg a vonatokon, pótdíj nélkül történik. Dideregnek az utasok az állomáson vasút Távvezérléssel, személyzet nélkül irányítják a forgalmat Városi oldalak a Petőfi Népében Hétfő FELSŐ-KISKUNSÁG, DÉL PEST MEGYE Kedd Szerda Csütörtök Péntek Szombat Atamburásokután kit illet a kultúrdíj? csőlyospálos Három éve alapították a Csőlyospálos Kultúrájáért díjat. Legutóbb a helyi tamburaze- nekar érdemelte ki az oklevelet, és a vele járó 50 ezer forintot. A község polgárai január végéig tehetnek javaslatot arra, hogy kit illessen a jövő évi kitüntetés. Az ajánlásokat a kulturális bizottság elnökéhez, Szabó Melindához kell eljuttatni. (T. K.) KISKUNFÉLEGYHÁZA ÉS KÖRNYÉKE BÁCSKA KISKÖRÖS ÉS KÖRNYÉKE KISKUNHALAS ÉS KÖRNYÉKE BAJA ÉS KÖRNYÉKE Drágább lesz a víz a tóközeli faluban KUNFEHÉRTŐ Januártól többe kerül a közüzemi ivóvíz a településen. A magánszemélyek 298 Ft/m3 míg a közületek 306 Ft/m3 vízdíjat fizetnek, mely a 25 százalékos áfát tartalmazza. A szolgáltató adatai szerint nagymértékben esett a víz- fogyasztás a településen, ez indokolta az inflációnál nagyobb mértékű vízdíjemelést. (I. N.) Tilos a füstölgés a közterületeken szánk Januártól lép érvénybe az önkormányzat rendelete, miszerint a község közterületein tilos a „dohánytermék füstképződéssel történő elégetése”. A rendelkezés tiltja a dohányzást a buszvárókban, a sportpályákon, a templomok környékén és a temetőben is. A rendelet betartását a településőrök is ellenőrzik, a jegyző pedig akár 30 ezer forintos bírságot is kiróhat a vétkesekre. (I. N.) További hírek a BAON.IlU hírportálon ANYAKÖNYVI HÍREK Kiskunhalas születtek: Salétros Csongor (édesanyja neve: Nagy Zsuzsanna) Kiskunhalas, Dudás Dorián (Demeter Éva) Tompa, Radics Zoltán Alex (Csámpai Katalin) Jánoshalma, Kun- Szahó Péter Gábor (Lázár Ildikó) Kiskunhalas, Lovász Kristóf (Marancsik Renáta) Kecel), Mezei Péter (Turcsik Anasztázia) Jánoshalma, Faragó Roland (Kis Tímea) Tabdi Radics Vanessza (Kolompár Éva) Tompa, Kothencz Antal Sándor (Zsikai Gabriella Franciska) Tompa. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: PastrO- vics Lajos és Deli Katalin. MEGHALTAK: OsztTOgonáCZ Márkné Horváth Mária (Tompa), Csesznegi György (Kiskunhalas), Hazai Miklós Bé- láné Makay Katalin Eszter (Kiskunhalas), Szefcsik Zsuzsanna (Kecel), Veréb Pál (Kecel), Garas Lászlóné Víg Piroska (Kiskunhalas), Szabados Gábor (Kiskunhalas), Kolompár Mátyásné Kolompár Margit (Kiskunhalas), Vlasies Benőné Halász Etelka (Kiskunhalas), Babos István (Kiskunhalas), Szikora Jánosné Fekete Julianna (Kiskunmaj- sa), Vida István (Kiskunmaj- sa), Tombácz Ferencné Bera Julianna (Szánk), Szabó Jó- zsefné Varró Zsuzsanna (Csengőd), Pólyák István (Csengőd), Fenyvesi Ferenc Pongrácné Bochnert Anna (Jánoshalma), Böszörményi Mihály (Kiskunhalas). Hajrá, Halas! A halasi női kézilabdázókról nyílt fotókiállítás tegnap a halasi Csipkeházban. Az első osztályú klub elmúlt néhány évét és jelenét felvillantó tárlat fotóit Várnai László polgármester ajánlotta a közönség figyelmébe. A kiállító fotósok: Balogh Attila, Kovács Iván, Sebestyén István, Szűcs Károly és - lapunk munkatársa - Tapodi Kálmán. A megnyitón közreműködött a Kiskunhalasi Népdalkor. A Halasi Csipke Közalapítvány a kiállításmegnyitó után tartotta a hagyományos évzáró csipkeestjét. *