Petőfi Népe, 2009. április (64. évfolyam, 77-101. szám)
2009-04-09 / 84. szám
PETŐFI NÉPE - 2009. ÁPRILIS 9., CSÜTÖRTÖK 13 MEGYEI KÖRKÉP A tarifacsomagok útvesztőjében könnyen eltéved a gyanútlan mobilos Nem beszéli, de érzi a magyart main tímár Az avignoni színház alapítója mesterkurzust tart Kecskeméten Hiába fejlődött rohamosan az elmúlt tíz évben a magyar távközlés és a telekommunikáció, a pénzkicsalások és a visszaélések miatt mégsem elégedettek maradéktalanul az emberek a szolgáltatással. A cégek által ki- J nált lehetőségek csapdát rejthet- | nek. Ezekről volt szó az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) kecskeméti szervezetének kedd esti kerekasztal-beszélge- tésén, ahol Horváth László, a Győr-Moson Sopron megyei fogyasztóvédelmi egyesület elnöke tartott előadást. Legjobb szolgáltató, legjobb tarifacsomag, legjobb előfizetés nem létezik, hiszen mindenkinek a saját igényeit figyelembe [ véve kell választania. Horváth szerint a tarifacsomagok erdejében azonban könnyen elvesznek az ügyfelek, a tájékoztatók pedig méretüknél és mennyiségüknél fogva áttekinthetetlenek. Ennek megoldására jött létre a Nemzeti Hírközlési Hatóság és a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjének közös weboldala, a Tantusz portál, amely tarifa-ösz- szehasonlítások és díjkalkulátorok segítségével könnyíti az eligazodást. ■ A panaszt serény gombnyomogatás után lehet bejelenteni.- Sok szolgáltató igyekszik kihasználni az előfizetők szerencsejáték-szenvedélyét - emelte ki a veszélyeket Horváth László.- Ennek egyik leggyakoribb módja a betelefonálós műsor. Előfordult már, hogy akkor is felszámolták a kapcsolási díjat, mikor a játékos nem került adásba. Többszöri próbálkozásnál ez akár súlyos tízezrekkel is megnövelheti a hó végi számlát. Az interneten böngészők egy-egy rossz kattintással szintén csapdába eshetnek, utána pedig soro- [ zatban kapják a különböző tartalmakkal ellátott sms-eket, melyek fogadásáért is borsos árat kell fizetniük. Ugyancsak sok bosszúságot okoz a különböző hibabejelentő, központi számok tárcsázása, ahol a robothang utasításait követve hosszas gombnyomogatás után lehet eljutni egy kezelőig, aki - némi zenés várakoztatást követően - segít a probléma megoldásában. ■ Bé.zs. Az avignoni Theatre des Halles igazgatója, Alain Timar vendégeskedik ezekben a napokban a kecskeméti Katona József Színházban. A neves francia rendező mesterkurzust tart a társulatnak, amelynek tagjait hamarosan talán meghívott rendezőként láthatja viszont. Rákász Judit- Valóban szóba került egy kecskeméti rendezés, amely néhány éven belül talán meg is valósulhat - mondta Alain Timar, aki tegnap filmvetítéssel egybekötött beszélgetésen mutatkozott be a társulatnak, azonban ezt megelőzően a Petőfi Népe kérdéseire is válaszolt.- Felmerült a lehetősége annak is, hogy gondolkodjunk a kecskeméti színház és az általam vezetett Theatre des Halles közötti előadáscserében, esetleg koprodukcióban. Látogatásom legfontosabb célja, hogy minél többet találkozhassam a társulat tagjaival, megismerkedhessem a Katona József Színház világával. Tegnap és ma több előadást és próbát is megnéztem.- Milyen tapasztalatokat gyűjtött?- Láttam érdekes megoldásokat és erős színészi játékot. Édesapám gyomaendrődi születésű, és gyermekkoromban sokszor hallottam magyar szavakat, | ezért bár nem beszélem, érzem | a magyar nyelvet. Remélem, egy- g szer beszélni is fogom. J H- Milyen darabot rendezne Kecskeméten?- Egyelőre nem tudom. Idővel kiderül.- Magyarország nehéz pénzügyi helyzete miatt a kulturális intézmények, köztük a színházak is, anyagi nehézségekkel küzdenek. Mi lehet a túlélés titka?- Bár tudnám...! Azt remélem, hogy a pénzügyi válság átmeneti, és hamarosan jobbra fordul a gazdaság helyzete. A színházak vezetőinek több szempontot is mérlegelniük kell. Először is azoknak a művészeknek - renAlain Timar a világ egyik legnagyobb'színházi fesztiváljaként számon tartott Avignoni Fesztivál szervezője és rendezője. A találkozó idején az ódon település minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyszínén előadások vannak: naponta körülbelül ezer produkciót láthat a világ minden részéről összesereglő közönség. 21. századi színjátszás cseke Péter direktor egyik fontos célja, hogy minden évadban legalább egy külföldi rendezőnek bemutatkozási lehetőséget biztosítson a kecskeméti színházban.- A közönség és a társulat szempontjából is nagyon lényegesnek tartom, hogy olyan rendezők dolgozzanak nálunk, akik előrelendítik azokat a hagyományos formákat, amelyeket mi ismerünk, és ezáltal vérátömlesztést adnak a társulatnak - mondta az igazgató. - Alain Timar tökéletes megtestesítője ennek: bejárta a világot, szinte minden részén dolgozott már. Ő egyike azoknak a rendezőknek, akik megtaníthatják a színészeinknek, hogy milyen eszközökkel emelhetik költészetté azt az erős színpadi jelenlétet, amelyről Alain Timar is említést tett, amikor első benyomásairól kérdeztük. Szerencsére nem volt nehéz Kecskemétre csábítanunk: nagy örömmel fogadta a meghívásunkat, és egyik napról a másikra beleszeretett a városba. Főbb rendezései 2007 - Jarry: Übü király 2006 - Beckett: Godot-ra várva 2006 - Genet: Cselédek 2005 - Beckett: A játszma vége 2002 - Novarina: Pour Louis de Funes 2000 - Kafka: A per 1993 - Xingjian: Au bord de la vie 1992 - Hubay Miklós: Zsenik iskolája 1990 - Nádas Péter: Találkozás 1989 - Ionesco: Rinocéroszok Apja magyar, anyja spanyol-algériai, ő kozmopolita rendező dezőknek, színészeknek, díszlet- és jelmeztervezőknek - az elképzeléseit, akik ott dolgoznak. Ennek ismeretében törekedhetünk arra, hogy megteremtsük a kényes egyensúlyt a nézők, a közönség ízlése és a művészek elképzelései között. Színházvezetőként azt gondolom, hogy akkor járok el helyesen, ha a nehézségek ellenére nem hagyom magam letéríteni arról a művészi útról, amelyben hiszek, és amely mellett elköteleztem magam. irodalmi és vizuális művészeti tanulmányai végeztével Avignonba költöző rendező 1983-ban megalapította a Theatre des Halles-t, melynek azóta is igazgatója. Jelenleg rendezőként, díszlettervezőként és vizuális művészként dolgozik. Az elmúlt 32 évben 45 színházi előadást rendezett Franciaországban és külföldön. Az elmúlt héten még Hong Kongban dolgozott, jelenleg pedig egy torontói rendezésre készül. 2011-ben Kínában rendez hongkongi, szingapúri, kínai és tajvani művészek közreműködésével készülő előadást. SZÍNHÁZMŰVÉSZKÉNT még Nobel-díja előtt felfigyelt Gao Xingjianra, de rendezett Vaclav Havelt, Valéré Nova- rina-t és Nádas Pétert is. Nem véletlenül ilyen nyitott más népek művészeti értékeire: apja magyar, anyja spanyol-algériai, mindemellett zsidó származása miatt is kozmopolita rendezőnek tartja magát. A Duna-Tisza köze családi napilapja Petőfi Népe-------------VÁLASSZON KEDVÉRE!-------------Re ndkívül kedvező áron fizethet elő lapcsomagjainkra Válasszon kedvére kedvenc színes magazinjai közül, és fizessen kevesebbet: REJTVÉNY CSOMAG *»■« MEGTAKARITAS gén, megrendelem 2805 Ft helyett Petőfi Népe + Ügyes + Rejtvény Tere fere A Vasárnapi Petőfi Népe megrendelhető a lapcsomaghoz 300 Ft/hó áron! Akciónk csak a Petőfi Népét teljes áron előfizetők részére vonatkozik! Előfizetési szándékát jelezheti a Petőfi Népe kézbesítőinél, vagy az ingyenes zöld számon: 80/480-756, levélben: 6000 Kmét, Széchenyi krt. 29., e-mailben: petofinepe@petofinepe.hu A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat pályázatot hirdet a megyében 2009. évben megrendezésre kerülő ifjúsági akciókra Pályázati kategóriák: A: Megyében működő ifjúsági szervezetek ifjúsági programjainak támogatása: 1 000 000 Ft B: Megyei szintű ifjúsági programok támogatása civil szervezeteknek: 500 000 Ft C: Megyében működő gyermek és ifjúsági önkormányzatok, települési diákönkormányzatok programjaihoz és új szervezetek létesítéséhez: 500 000 Ft D: Megyei fenntartású intézményekben elhelyezett fiatalok táboroztatására: 1 300 000 Ft Pályázók köre: A és B kategória: megyei székhelyű, bejegyzett ifjúsági civil szervezetek. C kategória: gyermek és ifjúsági önkormányzatok, települési diákönkormányzatok. D kategória: a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat fenntartásában működő intézmények. A részletes pályázati kiírás megtekinthető a www.bacskiskun.hu honlapon. s A pályázat benyújtásának határideje: 2009. április 30. | HIRDETÉS ANGOL HASZNÁLTRUHA-ÜZLET MÁTÓL Új tavaszi-nyári árukészlet l teljes árucsere Kecskemét, Budai u. 3. (Gyógyszertár mellett) B0RFELVÁSÁRLÁS! Termelői VÖRÖSBORT vásárol a Grape-Vine Kft. 1 Érdeklődni lehet a 77/483-291-es telefonszámon. Mintákat a Kiskunmajsa, Félegyházi út 46. szám alatt várjuk.